05.24.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Homo Ludens Project: Humánia >>>
05.04.
| Megálló – Tarján felett az ég – Majális+ >>>
05.02.
| PLÜSS NAP – Gyerekirodalomról nem (csak) gyerekeknek >>>
05.17.
| Szegeden rendez Alföldi Róbert >>>
04.27.
| Jazz Kocsma – Dékány Dávid Dolgok C-hez című kötetének bemutatója >>>
04.24.
| Beszédülés a sarjerdőbe – Tiszatáj lapbemutató >>>
04.24.
| Kaláka 50 – Hét határon át >>>
04.18.
| Emberkereskedelem elleni kampánnyal jön a mozikba az Egy nő fogságban >>>
04.16.
| REÖK – Nincs megállás a Rendőrséggel >>>
04.12.
| Vármező Galériában – Bahget Iskander: Szíriai kulturális kiállítás Budapesten >>>
04.08.
| Önkénteseket vár a Szegedi Szabadtéri >>>
04.02.
| Teljeskörű zeneipari szolgáltatást nyújt a megújult budai tehetségkutató >>>
03.22.
| Az Oscar-díjas Ida és Hidegháború producere is Budapestre jön a Friss Hús fesztiválra >>>
03.16.
| Teljes az év operájának szereposztása >>>
03.14.
| Legéndy Jácint: Földalatti Oltár >>>
02.22.
| Zsótér Sándor is játszik az újszegedi Moliére-komédiában >>>
02.18.
| Átadták az Artisjus-díjakat >>>
02.15.
| Imre megnyitotta Bélát, Béla megnyitotta Imrét >>>
02.15.
| Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál 2019 >>>
02.12.
| Takács Zsuzsa az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa >>>

Tandori Dezső versei
Fried István, Tóth Ákos Tandori Dezsőről

Farkas Wellmann Éva, Gergely Ágnes, Hartay Csaba, Lanczkor Gábor, Markó Béla, Pál Sándor Attila versei

Boldog Daniella, Rafael Chirbes prózája

Deres Kornélia, Julian Barnes, Milián Orsolya tanulmánya

Diákmelléklet: Fogarasi György a brit balladáról

>>>

A csütörtöktől szombatig tartó konferencia tizennégy szekcióban, összesen hetvenhárom előadónak adott lehetőséget arra, hogy megmutathassák magukat, és eddig elért tudományos eredményeiket. Újdonságként szolgált az Innovációk és gondolatok szekció, ahol javarészt tudományos-ismeretterjesztő előadások hangoztak el, vagy olyan tudományos kutatásokat mutattak be, amelyek még gyerekcipőben járnak. A Szegedi Tudományegyetem hallgatóin kívül az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem és a Pannon Egyetem is képviseltette magát.

>>>

Lelkek a Pusztában
2019.04.02 - tiszatáj

LOUS STUIJFZAND ÉS LÓRÁNT JÁNOS DEMETER KÖZÖS KIÁLLÍTÁSA

A könyves szekrényemben kiemelkedő helyen őrzöm azt az 1903-as comic book-ot, amelyből Hollandiában felcseperedő dédnagyanyám gyerek fejjel a nyelvet tanulta; kék, piros tintaceruzával karikázgatta be a képek alatti egysoros viccek betűit. (Dédanyám a humoron keresztül tanulta a nyelvet, mégsem sikerült szegénynek ép ésszel átvészelnie a 20. századot.) Amikor ezt a könyvet kézbe veszem, nagyon sűrűn és intenzíven érzem az emberi lényeg (a derűre, humorra való készség) időtlen állandóságát. A Wilhelm Busch által papírra vetett néhány vonalból álló karikatúrák (a megtermett holland asszony, aki dézsában, kefével csutakolja riadt, piszkafa lábú gyerekeit, vagy épp sodrófával püföli a részegen hazakóválygó férjet) ugyanazt a derűt váltják ki belőlem, mint ma már a föld alatt heverő egykori olvasóiból. Ez a könyv nekem a családi emlékek tára, a nyelven és időn felül álló humor példakönyve, később, felnőtt fejjel pedig ez vezetett el arra a felismerésre is, hogy a kép a nyelvnél egyetemesebb közlési forma, s talán emiatt a könyv miatt foglalkozom máig is képekkel.

A személyes bevezető oka, hogy Lous Stuijfzand egész lénye, aurája, az, ahogyan kifinomult hollandságával, europér törékenységével a Mezőtúr környéki tanyavilágban létezik, dédanyámat juttatja eszembe. Dédanyám is, mintha egy szovjet propaganda mozi forgatására tévedt volna a kosztümös film helyett, amikor a kerekegyházi dombok között jött-ment térdig sárban, hihetetlenül kecsesen felhúzott szoknyasarokkal, comic bookon szocializálódott humorérzékével. A holland származású Lous Stuijfzand érdekes módon a magyar alföld ihletésére kezdte készíteni kisplasztikáit a kilencvenes évek közepén, s ahogyan letisztult lényében összeolvad a „mi” magyar alföldünk az „ő” holland síkvidékével, egy újszerű – és ez esetben szó szerinti – horizont összeolvadást idéz elő, amely felülíratja velem az összes eddigi Alfölddel kapcsolatos metaforát. Lous az Alföld új paradigmáját hozta el számomra, mely nem poros és nem nyekereg gémeskút a közepén, nincsenek benne naplementében lovakat hajtó betyárok, sem testes szürkemarhák, sápadt Petőfi-lidércek. Ez az alföld olyan síkvidék, amelynek esszenciális tulajdonsága éppenséggel az, hogy mentes minden rárakódott sztereotípiától, giccses klisétől, magyarkodó lózungtól. Az általa szeretett alföld, akárcsak a vizenyős, Holland síkvidék, tiszta, puritán és nyílegyenes, az égi, a transzcendens a szemünk láttára, egy meghatározott vonal mentén ér benne össze a földivel. Olyan puszta ez, amely nem a magyar néplelket karakterizálja, hanem az egyetemes emberit, és olyan sivatag, amely szemlélődésre alkalmas, amelybe a szerzetes visszavonul, hogy eltávolodjon a gyarló világtól, és amelyben Krisztus harminc napig böjtölt, hogy leküzdje kísértéseit. Olyan üres kulissza, amelyet a vándor tölt fel azzal, amivé zarándoklata közben válik. Lous Stuijfzand, ahogyan ő maga nevezi, a természet emlékképeit alkotja meg e táj, s a tájban talált apró tárgyak nyomán. Törékeny, illékony objektumait viaszveszejtéses technikával önti bronzba, ami a fémmegmunkálás egyik legősibb művelete. Évezredekkel ezelőtt a mezopotámiaiak és az egyiptomiak is így készítették piciny bálványszobraikat, majd évezredek múlva ennek a technikának a felelevenítésével készültek a 2. világháború precíziós alkatrészei és az atomerőművek alkatrészei. Maga az alkotói módszer tehát szimbolikusan telített, s egyaránt felidézi az ősi civilizációk vallási szokásait, kultúráját éppúgy, ahogyan az atombomba pusztító gombafelhőjét. Plasztikái mégsem ítélkeznek, tulajdonképpen nem is állítanak semmit, pusztán csak önmaguk létezésével jelzik egy sivatagi zarándok nyomvonalát. Apró szerkezetek, ágbogas viskók, ingatag vadászlesek, primitív formájú tárgyak idézik fel az eszközhasználó ember pusztai vándorlása során összehordott, összetákolt, törékeny és megmosolyogtatóan egyszerű, mégis mágikus erejű tárgyait.

A földszinti kiállító térben egy ezzel látszólag homlokegyenest ellenkező szemléletű, hangulatú kiállítás látható. Lóránt János Demeter rajzai, festményei Lous spirituális alföldi sivatagjának éppen az ellentétjét villantják fel: a robusztus, testes lényeket mintha földből, sárból formálták volna, s ha Lous törékeny formái a pusztaság égi, éteri oldalát, akkor ezek a földit, a materiálisat jelölik számomra. A Munkácsy-díjas művész, bár nem az atombombák készítési technikáját, hanem hagyományos grafikai-és festészeti eljárásokat alkalmaz, mégis robbanást idéz elő a befogadóban, illetve, annak egójában. Lóránt képei olyan görbe tükröt tartanak elénk, amelyben nem szívesen ismerünk önmagunkra. A sok esetben egyetlen, folyamatos vonallal kanyarított képek minden egyes eleme összekapcsolódik a másikkal, ember az állattal, a környezetében szétdobott tárgyakkal, férfi a nővel, s a táji elemekkel. Itt-ott nem csak érintőleges, hanem a szó szoros értelmében bensőséges is ez a találkozás: női lábak közé ékelődő lófejek, saját testükben elvesző kezek, férfi és női nemi jegyek elválaszthatatlanul egymásba fonódó gócai, birkózó vonalak hálójából kirajzolódó androgün lények, kétfejű állatok, fejetlen emberek, s mindegyik húsos, tömör, materiális, olyannyira, hogy összetevői elemezhetetlen masszaként gyúródnak össze, szervetlen a szervessel, állati szövet az emberivel, ásványi az élővel egy civilizáció előtti, gilgamesi világban. S mégis ott vagyunk mi bennük, a ma emberei, ezekben a tömör combokban és vaskos csípőkben, a lovak patáival összefonódó lábujjakban. A félig állati, félig emberi lényekben. Ebben a materiális, szellem nélküli világban. Lóránt figurái is a föld, a homok teremtményei, akárcsak Lousé, ám ezek nem felfelé törnek, az ég és föld horizontján túlra, hanem beleragadnak a súlyos, agyagos sárba. Lous azt villantja fel, mivé lehet az ember a szellemi horizontján túl, Lóránt pedig azt, mivé lehet, ha nem indul zarándoklatra a szellemi horizontja felé. Két külön emelet, az emberi egzisztencia két külön stációja.

S most azon gondolkodom, vajon miért jött haza dédanyám Hollandiából? Főképp pedig, hogy miért, milyen okból maradt mégis más ívású az ő emberi szövete, mint az agyag?

Váraljai Anna

Az SZTE JGYPK Rajz-és Művészettörténet Tanszék kiállítótere, Szeged, Brüsszeli krt. 37.

 

 

Fotó: Ocskó Ferenc

 


Címke: , , , , , ,
2019.04.25 - tiszatáj

REKAMIÉ FESZTIVÁL, SZEGED
11 ember várakozik London kapujában. Románok, szerbek, erdélyi és magyarországi magyarok. Angliában szeretnének dolgozni. Könyvelő, pap, énekesnő, ingyenélő fiatal. Bevándorlók, vagy kivándorlók, talán nem menekültek, talán csak munkakeresők. Tele reményekkel, félelmekkel, előítéletekkel. Mintha a mindennapokat látnánk… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2019.04.24 - tiszatáj

LANG LANG: PIANO BOOK
Nem akarom azt mondani, hogy nem értem a Lang Lang-jelenséget: itt van ez a még mindig fiatal zongorista, könnyen megjegyezhető névvel, és miközben kevesek arról vitatkoznak, hogy miért nem jó, amit csinál, addig ő millióknak ad elő a legnagyobb koncerttermekben. Három éve járt Budapesten, és hát persze, hogy a Müpa az ajánlófüzete címlapjára rakta. Nem mintha nem ez volna a jó marketingstratégia: könnyű arra a következtetésre jutni, hogy per pillanat Lang Lang a legismertebb zongorista a világon… – GERA MÁRTON KRITIKÁJA

>>>
2019.04.24 - tiszatáj

KÖNYVFESZTIVÁL IDÉN IS – A DÍSZVENDÉG NORVÉGIA
Ahogy minden évben, úgy idén is lesz könyvfesztivál a budapesti Millenárison, ezúttal április 25. és 28. között népesül be könyvstandokkal az egykori Ganz-gyár területe a Széna tér szomszédságában. A számos újdonság mellett az idei egyik legnagyobb durranás kétségtelenül a norvég díszvendég Karl Ove Knausgård lesz, aki hatrészes önéletrajzi regényfolyamával vált híressé: Min Kamp (Harcom) című ciklusából eddig három magyarul is megjelent a Magvető Kiadó gondozásában, a könyvfesztiválra pedig a negyedik, Élet című mű is napvilágot lát… – FRITZ GERGELY AJÁNLÓJA

>>>
2019.04.22 - tiszatáj

KÖNYVPREMIER ÉS KIÁLLÍTÁS A KISKUNHALASI MÚZEUMBAN
Bensőséges ünnepség meghívottja lehettem néhány napja Kiskunhalason a Thorma János Múzeumban, ahol a Biczó-család társaságában gyűltek össze érdeklődők egy kiállítás megnyitó és egy könyvpremier alkalmából. A számos családtagot számláló ünnepségen joggal kaphatott volna főszerepet a veretes családi címer, a Mátyás királytól kapott nemesi oklevél, a nemzetes rang, de a résztvevők nem ezeket ünnepelték, hanem Biczó Gézát, a néhai rajztanárt… – PACSIKA EMÍLIA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.04.20 - tiszatáj

MÁNYOKI ÁDÁM KIÁLLÍTÁSA NYOMÁN
Önjáró paradoxonok… – Suttogja a költő, majd a kiállítás-megnyitón létrára mászik, levetkőzik, mélyen meghajol, és köldökéből kiissza a nektárt, a szellemet (a gint?)…
Ki ismer itt laza Istent? – Aki ismer: haza is ment…
Egy elképzelt kiállítás jegyében az eb-színház, a nem-színház lírikus absztrakt jelmezében. Ó, attribútumok és amorfizációk…

>>>
2019.04.18 - tiszatáj

BOLOGNAI GYERMEKKÖNYV- ÉS ILLUSZTRÁCIÓS VÁSÁR
Április 4-én ért véget az idei, 56. Bolognai Gyermekkönyv- és Illusztrációs Vásár, ennek kapcsán tartotta meg a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum első rendhagyó, szakmai estjét a B32 Galériában. A meghívottak: Balázs Eszter Anna (Kolibri), Dian Viktória (Publishing Hungary), Érsek Nándor (Scolar), Győri Hanna (Pagony), Sándor Csilla (Csodaceruza), a beszélgetés moderátora Szekeres Nikoletta, a HUBBY elnöke volt… – KELEMEN RÉKA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.04.17 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Kis történeteket ígér a kiállítás címe. De ne dőljünk be ennek. A rövid műfaj, legyen az néhányperces novella vagy rövidfilm, látszólagos egyszerűsége mellett, tömörségével egy egész világot képes megjeleníteni, a ki nem mondott szavakkal, a meg nem jelenített képekkel. Ha valamennyire ismerjük David Lynch munkáit, elsősorban filmjeit, kultikus filmsorozatát, nem könnyen emészthető csemegére számíthatunk. A kiállítás egyik poszterét látva van, akinek már ekkor beugrik a Twin Peaks sorozatból Judy figurája, és a sorozat egyik horrorisztikus pillanata […]

>>>
2019.04.16 - tiszatáj

2019. április 11-én Makón tizennegyedik alkalommal kapta meg elsőkötetes költő a Makói Medáliák irodalmi díjat, amelyet 2005-ben a József Attila-emlékév alkalmából alapított Makó város önkormányzata. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogyan az egykor József Attilával is történt. Idén Vajna Ádám Oda című verseskötetéért vehette át ünnepélyes keretek között a díjat… – JANÁKY MARIANNA INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő