Tiszatájonline | 2019. március 9.

Kifordítom, befordítom

FÜGGÖNY FEL! SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ
Elég pocsék darab – gondoltam a Függöny fel! első felvonása alatt, de közben nem szállt el a gyanú, hogy itt valami átverés van, mert az nem lehet, hogy ami a színpadon történik, az igaz. Vagy, ha mégis, nem úgy igaz… – IBOS ÉVA KRITIKÁJA

FÜGGÖNY FEL! – SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ

Elég pocsék darab – gondoltam a Függöny fel! első felvonása alatt, de közben nem szállt el a gyanú, hogy itt valami átverés van, mert az nem lehet, hogy ami a színpadon történik, az igaz. Vagy, ha mégis, nem úgy igaz.  

Kezdésként egy viccesnek szánt, de meglehetősen idétlen bohózat főpróbáját látjuk a színpadon, kissé hosszadalmasan, a nézőtéren is érezhető némi zavar, mert nehéz eldönteni, hogy mire is ültünk be. Szerencsére, az előadás végére, erre már alig emlékszünk, mert a sziporkázó második felvonás sokszorosan kárpótol mindezért.

Állítólag a darab szerzőjét, Michael Fraynt egyszer majd megette az unalom egy színházi előadás alatt, amikor azonban alkalma nyílt a színfalak mögül is belepillantani, rájött, hogy a dolgok visszája néha érdekesebb, mint színe. Ebből az élményből született meg a Függöny fel! (másik címén Ugyanaz hátulról) című mű 1982-ben, amely azóta végigszántotta a világ színpadait, s február végén a Szegedi Nemzeti Színház is műsorra tűzte.

A szünet után tehát fordul a kocka (és a díszlet), ugyanis megnézhetjük ugyanazt hátulról, vagyis „a színfalak” mögül, ahol a zajló „előadás” alatt is dúl a háború, virágzik az intrika és a bosszú, csúcsra jár egymás zrikálása.

És ez már valóban vérbeli bohózat, de még annál is több, egyfajta gegparádé, amiben a színészek az artisták precizitásával passzolnak egymásnak hihetetlen könnyedséggel, ami persze csakis kőkemény koncentrációval lehetséges. Szöveg alig van (mert elvben, ugyebár, a színfalak mögött csendnek kell lenni), így fergeteges némajátékban pörögnek az olykor párhuzamos, s az idő fogságában (hisz valakinek a következő pillanatban „színre” kell lépnie) pengeélen táncoló események.

Záróakkordként a darabbéli társulat működésének kvázi haláltusáját könnyezhetjük végig (mármint a nevetéstől), amikor is a már totálisan szétesett trupp már meg sem próbál életet lehelni az eredeti produkció alig felismerhető maradványaiba.

Láthatóan a színészek is élvezik az előadást, remek összjátékban működnek együtt, pont úgy, mint amikor a légtornászt dupla szaltó után elkapja a társa. Itt most minden mindenkin múlik, ugyanúgy, mint a manézsban.

A darabbéli társulat rangidős színésznőjét alakító Szilágyi Annamária egyszerűen frenetikus, nagyon érzi az abszurdot és az angol fahumor sajátos ízét. A finom árnyalatok, ahogyan hangsúlyban és hangszínben megkülönbözteti a színpadi, a „színésznői”, a félre, és a privát kiszólásokat, a legszínházibb élvezetet nyújtják.  Jakab Tamás az öreg piás színész szerepében szintén remekel, tökéletesen hozza a félsüket, zugivó, totálisan megbízhatatlan aktort. A látszat ellenére, ez nem egy könnyű feladat, hiszen a legcsekélyebb rá- illetve túljátszás kisiklatná a figura hihetőségét, Jakab azonban a profi könnyedségével kerüli ki a csapdákat.

Borovics Tamás játssza a darabbéli rendezőt, akivel az első felvonásban elég mostohán bánik a szegedi rendezés. A figuráját szinte láthatatlanná tették azzal, hogy a nézőtérre száműzték, megfosztva őt így az előadásbéli jelenléttől, ami sokat elvesz az első rész humorából, kétélűségéből. Annyi azért már ekkor is kiderül róla, hogy ez a rendező nem egy géniusz, később pedig, amikor a színpadon végre térhez és levegőhöz jut a figura, végképp bebizonyosodik, hogy világbajnok simlis ez a karakter.

Hasonló a dramaturgiai helyzete az ügyelőnek is, Gidró Katalin (akit jó lenne többször vígjátékban látni) szintén a „színfalak mögött” kap nagyobb játéklehetőséget. Ezt a lányt nem puszta munkakapcsolat fűzi a rendezőhöz, ám, mivel szívbéli státusza nem kizárólagos, ez a szál lesz a második rész konfliktusainak egyik forrása.

Borsos Beáta és Gömöri Krisztián a „társulat” színész-házaspárja. Borsos az a fajta kolléga, aki mindig, minden magánéleti gubancról tud, és azt rögtön ki is pletykálja, Gömöri pedig a buta, de legalább szerény színész típusát jeleníti meg. Nála csak a Menczel Andrea által megformált üdvöske ostobább, akiről szinte lehetetlen elhinni, hogy tudja, hogy hol van, és miért van ott. „Darabbéli” párját Szívós László alakítja, aki egy közepes, de annál vehemensebb színész arcélét rajzolja fel, a Bánvölgyi Tamás által játszott fregoli-figura pedig mindenesből avanzsál vészhelyzetben arra a posztra, ahol épp hiány keletkezik.

Szinte teljes tehát a színház archetípusainak a leltára, amit Libor Katalin szükségszerűen sok ajtós, angolos hatású díszletében, s Kárpáti Enikő színes, jellemábrázoló ruháiban végtelenül szórakoztatóan tár elénk a szegedi színház kilenc színésze.

Ibos Éva

Fotó: SZNSZ

Michael Frayn: Függöny fel!
vígjáték

Fordította: Hamvai Kornél

Szereplők
DOTTY, Mrs. Clackett – Szilágyi Annamária
LLOYD – Borovics Tamás
GARRY, Roger Lillicap – Szívós László
BROOKE, Vicki – Menczel Andrea
POPPY – Gidró Katalin
FREDERICK, Philip Brent, Sejk – Gömöri Krisztián
BELINDA, Flavia Brent – Borsos Beáta
BÉLA – Bánvölgyi Tamás
SELSDON, betörő – Jakab Tamás
Alkotók
Díszlet – Libor Katalin
Jelmez – Kárpáti Enikő
Dramaturg – Ernyei Bea
Súgó – Almási Gyöngyi
Ügyelő – Zámbó Nikolett
Rendezőasszisztens – Varga Mónika
Rendező – Galambos Péter