04.24.
| Beszédülés a sarjerdőbe – Tiszatáj lapbemutató >>>
05.24.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Homo Ludens Project: Humánia >>>
05.02.
| PLÜSS NAP – Gyerekirodalomról nem (csak) gyerekeknek >>>
05.17.
| Szegeden rendez Alföldi Róbert >>>
04.27.
| Jazz Kocsma – Dékány Dávid Dolgok C-hez című kötetének bemutatója >>>
04.24.
| Kaláka 50 – Hét határon át >>>
04.18.
| Emberkereskedelem elleni kampánnyal jön a mozikba az Egy nő fogságban >>>
04.16.
| REÖK – Nincs megállás a Rendőrséggel >>>
04.12.
| Vármező Galériában – Bahget Iskander: Szíriai kulturális kiállítás Budapesten >>>
04.11.
| A Fugato Orchestra és Lackfi János verses koncertje >>>
04.08.
| Önkénteseket vár a Szegedi Szabadtéri >>>
04.02.
| Teljeskörű zeneipari szolgáltatást nyújt a megújult budai tehetségkutató >>>
03.22.
| Az Oscar-díjas Ida és Hidegháború producere is Budapestre jön a Friss Hús fesztiválra >>>
03.16.
| Teljes az év operájának szereposztása >>>
03.14.
| Legéndy Jácint: Földalatti Oltár >>>
02.22.
| Zsótér Sándor is játszik az újszegedi Moliére-komédiában >>>
02.18.
| Átadták az Artisjus-díjakat >>>
02.15.
| Imre megnyitotta Bélát, Béla megnyitotta Imrét >>>
02.15.
| Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál 2019 >>>
02.12.
| Takács Zsuzsa az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa >>>

Tandori Dezső versei
Fried István, Tóth Ákos Tandori Dezsőről

Farkas Wellmann Éva, Gergely Ágnes, Hartay Csaba, Lanczkor Gábor, Markó Béla, Pál Sándor Attila versei

Boldog Daniella, Rafael Chirbes prózája

Deres Kornélia, Julian Barnes, Milián Orsolya tanulmánya

Diákmelléklet: Fogarasi György a brit balladáról

>>>

A csütörtöktől szombatig tartó konferencia tizennégy szekcióban, összesen hetvenhárom előadónak adott lehetőséget arra, hogy megmutathassák magukat, és eddig elért tudományos eredményeiket. Újdonságként szolgált az Innovációk és gondolatok szekció, ahol javarészt tudományos-ismeretterjesztő előadások hangoztak el, vagy olyan tudományos kutatásokat mutattak be, amelyek még gyerekcipőben járnak. A Szegedi Tudományegyetem hallgatóin kívül az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem és a Pannon Egyetem is képviseltette magát.

>>>

Lassan, lassan megszépül…
2019.01.29 - tiszatáj

 

 

 

 

SZABÓ ÁBEL KIÁLLÍTÁSA[1]

 

„Lassan, lassan megszépül, megszépül az a nyár
Megszépülnek az emlékek, ha így megy tovább
Ha így megy tovább ez a nyár is szép lesz akár a többi nyár
Olyan, mint a nyolcvanas évek.”

(Beatrice: 80-as évek dagonyája)

Pár nappal ezelőtt egy Párizs nevezetességeit bemutató kisfilmre akadtam az interneten: az amatőr filmes francia pár kipróbálta, milyen lenne a nagyváros emberek nélkül, és Párizs legforgalmasabb turisztikai célpontjairól digitálisan eltávolították a tömeget. A végeredmény lidérces lett: mintha egy atomtámadás utáni, evakuáció által sújtotta város egyedüli túlélői lennénk. Nem kell hozzá sok idő, hogy nosztalgiával és vágyódva gondoljunk a lökdösődő, lábtaposó, szelfiző emberáradatra.

Szabó Ábel képeit szemlélve egyből az ötlik fel bennünk, hogy hová lettek az emberek? Festményei előtt állva ugyanazt a dermesztő magányt érezzük, mint az említett film esetében, hisz az egyetlen élő dolog mindkettőn a néző pásztázó tekintete. Az emberek Szabó Ábel kietlen tájain mi, befogadók vagyunk.

A kolozsvári születésű művész számtalan ösztöndíjat, alkotói díjat és támogatást mondhat magáénak, 2016-ban pedig Munkácsy-díjban részesült. Ezúttal a Szegedi Akadémiai Bizottság Székházának kiállítótermében mutatja be jelentős számú munkáját, köztük a legújabbakat. A SZAB Székház Szeged kevésbé ismert kiállítóhelye, holott a belváros kellős közepén helyezkedik el, és hónapról-hónapra számtalan ismert, kvalitásos kortárs művész bemutatkozásának színtere. Az, hogy a kiállító hely a Fekete Háznál, vagy a Reök palotánál kevésbé látogatott, talán tekintélyt sugárzó épülettömbjének és elnevezésének, valamint a kevésbé látványos – hisz kis pénzből fenntartott – kiállító tereinek köszönhető. Sok más izgalmas művész után Szabó Ábel reprezentatív válogatása látható most itt, aki szeptember óta az SZTE Rajz és Művészettörténet Tanszékének oktatója. Az alkotó a 2003-ban alapított, hetvenes években született művészeket tömörítő Sensaria Egyesület tagja, akiket azon túl, hogy egy generációt képviselnek, elsősorban realista szemléletük kapcsolja össze. „A Tiziano műhelyének nevét viselő Sensaria csoport a modernség előtti művészet elejtett fonalát vette fel, elhatárolva magát a huszadik század izmusaitól. Az avantgárd helyett a klasszikus korok örökségére, a posztmodern eklektika helyett a történelem őszinte átélésére, a medializált baudrillard-i szimulakrum-világ helyett az empirikus valóságra, az internacionális  mintakövetés helyett pedig a regionális kötődések felfedezésére helyezte a hangsúly.”[2] Írja róluk Rieder Gábor.

Szabó Ábel a realista irányzatok közül is a „legrealistábbat”, vagyis a festészeti foto-, illetve hiperrealizmust műveli. A fotorealista művész számára az alkotói folyamat nem a fénykép mechanikus lemásolásával, hanem a szelekció, vagyis kiválasztás több lépcsős folyamatával kezdődik. Először is, ki kell választania a fénykép elkészítésére alkalmas helyszínt, másodszor választania kell az elkészült fotográfiák közül, harmadszor pedig el kell döntenie, hogy a kiválasztott fotográfiát miképp ülteti át egy egészen más médiumba, a festészetbe.

A fotorealizmus művészettörténeti gyökerei a hetvenes évek New York-i absztrakciójával szembeszegülő amerikai művészek egy csoportjához vezetnek, akik a valódi világ, a városi környezet egy-egy bagatell, elidegenítően rideg módon tálalt utca-, épület részletét választották témául. Közülük Szabó Ábel munkáihoz Richard Estes képei állnak legközelebb: Estes „képein az élelmiszerüzletek, a csillogó portálok, az autók és a tükröződő homlokzatok Szabó Ábel munkáihoz hasonló némaságba dermednek.”[3] Az amerikai fotorealisták témáik egy részét, valamint egyes festői módszereiket – mint például a nagyítás, valamint a közeli és távoli dolgok egyformán éles ábrázolása –a pop arttól vették át.

Ahogyan régóta tartó művészettörténeti diskurzus folyik arról, vajon lehet-e egyáltalán Magyarországon pop artról beszélni, nálunk a fotorealizmus is sajátos kelet európai színezettel bukkant fel.[4] Amerikában a pop art, mint irányzat, egyértelműen a fogyasztói társadalomra, a túlfogyasztásra, a kapitalizmus visszásságaira reflektál. Hazánkban azonban a hatvanas évektől „a nyugati típusú fogyasztói társadalom hiánya miatt az amerikai poptól ikonográfiailag eltérő, s gyakran kétértelmű, nem ritkán politikai felhangú munkák születtek.”[5]

További eltérést jelent, hogy a poppal tematikai és stiláris szempontból párhuzamosságokat mutató fotórealizmus európai képviselői nem idegenkedtek a politikai üzenettől. Ahogyan Rieder Gábor is megállapítja Szabó Ábel munkáiról írott cikkében, „a vasfüggönytől keletre eső országokban… a fotórealizmus ugyanúgy átpolitizálódott, mint minden dokumentarista műfaj, hiszen propagandasallangok nélkül mutatta be a létező szocializmus valódi arcát.”[6] Elég Méhes László 1970-es, fényképszerűen élethű Langyos vizére gondolnunk, melyen szürke lében szürke emberek ücsörögnek, úszósapkában, üres tekintettel, mellkasig alámerülve az iszaposnak tűnő vízben. Ha ez a kép egy amerikai művész ecsetje alól került volna ki, a kép ikonográfiája interpretációnkat minden bizonnyal az elzsírosodott polgárok langyos életvitele, szürke hétköznapjai, fizikai örömökre korlátozódott létmódja felé terelné. Magyar kontextusban azonban ugyanez a téma átpolitizálódott és kritikai éllel telítődött: az ártatlannak tűnő, balatoni képeslapot idéző csoportkép az egzisztenciális tespedtségbe süllyesztő kádári rendszerre utalt, mely a festő részéről forradalmi gesztusnak számított az adott viszonyok között. Ebbe a látszólag rezignáltan dokumentáló, ám valójában burkolt üzenetet közvetítő méhesi hagyományba kapcsolódik be Szabó Ábel, ám munkáinak a Méhesénél is pepecsebb dokumentálás aktusa, ha lehet, még metszőbb kritikai élt ad. Méhes hetvenes évekbeli témáihoz képest Szabó esetében az a leglényegesebb különbség, hogy utóbbi immár nem a szocializmust, hanem annak lidérces aurájú romjait dokumentálja. A képein látható ipari negyed, gyári épület réges-rég üzemen kívül helyezett maradványa szemünk láttára feslik tovább, múlik el, vagyis, most múlik pontosan.

Szabó Ábel fotót készít, és a fotót lefesti. Mennyire lehet hinni a fotográfia objektivitásában egy posztszocialista ország művészeként? Most éppen egy festői hagyaték feldolgozásával foglalatoskodom: az általam vizsgált művész feladata az ötvenes évek első felében a Népművelési Minisztérium alkalmazottjaként az állami megrendelésre készített Sztálin, Lenin és Rákosi portrék zsűrizése volt. Naplóbejegyzései rávilágítanak, hogy a realista szemléletű festmények csak gondos ikonográfiai program mentén beállított, erősen retusált, úgynevezett hivatalos portréfotográfiák alapján készülhettek. Az elfogadható, megvásárolható, falra is kihelyezhető festmény kritériuma a hasonlóság volt. Pótó János a kommunista emlékművek és politika, kultúrpolitika viszonyát boncolgatva így ír: „De mit jelenthetett egy szobor esetében a közérthető ábrázolás? Aligha járunk messze a valóságtól, ha e kérdésre azt feleljük: a hasonlóságot. Mégpedig nem a valóságos Sztálinhoz való hasonlóságot – hiszen nemhogy a szobrászok, de még a zsűri tagjai közül is csak kevesen láthatták őt szemtől-szembe –, hanem a fényképek, a plakátok Sztálinjához, az ideálképhez való hasonlóságot.”[7]

A fotográfia, mint médium hitelessége – ha csak az általam aktuálisan vizsgált példát vesszük szemügyre – egy posztszocialista országban eléggé ingatag alapokon áll. Lássuk be, egészen más a Rákosit szakmányban másoló propaganda „fotorealizmus”, mint például Chuck Close fotók alapján készített portréinak intim realizmusa. Szabó Ábel a posztszocializmus romjait barangolja be, akárcsak Caspar David Friedrich Agrigento templomáét. Képeinek témájául vizuális kultúránknak, vizuális emlékezetünknek egy olyan szegmensét választja, amely eleve terhelt. Amelyet nem érintett a rendszerváltás, amelyben az omladozó gyár képe láttán még beindul az emlékek folyama: a dunaújvárosi vasműben elkapott osztálykép a nyolcvanas évekbeli kirándulásról, a kiváló termelést, a szalag mellett mosolygó munkásnőket, a kohó mellett izzadó, de büszke brigádvezetőket, satöbbit illusztráló sajtófotók a Petőfi Népében, amiket anyám csíkokra tépdesve az olajkályhába tömött. A fotók, amelyek emlékezetünkben élnek a szocialista múlt dübörgő gépezetéről. A sajtófotók, amelyek illusztrálták a szocializmus ideáját, és gyújtósként, szalonnás papírként, ablaktörlőként, dunsztoláskor üvegmelegítőként végezték. Szabó Ábel a múlt romjairól készít fotókat. Az ezek nyomán komponált festmények a dolgok valódi, megélt, megtapasztalt és visszaidézhető csatornáit tárják fel, melyek húzzák magukkal az emlékek fonalát, mint lefolyóból a végeérhetetlen hajcsomót.

Mit jelent számunkra az objektív fotó? Mit jelent számunkra az objektív fotóról készített objektív festmény?

Az elmúlt évtizedek tapasztalatai okán Szabó Ábel fotorealista festményeit éppen az eltávolító, talmi objektivitás miatt érezzük otthonosnak, bensőségesnek. Az idealizáló realizmuson – a szocialista realizmuson – edzett lelkünk morbid otthonosság érzetével lép párbeszédbe.

Az eltávolítás gesztusa Szabó Ábel legújabb képein háromszorosan is érvényesül, hisz a fotográfia nyomán rögzített festményt egy transzparens, ám zavaró, roncsolt, jelekkel televésett, összefirkált réteggel választja el a befogadótól. A jelenben lévő múlt eróziójának jelei tapinthatóvá válnak a faktúrán. A buszablakra, a megálló plexijére feldobott firkák, gesztusok a jelenkor primitív nyomai, melyek gyomorforgató szűrőként tolakodnak be közém, mint a városon átrobogó, fáradt, rezignált utazó, és a belváros, külváros annál is rondább rétegei közé.

Miért pepecsel ennyit a nem széppel Szabó Ábel? Miért tölt hónapokat a kék Ikarusz hátsó kerekének, vagy a kőbányai villamosmegálló szeméttel teleszórt betonjának, telegrefitizett plexijének megfestésével? Válaszom a német filozófushoz, Walter Benjaminhoz vezet. Benjamin optikai tudattalan fogalma a kameráról értekezvén megállapítja, hogy a médium olyan dolgokat is láthatóvá tesz, az optikai világ olyan dimenzióit is képes megjeleníteni, amelyek a kamera nélkül láthatatlanok maradnának.[8] Szabó Ábel, azáltal, hogy megfesti őket, „otthonunknak”, lakókörnyezetünknek, életterünknek egy olyan dimenzióját teszi láthatóvá, amelyhez szemünk, idegrendszerünk már kényelmesen hozzászokott, vagy éppen nem képes róla tudomást venni: az elhasználódás, az elkopás, az elrozsdásodás, a hasznavehetetlenné válás, a szétmállás, az olvashatatlanná levés, az üzemen kívül helyezés, a lelakatolás, az elporladás dimenzióját.

Jean Baudrillard a múzeumi tárgyak különleges auráját illetően abban látja specialitásukat, másságukat, hogy a múzeumba helyezett tárgy megszűnik továbbá használati tárgynak lenni.[9] Sajátos státuszba kerül azáltal, hogy kivonódik a forgalomból, vagyis használhatatlanná válik. Ezeknek a forgalomból kivont tárgyaknak a szimbolikus birodalmát nevezi Baudrillard örökségnek. Ennek értelmében a múlt hasznosságát vesztett tárgyai kulturális értékké válnak Szabó Ábel munkáin a kiválasztás, a kiemelés, a gondos megörökítés gesztusa által. A forgalomból kivont telepeket, gyárakat, a használhatatlanná vált múlt objektumait emeli szimbolikus értékűvé, teszi örökségünkké, vagyis múzeumi darabbá. Emlékké.

(SZAB Székház, Szeged, látogatható: 2019. január 24–március 3-ig)

Váraljai Anna

 

Aluljáró, oil on canvas, 100x140 cm, 2009 Benzinkút, olaj vászon, 40x40 cm Bunker, olaj - vászon, 40x50 cm, 2014 Búvóhely, olaj-vászon, 70x100 cm, 2016 Duna, olaj-vászon, 50x70 cm., 2017 Épület óriásplakáttal, olaj-vászon, 45x45 cm, 2015 Gumijavító, olaj-vászon, 50x60 cm Gyár rom, olaj - vászon, 40x50 cm, 2014 Hirdetés, olaj - vászon, 30x40 cm, 2014 Holtág, olaj-vászon, 50x70 cm., 2017 Irodaházrom, olaj, vászon, 150x110 cm, 2014 Külváros, olaj-vászon, 110x140 cm, 2017 Parkoló, olaj-vászon, 50x70 cm, 2018 Sarokház, olaj, vászon, 120x140 cm, 2015 Trafóház, olaj - vászon, 40x50 cm, 2014 Zászlók, olaj-vászon, 50x60 cm., 2017

 

JEGYZETEK

[1] Az esszé elhangzott a megnyitón.

[2] https://kartportal.hu/lexikon-szocikk/sensaria-budapest-2006/

[3] Ruhrberg, Schnecenburger, Fricke, Honnef: Művészet a 20. százdban. Festészet. Szobrok. Objektek, Új médiumok. Fotográfia. I. rész. Taschen/Vince Kiadó, Budapest, 2004, 336.

[4] Lásd pl. a LUMU 2015. október 9. – 2016. január 3. közt rendezett Ludwig Goes Pop+The East Side Story c. kiállítását. „A kiállítás közvetve azt is vizsgálja, hogy az ún. „nyugati” művészetben létrejött fogalmak hogyan értelmezhetők egy olyan közegben, ahol ennek az irányzatnak a társadalmi és kulturális feltételei annyira eltérőek voltak az irányzat kialakulásának eredeti helyszínéhez képest.”

(Szerző nem jelölt. Ludwig Múzeum honlapja; https://www.ludwigmuseum.hu/kiallitas/ludwig-goes-pop-east-side-story)

[5] Szerző nem jelölt. https://artportal.hu/lexikon-szocikk/pop-art-magyarorszagon/

[6] Rieder Gábor: Szabó Ábel – A külváros dokumentaristája, In Artmagazin, 7. évf. 2009/5.

[7] Pótó János: Az emlékezés helyei. Emlékművek és politika, Osiris, Budapest, 2003, 190-191.

[8] Walter Benjamin: A fényképezés rövid története. Ford. Pór Péter. In Angelus Novus, Magyar Helikon, Budapest, 1980.

[9] Jean Baudrillard: A tárgyak rendszere, Budapest, Gondolat, 1987.


Címke: , , , , , ,
2019.04.24 - tiszatáj

LANG LANG: PIANO BOOK
Nem akarom azt mondani, hogy nem értem a Lang Lang-jelenséget: itt van ez a még mindig fiatal zongorista, könnyen megjegyezhető névvel, és miközben kevesek arról vitatkoznak, hogy miért nem jó, amit csinál, addig ő millióknak ad elő a legnagyobb koncerttermekben. Három éve járt Budapesten, és hát persze, hogy a Müpa az ajánlófüzete címlapjára rakta. Nem mintha nem ez volna a jó marketingstratégia: könnyű arra a következtetésre jutni, hogy per pillanat Lang Lang a legismertebb zongorista a világon… – GERA MÁRTON KRITIKÁJA

>>>
2019.04.24 - tiszatáj

KÖNYVFESZTIVÁL IDÉN IS – A DÍSZVENDÉG NORVÉGIA
Ahogy minden évben, úgy idén is lesz könyvfesztivál a budapesti Millenárison, ezúttal április 25. és 28. között népesül be könyvstandokkal az egykori Ganz-gyár területe a Széna tér szomszédságában. A számos újdonság mellett az idei egyik legnagyobb durranás kétségtelenül a norvég díszvendég Karl Ove Knausgård lesz, aki hatrészes önéletrajzi regényfolyamával vált híressé: Min Kamp (Harcom) című ciklusából eddig három magyarul is megjelent a Magvető Kiadó gondozásában, a könyvfesztiválra pedig a negyedik, Élet című mű is napvilágot lát… – FRITZ GERGELY AJÁNLÓJA

>>>
2019.04.22 - tiszatáj

KÖNYVPREMIER ÉS KIÁLLÍTÁS A KISKUNHALASI MÚZEUMBAN
Bensőséges ünnepség meghívottja lehettem néhány napja Kiskunhalason a Thorma János Múzeumban, ahol a Biczó-család társaságában gyűltek össze érdeklődők egy kiállítás megnyitó és egy könyvpremier alkalmából. A számos családtagot számláló ünnepségen joggal kaphatott volna főszerepet a veretes családi címer, a Mátyás királytól kapott nemesi oklevél, a nemzetes rang, de a résztvevők nem ezeket ünnepelték, hanem Biczó Gézát, a néhai rajztanárt… – PACSIKA EMÍLIA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.04.20 - tiszatáj

MÁNYOKI ÁDÁM KIÁLLÍTÁSA NYOMÁN
Önjáró paradoxonok… – Suttogja a költő, majd a kiállítás-megnyitón létrára mászik, levetkőzik, mélyen meghajol, és köldökéből kiissza a nektárt, a szellemet (a gint?)…
Ki ismer itt laza Istent? – Aki ismer: haza is ment…
Egy elképzelt kiállítás jegyében az eb-színház, a nem-színház lírikus absztrakt jelmezében. Ó, attribútumok és amorfizációk…

>>>
2019.04.18 - tiszatáj

BOLOGNAI GYERMEKKÖNYV- ÉS ILLUSZTRÁCIÓS VÁSÁR
Április 4-én ért véget az idei, 56. Bolognai Gyermekkönyv- és Illusztrációs Vásár, ennek kapcsán tartotta meg a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum első rendhagyó, szakmai estjét a B32 Galériában. A meghívottak: Balázs Eszter Anna (Kolibri), Dian Viktória (Publishing Hungary), Érsek Nándor (Scolar), Győri Hanna (Pagony), Sándor Csilla (Csodaceruza), a beszélgetés moderátora Szekeres Nikoletta, a HUBBY elnöke volt… – KELEMEN RÉKA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.04.17 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Kis történeteket ígér a kiállítás címe. De ne dőljünk be ennek. A rövid műfaj, legyen az néhányperces novella vagy rövidfilm, látszólagos egyszerűsége mellett, tömörségével egy egész világot képes megjeleníteni, a ki nem mondott szavakkal, a meg nem jelenített képekkel. Ha valamennyire ismerjük David Lynch munkáit, elsősorban filmjeit, kultikus filmsorozatát, nem könnyen emészthető csemegére számíthatunk. A kiállítás egyik poszterét látva van, akinek már ekkor beugrik a Twin Peaks sorozatból Judy figurája, és a sorozat egyik horrorisztikus pillanata […]

>>>
2019.04.16 - tiszatáj

2019. április 11-én Makón tizennegyedik alkalommal kapta meg elsőkötetes költő a Makói Medáliák irodalmi díjat, amelyet 2005-ben a József Attila-emlékév alkalmából alapított Makó város önkormányzata. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogyan az egykor József Attilával is történt. Idén Vajna Ádám Oda című verseskötetéért vehette át ünnepélyes keretek között a díjat… – JANÁKY MARIANNA INTERJÚJA

>>>
2019.04.16 - tiszatáj

PARASZTBECSÜLET / BAJAZZÓK
Régi (téves) ötlet, hogy a két darabot össze kell kapcsolni, az úgymond „verista ikrek”-nek közös apát és anyát kell találni. Persze ebből akár jó is kisülhetne. Halasi Imre Szegeden azt találta ki, hogy játszódjanak ugyanott, ugyanabban a faluban. A Parasztbecsület valamikor áprilisban, Húsvét mozgó ünnepén, a Bajazzók meg augusztusban. Utóbbi darabban a csepűrágók ki is mondják, hogy jártak már ebben a faluban… – MÁROK TAMÁS

>>>
2019.04.14 - tiszatáj

Egy váradi kiskocsma történeteit, életmeséit gyűjtötte kötetbe Tóth Ágnes. A kis sarki ivó, valahol a Sebes-Körös partján, még a régi békeidőket idézi, merthogy ezek a kiskocsmák mára a múlt ködébe vesztek, helyüket átvették a divatos romkocsmák, elegáns bisztrók, ahová turisták, diákok és ráérős úrinépek térnek be napközben. A Kocsmamesék főhősei önmagukat adják, minden megjátszás és álca nélkül. Saját életüket élik és vonszolják napról-napra… – FÁBIÁN TIBOR KRITIKÁJA

>>>
2019.04.11 - tiszatáj

A csütörtöktől szombatig tartó konferencia tizennégy szekcióban, összesen hetvenhárom előadónak adott lehetőséget arra, hogy megmutathassák magukat, és eddig elért tudományos eredményeiket. Újdonságként szolgált az Innovációk és gondolatok szekció, ahol javarészt tudományos-ismeretterjesztő előadások hangoztak el, vagy olyan tudományos kutatásokat mutattak be, amelyek még gyerekcipőben járnak. A Szegedi Tudományegyetem hallgatóin kívül az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem és a Pannon Egyetem is képviseltette magát.

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő