Trafó – Artman vol.7. – 20 kép

20 ÉVES A TÁNCEÁNIA EGYÜTTES

Jubileumi előadás és fotókiállítás

2019. 03. 06. 19:00

’90

Trafó Nagyterem

Idén hetedik éve, hogy a húsz esztendős Trafó Kortárs Művészetek Házában egész estés produkcióval jelentkezik az ArtMan Egyesület. Éppen húsz éve annak is, hogy Tánceánia név alatt, először léptek nyilvánosság elé az egyesület magját képző művészek: a halmozottan sérült és ép mozgású előadók. Az idei előadás ezért a jelen pillanat, és a múlt keveredő képei köré szerveződik, egy kis visszatekintéssel a bejárt útra.

A bemutatóval egyidőben, egy fotókiállítás is útjára indul, amelynek megnyitója az előadás után lesz a Trafó nagytermében. Megnyitó beszédet mond Králl Csaba, színházi szakíró. 20 képet, 20 megörökített pillanatot gyűjtöttek össze, amelyek megidézik a Tánceánia eltelt éveit.

A Tánceánia Együttes a kortárs táncművészetben elterjedt alkotó módszerekre alapozva hoz létre inkluzív táncelőadásokat, és Magyarországon, egyedülálló módon tudja az alkotó munkába bevonni a legsúlyosabban érintett sérült csoportokat is. A tánc mindenkié! Nem az eltérő képességek feledtetése a cél, hanem a sérültségből fakadó, sajátos tartalmi és esztétikai minőségek felmutatása; a mindannyiunkban közös értékek hangsúlyozása. Céljaik közé tartozik, hogy hozzájáruljanak a sérülteket és a társadalom egészét elszigetelő előítéletek feloldásához, mert az akadálymentesítésre a lelkekben is szükség van.

Fellépéseikkel rendszeresen kínálnak lehetőséget az akadálymentes kultúra megmutatására, befogadására, megértésére. Öröm számukra, hogy ezzel a szándékkal egyre kevésbé vannak egyedül. Az elmúlt két évtizedben a hazai és nemzetközi művészvilág több jeles képviselőjével dolgoztak együtt, mint például Bozsik Yvette, a Candoco Dance Company, Palya Bea, Szalóki Ági, Tóth Evelin, és számos kortárs és jazz zenész. Húszéves munkássága elismeréseként, az ArtMan Egyesület, 2018-ban, Lábán Rudolf Különdíjban részesült.

Alkotók / Creators:
Rendezők / directed by: Farkas Dorka, Gál Eszter
Asszisztens / assistant: Kálmán Ferenc

Előadók / Performers: Barkó Tamás, Eötvös Juci, Eszes Dávid, Farkas Dorka, Gál Eszter, Kalácska Levente, Kálmán Ferenc, Környei Kristóf, Potoczky Gábor, Tóth Károly és Bóta Ildikó
Meghívott vendégek a Tánceánia Együttes volt tagjai / Special guests: former members of Tánceánia Company

Látványterv / Set: Kálmán Eszter
Fények / Lights: Dézsi Kata
Szervezés / Organiser: Kopeczny Kata
Zeneszerző/zenei közreműködő: Rubik Ernő
Hang: Kádár Mihály

A fotókiállításon közreműködő művészek: Hatice Tulu  İçözü és Rubik Ernő.