Tiszatájonline | 2018. december 20.

Radnai István: Surrog az acélradiál

Aztán hallgatnak néhány kilométeren át. Bélát azért rendelte meg a cég, mert Józsi csak egy kis furgonnal mászkál, most valami nagyobb üzlettel kecsegtet ez a pénteki kiruccanás. Az üzletek hétvégén is nyitva tartanak. Jánosnak kellene megtárgyalni a feltételeket, a kedvező feltételeket. Bérelni akarják-e a gépeket vagy feltöltést is igényelnek? A hűtőgépnyi nagyságú masinákat hiába rögzítették, táncolnak. Béla nem a szakma mestere. Most kezdte a fuvarozást, kirúgták az előző helyéről. Igaz, a cég is követte a sorsát – kirúgta önmagát. Felszámolás. […]

– Nem mondhatnám, hogy a pontosság a legnagyobb erényed! – fogadja Jánost Józsi.

– A grínidzsi időt se hozzád igazítják – fejeli meg Béla és indít.

Aki három bölcsész távol-keleti utazására következtetne, téved. Keletre, de csak ide kétszázra.

Megcsörren Józsi telefonja.

– Nem, sajnos ma az ország másik csücskébe megyek.

– Hogy a szombat önnek nem jó?

Mondatfoszlányok, persze azok is a motorzúgáson felüli, kicsit hangosabb válaszok.

Ebből már kezd kibontakozni, hogy célja van az utazásnak, netán valamilyen munka.

– Nem zavar, hogy vezetek? – szólal meg Béla, gondolva, hogy Józsi rájön, nem szereti, ha kocsijában telefonálnak. Főleg kora reggel nem. Ilyenkor még kissé álmos és nagyon erősen figyeli az utat.

– Tudod, hogy két éve ez még az én kocsim volt? – válaszol Bélának Józsi, persze egyáltalán nem arra, amit ő mondott.

– Hogy-hogy? – szól bele János – Svájci frank?

– Az, hogy a ménkü!

– Nem maradnátok csendben?

– Kitől vetted meg?

– Egy gyanús alak adta el bagóért – feleli Béla.

Aztán hallgatnak néhány kilométeren át. Bélát azért rendelte meg a cég, mert Józsi csak egy kis furgonnal mászkál, most valami nagyobb üzlettel kecsegtet ez a pénteki kiruccanás. Az üzletek hétvégén is nyitva tartanak. Jánosnak kellene megtárgyalni a feltételeket, a kedvező feltételeket. Bérelni akarják-e a gépeket vagy feltöltést is igényelnek? A hűtőgépnyi nagyságú masinákat hiába rögzítették, táncolnak. Béla nem a szakma mestere. Most kezdte a fuvarozást, kirúgták az előző helyéről. Igaz, a cég is követte a sorsát – kirúgta önmagát. Felszámolás.

Élni kell, ez mindhármuk filozófiája. Hogy melósok-e vagy a bölcsészdiploma veszítette-e az értékét, a megrendelő sosem fogja megtudni.

Tessék, itt vannak a gépek! A megrendelő döntsön, leginkább ne sokáig habozzon. Béla nem szeret sötétben vezetni. Bár még elég sötét volt, amikor indultak, de akkor legalább világosodni kezdett.

János és Józsi kollégák is, meg nem is. A tulajnak két cége van. Józsi szerelő, árufeltöltő és cígöli a gépeket a címre.

– Nem gondoltam volna, hogy a rozsdatemetőből kapartad ki ezeket a vadiújakat – szólal meg most éppen Béla. Józsi nem válaszol, a kocsin jár az esze, a saját kocsijában ül, amelyik most a másé. Mintha megint az övé lenne a cég, amelyik a dobozost vette.

– Ti mindig túlóráztok? – fűzi a szót tovább Béla, miközben arra gondol, neki mennyit kell dariznia, hogy talpon maradjon.

Tulajdonképpen felületesen ismeri Jánost, aki a korábbi cégénél is el akart adni valamit. Béla kocsival ment ki érte az állomásra. A vezér kocsijával. A vezér érezte, hogy valamit váltania kell. De már késő volt. Egyetlen vevő a sok közül, nem fizetett ki egy nagyobb összeget – és roló!

A túlórázásra Józsi és János is ugrott.

– Nekem nincs olyan, hogy túlóra, kötetlenben vagyok.

Mivel Józsi hallgat, Béla elengedi a sebváltót és kissé meglöki a könyökével:

– Túlórázol vagy ennyi a munkaidőd?

Józsinál most állt be a holtpont, ezért ingerülten vágja oda:

– Túlóra?

Ettől senki nem lett okosabb, de sejthették, hogy nem a hármasnyolcas a lózung a cégnél.

Józsi a kis kocsival néha 5-600-at is megtesz egy nap alatt. Hatkor indul és tízkor ér haza. Persze az alatt az óramutatók lefutnak vagy másfél kört. Mármint a nagymutató. A kismutatót jobb, ha hagyjuk.

– Meg kell élni! – válaszol mégis, vagy ötpercnyi hallgatás után. Egyik autópályáról a másikra kanyarodnak, a két út itt derékszögben metszi egymást, de nem szintbéli kereszteződés.

Aztán csend. Surrog az acélradiál.

Józsi beszédbe elegyedik Jánossal, mi volna a helyes taktika. Beállítják az elsőt a főnök ajtaja mellé, lefőznek egy erőset. Ha többi kilencet is bevállalja, ezért a gépért nem kérnek bérleti díjat. Ennyi önállóságot enged nekik a tulaj.

Megindult az autóértékesítés. Építkeznek a márkaszervizek is.

Nemcsak tojtoj kell az építkezésre, ma már pálinka helyett a kávé járja munkaidőben.

– Na, ezeket vigyék szépen vissza! Ennyire vastag nem vagyok – mondja a keleti császár, aki használt ladákkal kezdte a boltot. Aztán társult egy szerelővel. Feledve mindez, már ő a jani  a városban.

Most kezdődik János szerepe. Bemennek a főnök irodájába, aki előhúzza a jóféle szatmárit.

Mindketten tudják, hogy az előző percek csak színjáték voltak. Azt, hogy vigyék vissza. senki nem vette komolyan.

Hátha betojnak az ürgék – gondolta a főnök.

Nem fogjuk megtudni János hogyan csinálta, de az emberek már rakodták is le a tíz gépet. Ha János elárulná, mit és hogyan, nem sokáig maradna az állásában. Lelopnák tőle a figurát!

Aztán kószálnak egyet a városban. Nem az idegenforgalmi nevezetességek, hanem az áruházak és építkezések vonzzák őket. Béla – jobb híján – velük tart. Meg is ebédelnek egy kínaiban. Saját zsebből, a kiküldetési pénzről még álmodni sem mernek.

Egyedül a szállodaszámlát engedélyezi a tulaj, próbálkozzon János még holnap is.

Öreg este, mire a két ember hazaérkezik. Béla családja alszik, Éva felriad, amikor betolat az udvarra.

Józsi nem ér rá vacsorázni, majdnem ruhástul fekszik le, de észbe kap. Ő még nem gondol nősülésre.

Radnai István