09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
09.09.
| Duda Éva Társulat – „Újra lendületben! ” >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

„A lélek az olyan, hogy dolgozzon”
2018.11.18 - tiszatáj

INTERJÚ PASS ANDREÁVAL

Sötét folyosón ülünk a Jurányiban, Andreának nem is olyan régen olvasópróbája volt, összekuporodunk a plakátok borította kanapén. Halkan, meghitt suttogással beszélgetünk az Eltűnő ingerekről, arról is, hogyan írunk drámát, várt és váratlan kihívásokról, és a borzasztó űrről.

– A szerzői színházról gondolkodom. Ez a sor jut eszembe: Kárpáti Péter, Pintér Béla, Pass Andrea és még Kelemen Kristóf is.

Esetemben egyetlen egy olyan előadás született, amit nem én írtam és rendeztem, úgyhogy azt lehet mondani, hogy igen, szerzői színházat csinálok, de ez nem zárja ki azt, hogy ne nyúlnék szívesen, vagy ne akarnék klasszikus szerzőktől is rendezni később.

– Hogy indultál el ezen az úton?

Ez egy kisregény, amit el kellene mondanom neked, de megpróbálom röviden. Amikor először elkezdett érdekelni a színházcsinálás, akkor a meglévő megírt irodalmi alapanyagokat át kellett dolgoznom. Ez volt az első lépés. Akkor az ember már szabott, nyesett, beleírt, kitalált, komponált. Átírtam például az Anyegint, A vonzás szabályait, és nagyon szerettem ezt a részét a munkának. Utána sokáig nem csináltam igazából semmit, mert Pintér Bélához kerültem asszisztensként, és inkább figyeltem őt. Mikor először újra akartam saját előadást rendezni, akkor ismerkedtem meg a tantermi színházzal. Az esetek nagy részében ott aktuális problémákra reagálunk, nagyon gyakran meg kell írni hozzá a darabot, így született meg a Kő, papír, olló is. Gyakorlatilag onnantól kezdve bármi kezdte el izgatni a fantáziámat, kitaláltam hozzá egy történetet és megírtam. Persze ez nem úgy van, hogy az ember egyből meg tud csinálni egy anyagot. Először próbálgatja a tollát, sokat szenved, megírja az első nagyívűbb munkáját, kiderül, hogy használhatatlanul pocsék, és aztán egyre több tapasztalat után egyre nehezebb témákhoz tud nyúlni. Most már nagyon sokat kell termelni csúnya szóval, és ilyenkor már kicsit kívánom, hogy klasszikus drámával foglalkozzak. Még nem rendeztem Lear királyt például, pedig nagyon szeretnék egyszer. Egy évben három darabot vállalni, az embert próbáló feladat, holott muszáj, mert ebből élek. Hála istennek vannak felkéréseim, de ezt a mennyiséget hosszú távon nem lehet tartani.

– 2008-ban jelentkeztél A vonzás szabályaival. Ha jól számolom tíz évvel később, 2018-ban most már a tizenkettedik drámádnál tartasz. Lelkileg mennyire visel meg ez téged?

Inkább iszonyúan felszabadító. Most kezdtük el az Eltűnő ingereket, két napja, vagy három, és ahogy a színészek erről az egész történetről gondolkodnak, amilyen szellemiségben, amilyen lelki állapotban beszélünk az apukám halálán keresztül, a darab témájáról, az egyszerűen kárpótol mindenért. Írás közben belehalsz, de ha jól sikerül az a dráma, amin dolgoztál, és a színészek elé kerül, akkor az meg repít, jön érte a jutalom. Agyilag borzasztóan fárasztó, mert ezeket a személyes történeteket mégis drámává kell átlényegíteni, ami pokolian nehéz, és akkor is nehéz, ha nem a saját életedről írsz. Az idegrendszeremet sajnálom ilyenkor, nem is a lelkemet. A lélek az olyan, hogy dolgozzon.

– Az Eltűnő ingereket mennyi idő alatt írtad?

Több mint egy éve augusztusban jutott eszembe a dramaturgiai ötlet, amivel ezt meg tudtam írni. De hogy meg akarom csinálni, az már régi vágyam volt. Sőt írtam is belőle egy ifjúsági drámát. Első írói próbálkozás volt, nem voltam vele elégedett, de sok része belekerült az Eltűnő ingerekbe. Valami hiányzott belőle, amitől nem csak az én történetem marad. Most az olvasópróba után bizakodó vagyok. Januárban kaptam meg erre az Örkény István-ösztöndíjat, de nem volt könnyű, mert közben a Vígszínháznak is írtam  A vándorkutyát.

– Milyen lett végül A vándorkutya a Vígszínházban?

A szakmából, akik eddig látták, méltányolták ezt az előadást, figyeltem a nézőket, a Víg közönsége más, mint amit én megszoktam. Néha nagyon meglepődnek, néha pedig iszonyú lelkesen reagálnak, azt hiszem, hogy elég merészen fogalmaz A vándorkutya.

Egy plüsskutya a címszereplő, akitől mindenki fél. „Igaz élethazugságok” a darab műfaja. Egy barátnőm mesélte nekem egyszer, hogy létezik ilyen egy óvodában: a vándorkutya vándorol, és minden héten más családnál vendégeskedik. Utána hétfőn, amikor megy vissza a kisgyerek az óvodába, akkor el kell mesélni, hogy mi történt vele. Na, hát ez egy csomó frusztrációt okozhat egy családnak, de nem erről szól igazán a darab, csak ez a motorja. A vándorkutya mindent lát, és mindent hall. Az előadásban nincsenek gyerek szerepek, csak felnőttek, és minden frusztrációjukat megtestesíti ez a kutya. Kezdenek tőle teljesen szélsőségesen rettegni, amit csúcsra járatunk az előadásban. Magunkra tudunk ebben ismerni, hogy mennyi bűntudat, mennyi paranoia van bennünk. Van egyfajta hitchcock-i párhuzam is az előadásban, és ezt kihasználtuk a vizualitásban, a jelmezben, a díszletben, a fénytervezésben, a motívumokban és a Keresztes Tamás által komponált zenében is. Nagyon-nagyon szeretem. Az első kőszínházi munkám. Nagyon furcsa világ. Nyilván, én a függetleneknél szocializálódtam.

– Térjünk vissza a soron következő bemutatódra. A Staféta Program keretében nyertél újra, így a Trafó Kortárs Művészetek Házában lesz látható az édesapádról írt drámád idén decemberben. Az Eltűnő ingerek főszereplőjének miért Hajdu Szabolcsot választottad?

A jó sorsnak köszönhető. Felmerült annak idején, hogy Pintér Béla játssza, akit én ugye nagyon jól ismerek, a mesterem meg mindenem, de azért igazából úgy féltem volna ettől a dologtól, ám neki is decemberben van bemutatója, úgyhogy nem ért rá. Utána Szabolcs neve rögtön az elején felmerült, még Béla is mondta, hogy ő milyen szuper lenne. Persze az ember mindig tart egy picit attól, hogy rendező rendezzen rendezőt, ráadásul ő író, rendező, színész, azt gondoltam, hogy biztosan nagyon sok munkája van. Tudtam, hogy megy januárban a Radnótiba, forgat is, tehát félretoltuk rögtön az elején a Hajdu Szabolcs-víziónkat. Elkezdtünk Kiss Rékával castingolni erre a szerepre, de nagyon kevés színésznek állna jól ez a szerep, arra jöttünk rá. Már úgy volt, hogy el kell hagynunk a bemutatót, nem találjuk a megfelelő főszereplőt. Ismét eszünkbe jutott Szabolcs, gondoltuk, próbáljuk meg, nincs veszíteni valónk. Felhívtuk, és kiderült, hogy pont ebben az időszakban ráér. Elküldtük az anyagot, egyébként látott tőlem egy előadást, és azt válaszolta, hogy szívesen kalandozik el ebben a világban. Azt hiszem, hogy ennek így kellett lennie.

– Mondhatjuk azt, hogy az eddigi drámáid közül ez szól a legszemélyesebben rólad?

Igen, abszolút. Ez az édesapám és az én történetem, ugyanakkor mindannyiunké, mert a halálról is szól, egy bizonyos betegségről, és arról, hogy ezt nem kell szégyellni. Kamasz voltam, amikor meghalt agydaganatban. Ez a legdokumentaristább darab a többi közül, miközben van egy nagyon erős költői síkja is, hiszen belelátunk Endre, a főszereplő fejébe. Persze nem teljesen úgy zajlottak a dolgok, mint ahogy azt megírtam. Igen, így is ez a darab szól leginkább az én életemről.

– Hogy érzed most magad?

Az olvasó próba után, akkor, amikor elmentek a színészek, borzasztó nagy űr keletkezett bennem. Elmentem futni, kóvályogtam, sírtam, este ittam, fura módon akkor tört rám az a depresszió, amit bemutató után szoktunk érezni. Azt hiszem, hogy nagyon fontos az elengedés. Bizakodó vagyok.

Drubina Orsolya

 

Fotók: Dömölky Dániel


Címke: , , , ,
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
2020.09.13 - tiszatáj

RÁCZ LAJOS BESZÉLGETÉSE KONRÁD GYÖRGGYEL 
Érdekes kérdés, hogy kit számítunk zsidónak. Hallottam erről egy anekdotát Izraelben, amely szerint mondták Ben-Gúriónnak, aki megalapította Izrael államot, és az első miniszterelnöke is volt, hogy sokan jönnek a Szovjetunióból olyan zsidók, akikről nem lehet tudni, hogy valójában azok-e. Erre azt válaszolta, ha valaki olyan hülye, hogy zsidónak mondja magát, akkor zsidó…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő