„Lélek nélkül is tud mozogni a test”

SZILASI LÁSZLÓ KÖNYVBEMUTATÓJA

Jelölj ki egy dátumot: október 10. Keress hozzá helyszínt, mondjuk a Grand Café mozitermét. A székek most maradnak, az emberek ülni szeretnének, valamit inni, és hallgatni valamit – egy beszélgetést. Kell még valaki, aki kérdez, és más, aki felel, de hogy mégse legyen iskolai hangulata, cseréld meg a szerepeket: egy hallgató, Klajkó Dániel kérdez, egy tanár, Szilasi László pedig felel, szigorúan elutasítva a tanár úri megszólítást. Miről beszélgessenek? Az „élet nyersanyagáról”. A testről, és ami benne van – vagy olykor nincs: Luther kutyáiról.

2015-ben diagnosztizáltak Szilasi Lászlónál agydaganatot, idén megjelent kötete a betegségét, és ezen tapasztalat tükrében az életet és a halált dolgozza fel. A szerző meglátása szerint ez a három téma patetikus színezetet ad a szövegnek, ellenben kritikai szempontból nem kell vele másképp bánni. Mégis úgy érzi, az eddigi visszhangok inkább meghatódottak, de rendesen még nem olvasták el a könyvet. A fogadtatás után Klajkó rátért a magyar irodalom betegséget tematizáló könyveire a tekintetben, hogy milyen irodalmi hagyományokhoz lehet visszanyúlni. Karinthy, Esterházy és Nádas neve hangzik el; a szerző különbségeket próbált találni köztük és a saját történetében: Karinthynál, az Utazás a koponyám körülben nagyon határozottak az előjelek, míg nála nem volt semmi. Bár szerinte nem is lehet követni a három írót; Nádasra felülmúlhatatlanként tekint: szövegeiben az irodalom az maga a nyelvhasználat.

A nemrég elhunyt Esterházyval kapcsolatban a követhetetlenség egy másik kérdést is magában hordoz: vajon mennyire lesz meghatározó a későbbi szerepe? Válaszként Szilasi a Magvető 2018-ban kiadott naptárát említette meg, ami Esterházy-idézeteket tartalmaz. Esterházy maga is idézetekből állt, mondta, de reméli nem aranyköpésgyűjteményként marad fenn.

A Luther kutyáihoz visszatérve, Klajkóban felmerült, hogy nem egyértelmű, naplóként vagy regényként tekinthetünk-e rá, ugyanis – a nagy egészbe beépülő történetek ellenére is – az előbbit napról-napra írják, ami ez esetben nem történt meg. Szilasi korrigált, hiszen egy naplót nem kell napról napra írni. Arról is beszélt, hogy a rosszulléte után nem funkcionált jól az agyvelője, és bár érzékelte a világot maga körül, ki volt taszítva, így az emlékek, az emlékezés lett a fő kiindulópontja. Nádas szerint asszociatív alapon gondolunk vissza dolgokra, Szilasi pedig ezt fejlesztette tovább a szövegében. A társításnak ezt a módját egy, a testre hozott példán keresztül mutatta be:

a testi ütés hatására minden más ütés felidéződik.

Később hozzátette, hogy az is lehet, elrontotta az eredeti Nádas-elgondolást.

A műfajra vonatkozóan hallgatólagosan, de megegyeztek a regény besorolásban, sőt, Klajkó tovább is ment, és önéletrajzi regényként hivatkozott a szövegre, mire Szilasi megjegyezte, ahhoz még sok spenótot kell ennie, hogy önéletrajzi regényt írjon.

Ezt követően az ars poetica kérdése bukkant fel egy olyan részlettel kapcsolatban, ahol egy hétéves kori agyhártyagyulladás íródik össze Az elbeszélés nehézségei (Ottlik olvasókönyv) egyik kommentárjával, értelmezésével. Klajkó szerint ez a belső, kicsinyített tükre lehet a nagy egésznek. Szilasi szerint éppen ezért kell vigyázni az ars poeticának hangzó dolgokkal, mert azt hiszik, az a regény lelke – még ha ő nem is annak szánta.

Szóba került az Ottlik-vita is, mi lehet az élet anyaga. Az ő elképzelése az volt, hogy egy olyan nyersanyag, ami a nyelv által létrehozva mindig van. Szilasi ezzel szembehelyezkedik: amit megír, azt korábban nem látja, nyelvileg nincs tárolódva, így a nyelvi alak is csak később jön létre. A nyelven túl, ami van, oda nem lehetett bejutni, csak speciális alakzatokkal beférkőzni.

Ezzel kapcsolatban Klajkó kitért arra is, hogy az emlékezés konstrukció, egy értelmezési feladat, éppen ezért nem lehet a színtiszta nyersanyaghoz hozzájutni, a regény pedig éppen ezt az értelmezésvesztést dolgozza fel, illetve azt, hogy a rosszulléttel elvesztett 48 órát felkutassa, és összerakja – akár egy krimiben. Szilasi szerint nehéz nem nyomozni, még ha a Szentek hárfája kötet után meg is fogadta, hogy többet nem foglalkozik ezzel a műfajjal.

„Az üdvösség az interpretáción túl lakik” – hangzik el a könyvből vett idézet, ami két dolgot céloz meg: a már említett értelmezést és a depressziót. Szilasi úgy látja, onnan lehet tudni, hogy valaki nem depressziós, ha ezekre rákérdez, ugyanis amennyiben nem interpretálsz semmit, tök csönd van. De reagálva a felvetésre, a Szentírást említette példaként:

hiába túráztatod magad az olvasásával, máshol terem az üdvösség, bármit is jelentsen.

Ezért tekint a kötet megírására értelmezésként, és nem gyógyulásként. Az agya bizonyos területen az átlagosnál gyorsabban bomlik, egy anyag pedig hiányzik belőle. A depressziót, ami régebbről kíséri, ez csak fokozza. Nincsenek gondolatok, sem érzelmek. Bár a gyógyszerek helyreteszik, olyan betegség ez, amiben mindenkinek igaza van.

Hogyan írható le az érzés, amikor eluralkodik a betegség? – kérdezte Klajkó. Először a lélek szűnik meg, és az ahhoz kapcsolódó dolgok. Olyan lesz az ember, mint egy tuskó. Csinosabb formájú, de tuskó. Majd a szellem veszik el, rájössz, hogy nem tudsz olvasni, sem beszélni. Csak a test marad, és fölkavaró, hogy ezek nélkül is képes működni. Szilasi szerint ezért menő a zombitéma, mert lélek nélkül is tud mozogni a test.

Mindezek ellenére a humor fontos eleme a szövegnek, amit Szilasi azzal az ambícióval magyarázott, hogy méltóságteljes maradjon, és ehhez a dark változatot alkalmazta, ami reméli, nem lett izzadtságszagú. Ennek kapcsán rátértek egy interjúra, amiben azt vetették a szemére, hogy sokszor etikátlan, ahogy megírta a történetét.

Az őszinteség mindent visz.

– kommentálta Szilasi. Ezért is tartja szemétségnek, hogy a poétikai céljai felülírják az etikát, egyúttal pedig azt is, hogy úriember lehessen íróként.

Klajkó felidézte órai élményét beszélgetőtársával, ahol az írás célkitűzéseként azt jelölték meg, hogy valakik valamit megértsenek. A kérdés adott volt: Ő mit értett meg? Szilasi elmondta, annak ellenére, hogy valamit kiírhatunk magunkból, ezt az egészet – a kórházban eltöltött időről – emlékképek formájában továbbra is magával cipeli. Kint volt a világ, bent meg két nyomorult hülye, aki néz ki a fejéből. Amit megértett, folytatta, hogy a halál mindig ott van. Olyannyira, hogy a borítón is a saját MRI képe látható. Értéket ad számára ez a tudat.

Zárásképp egy kis jövőbetekintés következett. Klajkó a Németh Gáborral való közös munkáról kérdezte, a Kész regény 2.0-ról, esetleg újraírásáról. Szilasi elmondta, hogy már kész van – majd mosolyogva hozzátette, hogy másvalamin dolgoznak, de azt nem mondhatja el.

Földesi Csenge

Fotó: Török Rozália