Stevan Bradić: Aral-tó

a legfőbb feladatod

(pl. ebben az életben),

hogy megtanulj élvezni,

ezt te mondtad nekem, joszif brodszkij,

oly kiszáradt szájjal,

mint a tó,

amin egykor

teherhajók jártak.

túl öreg vagy már ahhoz, hogy rock bandában énekelj,

ennek ellenére,

a víz még mindig

nem ismer fel téged.

a költők néha tényleg megérkeznek

Velencébe,

de nem várja már őket

ezüst golyó, se farkas a szigeten.

olyan más lett már minden, mint mikor

még a tulajdon kezünkkel mostuk le

a fedélzetről a sót.

a te bőröd az én bőröm is.

a te éhséged az én éhségem is.

felkészületlenül ereszkedünk le

mindketten a partra.

éles szögben metsszük egymást

és te a kényelmetlenségre oktatsz,

mint nyelv oktat

a szintaxisokra.

viszlát, ó, január!

hallom kiáltásodat,

míg lassú léptekkel,

melankolikusan

eltűnsz a tengerészek között.

emlékszel még

a gyerekre,

aki arra a fiúra hasonlított,

vagy a fiúra, aki

egy lányra emlékeztetett,

mikor a birtokosok a határ mellett

kínozták őket

tagadhatatlan

volt bennünk

a fény

vajon megtanulod-e még valaha

kiolvasni az ügynökök kézírását

hosszan időzve

az övön aluli ütések között,

elszegényedve

valami miatt, ami nem rabszolgaság,

de hatalom sem.

munkás,

ha megbetegszel,

úgy szökik előled a világ,

mintha sosem tetted volna rá a kezed

az áttörhetetlenségére,

mintha az értelem tagadná

saját axiómáját,

miszerint: két test

nem tud megtelepedni

ugyanabban a térben és időben.

különben is, láthattad: a történelem,

mint ütőér, hogyan

hagyja el

a szilveszteri díszekkel

kettészelt várost.

a levegőt rágjuk

te meg én,

tápláljuk a szívet,

mint az idealizmus héjába

lógatott ingát.

a valóság szivacsos,

és kár súlyos szavakat pazarolni rá,

ha a nyílt tenger forog kockán.

Terék Anna fordítása

(Megjelent a Tiszatáj 2018/2. számában)