Tiszatájonline | 2018. november 15.

Donyeci történetek

SZERGEJ LOZNYICA FILMJE
A Donyeci történetek egy nagyszerű ukrán rendező friss témát érintő, zavarbaejtő filmje. Szergej Loznyica a 90-es évek közepén kezdte a filmes pályafutását. A dátum talán azért tűnik most beszédesnek, mert sokat elárul Loznyica elkötelezettségéről: ekkor a harmincas évei közepén jár, több foglalkozást kipróbál, és sok országban nagyon alaposan körülnéz. Ifjúkori eszmélkedése egyébként olyan területeken folyik, amelyek azóta önálló országokká váltak: a mai Belorussziában született, Ukrajnában és Oroszországban járt iskolában… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

SZERGEJ LOZNYICA FILMJE

A Donyeci történetek egy nagyszerű ukrán rendező friss témát érintő, zavarbaejtő filmje.

Szergej Loznyica a 90-es évek közepén kezdte a filmes pályafutását. A dátum talán azért tűnik most beszédesnek, mert sokat elárul Loznyica elkötelezettségéről: ekkor a harmincas évei közepén jár, több foglalkozást kipróbál, és sok országban nagyon alaposan körülnéz. Ifjúkori eszmélkedése egyébként olyan területeken folyik, amelyek azóta önálló országokká váltak: a mai Belorussziában született, Ukrajnában és Oroszországban járt iskolában – igazi szovjet szocializációban volt része ebben az értelemben. A filmfőiskola ugyancsak viszonylag késői elvégzése után dokumentumfilmeket rendez, első jelentős fikciós munkája a Boldogságom (2010). Kulturális tájékozódását jelzi a 2012-es Ködben, ami Vaszilij Bikov belorusz-szovjet író hatalmas regényének nem kevésbé nagy léptékű változata. Ha nagyon szemfülesek voltak, a magyar nézők is láthatták Dosztojevszkij Szelíd teremtés című kisregényéből készült 2017-es filmjét. Még nem beszéltünk jelentős dokumentarista vállalkozásairól, de máris látszik, milyen sokoldalú mozgóképesről beszélünk: a Ködben Tarkovszkij szellemében készült film, amely a háború metafizikáját kutatja a belorusz-litván erdőségekben a második világháború idején játszódó cselekményben, míg a Szelíd teremtés hatalmas látomás a kelet-európai állapotokról. Ezekkel az alkotásaival Loznyica igazi nemzetközi tényezővé vált abban az értelemben, hogy több országot érintő koprodukciók fűződnek a nevéhez, de abban is, hogy nagy fesztiválokon aratott sikereket, ezzel tulajdonképpen a bizonyos időközökben szakadozottan létező ukrán mozi egyetlen kiviteli cikke.

A Donyeci történetek Loznyica dokumentumfilmes énjének terméke: tulajdonképpen úgynevezett „megtörtént események” újrajátszásán alapszik az a tizenhárom sztori („rolik”, ahogy az egyes részeket az egyébként orosz ajkú rendező nevezi megszólalásaiban), amely a filmet alkotja. Különleges módszer áll tehát a film mögött, hiszen a történetek ugyan meg nem nevezett városokban, de jól azonosíthatóan a Donbassz (ez a film eredeti címe) vidékén játszódnak, eredeti helyszíneken tehát, és részben az ott élő emberek részvételével. Ugyancsak Loznyica televíziós interjúiból tudhatjuk, hogy valamennyi filmbéli esemény 2014-ben készült amatőrfelvételeken alapszik, ebben az értelemben tehát a rendező tulajdonképpen fikciósítja az eredeti jeleneteket, amelyeket ugyanakkor természetesen a Donyeci történetek nézője nem ismerhet. Még egy szemelvény a rendező nyilatkozataiból: a forgatás során az egyébként hatalmas szereplőgárda tagjai újra átélték a kelet-ukrajnai háborúnak azokat az eseményeit, amelyeknek élőben is résztvevői voltak. Mindezek alapján a film afféle határszegések dokumentuma, hiszen a két órás vetítés valamennyi jelenete a valóság és a fikció közötti mezsgyén mozog: a történeteket (vagy hasonló eseményeket) a donyeci-luhanszki körzet lakosai személyesen megtapasztalták, és részben tehát maguk el is játsszák, ugyanakkor a jelenetek nagyrésze beállított jelenet, a főszereplők pedig nem natúrszereplők, hanem hivatásos színészek (ilyen a kórházi jelenetben az egyik kórházi vezetőt ellentmondásosan leleplező férfi, ilyen az a figura is, aki a városi óvóhelyet megmutatja a kamerának).

Minden adott tehát egy igazán életes, mély és a szereplők részigazságait ütköztetni képes dokumentarista játékfilmhez. A cselekmény helyszíne a szakadár Kelet-Ukrajna, ahol a határ orosz és ukrán oldalán egyaránt orosz anyanyelvű lakosság él, amely a háborúban a két ország játszmáinak áldozatává vált. Az eseményeket a helyiek adják elő, akik részben a szakadár állam hívei, és ilyenként a fegyveres hatalom képviselői, részben a háború áldozatai. Friss anyag, robbanásveszélyes emberi helyzetek – mindez egy forró és elkötelezett mozi záloga. Miért neveztem a Donyeci történeteket mégis zavarbaejtőnek? A minősítés oka a film fent leírt módszerében rejlik. A film ugyanis egészen egyszerűen a benne megjelenített kortárs dráma ellenére sem nem megrendítő, sem nem hiteles – mintha valami szabadtéri színházat látnánk suta szereplőkkel, akik elkapkodott rögtönzésekben vesznek részt. Egy történet hitelességét ugyanis nem az adja, hogy a benne felvonultatott jelenetek „megtörténtek” a „valóságban”, valamennyi film ugyanis a történetek elmondásában rejtőző epikai hitelből táplálkozik. Természetesen hihető valamennyi rész: a polgármesteren bosszút álló újságírónőé, az anyját az óvóhelyről kivinni nem képes újgazdagé, a szerencsétlen önkéntesé, akit kis híján meglincselnek az utcán. De a film egészben és részleteiben egyszerűen rosszul van megcsinálva, ez az átgondolatlan módszer bosszúja.

Szíjártó Imre

Donyeci történetek (Donbassz)
ukrán-német-francia-holland-román film (2018)

Feliratos, 110 perc

Rendezte és írta: Szergej Loznyica
Operatőr: Oleg Mutu

Szereplők: Valerij Andrjuta, Natalja Buzko, Jevgenyij Csisztjakov, Georgij Delijev, Vagyim Dubojevszkij

Gyártó: Arthouse Traffic, Atoms and Void, Graniet Film. Forgalmazó: Cirko Film