Botos Katalin: Adventi áhítat

Várakozás

Mire várunk? Krisztus születésére. Minden ember vár valamire. Egész életünk várakozás. A téli napfordulóig egyre csak megyünk a sötétbe, mind rövidebbek a nappalok. „Sötétben járunk, hajnalra várunk: Jöjj el, Istenünk” – sóhajt fel a hívő keresztény.

A várakozás azt jelenti, hogy elgondoljuk, mi történhet a jövőben, amire nincs is, vagy csak töredékesen, ráhatásunk. Mindenki vár – ha gondol rá, ha nem – a saját halálára. Nem nagy örömmel ugyan, sőt, többnyire félelemmel. Az ember az egyetlen lény, aki tudatában van annak, hogy meg fog halni. Van, aki elkeseredett beletörődéssel veszi tudomásul. Van, aki mennyei születésnapnak látja. Mi, egyszerű halandók azonban jó esetben, így fohászkodunk:

„Ám arról is megemlékezünk,
Bízó szívvel készülünk,
Eljön újra világ végén, s megítéltetünk.
Kérjük azért mindnyájunk urát,
Lelkünk kegyes Bíráját
Állítsa majd jobbja felől hívei nyáját.”
(Az Úristen Ádám atyánknak, Csíkcsobotfalvi kézirat, 17. század)

Legrégebbi feljegyzett dallamunk pedig (Cantus Catolici, 1651) ezt énekelteti velünk:

„A kereszténységben hisszük, valljuk régen,
Hogy az Isten minekünk Véghetetlen kegyességében,
Ígérte a Megváltót vigasztalásképpen.”

Megváltás

De hát mi is az a megváltás, amit kapunk? Úgy mondjuk, a bűneinktől. Mivel olyanok akartunk lenni, mint az Isten, kiűzettünk a Paradicsomból, s véges emberi életre ítéltettünk. „A bűn zsoldja a halál”. Valójában a görcsös halálfélelemtől vált meg bennünket Krisztus. Ha követjük tanítását, nem kell félelemmel tekinteni a jövőnk elé, bármi legyen is az. „Ne féljetek!” Ez az üzenet, ez a jó hír.

Harmatozzatok…

„Rorate coeli”, csendül fel adventben. Miért énekeljük, hogy harmatozzatok égi magasok? Miért pont a harmat hozza Megváltónkat? A biblia azt mondja:

„Illés próféta elérkezett Isten hegyéhez, a Hórebhez. Bement egy barlangba és ott töltötte az éjszakát. Az Úr azt mondta neki: ,,Menj és a hegyen járulj az Úr színe elé!” S íme, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a szélviharban. A szélvésznek földrengés lépett a nyomába, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Amikor ezt Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang elé állt.” (Királyok könyve 19, 9a. 11-13a.)

Valahogy így vagyunk a Megváltó születésével is. Mint ahogy a csendes, reggeli harmat segíti a növények túlélését a nyári melegben, úgy ad mindennapjainknak erőt az evangélium jó híre. Nem jön viharral, mennydörgéssel, csodás jelekkel. Csak enyhe szellővel. Harmattal. Napról napra.

Kihez jött Jézus?

Semmi kétség: a szegényekhez és a bölcsekhez. A vad, nomád körülmények között élő pásztorokhoz. Ha megnézzük a karácsonyi népénekeket, kivétel nélkül erről szólnak. „Hol a fényes palota, hol a kényes nyoszolya.” „Aranyat nem hozhatok, mert szegény pásztor vagyok.” A magyar népének, látva a nagy szegénységet, így sóhajt fel:

„[…] hol a lépes mézecske, vajjal mázolt köcsöge.
Ó, ha Magyarországban, Bicske mezővárosban
Jöttél volna világra, akadnál jobb országra.”

Hát igen, isteni szerénységben él a világ Ura. Werner Alajos szerint az Úr Krisztus csak egy luxusról nem mondott le: az énekről. „Dicsőség mennyben az Istennek. Az angyali seregek Vígan így énekelnek, Dicsőség, dicsőség, Istennek.”

A nép éneke csupa olyasmiről szól, amit minden egyszerű ember át tud érezni. A gazdag kovács keményszívűségéről, a születés csodájáról – „Hej, hej, hej-hej-hej, lett szűz emlőjében tej” –, a hidegről: „kinek vóna jó kedve, Ilyen kemény hidegbe”. És otthagytak csapot-papot a pásztorok, s mentek, ahová az angyal hívta őket:

„Nosza tehát hagyjuk itt, nyájat és a csordát,
Menjünk oda mindnyájan, az Úr szeme a nyájon,
Nem félős most a juh, mondjuk , hogy du-dá-dú,
Most a tolvaj nem lop, vígan mondjuk hop-hop-hop.”

A pásztorok szerény ajándékai – bárányka, tejecske, sajtocska – párba állíthatók a bölcsekével. Így énekelnek: „Aranyat nem adhatok, Mert szegény pásztor vagyok.” Érdekes, hogy a bölcsek ajándékai közt, akik jelét látva jöttek Betlehembe (a Biblia bölcsekről, és nem királyokról beszél), azért ott van az arany. Az arany, amire igen nagy szükségük lehetett kis idő múlva az Egyiptomba való meneküléskor.

De bölcsekkel együtt is a legegyszerűbb emberek veszik körül a betlehemi jászolt. Mintha azt mondaná ez a példa: a legnagyobb bölcsesség a legnagyobb egyszerűség.

Megindító az is, hogy Isten Fia állatokkal van körülvéve. Mondhatjuk, az egész teremtett világhoz eljött. Szent Ferenc ezért építi fel Assisiben a betlehemet – „Megismeri, ökör, szamár Vigadjatok, örüljetek! Hogy ez a kisded itt király! A Krisztus véletek!” „Vannak ott sok angyalok, Körülveszik a barmok, Ó, ó, ó, ó, ó, Boldog ez az istálló. ”

Mária

És hát a nők, a kereszténység oszlopai. Foglalkoztatta a népeket a szűzen születés misztériuma erősen:

„Mert ma az megszületett, ki megjövendöltetett,
Egy szűznek méhéből, Szűzen szült véréből,
Megváltó Istenség, alle-alleluja.”

De elfogadták e csodát, hiszen Isten mindenható.

És a Szűzanya számukra olyan közeli! Szép violácskának, kedves rózsának, szerelmes, kisded szép Jézusnak nevezik a hívek a kisdedet. Mint édesanya a gyermekét. Szinte szerelmesen kérik, mint egy virágénekben: „Igazítsd szívedhez szívünket.” Milyen csodálatos példára találnak a szegény emberek Máriában, aki a gyermekét dajkálja! Közülük valónak érzik. Altatódalt énekel a „szép rózsaszálnak”. Mint egy édesanya a gyermekének.

„Aludj, aludj, gyönyörűségem ,csuj-csuj-csuj,
Méhem áldott szent gyümölcse, búj-búj-búj”

A bölcsőjét pedig a lábával rengeti (mert valószínűleg a kezével valami munkát végez). Ehhez a ringó mozgáshoz szokott minden megszületendő gyermek az édesanyja szíve alatt.

Befejezésképpen

Idézzük fel a legszegényebb magyarok énekes imádságát! Így énekelnek mai napig – minden sort megkettőzve – a csángók, Erdély keleti határán. Ők a legszegényebb magyarok, akiktől mindent elvettek, még a nyelvüket is.

„Én kimentem szép piros hajnalba,
Kimosdottam minden bűneimből
Megkendőzém arany kendőcskémmel,
Föltekinték az magos egekbe.
Ottan látám mennyország kapuját
Bévül látám mennyország ajtaját.
Ottan láták egy terített asztalt,
Azon felül egy ringó bölcsőcskét
Abban fekszik Urunk Jézus Krisztus
Mellette vala anyánk Szűz Mária.
A lábával rengetgeti vala.
A szájával fújdogálja vala,
Aludj, aludj, Istennek báránya
Szeretetből jöttél e világra.”

Botos Katalin