Káli nyelve, az izzó átlényegülés

GALLAI JUDIT ÁGNES KIÁLLÍTÁSA

Görög és hindu mitológiai mintázatokat kisajátítva szabadul ki a lekötöttségekből Gallai Judit Ágnes testképe Káli nyelve című kiállításában, hogy női identitásának keresése közben saját mítoszt keltsen életre.

Káli az egyik legfontosabb istennő a hindu vallásban. A kék vagy fekete bőrszínnel ábrázolt istennő nyakában démonkoponyákból fűzött lánc lóg alá, egyik kezében kardot tart, nyelvét pedig kiölti – ő az elszabadult fenevad, Káli, aki halált és pusztulást hoz. A hinduizmus szerint Káli a halál mellett az átalakulás, az újjászületés istennője is, hiszen amint elpusztul valami, új sarjad a nyomában. Gallai Judit Ágnes önmagát realisztikusan ábrázoló festményeivel azt vizsgálja, hogy hogyan mutatták be a nyugati és keleti mitológiák a nőket, milyen tulajdonságokat társítottak hozzájuk. A lázadó, gyakran tragikus sorsú mitológiai nőalakokba bújva egyszerre keresi önmagát és a kapcsolódási pontot múlt és jelen között, a nő őstípusát, melynek magja mindenkiben ott szunnyad.

A görög, de leginkább a hindu ikonológia fontos szerepet tölt be Gallai festészetében, ami hol játékos dekódolásra csábít, hol szinte áthatolhatatlan marad misztikussága és megfejthetetlensége. Káli nyelve című festmény az előbbi játékosságával bilincseli le a látogatót. Felidézi az istennő alakját, miközben kifordítja identitás nélküli attribútumaiból, hogy kisajátítsa önmaga ikonikus portréképe számára. Gallai féle Káli istennő nyelvét kiöltve figyeli befogadóját zöld és arany, talán félisteni jellegét hirdető szempárjával, mely titkait és érzelmeit rejtve zárkózik magába. Viszont teste nem kék, hanem piros, haja sincs kibontva, mely az eredeti alaknál a szabadságot egyben lázadást fejezi ki, helyette szorosan összefonva, szinte skorpió farkban csúcsosodik felfelé. Káli istennő alakjától mégsem idegen a piros szín, hiszen piros gyümölcsöket és virágokat áldoznak tiszteletére. Gallai Judit Ágnes képi teste pedig eggyé vált ezzel a színnel, mely mint egy belső, ösztönlény jelenik meg és szabadul ki a tudatból. A mesteri ecsetkezeléssel megvalósított Fenevad című képén figyelhető meg igazán, ahogy a piros test lassan kicsúszik a kék indák sűrű kötege közül, mely mindeddig rejtette maga mögött és magában egyaránt ezt a piros, animális ént.

Gallai leplezetlenül és meghökkentően állítja ki saját meztelen testét. Míg a hagyományos női isten- és testábrázolások egy bizonyos szépség ideált közvetítenek, addig a művész úgy lényegül át ezekbe az istennő szerepekbe és ebbe az ösztönlénybe, hogy saját testével szemben nem él idealizálással. Önelismertetési mozzanat van mindegyik, önmagáról festett képén. Úgy mutatja be testét, ahogy az van – hurkáival, enyhén lógó melleivel, aszimmetrikus mellbimbóival. Tánc című festményén hatodmagával kézen fogva jár rituális körtáncot. Az alakok és a háttér között erősebb transzparencia uralkodik, mint a Fenevad esetében, a háttérben ég és föld élesen válik el, vagyis mindezzel a hagyományos perspektivikus ábrázolásmódot borította fel a festő. Mintha egy tűzcsíkos porondon járva, látomásszerűen jelennének meg ezek az alakok, akik egyesítik ég és föld éles elválasztottságát, egyben rögzítik helyzetüket, hogy rajtuk keresztül a háttér rá ne zuhanjon a látogatóra. A megigéző rítus azonban kizökkentő. A szélső alakok rítust és szemet sértő, elnagyolt mozdulatokat tesznek, az egyik szinte megállítva a táncot tolja ki fenekét frivolan, míg a másik mintha nagy, elindító lendületet akarna átadni az egész körnek. Danse macabre – ingadozó ritmikával, de folyton mozgásban tartja élet és halál váltakozását.

Sati égése / Izzik a Galagonya című festményen lángnyelvekkel körbe ölelve állítja ki magát Gallai Judit Ágnes, egyik nyitott tenyerében egy félholdat, a másikban egy teliholdat tart a befogadó felé. Itt, a hindu mítosz és Weöres Sándor verssorának összefonódásában valósul meg igazán – a megtisztulási rítus és a test lemeztelenítése után – a benne lévő Nő és Én kitárulkozása. Siva első felesége, Sati tűzbe vetette magát, így neve egyet jelent a hűséges asszonnyal. Ezzel szemben a galagonya szimbolikusan megöregszik őszre. A cím második fele adja meg az erőteljesen izzó harmóniát, a két világ kifordított összekapcsolódását. Kállay G. Katalin fejti ki érzékletesen írásában, hogy a vers misztikus feszültsége az életkorok ütköztetésében, az érett galagonya fiatalos, szenvedélyes izzásában keresendő. Kétszeres a metamorfózis – a bokor lánnyá lényegül át, egy semleges nemből nőneműbe lép át, és emberi voltát sírással jelzi. Szenvedésében és kiszolgáltatottságában passzív, míg a Hold az egyetlen feltételesen cselekvő. Kállay kérdése lényegre tapintó: a szárazságtűrő bokor könnyeinek ontásával mennyiben nyer megkönnyebbülést? A művész többszörös értelmezési lehetőséget hoz játékba, melyek egyáltalán nem zárják ki egymást. Az alak passzív elfogadást sugároz, mely abból ered, hogy testét, lényét merészen felvállalja és kiállítja. Tűzlángokban, a galagonya vörös színét magán hordva születik meg vagy újjá, hiszen kezében a ciklikusság, fogyatkozás és növekedés váltakozása. A lángok azonban vaginára is hasonlítanak, így pedig a menstruáció ciklikussága adja meg az újjászületést, a bemocskolódás utáni megtisztulást.

A kiállítás további két teremben folytatódik: az egyikben olyan hindu és görög mitológiai nőalakok identitás nélküli testébe bújik, akik – mint Nüx – gyakran egyszerre hordják magukban a rejtelmes, már-már gonosz sötétséget és a szolgálatkész, bájos tisztaságot. Ez a terem az istennők víz elemű csarnoka, ahol a képmások a plafonról lógnak alá cianotípiák formájában. Egy kezdetleges fényképészeti eljárással hívja létre önmaga által a hindu, görög és keresztény nőalakokat. A cianotípia eljárásmódja azt jelenti, hogy miután a papírt cián vegyülettel vonta be egy sötét szobában, a száradást követően úgy vitte ki a napfényre, hogy különböző pózokban ráfeküdt. Ahol fény érte, kék színűre változott – vagyis mintha tengervízben látna a látogató fehér színű, enigmatikus nőalakokat. Labirintust alkotnak a lelógott képek, melyeket kerülgetve újabb és újabb, Gallai által realizált, történetüket és esszenciájukat többnyire önmagukban hordó testképek bukkannak fel. A másik teremben három videó installáció kapott helyett, melyek közül kettőnek egymáshoz kapcsolódása ragadja meg igazán a látogató figyelmét. A padlón egy kör alakú föld-szőnyeg kapott helyet, amelyre csillagtérképet vetít egy projektor. Ezzel szemben pedig egy performanszról készült videó látható, amelyen Gallai vonalakat húz testére egy piros zsírkrétával, nyelvével benedvesítve. Majd a földbe betemetése után kikel belőle. Ebben a teremben ég és föld egyesül egymással, elmúlás és jövendő.

Gallai Judit Ágnes tehát ezzel a három teremmel elkezdi megalapítani saját mítoszát, hiszen megjelenik a négy elem, a tűz, víz, föld és levegő. A vallásokban a világ az ég és föld szétszakadásából jön létre, ám itt a görög mitológiához hasonlóan úgy teremt világot a művész, hogy a társadalomba beágyazott emberből kiszabadul belső fenevadja és kettősségen alapuló mintázatokat ölt, hogy rituálisan egyesítse eget és földet. Eközben nem veszik el a szerepekben, megmarad ösztönlénynek, aki kívül van az időn. Az alapítás még zajlik, hiszen Gallai még tanulja Káli nyelvét, a felszabadító és teremtő halált.

(A kiállítás a debreceni B24 Galériában 2019. március 14-ig még tekinthető meg.)

Szabó Annamária