Oláh András versei
fogasra akasztott halottait őrzi az előszoba
– mennyi kint felejtett körbetartozás –
lent cipők és papucsok… kárpótlást
keresve hőköl vissza a száraz koppanás
az újraüvegezett ajtóban állok
a fotelből hunyorogsz rám vakon
– nem ismersz meg: rajtszámomat kutatod
s hiába várom hogy lemérd az utolsó dobást
szíved már átköltözött a falakon túlra
s csak a veszteségeket számolod
[…]
önzéseink
a hétköznapok önzésébe tekeredtünk
már nem emlékeztetsz semmire
és ha volna is mit tovább mondanom
nincs múlt ami fogva tartson
emlékeink szétválasztott sziámi ikrek
– magányosak mint a cigarettafüst –
hajnalig mégis lesben állok
hátha egy álomban megtalállak
sirató
fogasra akasztott halottait őrzi az előszoba
– mennyi kint felejtett körbetartozás –
lent cipők és papucsok… kárpótlást
keresve hőköl vissza a száraz koppanás
az újraüvegezett ajtóban állok
a fotelből hunyorogsz rám vakon
– nem ismersz meg: rajtszámomat kutatod
s hiába várom hogy lemérd az utolsó dobást
szíved már átköltözött a falakon túlra
s csak a veszteségeket számolod
bizalmi válság
1. őrzöd
a zavartelméjűek mosolyával
őrzöd kisiklott szerelvényünket
parányi moccanás
és hátára fordulva alszik tovább
a hallgatás
2. csöndre hangolva
kedvem volna benned folytatódni
beléd maródni mint kagyló a kőbe
a becéző sötétben újratanulnálak
de az eső kimossa az emlékeket
céltalan álmokkal
kacérkodik a felébresztett tudat
– már nem lehetek többé semleges
3. hogy megtarthass
megtanultam múlt időben élni
összezsúfolódni benned
hogy megtarthass magadban a fulladásig