Fenntartható az egyeduralom?

MAJOROS NÓRA:
PITYKE ÉS PRÉM

Majoros Nóra regényében egy olyan fantasztikus történetbe csöppenünk – annak ellenére, hogy egy képzeletbeli és meglehetősen sajátos törvényekkel rendelkező, rokokó hangulatú világban játszódik –, hogy könnyen ráismerhetünk azokra a jelenségekre, amelyek korszaktól és földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül többnyire megtalálhatók bármely társadalom felépítésében.

A Pityke és prémben négy hierarchikus viszonyban álló népcsoport felépítésébe és működésébe pillanthatunk bele. A pitykések társadalmi hierarchiájának csúcsán a királyság áll, élén egy keménykezű királynővel, aki a történet központi helyszínének otthont adó Mirinária sorsát irányítja. Alattuk helyezkednek el a pórok, akik minden mozdulatukkal a királyi családot és a nemeseket szolgálják. A társadalom legalján a prémesek vannak, akik kitaszítottként az erdőben külön falvakban, városokban élnek. Ők állatbundákat viselő emberek, de náluk is megfigyelhető egyfajta hierarchikus rendszer, olyan szigorú szabályokkal, melyek be nem tartása kitaszítottsággal járhat. A prémesek nem pusztán prémbundát viselő, szőrös emberek, a számukra biztonságot nyújtó, teljes testet takaró prémek a fantáziát erősen megmozgató összeállításként jelennek meg. Létezik pepita tigris nyúlfüllel, farkas kecskeszarvval és nyestfarokkal, denevérszárnyú cickány vagy tüskés vaddisznó kígyós fejdísszel. Tudatosan felépített társításokat figyelhetünk meg, melyek sajátos szimbolikával rendelkeznek. Ilyenek például a prémesek életmódját rendkívül jól ábrázoló kezdetleges használati tárgyak vagy a harci módszerek, ráadásul a természetközeliség, az egyszerűség a nyelvhasználatukban is megjelenik. A cirkalmas megfogalmazások mellett beszédükből hiányoznak a névelők, a ragok és a névmások, így markánsabban elkülönül a prémesek világa a többi népcsoporttól. A negyedik nagyobb hangsúlyt kapott népcsoport a Körkubikok, akik demokráciában élnek, nincs király vagy vezér, a Körkubik-Völggyel kapcsolatos döntéseket a tanács hozza meg szavazással.

Majoros Nóra ügyelt arra, hogy az olvasó átfogó képet kaphasson az egyes társadalmi rétegek struktúrájáról, például ahogy a pitykéseknél a királynő irányítja Mirináriát, úgy a prémeseknél is vannak főprémesek, akik döntenek a közösség ügyeiről. Mivel minden társadalmi rétegből felvillant valakit a regény, így több perspektívából láthatjuk a társadalom felépítését, és egyszerre annak kritikáját. Megismerkedhetünk a szokásokkal, hagyományokkal, az öltözékekkel és a legendával, amelynek négy változata jelenik meg a könyvben, és a csoportok eredettörténetei is egyben. A legendák legitimálják a csoportok által képviselt értékeket és életformákat. Az emberek világa mellett külön kell kezelni az állatok világát, ahol szintén megjelenik a közösségi életforma, például a farkasoknál is van egy vezér, ahogy a pitykéseknél és a prémeseknél is.

A különböző népekhez tartozó figurák valójában olyan ellenségek, akik egymásra vannak utalva, hiszen a pitykések a pórok nélkül nem tudnának saját magukról gondoskodni, mindenben kiszolgálják őket. A pórok pedig nem tudnának megélni a pitykések nélkül. Az egzisztenciális függőségen túl a félelem is dolgozik a pórokban, hiszen a keménykezű királynő nem retten vissza a hirtelen hozott, abszolutisztikus döntésektől, ezért olykor megesik az, hogyha egy pór nem végzi el a dolgát úgy, ahogy azt kell, rögtön kivégezteti. Annak ellenére, hogy legkarakterisztikusabban a prémesek és a pitykések térnek el egymástól, számtalan hasonlóságot is észrevehetünk. A pitykéseknek nagyon fontos a külső megjelenés, sőt külön kiváltságnak számít főcicomamesterként azon fáradozni, hogy mind viselkedésben, mind küllemben az elvárásoknak megfelelően jelenjenek meg a királykisasszonyok a nép színe előtt. A prémesek számára is fontos a külső, minél összetettebb egy prémes öltözet, annál feljebb helyezkedik el a hierarchiában, de a szép számukra egészen mást jelent. Az agressziót szintén közös jellemzőként lehet említeni, a pitykekirálynő Egopónia kifejezetten kegyetlen, nemcsak a prémesekkel szemben – akiket szívből gyűlöl –, hanem még saját lányaival és férjével szemben is. A prémesekre is jellemző az agresszió, az ösztönös vadság, és ugyanúgy megjelenik náluk a céltalan öldöklés, mint a pitykekirálynőnél, hiszen elismerést vált ki, ha egy prémes megöl egy közcsupaszt (pórt).

A történet Mirinária iker-királykisasszonyainak tizenhetedik születésnapján veszi kezdetét. A királykisasszonyok nem egyenrangúak, mert bár mindketten királyi bánásmódban részesülnek a kastélyban, Princenproszlinban, Govalinda, az elsőszülött az, aki a nagyobb figyelmet kapja, mivel a tervek szerint ő fogja leváltani anyját a trónon. Govalinda mindenben igyekszik úgy cselekedni, ahogy azt királykisasszonyként elvárják tőle, ruhája és viselkedése mindig rangjának és a királynő igényeinek megfelelő, nem enged meg magának semmilyen kilengést, kamaszkora ellenére nem lázadhat, mivel folyamatosan felnőttként kezelik. Ezzel szemben ikertestvére, Prillaszári valódi lázadó, aki nem követi a konvenciókat, nem érdekli a cicoma, szívesen lovagol és csatangol a pórnép között. Noha látszólag elhatárolódik a pitykések túldíszített világától, a társadalomban elfoglalt helyének köszönhető hatalommal ő sincs teljesen tisztában. A történet egyik alapbonyodalma Prillaszári eltűnése a saját születésnapjáról.

Prillaszári egy prémes fogságába kerül, akit Mógnak hívnak. Móg a prémesek világában kitaszítottnak számít, mivel csak egyfajta prémet, pontosabban egy gorilla prémjét viseli. Azzal kívánja kivívni a többi prémes elismerését, hogy megöl egy csupaszt. Mivel látja, hogy a prémesek sem jobbak a pitykéseknél, végül nem teszi ezt meg, a hasonló mechanizmusok egyre kézzelfoghatóbbak prémesek és pitykések között. Ezt Prillaszári is érzékeli, de annak köszönhetően, hogy kikerül a kastélyból és többször fogságba esik, saját bőrén tapasztalja meg, hogy mi zajlik Mirinárián kívül. A pitykések által képviselt értékrend hamis, nem viszi valójában előre a társadalmat, a fejlődés hamis mítosza mögött egyre inkább megbomolni látszik a zsarnokságon alapuló uralkodói rend. Prillaszárinak nehéz dolga van, ugyanis saját anyját kell meggyőzni arról, hogy az idegengyűlöleten, társadalmi előítéleteken, kirekesztésen és az elnyomáson alapuló rendszer nem fenntartható már. Ugyanerre szeretnék felhívni a királynő figyelmét a körkubikok is, akik a párbeszéd reményében ajándékokkal kezdeményeznek tárgyalásokat annak érdekében, hogy Mirináriában végre béke legyen úgy, hogy mindenki egyenlővé válik. A királynő viszont nem hajlandó semmilyen kompromisszumra, és ez rengeteg szenvedéshez vezet.

A regény egyik legkiemelkedőbb sajátossága műfaji sokszínűsége, egyszerre olvashatjuk kalandregényként, fantasyként és fejlődésregényként is, hiszen a két királykisasszony rengeteg új tapasztalatot szerez a kastélyon kívüli életről. Prillaszári életveszélyes megpróbáltatáson megy keresztül, szembesülnie kell azzal, hogy mennyire felszínes és kegyetlen a pitykések világa, és azzal is, hogy a változáshoz neki kell megtennie az első lépéseket, úgy, hogy ellen kell szegülnie a saját anyjának. Arról is képet kapunk, hogy Govalinda miként dolgozza fel testvére hirtelen eltűnését, az ő belső utazása bűntudattal kezdődik, hiszen Prillaszári az ő hibájából kezd el olyan utakon bolyongani, amely bajba sodorja. A bűntudat mellett erős szégyenérzet is megjelenik nála, olyannyira, hogy saját testvérének adja ki magát, csakhogy ne kelljen a szülők előtt vállalnia a tettét. Titokban keresni kezdi Prillaszárit egy palotaőr segítségével, Sanyival, akinek a jelleme szintén nagy változáson megy keresztül a regényben. Őt igazi törtetőként ismerhetjük meg, eleinte legfőképpen az érdekli, hogy minél több elismerést kapjon, és minél jobb pozícióba kerüljön, ám végül visszatalál a gyökereihez, és rádöbben arra, hogy mi valódi küldetése.

Nemcsak a szereplők belső vívódásait ismerjük meg részletesen, hanem tűpontos képet kapunk Mirináriáról is, olyannyira, mintha a Princcenproszlin-kastély óriási, díszes termeiben mi is ott sétálnánk, és a kastélyt kiszolgáló Trottyonkoszlin szűk folyosóiba, titkos járataiba is betekinthetünk. Bepillantást nyerhetünk egy rideg várúr birodalmába, akit mindenki csak Prémgyiloknak hív. Az erdő és a pompás kastélykert növényei olyan elrendezésben kerültek leírásra, ahogy az a valóságban is megtalálható, tehát nincs olyan természeti elem, amely botanikai szempontból rossz helyre került volna. Érdemes egymás után elolvasni a történetet végigkísérő négy legendát, melyek különböző perspektívából beszélik el az egyes csoportok eredettörténetét, és megfigyelni azokat a meghatározó elemeket, melyek hasonló módon jelennek meg mind a négy legendában, illetve azokat a motívumokat, amik visszaköszönnek magában a történetben is. Nem feledkezhetünk meg a könyv humoráról sem, mely megjelenik a szolgálólányok csevegéseiben, Prillaszári ironikus megjegyzéseiben vagy Firdausz király karakterében. A leíró részek nem szakítják meg a történet folyamatosan mozgásban lévő cselekményét, amely a sok nem várt fordulatnak köszönhetően állandó éberséget követel az olvasótól.

Sándor Enikő

Móra Kiadó

Budapest, 2018

474 oldal, 2990 Ft