„A mai erdélyi művészek is az egész európai körtáncban szeretnének részt venni”

A SZÉKELY NEMZETI MÚZEUM VÁNDORKIÁLLÍTÁSA

Szeptember 30-án volt a Panteon című tárlat finisszázsa a Pesti Vigadó ötödik emeleti kiállítótermében. A kiállítás egy olyan egyedi projekt eredményeként jött létre, amelynek elsődleges létrehozói a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese, Szücs György, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály és a Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeti tagozatának vezetője, Stefanovits Péter. E gyűjteményes tárlat anyaga a felújításra váró Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő Képtárából származik, mely a mai napig körülbelül 3000 műtárgyat őriz. E kevésbé ismert képzőművészeti gyűjtemény az utóbbi hatvan év során adományozásokon és vásárlásokon keresztül növelte az állományát. Mindig is egy tudatos és nyitott muzeológiai politika ösztönözte arra az intézményt, hogy az erdélyi kortárs művészetnek a nemzetközi képzőművészet vérkeringésébe beilleszkedő műveit gyűjtse. Ebből következőleg a rendezők által felállított koncepció elsősorban arra törekedett, hogy egy erős és kvalitásos  válogatás táruljon a közönség elé.

A sepsiszentgyörgyi múzeum képzőművészeti anyagának műtárgyai már nem először hagyják el az intézmény falait, viszont ez az első kiállítás, amely egy elismerésre méltó képet nyújt a gyűjteményről egy budapesti kulturális intézményben. Tehát nem ötletszerű, l’art pour l’art tárlatra kell számítani, hanem színvonalas kiállításra. Mindenekelőtt érdemes nyomatékosítani, hogy a kurátorok az erdélyi képzőművészetnek egy kevésbé ismert oldalát akarták bemutatni a laikus közönség előtt. Ahogy Vargha Mihály ki is hangsúlyozta egy interjúban, hogy e válogatás nem a szokásos Tamási Áron-os erdélyi világot mutatja be, hanem egy többnemzetiségű (magyar, román, szász) országrészt, melyet a trianoni békeszerződés egy teljesen más fejlődési pályára állított. Az anyaországtól való elszakadás önálló kultúrnemzeti identitással ruházta fel őket. Ezt a létfontosságú oldalt mutatja be a válogatott műtárgyanyag. Barabás Miklóstól Román Viktorig nézhetjük végig az erdélyi képzőművészet végtelen tónusait.

A gyűjtemény kialakulása a XIX–XX. század magyar történelme alatt számtalan fordulaton ment keresztül. A múzeum alapjait Cserey Jánosné Zathureczky Emília hozta létre egy 1875-ös felajánláson keresztül Háromszék vármegyének. Ezek közül nagyon kevés volt a művészi alkotás, többnyire sokszorosított kőnyomatok és fényképek. A konkrét múzeumi épület létrehozása a neves polihisztornak, Kós Károlynak köszönhető. A terv megrajzolásának 1911-ben látott neki, és 1912-ben felépül az impozáns épület, viszont csakis 1920–1930-as években kerül sor a belsőépítészeti munkálatok befejezésére. A két világháború közötti időszak során az intézmény Erdély magyar tudományos elitjét kapcsolta be vonzáskörébe. Elindult a múzeum szakszerű átrendezése, több önálló osztály alakul meg, mint a néprajzi, képzőművészeti, régészeti, és természettudományi. A magyarországi oldalról olyan művészettörténészek működnek közre a múzeummal, mint Lyka Károly és Hoffmann Edith. Az intézmény közreműködésének köszönhetően jön létre a Nemzeti Szalonban 1939. január 1-től január 14-ig az Erdélyi Magyar Képzőművészeti Kiállítás. Mindemellett számos olyan rendezvény jön létre, mint pl. zenei-irodalmi műsorok, emlékünnepélyek, tudományos-ismeretterjesztő előadások, illetve hangversenyek. Noha a II. bécsi döntés lehetővé tette, hogy a múzeum az egyik legtámogatottabb vidéki s Észak-Erdély közgyűjtemény rangú múzeuma lehessen, egy politikai nyomásra történt végzetes vezetői döntés következtében a kimenekített gyűjtemény egy jelentős részét elpusztult.

A második világháború után a múzeum munkatársai mindent megtettek azért, hogy pótolják a hiányokat és helyreállítsák az intézmény renoméját. Lelkes támogatókra és adományozókra számíthattak, mint Varga Nándor Lajos és Mattis Teutsch János képzőművészek. A hetvenes és nyolcvanas években a képtár olyan irodalmi felolvasóesteknek és koncerteknek lesz a helyszíne, melyek sokszor a tiltott és a tűrt kategória között helyezkedtek el. Ekkor indul el a MaMű (Marosvásárhelyi Műhely), illetve a későbbi Etna csoport tagjainak a pályája.

A rendszerváltás felélénkítette a határokon túli kapcsolatokat, melynek köszönhetően olyan műtárgyak kerültek ki időlegesen a múzeum vérkeringéséből, mint Barabás Miklós és a nemzetközileg elismert Mattis Teutsch János művei. Mindettől függetlenül a mostani kiállítás nem egyszerűen a legismertebb nevek munkásságának bemutatására törekszik, hanem igyekszik a kevésbé ismerteket is előtérbe helyezni. Ide tartoznak azok a jelentős egyéniségek, akikről ugyan Erdélyben születtek tanulmányok, könyvek, de Magyarországon csak egy szűk kör tartotta számon őket: többek között Mohy Sándor, Hübner Károly, Nagy Pál, Páll Lajos, Leiter Artúr, Román Viktor. A tárlat indítása a nagybányai tradíció fontosságát hangsúlyozza. E jelentős tényt elsősorban Börtsök Samu, Koszta József, Barabás Márton és Gruzda János művei mutatják. A Réti István, Ferenczy Károly, Iványi-Grünwald Béla, majd a Thorma János által működtetett művésztelep és iskola számos generációnyi képzőművészt nevelt ki, melyek közül voltak román és szász nemzetiségűek is. A nem magyar képzőművészek közül érdemes megemlíteni Fritz Kimm szénrajzát, illetve Aurel Ciupe-nek 1973-ban készült impressszionisztikus csendéletét. A második világháború utáni nonfiguratív szobrászok közül érdemes kiemelni a Constantin Brâncuşi szemléletét továbbfejlesztő Jecza Pétert, illetve a rusztikus expresszionista Benczédi Sándort.

A szakemberek és laikus nézők tehát egy olyan jelentős képzőművészeti gyűjteményt láthatnak, amelynek bemutatása elsősorban kronológiai szempontokat követ. Nincs világosan kihangsúlyozva az erdélyi képzőművészet bekapcsolódása a kortárs művészeti irányzatok közé, illetve hiányzik egy megfelelő muzeális szemléltető anyag, amely elősegíti a teljes kiállítás áttekintését. Noha még kérdéses a Székely Nemzeti Múzeum felújító munkálatainak elkezdése, ettől eltekintve a megfelelő fejlesztések és modernizálások révén, majd egy állandó kiállítás segítségével az intézmény képzőművészeti anyaga nemzetközileg elismert gyűjteménnyé válhat.

Juhász Bálint