Körösztös Gergő: Anyám hübrisze
Egy éjszaka megugattam a Holdat,
aztán a földet kapartam:
haza akartam, ahogy megjött ő is.
Körmöm alá mászott a gyönge sár,
és felpiszkálta az ott lakó szellemeket.
Addig bírtam velük,
amíg nem én vágtam a körmömet.
[…]
Egy éjszaka megugattam a Holdat, aztán a földet kapartam:
haza akartam, ahogy megjött ő is.
Körmöm alá mászott a gyönge sár, és felpiszkálta
az ott lakó szellemeket.
Addig bírtam velük, amíg nem én vágtam a körmömet.
A Hold visszaugat, vicsorgunk, belemarok a fénybe.
A szellemek persze röhögnek, azt mondják:
milyen mókás, ahogy próbálok egy rendes
hübriszt elkövetni végre.
Ők nem tudják, hogy hübrisz a holdfény.
***
Megugatom anyámat, és megharapom a kezét.
Megüt: rossz kutya,
szemeiben elhagyott vadaspark az éjszaka, mikor
egy holdfényes éjszakán magához vett,
és levágta körmeim.
Futok kifelé a világból, amiről annyit tudok,
hogy ugatható és harapható.
Kaparom a földet és előjönnek sárosan a szellemek.
Bólogatnak, hogy ez már igen, öcsém.
Nem is sejtik, hogy anyám hübriszének örülnek ennyire.
