A történészek és a nemzet

BESZÉLGETÉS GYÁNI GÁBOR TÖRTÉNÉSSZEL

Gyáni Gábor történész nem ritka vendég a szegedi bölcsészkaron: néhány évvel ezelőtt a Történeti Intézet hívta meg, ahol az akkor még folyamatban lévő, transznacionális történetírással foglalkozó kutatásairól tartott előadást, majd 2018 őszén a frissen megjelent Nemzeti vagy transznacionális történelem című kötetéről beszélgetett vele a kar dékán-helyettese, Sándor Klára. Ezúttal április 4-én az Audmax-esték keretében szintén Sándor Klára kérdezte Gyánit, a diskurzus középpontjában pedig ismét a történetírás legaktuálisabb kihívásai, a nemzeti versus transznacionális történészi vizsgálat problémái álltak.

Gyáni ezzel kapcsolatban felvázolta azokat a csomópontokat, amelyek a modern történetírás metódusait és az arról való gondolkodásunkat mai napig meghatározzák. Inspiratív módon vázolta fel a modern nemzetépítés és a modern történetírás kialakulásának párhuzamait, a patriotizmus háttérbe szorulását és a nacionalizmus 19. századi felfutását. Világos distinkciója úgy szólt, miszerint a patriotizmus egy konkrét, lehatárolható helyhez fűződő érzelmi kötődés, míg a nacionalizmus a személyiség egészét mozgósítja, felértékeli és kötelezővé teszi az etnikai hovatartozást. Ebben a tizenkilencedik századi fejlődési szakaszban a történész szerepe radikálisan megváltozik, hiszen a történész egy teleologikus sémába rendezve fel tudja mutatni a nemzeti közösség számára a leszármazás folytonosságát. Történetesen az ezer éves összetartozás érzéséhez gyűjt tudományos bizonyítékokat, az „időben folytonosan benne élünk” meggyőződését erősítve meg ezzel, amely a nemzeti identitás megszilárdulásának legfőbb alapját képezi. Ez az a korszak, amely egyúttal megteremti a modern történetírás intézményi alapjait: központi akarat születik a nemzeti közösségek legfontosabb anyagainak összegyűjtésére, ezáltal jön létre a levéltár intézménye, amely kutathatóvá teszi a történészek számára a nemzet szöveges emlékeit.

Gyáni természetesen szót ejtett a nacionalizmus korának ellentétes folyamatairól is: rámutatott, hogy a 19. században a nemzeti identitás megszilárdulása ellenére milliók telepedtek át Európából az Egyesült Államokba, azaz: tömegek hagyták el azt a közösséget, amelyhez érzelmileg szorosan kötődtek. A nacionalizmus megértése szempontjából ezért is kulcsfontosságú, hogy a szóban forgó eszmekör képes kisközösségi szinten, más kontinensen is virulenssé válni, így az Amerikába költözött európai közösségek nacionalista attitűdje korántsem csappant meg az Újvilágba költözést követően.

A beszélgetés második felében Gyáni az európai identitás meggyökeresedésének gátjait ecsetelte Sándor Klára kérdésére reagálva, kiemelve, hogy életünk kereteit mai napig az a nemzeti közösség határozza meg, amelybe beleszülettünk, így egyszerre élünk nemzeti közösségben, és egy gyors ütemben globalizálódó világban. Ennek farvizén Gyáni kitért a transznacionális történetírás irányzatára, amely nem nemzeti keretek között vizsgálja a múltat, hangsúlyozva, hogy a múlt elbeszéléséhez korántsem a nemzet szolgáltatja az elsődleges keretet. Éppen ezért a nemzeti keretek között megragadó történetírás egyfelől szükségszerűen provinciális marad, másfelől ideologikussága folytán továbbra is azt sugallja, mintha elsősorban a nemzet határozná meg az emberi történelem folyását. Ez a típusú szemléletmód kulturális érintkezéseket, politikai összefüggéseket, etnikai összefonódásokat takar ki, így a nyugati világban a transznacionális történetírás alkalmazása már magától értetődő – nálunk azonban még kevéssé gyökeresedett meg. Gyáni meg is osztotta a hallgatósággal azt a három évvel ezelőtti élményét, amelyet a történészek világkongresszusán szerzett Kínában, ahol nem volt olyan szekció, amelynek címében ne szerepelt volna a transnational history fogalma.

Gyáni most nem tért ki részletesen arra, hogy mi gátolja a transznacionális szemléletmód meghonosodását, ám érzékeltette, hogy régiónkban különösen kis helyen számtalan etnikum él, amelyek történelme szorosan összefonódott az elmúlt évszázadok során. Ha valahol, Kelet-Közép-Európában a történetírás nem is lehetne más, csakis transznacionális.

Fritz Gergely