Nagy Zopán: Állati látomások

HUMAN ANIMALS

(Drégely Imre, Haid Attila, Herendi Péter és Molnár Zoltán kiállítása)

Természetünket, kultúránkat végigkísérik az állatokkal kapcsolatos mítoszaink, félelmeink és egymásra utaltságunk alakítják tudatunkat.

Ahogyan a kultúrtörténet során mindvégig jelen van az állatvilág motívuma, úgy tárgyiasult, szimbolikus vagy dekoratív mintákban megjelenik a képző-és iparművészetben és a kezdetektől fogva a filmművészetben és a fotográfiában is.

A kiállításon szereplő fotók képi asszociációk, utalások erre a jelenlétre, impressziók, idézetek, amelyekben mintegy hívatlanul képre kéredzkedtek örök társaink, az állatok. A természet fenntartása alapfeltétele az ember egyéni és társadalmi létének.

A kiállításon résztvevő alkotók az élőlény és a környezet viszonyának, ökológiai teljességének szempontján keresztül igyekeznek eltérő módon és különböző rétegekben vizuálisan feltárni az ember és a természet kapcsolatát.

A leíró most önmagát (vagy álombéli alteregóját?) idézi:

Monológ és Moondog

(avagy: ős-lovak, ős-gyíkok, ős-madarak, kőhal-halcsontvázak, sáska-absztrahálások, rókatündérek – és preparált lények találkozása a leíró boncasztalán):

Többféle állapot- és form(ul)a lakozik lényemben.
Sokféle „én”, többféle személyiség: többféle életminőségben…
Egyének, állati, növényi, démoni, illetve ismeretlen létezések az Egyben.

Álmodott álmokban, alfában, lázakban,
más szférákba átlépő bolyongásokban,
révülésekben, dimenziók közötti átjárások közepette:
szimultán módban is gyakran beszélnek bennem…

Helyettem és velem együtt is cselekednek, állati-
és másvilági nyelveken közvetítenek, intuitív jelenléttel,
definiálhatatlan rezgésekkel töltenek (f)el…

dog – god / god – dog =
nem szükséges gondolkodnod:
az események (sok esetben) zsigeri, szellemi energiák által
is megtörténnek – súgja a belső gondnok…

Íme, egy alvás helyetti emlék-leírás:
nyitott csakrák és elme-vibrátor hatás,
mely történik ez év tavaszán,
idősík(ok)ban, éppen Budán:

Másvilági üvöltések, 4-es fogsorú mutáns, kristályszemekkel,
parázslóan, nyálkás-pikkelyesen, jég-kékes, tépett szőr-csimbókokkal…
Indri-majom két fejjel, amely hét métereket ugrott, és egy ősfa liánjairól az erkélyemen berepülve szakította át padlásszobám üvegajtaját…
Madagaszkár élőlényei keveredtek ismerős emberekkel…

(Füleimben mérgezett tücsök lakik, élesen ciripel, szálkás kis lábaival szurkál.
Pofacsontom recseg-ropog-repedez, a kis lény mocorog, időnként próbál,
a kagylójáratban fészkelődik, de az agy-rétegekben is elidőzik…)

Belső állat beszélt hozzám (visszatérő kísérőm ő),
megnyugtató, hangja csiszolt, mint gyomromban a fekete kő…

Az egyszarvú kaméleon is megjelent, mely a sarokból, kétméteres nyelv-csápjával szippantotta ki szembogaram helyéről a nagy sárga-pöttyös, mély-sötét legyet…

Élénk-sárga, nejlon-ruhás majomfélék is özönlöttek, hogy szétbontsák, szétrugdossák a még csak tervezett kiállítást, majd sipítva, nyávogva-hahotázva, egymásnak gurgatva: a hullahopp-karika méretűre zsugorodott teliholdat görgették végig a sötét mellékutcákon, a Gellért kanális felé, a gőzölgő termál-mocsár irányába (a környék izzott körülöttük), majd karöltve, mindannyian: beugráltak a hömpölygő Duna hullámai közé…

K. A. S. Galéria, Budapest, 2019. 03. 07 – 03. 27.
(A kiállítás a Budapest FotóFesztivál hivatalos programjának része)