Nyerges Gábor Ádám: Ki tudja, milyen arányban
A felújítás alatt álló (de ez persze csak azt jelenti, hogy a forgalomból „átmenetileg” kivont) köztéren, ahol olyan szabadon száll a füst, a por, a törmelék, mint aminek nem szóltak, hogy errefelé milyen világ van egy ideje, miközben két munkagép cselekvést színlelve ide-oda tolat az épp megállást tettető, valójában rendre katatón menetrendben, lerobbanó tehervonóba együtt beszorult, zavarba jött […]
A felújítás alatt álló (de ez persze csak azt jelenti,
hogy a forgalomból „átmenetileg” kivont) köztéren,
ahol olyan szabadon száll a füst, a por, a törmelék,
mint aminek nem szóltak, hogy errefelé milyen világ
van egy ideje, miközben két munkagép cselekvést
színlelve ide-oda tolat az épp megállást tettető,
valójában rendre katatón menetrendben, lerobbanó
tehervonóba együtt beszorult, zavarba jött,
szerencsétlen vadidegenek módjára most vesztegelve
összetalálkozik két épp valahonnan elkéső villamos.
Mintha csak maga volna a megtestesült, pákosztos
gravitáció, mint e lezárt téren egyedül közlekedni
hivatott, momentán mégis álldogáló járművek
álmos nehézkedése, pont olyan rezzenéstelen az
egyik vezető kezében felnyíló pletykalap megfejtett
keresztrejtvényét kihívóan mutogató oldala is.
A másik dobol a lábával, egyre türelmetlenebbül
nézve, ma melyik részt használják majd önkényes
átkelőhelynek a munkába reggel már eleve késve
indulók, akikkel a már eredendően eleve elnagyolt
terveket tartani meg sem próbáló metrókocsik majd
ráérősen még tovább késnek. Kelet felől szirénaszót
kever a szmogszerű porfelhőbe egy ironikus fuvallat,
és páran az együttérzőbb elkésők közül mintha meg is
sajnálnák azt, akivel éppen, nagy eséllyel, mivel a
hang nem mozdul, erősödik vagy halványodik
semmilyen irányba, talán épp egy dugóban várakozhat
az egyre kevesebb átéléssel, mind hiába visongató
mentőautó, hogy aztán a szükségesnél valamivel később
érjen be oda, ahol már korábban sem tudnának segíteni,
függetlenül a panasz mibenlététől. A rokonok aztán
nemcsak pizsamát, párnát, fogkefét, papucsot, ásványvizet,
gyümölcsöt, diétás ételeket és olvasnivalót visznek be a
(de persze: mihez képest?) késve beérkezőnek, hanem
vécépapírt, szappant és gyógyszereket is, bízva benne,
hogy kivételesen, ha sikerül előbb elkéredzkedniük a
munkahelyükről, ahová aznap is majd tíz-tizenöt perccel
munkakezdés után tudnak csak beérni, az egykedvűen
csoszogó busz vagy a kényelmesen gurulgató, jócskán
túlszámlázott árú taxi majd még a látogatási idő véget érte
előtt ér velük oda. Az órájukat nézegetők csak reflexből
pislantanak oda, az időt inkább a csontjaikban és a
szemükben érzik, hát- és lábfájásból, valamint az aktuális
fényviszonyokból és társaik arcáról, testtartásából és
gesztusaiból is tökéletesen tájékozódnak már igen régóta,
pislantásuk zaklatott gyorsasága, egyáltalán, mozdulataik
mímelt sietsége is inkább csak a társadalmi megegyezés
része, mintsem valós aggodalom, a forgalom áll, a
villamosok verőfényben napoznak, a mogorva munkások
inkább, mit ad isten, az árnyékos részeken találnak nagyívű,
vázlatos mozdulatokkal szerelgetnivaló teendőt, a tolató
munkagépek pedig emberi mérték szerint túl lassan
közlekednek bármiféle élőlény elgázolásához. Mikor majd
végre hazaérnek, meghallgatják azért feléig-harmadáig
az elmondott híreket, nagyrészt a közúti baleseteknél
unják meg, a kiégett lakóházakig, feldarabolt szülőkig és
halálra késelt szeretőkig már nem jutnak el, a belpolitika
újabb fejleményeiről pedig leginkább a cipőjük belső és
zoknijuk, harisnyájuk külső felületére rakódott füst, por,
törmelék mennyiségéből, az ezek eltüntetéséhez szükséges
mosószer drágulásából és a mindenki jó büdös kurva
anyjának különösebb meggyőződés vagy indulat nélküli,
imaként elmormolt említéséből értesülnek. Majdani haláluk
lassú, vontatott és fájdalommal teli mivoltában csak az
életük hasonszőrűségével vetekszik, de igyekeznek nem
belegondolni, hogy egy ilyen összevetésben melyik
győzedelmeskedne. Egyikük, még ezen az emlegetett reggelen
most mintha megállna egy pillanatra, miközben átvág a
beporosodó, magányos síneken, majd körbenézve összerezzen,
féltve még ezt a halállal ki tudja, milyen arányban higított
életet is, mert a szeme sarkából egy másodpercre úgy tűnt,
mintha megindult volna valamelyik villamos, de valószínűleg
csak a fény bicsaklott meg a megkopóban lévő fémváz egyik,
csodával határos módon valahogy tisztán és fényesen maradt
felületén. Megdörzsöli azért a szemét, nemcsak a szálló por
e reggelen igencsak magas koncentrációja okán, hanem
mert nagyon is elképzelhető, hogy már megint káprázik.
