Tiszatájonline | 2019. január 21.

Május januárban

74 ÉVES ÚJ OPERASZERZŐT AVATOTT A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ
Nálunk a 92 éves Kurtág György most debütált operaszerzőként. Ehhez képest a szegedi Molnár László a maga 74 évével fiatalnak mondható. A Zeneakadémián zeneszerzőként végzett, de aztán különféle színházakban dolgozott karigazgatóként, karmesterként és zeneigazgatóként. Azt mondja, eddig egyszerűen nem volt ideje komponálni. Pár éve azonban nyugdíjas lett… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

74 ÉVES ÚJ OPERASZERZŐT AVATOTT A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ

Legendák szólnak róla, hogy Rossini vagy Donizetti akár két hét alatt is összedobtak egy-egy új operát, s köztük nem csak sablondarabok voltak, de olyan páratlan remekművek is, mint A sevillai borbély. Ezek igaz legendák, de mielőtt túlságosan elcsodálkoznánk, nem árt figyelembe venni pár körülményt.

A XIX. század elején, különösen Olaszországban az opera az egyik legnépszerűbb színházi műfaj volt, a komponisták ontották a műveket, a színházakban minden farsangi szezonra új mű kellett. Ezért aztán a legtöbb szerző sok művet írt. Ennél is fontosabb azonban, hogy addigra a bel canto operának kialakultak a pontos sablonjai. Karakterek, zenei megoldások, jelenettípusok. A zeneköltők gyakran „idéztek” is saját maguktól, s nem lévén még tévé, rádió, és hanglemez, keveseknek tűnt föl, hogy azt a gyönyörű dallamot, amelyért ma úgy lelkesedik a pármai publikum, tavaly Nápolyban is megtapsolták már egy másik címen. A librettisták is rutinos, nagy színházi tapasztalattal rendelkező írók voltak, akik szinte pillanatok alatt szállították a megfelelő szövegkönyveket, és maguk a színházak, énekesek, karmesterek, zenekarok is nagyon benne voltak a gyakorlatban, egy új mű betanulása hetek alatt lezajlott. Rossini, aki vagy 39 operát komponált, 37 éves korára már be is fejezte pályafutását, utána nem írt új darabot.

Nálunk a 92 éves Kurtág György most debütált operaszerzőként. Ehhez képest a szegedi Molnár László a maga 74 évével fiatalnak mondható. A Zeneakadémián zeneszerzőként végzett, de aztán különféle színházakban dolgozott karigazgatóként, karmesterként és zeneigazgatóként. Azt mondja, eddig egyszerűen nem volt ideje komponálni. Pár éve azonban nyugdíjas lett. Két esztendeje került a kezébe Szép Ernő Május című drámája, és nyomban megérintette a történet. Úgy döntött, nem írat belőle külön szövegkönyvet, hanem az eredeti drámaszöveget akarja fölhasználni. Az örökösök szerencsére belementek, a dráma gazdag nyelvi karakterizáló ereje a zenés változatban maradéktanul érvényesül. A komponálás egy évet vett igénybe, és most bemutatta a darabot az a Szegedi Nemzeti Színház, ahol korábban Molnár évtizedekig dolgozott. Saját művét ő vezényli.

A szerző határozott zenei programmal fogott a komponáláshoz. Véleménye szerint a bal canto alapokon nyugvó olasz opera Verdivel és Puccinival elérte a csúcspontját, azon az úton már nem lehet tovább menni. Persze a XX–XXI. századi szerzők már keresték az új utakat Sztravinszkijtól Bartókon keresztül mondjuk Marco Tuttinóig és Eötvös Péterig. Molnár megoldása talán Honeggeréhez áll a legközelebb, aki Johanna a máglyán című oratóriumában keveri az énekes és prózai műveket. Alkotását Molnár melodrámának nevezi, amelyben az énekelt, a prózában elmondott részek váltakoznak, olykor pedig énekbeszédszerű kántálást kér. Hatásosan alkalmazza azt is, hogy az úgynevezett prózai dialógusok mögött a zenekar ad erős hangulati aláfestést.

A történet nem túl bonyolult. 1915-ben vagyunk Budapesten a Világháború árnyékéban. A Városligetben fölvonulnak a kor jellegzetes városi figurái, a léggömbárus, az omnibusz kocsis, a cipőpucoló, a rikkancs vagy a virágárus lány. A pici szólók remek lehetőséget adnak a színházi énekkar tagjainak (és Vajda Júlia magánénekesnek) egy-egy pompás karakter fölvillantására. Nagyszerű Piskolti László szorongó léggömbárusa, telitalálat Tóth Péter harsány hírlapárusa. „Háború van, jól megy az üzlet, a bátyám elesett a fronton, jól megy az üzlet!” – lelkesedik fanyarul, s ebben a pár mondatban benne van a háború ellentmondásossága, a túlélési technikák gyarlósága.

Magát a ligetet s a tavaszt csak néhány vetített függöny idézi konkrétabban, egy a rivaldával párhuzamos híd borítása sötétszürke, a látványhoz nem sokat ad, csak a szereplők jobb térbeli tagolását szolgálja. (No meg a gyors színváltást. Molnár Zsuzsa praktikus megoldást választott, a szünetben minimális változtatásokkal lesz belőle elmegyógyintézet.) Az alkotók úgy döntöttek, hogy a teret jórészt maguk a szereplők alakítják a maguk testi valójával.

Egy középkorú, kopottan elegáns férfit látunk, aki arra készül, hogy fölakasztja magát. Az öngyilkosjelöltet azonban megzavarja egy fiatal pár. A fiú csókot akar, a lány húzódozik. Aztán jön egy csendőr, a fiút elviszi, mert elbújt a sorozás elől. A húszévesforma lány kettesben marad a férfival, és addig győzködi, amíg eláll a szándékától, kéz a kézben távoznak.

Molnár zenéjének fő erénye, hogy pontosan illeszkedik a történethez. Mainak hat, de harmonikus és dallamos. Az elején határozott hangulatot teremt, a kórus és a zenekar is a tavaszt idézi. Engedi prózában kibontakozni a történéseket, csak a hangulati csomópontokon erősít rá. Az öngyilkosjelölt (akiről egyébként kiderül, hogy Ferencnek hívják és 51 éves) persze kap egy terjedelmesebb monológot, ahol elénekelheti kiábrándultságát. A darab egyik csúcspontja az a tercett, ahol a lány harsogja bele a világba vágyait: táncosnő szeretne lenni, szerepelni, sok pénzt keresni. És legfőképpen: élni, élni!

Egyre bensőségesebben beszélgetnek a férfival – prózában. Hát nem akarja ez a zeneszerző muzsikában is elmondani nekünk a közöttük bontakozó megértést és vonzalmat? – türelmetlenkedik a néző, amikor a lány odabújik a padon a férfihoz: „Fázom!” – és nyomban megszólal a zene! Épp a legjobb pillanatban.

Molnár régi, ismert énekeseire gondolva komponálhatott. Tudta, hogy Vajda Julia lesz a virágáruslány, és Andrejcsik István az öngyilkosjelölt. Andrejcsik az egyik legintelligensebb magyar operaénekes. Ez kitűnően passzol Az öngyilkos keserűen meditatív alkatához. Világos baritonján minden szó jól érthető, énekben-prózában egyaránt nagyon kifejező. Ha az ő esetében sejtettük, hogy illik rá a szerep, Gyüdi Eszter szinte felfedezésszámba megy. Az idő majd eldönti, hogy mezzója hagyományos opera feladatokra való-e, de színpadi jelenléte nagyon erős. A lány szerepének titka – ami egyben örök női titok is – hogy egyik pillanatban tudatlan csitri, egy perc múlva érett, bölcs asszonyként szólal meg és viselkedik. Nos, az énekesnő valóban 20-as évei elején jár, saját női és színpadi tapasztalatai természetszerűen korlátozottak mégis természetesen mutatja meg a karakter mindkét oldalát. Színészi eszközei gazdagok, és mértéktartóak. Olyan hittel győzködi partnerét az élet értelmességéről, hogy ötvenes férfinézőként titkon elkezdünk vágyakozni rá, hogy bennünket is mentsen meg valamitől.

A ruhák pontosan idézik a kort. Szinte mindenki a fekete a fehér és a szürke árnyaltaiban mozog, csak a fiatal pár kap földszíneket. Varsányi Anna képzeletét is a lány figurája gyújtotta föl leginkább. Többfunkciós kis kabátkáját mindenféle játékra ki is használják. Toronykői Attila pontosan megértette a darabot, a zeneszerző útitársának szegődött. Nem akart fölforgatni semmit, a történetet meséli el nekünk szabatosan. Fényeffektusai, színpadi képei szépen illeszkednek a mű hangulatához.

A Május alkotógárdája egységes világot teremt a színpadon. Sötét ez a világ, tele van árnyékokkal és baljóslattal, de a vége mégis a reménység.

Márok Tamás

Fotó: szinhaz.szeged.hu


Melodráma egy felvonásban, Szép Ernő színműve alapján

Szereplők:
Az öngyilkos: Andrejcsik István; A lány: Gyüdi Eszter; A fiú: Szélpál Szilveszter; A rendőr: Altorjay Tamás; A virágárus asszony: Vajda Júlia; A luftballonos: Piskolti László; A handlé: Büte László; A cipősuvickoló: Szondi Péter; A gyufaáruló fiú: Rákai István; Az omnibuszkocsis: Taletovics Milán; A rikkancs: Tóth Péter; A messenger boy: Bocskai István; A csibész: Makkos Ambrus; A kislány: Rákai-Himmer Veronika; A vak: Börcsök Bálint; A pereces: Judik Patrik; Az őr: Rácz Imre.

Alkotók:

Díszlettervező: Molnár Zsuzsa; Jelmeztervező: Varsányi Anna; Súgó: Zsoldos Anikó; Ügyelő: Kürtös Petra; Karigazgató: Kovács Kornélia; Zenei asszisztens: Flórián Gergely, Zalánki Rita; Rendezőasszisztens: Jánoska Zsuzsa; Vezényel: Molnár László; Rendező: Toronykőy Attila.

Közreműködők:

a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Nemzeti Színház énekkara