Radnai István: A hatos éjjel

– A Lajos tanítványom volt, doktorátusa is van. Őt az ital juttatta a lejtőre, engem a második feleségem zavart el a pasijával. Párszor visszamentem, de megagyaltak. Persze, addigra már elment a rendőr, aki hazakísért. A Lajos nagy tehetség volt, tanárnak ment ő is. Biztattam. Valami ügye volt az iskolában.

Az öreg megköszörülte a torkát, ivott egy kortyot.

– Akár egy éve is lehet, hogy újból találkoztunk egy kontyos fiatal lányra mászott rá, vasárnap este tízkor, a hatos villamoson. Valami kérója vagy mije volt a Rózsadomb környékén, ahol a kukából is meg lehet élni. De Lajos finom ember, műanyagpohárból vedeltek. Engem meg kidobott az aluljáró, kiszorultam, öregember vagyok már, kérem.

– Dugjál már! Hagyjuk a hadovát! – hallatszott.

– A parázs alig derengő fényénél nem sokat láttam, nem is érdekelt. Melegben voltam, ez a lényeg.

– Amikor Traianus az Al-Dunánál a hadiúton…

– Mi az nem bírod?

– Egy órája hagytuk abba. Jó legyen akkor Rákóczi!

– A meg kicsoda?

– Nem tanultál történelmet?

– Nem, de kettessel átengedtek, nehogy a nyakukon maradjak –felelte a lány Lajosnak.

– A párbeszéd abbamaradt – tette hozzá az öreg és felült.

– Lajos finom ember volt, én tanár koromban már lekevertem volna neki. Persze, fiatal! A Lajos meg lehet vagy negyvenöt. Na, jó lehet ötven is felőlem. Napégette és kopasz, a maradék haját az elemes borotvával lenyírja. Kapott az osztásnál egy új cipzáras dzsekit. Mínusz tízben nem éppen komfortos. Dideregtem én is. A Lajos frankó kéglije dupla fóliából készült, kályhája is volt. Ha nagyon hancúroztak, inkább kimentem rőzsét szedni. Amikor visszaértem éppen ott tartottak, hogy Lajos megkérdezte a lánytól:

– Most már megmondhatod, miért léptél le?

– Hagytam volna, hogy az éjszakás nevelő simogasson?

– Férfiak az éjszakások egy leányotthonban?

– Egy frászt! Egy hegyes orrú vénasszony, olyan nyálas. Elöl két foga hiányzik.

– Egy nevelőtanárnak?

– A Márti valamikor karatézott és kiverte, egy jól irányzott rúgással. Őt sem hagyta éjjel békén.

– Karatézott, honnan volt pénze? Drága sport.

– A nagyapja valami nagyfejű volt a régiben, teli voltak.

– És miért jött el, ha jó dolga volt?

– Nem engedték be a fiúját.

– Egy darabig csak a rőzse pattogott. nyögések.

– Tudod-e, hogy harmadszor lógok? De Micu bácsi mindig rám talált, akárhol. Kedvesen bánt velem és visszavitt, ahonnan leléptem. Általában nem bántottak, de ha szépen megkértem, másik zárdába tett – emlékezett vissza a fiatalok szavaira. Meglepő, milyen plasztikusan idézte őket.

– Zárdába, apácákhoz? Hát az nem látszik meg rajtad!

– Egy frászt! A gyivit hívjuk zárdának.

– És ki az a Micu, az egyik pasid?

– A Radovics a gyivi vezetője. Ő nagyon jó ember. De most már nem visznek vissza – fejezte be a lány a mondandóját. Majd hozzátette.

– A jövő hónapban tizennyolc leszek!

Az öreg ismét kortyintott, persze teát.

– Beletúrt a zsíros hajába, máig sem tudom eldönteni igazi kontya volt-e? – tette hozzá és keze fejével megtörölte a száját.

– Most látja, itt vagyok benn – folytatta az öregember, aki valaha szintén tanár volt, mint a Lajos. – A máltaiak azt mondták, a lábujjaimról lefagyott a hús, fehér csontjaim kiállnak. Azóta melegben vagyok, ágyon alszom, széken ülök, ahogy kedvem tartja. Adnak papírt és tollat. Írjam meg az emlékeimet! – tanácsolta a gondozónő a vizit után. Később tudtam meg, hogy gerontológus is van a sleppben, amely a főorvost kíséri. Lajos, mindig szerette a római kort. A műveltséget, a görög szobrok pompás másolatait. Hogy a Vaskapuról – az emléktábláról, vagyis a feliratról vagy a Traianus oszlopáról akart-e mesélni? Mit tudom én, öreg vagyok, majdnem vak, de írtak szemüveget. Így hát folytathatom. Epizódok mindössze, pedig nem is tudják itt, hogy versesköteteim jelentek meg. Minden a lakásban maradt.

Belelapozott egy könyvbe és felém fordította a címoldalt.

– Ez az egy könyvem van, kihajították a kukába. A második feleségem, meg az a tahó. Mondta nekem az új asszony, azt hitte, hamarább megmurdelok. Özvegyembernek kell a gyámolító!

Sóhajtott és félrenézett, ne lássák az arcát.

– Volt egy fiam, elesett, mint szerződéses katona. Békefenntartó.