Tiszatájonline | 2018. december 18.

Oláh András versei

fogasra akasztott halottait őrzi az előszoba
– mennyi kint felejtett körbetartozás –
lent cipők és papucsok… kárpótlást
keresve hőköl vissza a száraz koppanás
az újraüvegezett ajtóban állok
a fotelből hunyorogsz rám vakon
– nem ismersz meg: rajtszámomat kutatod
s hiába várom hogy lemérd az utolsó dobást
szíved már átköltözött a falakon túlra
s csak a veszteségeket számolod
[…]

önzéseink

a hétköznapok önzésébe tekeredtünk

már nem emlékeztetsz semmire

és ha volna is mit tovább mondanom

nincs múlt ami fogva tartson

emlékeink szétválasztott sziámi ikrek

– magányosak mint a cigarettafüst –

hajnalig mégis lesben állok

hátha egy álomban megtalállak

sirató

fogasra akasztott halottait őrzi az előszoba

– mennyi kint felejtett körbetartozás –

lent cipők és papucsok… kárpótlást

keresve hőköl vissza a száraz koppanás

az újraüvegezett ajtóban állok

a fotelből hunyorogsz rám vakon

– nem ismersz meg: rajtszámomat kutatod

s hiába várom hogy lemérd az utolsó dobást

szíved már átköltözött a falakon túlra

s csak a veszteségeket számolod

bizalmi válság

1. őrzöd

a zavartelméjűek mosolyával

őrzöd kisiklott szerelvényünket

parányi moccanás

és hátára fordulva alszik tovább

a hallgatás

2. csöndre hangolva

kedvem volna benned folytatódni

beléd maródni mint kagyló a kőbe

a becéző sötétben újratanulnálak

de az eső kimossa az emlékeket

céltalan álmokkal

kacérkodik a felébresztett tudat

– már nem lehetek többé semleges

3. hogy megtarthass

megtanultam múlt időben élni

összezsúfolódni benned

hogy megtarthass magadban a fulladásig