Tiszatájonline | 2019. február 11.

Jani Nieminen versei

Belépünk a kutyával az erdőbe.
Ilyen sötétet csak érezni lehet
fenyők és mohás
kövek illata.

Csengőjét rázza a kutya
a medvéktől fél
hogy jönnek
elfoglalják a benzinkutakat
a gyorséttermeket és a kocsmákat.

Vagy a farkasok.
[…]

Jani Nieminen (sz. 1973) 2009-ben indult Kylässä (Vendégségben) című verseskötetével, mely­nek elbeszélésszerű versnarratívája 2011-es, az elválás és az elváláson való túllendülés témáira épülő Kodittomille koirille (Hajléktalan kutyáknak) című kötetében is felfedezhető. Itt közölt verse ez utóbbi gyűjteményéből származik.

Belépünk a kutyával az erdőbe.

Ilyen sötétet csak érezni lehet

fenyők és mohás

kövek illata.

Csengőjét rázza a kutya

a medvéktől fél

hogy jönnek

elfoglalják a benzinkutakat

a gyorséttermeket és a kocsmákat.

Vagy a farkasok.

Belakják a lakótelepeket

grilleznek az erkélyen

megtartják ünnepüket.

Éjjel üvöltenek

nyugvó embereket zsákmányolnak

terméketlen földdel és mesterséges tavak

csobbanó vizével teli zsebbel.

Morgás a sötétben.

A kutya reszket

gallérja felemelkedik.

Nem medve az

annál rosszabb.

Erdei munkagép üvöltése

szaggat és hasít

egy tüdőt eltávolít.

Nem látni sehol katonai kabátos borotvapamacsokat transzparensekkel.

Csak a kutya, én és a levegő tele

lehulló szárnyverésekkel.

*****

Januárban metsző szél hasít az ember fülébe

és a miniszoknyás lány

magányosnak látszik

két feketébe öltözött fiatal férfi

választ ígér nekem a kérdésekre:

Miért engedi meg Isten a rosszat?

Mi az ember életének értelme?

És a kutyáénak? – kérdem.

A férfiak egymásra néznek, megszólal a telefonom.

Bocsánat, általában a buszmegállóban nem hív senki.

Henriksson, az újságos az, mondom vidáman,

de ők sem ismerhetnek mindenkit.

Felszállok a buszra

most már sosem tudom meg a válaszokat

csak a kérdések maradnak.

Talán azért teremtette Isten az embert, hogy magát alkossa meg.

Talán az ember nem létezik, de Isten igen.

Talán a túl sok gondolkodás nem vezet máshoz, mint álmatlan éjszakákhoz

és a bankszámlakivonat okozta csalódáshoz.

Talán a jelentésnél nagyobb a cselekvés

a sapkakeresés közben átélt szentség.

(Buzás Borbála és Várkonyi Flóra fordítása)

(Megjelent a Tiszatáj 2018/4. számában)

Finnország függetlensége 100. évfordulója alkalmából a Magyar–Finn Társaság és az ELTE Finnugor Tanszéke a FinnAgora kulturális intézet támogatásával kezdő finn–magyar műfordítói pályázatot írt ki 2017-ben. A líra és próza kategóriákban meghirdetett versenyen önálló műfordításkötettel még nem rendelkezők indulhattak. A fordításokat elbíráló öttagú zsűrit Jávorszky Béla műfordító vezette, további tagjai Polgár Anikó és Pusztai-Varga Ildikó műfordítók, Karádi Éva irodalmi szerkesztő és Kirsi Rantala, az ELTE Finnugor Tanszékének volt tanára, a budapesti Finn Nagykövetség korábbi kulturális titkára, sajtótitkára voltak. Lapunkban a pályázat helyezettjeinek és legérdekesebb szövegeinek fordítását közöljük.