03.09.
| REÖK – Rendőrség – avagy a helyzet egyre hülyébb >>>
03.06.
| Trafó – Artman vol.7. – 20 kép >>>
03.04.
| Grecsó Krisztián Szegeden is bemutatja Verát >>>
02.28.
| Asztali beszélgetések… – Európa | Iszlám és kereszténység? >>>
02.23.
| Pannon Filharmonikusok – Vidovszky 75 >>>
02.22.
| Kötetbemutató – Nagy Zopán: Felhő regény >>>
02.16.
| Deák17 – Gyermekrajzok bőröndökben >>>
02.14.
| Jazz Kocsma – Deres Kornélia Bábhasadás című kötetének bemutatója >>>
02.14.
| Asztali beszélgetések… – Street art, graffiti, szakralitás. A kibékülés terei? >>>
02.07.
| OSZK – Zárul a Corvina Könyvtár budai műhelye című kiállítás >>>
02.18.
| Átadták az Artisjus-díjakat >>>
02.15.
| Imre megnyitotta Bélát, Béla megnyitotta Imrét >>>
02.15.
| Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál 2019 >>>
02.12.
| Takács Zsuzsa az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa >>>
02.05.
| Újabb országos toplistára került fel a REÖK >>>
02.01.
| Szegedi Szabadtéri – Sztárok a Titanicon >>>
01.31.
| Marno János Tiszatáj-díjas >>>
01.24.
| Lendület program: három kategóriában várja az Akadémia a fiatal kutatók pályázatait >>>
01.18.
| Újabb sztárfellépők a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválon! >>>
12.18.
| Elhunyt Grendel Lajos >>>

Shrek Tímea, Szakács Réka prózája

Horváth Veronika, Kovács L. Zsolt, Mohai V. Lajos, Németh Zoltán, Olty Péter, Siska Péter, Veszprémi Szilveszter versei

Rácz Lajos beszélgetése Konrád Györggyel

Borsodi L. László, Hajnal Géza, Nagy Csilla tanulmánya

Nádas Ale­xandra festményei

Diákmelléklet: Sebők Melinda Babits Mihályról

>>>

BESZÁMOLÓ A MADRIDI DISNEY-KIÁLLÍTÁSRÓL Disney neve hallatán kinek ne jutna eszébe az a meserengeteg, melyet Mickey egér teremtője és Disneyland megalkotója stúdiójában vászonra ne vitt volna. Az 1923-ban megalapított filmstúdió több mint 600 alkotást tudhat maga mögött. Tekintve, hogy a mozi a huszadik század uralkodó médiuma volt, a mesemondás szerepét […]

>>>

Pórusok birodalma
2019.02.11 - tiszatáj

NE ÉRINTS MEG!

Keresve sem találnánk jobb filmet a hazai mozikban épp futó munkák közül a cinema du corps-irányzat demonstrációjához, mint Adina Pintilie tavalyi, a legjobb filmnek járó Arany Medvével honorált szerzői ujjgyakorlatát. A Vasárnap hat órakor és A helyszíni szemle című román klasszikusokkal új csapásirányt mutató direktorhoz rokoni szálakkal nem kötődő fiatal rendezőnő debütje nemcsak a test fizikai tapasztalatát, hanem azon keresztül a bőrhöz, csonthoz, tapintáshoz köthető mentális-érzéki benyomásokat vizsgálja – témafelvetése rögtön csettintést érdemel, kidolgozása azonban rengeteg kívánnivalót hagy maga után.

Dokudráma kel egybe az erőteljes stilizáción nyugvó szubjektív-pszichológiai formanyelvvel: a Ne érints meg! így boncolgatja, sőt, veti alá erotikus-szellemi élveboncolásnak saját keresztnevükön szereplő, vagyis létezőnek feltüntetett, de igazából színészek által játszott karakterei összetett lelki alkatát és gondolkodásmódját. Pintilie egyszerre ad és vesz el. Fókuszba helyezi az őszinte emocionális megnyilvánulásokat, ugyanakkor a celluloid-művészet mágiáját némi hazugsággal állítja elő. Utóbbival azonban nem manipulálni, hanem Igazságot feltárni igyekszik: a lüktető ritmus, az érzékeinket célzó hangok, az intenzív színhasználat elme és szív mélyére fúrnak, gyönyörről, csalódásról, netán ezek hol riasztó, hol felemelő fúziójáról árulkodnak.

 

 

Helyesebben, csak tanúskodnának – a Ne érints meg! ugyanis gyorsan vakvágányra rohan, Pintilie az elegáns, gesztusokra hagyatkozó stílusvilágot összetéveszti a legkínzóbb unalommal. Írhatnánk, objektíven szemlélődik, legalább annyira szeretne tárgyilagos, mint végletekig személyes, kamerával sorsokba merülő auteur lenni, ám a két forma óhatatlanul összeütközik és kioltja egymást. Ripityára törik a narratíva: célirányos dramaturgiáról ugyan eleve lehetetlen szólni, ám a rendezőnőből egyszerűen hiányzik a készség, amivel a rögrealista és a szőnyegbombázóan szubjektív síkot össze tudná horgolni. Torzulásokkal, rendellenességekkel együtt is megkapóak a hosszú beállításokkal ábrázolt, néha szenzuális áttűnésekkel dinamizált képek pőre torzókról, mellbimbókról, szőrszálak dzsungeléről, a Ne érints meg! mikroszkopikus test-analízise mégsem nyomaszt, hökkent meg vagy vezet rá a nagy üzenetre.

Pintilie ugyan lehetővé teszi, hogy a néző – választott figuráihoz hasonlóan – értelmezéseket gyártson, a kamera elé állítottakkal együtt morfondírozzon és érezze magáénak a szereplők belső kötélhúzását, de ambíciói nagyobbak a tehetségénél, az igazi szellemi munkát legfeljebb vonakodva lehet végezni, mert a rendezőnő képtelen karon ragadni és valóban belevonni minket a film szövetébe. Laura, Tomas, Christian és Grit így csupán felszínes, bántón kidolgozatlanul hagyott, ide-oda rakosgatott húsdarabok hosszadalmas, se eleje, se közepe, se vége párbeszédekkel vagy monológokkal – tanulságosnak szánt kinyilatkozásaik levegőben lógó talmi-bölcsességek, nem érzelmeket hánytorgató, világnézeteket-nézőpontokat fejtetőre állító, továbbgondolásra késztető meglátások. Különösen fájó ezt tudomásul venni annak tükrében, hogy a Ne érints meg!-ben végig, két nyűglődéssel töltött órán át ott rejlik a hiteles tabudöntögetés potenciálja. Transzgresszív hangütése szerint önmagunkra lelni nem más, mint ősi parancsolatot szegni: a szexualitás nem rejtegetni való, hanem testközelbe hozandó, bennünket újjászülő vitalitás, ekképpen a csúnyának ábrázolt, a magát felvilágosultnak valló civilizáció által perifériára szorított minőség biztosít túlélést segítő életenergiát. Szép tézis, ám csak pislákolva tör fel az igazi hatása, ráadásul e megállapítás aligha újdonság a Francia Újbrutalitás, az osztrák Feel Bad Cinema, pláne a korábbi japán újhullám után – a Ne érints meg! részleteiben erős, sosem egészében.

 

 

A szex, mint megváltás centrális tematikájára utal a filmet bűvkörbe vonó hófehér snittek tömkelege a kiteljesedés, a szabadság színeként, de hasonló funkciót tölt be az Einstürzende Neubauten néha beemelt zörejmuzsikája vagy az inkoherenciát csak tovább növelő, a Lars von Trier-féle Idióták Dogma-esztétikáját mímelő beszélő fejes interjútöredékek ritka felvillanása. Érdekes ötletek hevernek parlagon, így Laura, a voltaképpeni hősnő önfelfedezése, a mozgássérült Christian (a webfejlesztőként, aktivistaként is dolgozó, szabados életvitelű Christian Bayerlein kimondottan megkapó alakításában) tündöklése nem kapnak ívet, a figurák pusztán hánykolódnak a fontolva haladást, hagyományos cselekményszövést nélkülöző történetben. Üvöltésből, köpködésből, kutyaugatásból, atavisztikus megnyilvánulásokból nyernek erőt a szereplőt, ám addigra olyannyira elveszítjük az irántuk táplált rokonszenvünket, hogy Pintilie – vélhetően szándékaival gyökeres ellentétben – csak a zárlat felé közeledve, a korábbi szado-mazo, bondage-epizódok folytatásaként üzemelő, Gaspar Noéra hajazó, transzba ejtő orgiaszcénában, illetve a Laura végső kiteljesedésének szentelt meztelen táncjelenetben képes némi izgalmat csiholni. Önreflexióját akár dicsérni is lehetne: miközben a rendezőnő önmagát is a felvevőgép célkeresztjébe állítva hajlandó érzelmileg lecsupaszodni, múltját feltárni, végül léte hiábavalóságát az ízekre szedett filmképpel és kamera szerepeltetésével bizonyítani, Laura továbblép, ám itt is ugyanaz üti fel a fejét, ami korábban, vagyis az unalom ismét nem engedi közel hozzánk az önemésztő főszereplőnőket.

Puiu, Mungiu, Muntean rendkívül pőre, neorealista banalitásukban falrengető drámáival ellentétben a Ne érints meg! Catherine Breillat felkavaró érzékiségét, Ulrich Seidl talajközelien bemutatott szexuális devianciáit (a zárt ajtók mögötti csoportszex-pillanat mintha a Kánikulát idézné) tekinti előrébbvalónak, vagyis Objektivitás helyett Szubjektivitást szeretne injektálni a román újhullámba, ám ennek bevégzéséhez sajnos egyáltalán nem állnak rendelkezésére a megfelelő eszközök.

Szabó Ádám

 

 

Touch Me Not, 2018

Rendező: Adina Pintilie

Szereplők: Laura Benson, Tomas Lemarquis, Christian Bayerlein, Grit Uhlemann, Adina Pintilie

 

 

 

 

 

 


Címke: , , ,
2019.02.19 - tiszatáj

MÉSZÁROS MARIANNA ÚTJAIM C. KIÁLLÍTÁSA
A spanyol zarándokúton készített tömérdek fotóanyagot rendszerezte és napokra bontva kiválasztott egyet-egyet, hogy grafikusként kedvenc technikájával rézlemezre karcolja vizuális emlékeit. Alkotó minőségében más szemmel használja fényképezőgépe ablakát, merész képkivágásokkal vonja be a nézőt művészetébe. Minden munkája érett technikai tudásról ad számot. A sokszorosító grafikát láthatóan előtérbe helyezi az egyedi képpel szemben… – ALE ILDIKÓ MEGNYITÓJA

>>>
2019.02.19 - tiszatáj

BORSODI L. LÁSZLÓ:
MASZK ÉS SZEREPJÁTÉK
Egy időtálló költői életmű léte dinamikus, folyamatosan dialógusképes, hiszen állandóan megújuló értelmezéseiben létezik, ilyen értelemben soha nem lehet lezárt, befejezett – tartja az irodalomkritika egyik alaptézise. Igaz ez a dinamikus lét Baka István életművére is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy újabb fontos állomásához érkezett a Baka-kritika: Nagy Gábor 2001-es monográfiája után ismét egy szintetizáló jellegű mű látott napvilágot… – NAGY MÁRTA KRITIKÁJA

>>>
2019.02.17 - tiszatáj

DOBÓ KATA FILMJE
A Kölcsönlakással bármilyen kapcsolatot tartó bohózatok közös gondja nem a hihetőség, hanem az, hogy a történet a szükség- és törvényszerű csavarokat, kalamajkákat, félreértéseket és egyebeket miként tudja tálalni. Természetesen érdemes mindazt, amit látunk, a saját tapasztalatainkkal összevetni, a néző ezt rutinszerűen megteszi, de készek vagyunk minden olyasmit nevettetőnek látni, ami mégiscsak szokatlan, mégiscsak olyasmi, amivel nemcsak hogy nem találkoztunk soha, de még elképzelni sem tudjuk… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2019.02.16 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
A tárlat előkészítését egy 2016 márciusában megalakult munkacsoport (Passuth Krisztina, Pataki Gábor, Radák Judit, Boros Lili, Petőcz György és Szabó Noémi részvételével. A kiállítás vezető kurátora Szabó Noémi, a Ferenczy Múzeumi Centrum Művészeti és Muzeológiai Főosztályának vezetője) végezte. A kiállításon visszaköszön a gondos és elmélyült előkészítés, a tárlat az életmű teljességét mutatja meg. Párhuzamosan látható Vajda Lajos felesége, Vajda Júlia festőművész tárlata a Szentendrei Képtárban Mégis legyen kiállítás… címmel […]

>>>
2019.02.16 - tiszatáj

OPERAHÁZI BOHÉMÉLET SZEGEDEN
Elvileg koncertszerű előadásban, gyakorlatilag előadásszerű koncerten turnéztatja a Magyar Állami Operaház Puccini Bohéméletét. A budapesti amúgy alighanem a világ legrégebben futó operaprodukciója, 1937-ben állította színre Nádasdy Kálmán, a díszleteket Oláh Gusztáv, a jelmezeket Márk Tivadar tervezte. A főszerepeket akkor többek között Osváth Júlia, Pataky Kálmán, Losonczy György és Székely Mihály énekelték. Az Operaház vezetői nagyon büszkék erre a produkcióra… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2019.02.11 - tiszatáj

NOVÁK ÉVA KIÁLLÍTÁSÁHOZ
Ébredő kavicsok,
opálos hajnalok,
ismeretlen mantrák,
tarjászkodó macskák…

Optikus álmok,
verses látomások…

Kavics, kő, kőzetek…
Nem bauxit, sem hegyek,
nem sziklák, nem képzelet:
hajnal-pára, álom-varázs,
mozaikok, belső parázs,
meglátás és precizitás…
[…]

>>>
2019.02.11 - tiszatáj

NE ÉRINTS MEG!
Keresve sem találnánk jobb filmet a hazai mozikban épp futó munkák közül a cinema du corps-irányzat demonstrációjához, mint Adina Pintilie tavalyi, a legjobb filmnek járó Arany Medvével honorált szerzői ujjgyakorlatát. A Vasárnap hat órakor és A helyszíni szemle című román klasszikusokkal új csapásirányt mutató direktorhoz rokoni szálakkal nem kötődő fiatal rendezőnő debütje nemcsak a test fizikai tapasztalatát, hanem azon keresztül a bőrhöz, csonthoz, tapintáshoz köthető mentális-érzéki benyomásokat vizsgálja – témafelvetése rögtön csettintést érdemel, kidolgozása azonban rengeteg kívánnivalót hagy maga után… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.02.10 - tiszatáj

PÁSZTOR BÉLA ÉS KÖLTÉSZETE
A magyarrá lett zsidóság rövid, de annál intenzívebb ittléte a magyar nyelvben dokumentálható a leglátványosabban, s ugyanakkor a legláthatatlanabbul. Itt eresztett gyökeret és bontott tobzódón virágot az anyagban, ahonnan fizikai, társadalmi „kiszántása” ellenére oly jeltelenül, de annál át­hatóbban ittélőnek, itt maradt. Nincs még egy olyan nép, amely­nek az irodalmában, vagy leszűkítve a költészetében, ennyi zsidó vett volna részt, s ilyen nívón […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő