Tiszatájonline | 2018. szeptember 29.

„Nincs olyan, hogy független színész, csak színész van”

BESZÉLGETÉS URBANOVITS KRISZTINÁVAL
Nekem az alap, a bázis, az a KV Társulat, az a saját társulatunk Száger Zsuzsával. Ez egy új fejlemény, hogy itt lehetünk a Trafóban. Tavaly lett itt az első bemutatónk, a Földi Paradicsom, azt megelőzően pedig egy felolvasószínházat csináltunk, és Kárpáti Péterrel egy workshopot. A Trafó mindig úgy volt a fejemben tényleg, mint egy nagy dolog. Az meg még nagyobb, hogy a KV Társulatnak Barda Bea megadta a bizalmat. Most a következő bemutatónk is a klubban lesz, a Medeia, amit Czukor Balázs rendez […]

BESZÉLGETÉS
URBANOVITS KRISZTINÁVAL

– Lakatos Márkkal és Bocskor Bíborkával a főbb szerepekben mutattátok be Heiner Müller: Kvartett című posztmodern szövegét szeptember 21-én a Trafóban. Koncepció: Lengyel Anna, Gulyás Anna és Lakatos Márk. Milyen volt a produkcióban lenni számodra?

Hogy megismerhettem Márkot, az egy nagyon nagy ajándék, és valamitől azt érzem, hogy lesz még vele kapcsolódásom. Bíborkát már régóta ismertem, mint énekesnőt, tehát az is tök jó volt, mert vele, meg a táncosokkal sem dolgoztam még, Gulyás Annával se, de mindenki ajándék volt ebben a projektben.

A Panodráma kapcsán ismerted meg Lengyel Annát, az előadás dramaturgját?

Őt teljesen baráti vonalon, még százezer évvel ezelőtt, amikor te még nem is éltél, volt Zalaszentgróton egy híres színész tábor, amit Ascher Tamás vezetett, és mi ott találkoztunk először. Tehát még nagyon fiatalok voltunk, ő is, meg én is.

És Anna is színésznő szeretett volna lenni?

Nem, ő már akkor is dramaturg akart lenni. Tamás asszisztense volt, nekik segített, ő is tanult akkor ebből az egészből. Összefonódott az életünk. Kaposváron is együtt voltunk, és amikor eljöttem onnan, és az Anna meg éppen elkezdte a Panodrámát, előadásokat csinált, akkor eszébe jutottam, nagyon örültem neki, és azóta szinte minden előadásában benne voltam. Tulajdonképpen ezért is hálás vagyok, hogy ő így gondolt rám, mert szerintem sok tanúsága van ennek, hogy egy ilyen nagyon fura projektbe (Kvartett) belekerültem. Szerintem néha érdemes az embernek kicsit kihívás elé állítania a saját szakmáját.  Úgy tudom, hogy Márk Gulyás Annával már dolgozott, de Lengyel Annával például egyikük sem. És szerintem ők nem teljesen egy ízlést képviselnek, ami tulajdonképpen egyáltalán nem baj. Lehet, hogy mindenkinek külön igaza van. Így egyben nem mindig működött, de ami nekem a legfontosabb, hogy igenis hiszek a rendezői színházban, ami nem egy meghaladott dolog, csak újra kell értelmezni. Tőlem lehet a rendező látványtervező, író, bölcsészhallgató, én nem nézem meg senkinek sem a papírját, mert nekem magamnak sincs papírom. A lényeg, hogy egy vízió érvényesüljön.

Valahogy azt érzem, hogy lassan egy éve, én lépten-nyomon találkozom veled a házban. Mindig más csoporttal vagy, nem csak a kávézóban, hanem ha bemegyek a stúdióba, ott a Dollár Papával, ha lemegyek a klubba, ott a KV Társulattal, vagy a nagyteremben most a Kvartettben a Hybrid Produkcióval…

Meg este is szoktál engem látni, mikor jövök előadást nézni. Kicsit olyan vagyok, mint a Cseresznyéskertben a Firsz, tudod, az öreg cseléd, aki belakja magát az épületbe. Lassan én vagyok a ház szelleme.

Milyen érzés, hogy ennyiféle csapatnak vagy szerves része?

Nekem az alap, a bázis, az a KV Társulat, az a saját társulatunk Száger Zsuzsával. Ez egy új fejlemény, hogy itt lehetünk a Trafóban. Tavaly lett itt az első bemutatónk, a Földi Paradicsom, azt megelőzően pedig egy felolvasószínházat csináltunk, és Kárpáti Péterrel egy workshopot. A Trafó mindig úgy volt a fejemben tényleg, mint egy nagy dolog. Az meg még nagyobb, hogy a KV Társulatnak Barda Bea megadta a bizalmat. Most a következő bemutatónk is a klubban lesz, a Medeia, amit Czukor Balázs rendez. Vele már dolgoztunk együtt a Függésben című ifjúsági előadásunkban. 2014-ben mutattuk be, sokáig a Kolibriben volt. Most már inkább vidéki művelődési házakba, iskolákba, könyvtárakba hívják.

Te ezt fontosnak tartod, hogy eljussatok az iskolákba?

Nagyon. Ehhez az előadáshoz van is foglalkozás, ezt fel kell dolgozni, muszáj róla beszélni.

Nem szoktál ódzkodni attól, hogy a véleményed kinyilvánítsd. Milyen neked most Budapesten?

Budapest az olyan, mint Amerikában New York. Minden autokratikus hatalomnak meg fog gyűlni a baja Budapesttel. Ez egy nehezen kezelhető hely, mert annyira sokféle, itt sokkal nagyobb a szabadság. Én tizennégy évig játszottam Kaposváron, most már nem ismerem Kaposvárt, nem tudom, hogy most milyen ott lenni, nem mozgok otthonosan vidéki városokban, de egyszerűen Budapesten még mindig sokkal több a lehetőség. Olyan színházi előadásokat látni, amelyek nyíltan politizálnak, vagy el lehet menni olyan vitaestre, ahol nem az az egy darab vélemény ural le mindent. Meg én pesti gyerek vagyok, itt vagyok otthon.

Ördög Tamással, a Dollár Papa Gyermekei alapítójával, színészével, rendezőjével ti hogy találkoztatok?

Tomival is a Panodrámában.

(nevetünk) Komolyan?

Lengyel Annával különbözőképpen emlékszünk erre, lehet, hogy én javasoltam a Tomit neki. A Szóról szórában dolgoztunk együtt először, és nagyon látszott, hogy egy húron pendülünk, de akkor még semmilyen közös munkáról nem volt szó, pedig akkor ők már csinálták a Dollár Papát. Egyszer megkért, hogy ugorjak be a Pelikán című Strindberg darab felolvasószínházi előadásába, nem én játszottam volna, de mondtam, hogy persze, boldogan. Annyira jól sikerült a felolvasó, annyira jól működött a kémia, hogy a Tomi egyszer csak rám írt, hogy úgy döntöttek: szeretnék megcsinálni színházi előadásként is. Életem egyik legjobb próbafolyamata volt. Nagyon feszültségmentesen tudunk együtt dolgozni, és én most már ezt is értékelem. Nem tudok úgy dolgozni, hogyha vágni lehet a feszültséget.

És mi volt a legjobb élményed a Trafóban? Most lett a ház 20 éves, van valami, amit szívesen megosztanál ezzel kapcsolatban?

Érdekes, mert képzeld el, hogy elég rossz élménnyel kezdődött az itteni debütálásom. A nagyszínpadon nagyon-nagyon régen egy Jay Scheib rendezésben léptem föl, a Pont műhely előadásában, akkor még létezett ez a műhely, amit Keszég László vezetett.  Tolsztoj A sötétség hatalma című darabjának egy nagyon modern feldolgozása volt, mindenféle élő vetítéssel, videókkal, az akkor még újításnak számított a kétezres évek elején, és nagyon vicces, mert azt Ördög Tomi látta nagyon fiatalon. Neki tetszett, és ezen akkor egész este röhögtünk, mert számomra a legnagyobb bukta volt, amiben valaha voltam. Rosszul éltem meg, hogy nem voltam benne jó. Jay Scheib egy nagyon tehetséges valaki, de mi nem voltunk kompatibilisek egymással. Bennem ezek után az volt, hogy nekem ez egy rossz ómen, én biztosan nem fogok többet játszani a Trafóban, mert én itt csak bukok, bukok és bukok. Szolgaian megcsináltam akkor azt a szerepet, de ott megtanultam, hogy én egy munkatárs vagyok, nem kell hagyni, hogy utasítgassanak. Ördög Tomi soha nem kérne tőlem olyat, ami nem belőlem jön. Maximum ő már hamarabb látja bennem azt, amit én még nem hiszek el magamról.

Pont tegnap volt a Tágra zárt szemek próbája Tomival, és arról beszélgettünk, hogy valamitől nem durrant el a Földi paradicsom. Jó lenne megérteni, miért. Pedig a szakmai visszhang nagyon jó. Caryl Churchill iszonyú ravasz, de nem radikális. Ez a darab, amit írt, azért zseniális, mert arról szól, hogy ha szexuálisan mindent lehet, ha mindenki dughat mindenkivel, és akkor sincs boldogság, akkor az, hogy van? A Földi paradicsomot senki sem tudja a lobogójára tűzni. Lehet, hogy nincs igazam, ez is csak egy megközelítés, de arra iszonyúan büszke vagyok, hogy mi mutattuk be először Magyarországon.

Nézőként mit szeretsz a legjobban a Kortárs Művészetek Házából, volt olyan előadás, amiről azt mondtad, hogy na, ez a legmenőbb dolog, amit láttam?

Rengeteg ilyen volt. Én eleve a Trafónak köszönhetem azt, hogy kortárstánc rajongó lettem. Hód Adrienntől teljesen kikészülök. Megveszekedett, hisztérikus rajongója vagyok, minden előadása felkavaró. A halál kilovagolt Perzsiából szintén nagyon nagy élmény volt Szenteczki Zita rendezésében, vele is fog a KV Társulat dolgozni az évadban, és hihetetlen erős hatással volt rám Marlene Monteiro Freitas darabja pár évvel ezelőtt. Mondhatnám Mundruczó előadásait is persze. Egyetlen egy nagy fájdalmam van, hogy a Trafó nem kutyabarát hely. Itt szeretek a legjobban próbálni. Mindig ott van az ígéret, hogy olyasmi születik, ami izgalmas lesz, aztán persze nem mindig lesz az.

Független társulatoknál játszol évek óta. Vissza tudnál menni egy kőszínházba?

Vissza, igen. És pont most lett bennem egy vágy, hogy megnézzem, mit tudnának velem a többiek kezdeni. Szerintem olyan nincs, hogy független színész, csak színész van. Persze van olyan, hogy valahol iszonyú izgalmas vagy, valahol meg halvány és középszerű.

Van szerepálmod?

Igen, nagyon szeretném eljátszani a Csárdáskirálynőből Cecília szerepét. Most nem látom arra az esélyt, hogy kőszínházba hívjanak, de nagyon kíváncsi lennék, hogy ha valaki rám gondol, akkor vajon mit lát meg belőlem.

D. O.