Markó Béla szonettjei

Délutáni remény

Casa di Giulietta Veronában

Álmélkodik a hullámzó tömeg,

s míg tülekedve keresik a múltat,

felejtenék már, amit megtanultak,

hogy üzlet minden, az ódon kövek

s a repkény a falon, mind-mind hamis,

de mit számít ezernyi Rómeónak,

ha lehetnének, akik sose voltak,

s ha ott az erkélyen Júlia is,

percenként váltják egymást, feketék

vagy szőkék, és a megkésett reményt

küldik is rögtön, ahogy lefotózták,

mert nincsen veszve, íme, semmi sem,

feltámadhatnak még mindenkiben:

fent Júlia-menny, lent Rómeó-ország.

Oldtimer

Dalí Múzeum Figueresben

Előbb-utóbb minden képzelhető,

az alkatrészek megvannak előre,

csak úgy kell válogatni majd belőle,

hogy többé ne legyen szétszedhető,

ami mulandó, s múlik szakadatlan,

de csak próbálja, nem hal meg soha,

hiszen mostantól fogva nincs kora,

s az ismert betűk új meg új szavakban

rejtőznek el, mint egy új képkeretben

a régi látvány, amely érthetetlen,

és mégis él, ahogy a női test

alatt egy oldtimer még megnyikordul,

s az álom az ecsetből már kicsordul,

mert így beszél ki a festő: kifest!

Hiába

Picasso Múzeum Barcelonában

Egyszer majd úgyis minden kiderül,

kifeslenek a sarkok meg az élek,

mert nem puha, nem gömbölyű a lélek,

s megkönnyebbülsz, hogy végre sikerül

lefejteni, akár a nyári lombot

egy fáról, a hazug szimmetriát,

hiszen belül egy másfajta világ

nyüzsög, amikor héjából kibontod

szerelmedet, kúpok, kockák, hasábok

bukkannak fel, és már hiába látod,

amit mindenki más, ha ott dobog

egy szögletes szív a hajlékony bordák

között, míg átváltoznak mind a formák,

s nem nézheted, de mégis gondolod.

Repedés

Güell Park Barcelonában

A kő is lágyan hullámzik a szélben,

majd elszivárog itt-ott, mint a víz,

s az ösvény egy más korba visszavisz,

ahol a sárkány éjjel-nappal ébren

figyel, türkizkék bőre csupa szikra,

s talán a rég elsatnyult képzelet

feltámad végre, fest új képeket,

a jéghártyát a múltról leszakítja,

míg lassan-lassan a felszínre jönnek,

kik együtt vannak, a szépek s a szörnyek,

mert nem igaz, hogy elrendeltetett

az egyetlen jövő, s hogy nincs esélyünk

megélni újra, amit már megéltünk,

ha az idő valahol megreped.

(Megjelent a Tiszatáj 2018/2. számában)