Nagy Zopán: CsabArt

BÉKÉSCSABA MŰVÉSZETÉNEK PROGRESSZÍV IRÁNYAI ÉS EREDMÉNYEI
Tér-idő átfedések, különbözőségek a szakrálisnak komolyan mondható térben, a kiállítóhelyként, impozáns és letisztult galériaként működő, felújított szolnoki zsinagógában.
Átjárások…
Ablakok nyílnak kifelé-befelé, távoli fények felé vagy éppen komor, kilátástalan-belátástalan falakra vetnek szorongó árny-rétegeket…
Átjárások, átlátások…
Műalkotások különböző stílusok és korok között… Változatosak, sokfélék…

BÉKÉSCSABA MŰVÉSZETÉNEK PROGRESSZÍV IRÁNYAI ÉS EREDMÉNYEI

Damjanich János Múzeum – Szolnoki Galéria, 2018. 08. 31 – 10. 07.

Tér-idő átfedések, különbözőségek a szakrálisnak komolyan mondható térben, a kiállítóhelyként, impozáns és letisztult galériaként működő, felújított szolnoki zsinagógában.

Átjárások…

Ablakok nyílnak kifelé-befelé, távoli fények felé vagy éppen komor, kilátástalan-belátástalan falakra vetnek szorongó árny-rétegeket…

Átjárások, átlátások…

Műalkotások különböző stílusok és korok között… Változatosak, sokfélék…

A költő lehunyja szemeit. Belső ablakok nyílnak-csukódnak:

Enteriőr. Egy hatalmas, sötét, vaskos, fejszének (is) látszó geometriai alkalmatosság belevág a csendélet sárga-drapériás árnyék-tükröződés mozgalmasságába. Rózsaszín-, mályva- és tűzpiros virágok pózolnak az asztalon, az asztalterítőnek használt, egyedi színű (barnás, cser-vöröses) zebra megnyúzott-megfolyt bőrén feszengve. Egy félreértett váza: indokolatlan-kék, testes árnyékot vetít ki magából… Két (ismeretlen) gyümölcs között egy tüdőszín-nyelű kés mocorog…

A táj sötét, kérlelhetetlen. A fekete fák és a sötét-vöröses házak nem engedik, hogy a szem kibontsa formájuk lényegét, belső életük zárt, melankóliákon túli szén-meleg csönd… Súlyos kontraszt, pont és ellenpont: a mögöttes hegyek szinte jeges világoskékben, opálos ködben domborodnak… A hatalmas világosság, a tojás-sárgás maszatokkal elegy, zavaros-baljós ég: hullámtarajos tengerként, töredezetten borul a tehetetlen tájra…

Montmartre. Az elegáns, kemény-kalapos művész (nyurga lábakkal, nagy terpeszben ülve): ráhajol készülő művére… A közelben különféle (arctalan) alakok törzsüket-nyakukat nyújtogatva, időnként vakarózva, szemérmetlenül szemlélik a tevékeny (balkezes) művész alkotását… 1920-as évek, a kockaköves utcák, sikátorok egy enyhén kubista-rajzolatú építmény felé vezetik a tekintetet. A szénnel készült alkotáson újabb szénrajz készül, finom tónusokkal, klasszikusan-lírikusan érzékenyített papírra…

Mátrix. Nagy, fehér ablak. Vakítóan világos ablak-lap (szinte négyzet, szinte téglalap). Egy elfordultan elvont, méretes, dús, fekete bajusz hajol be, tekint be a térbe. Improvizál. Inverze, hófehér „árnyéka”, szitanyomat-vetülete a játékos egymásba-fonódást óhajtja. Ezennel meg is kapja… Vékony kontúrokkal játszanak, önnön formájukba hajolnak, együtt rezonálnak s (ha eljön az éj): láthatatlanul mozdulnak ki (talán egy másik mátrix felé)…

Újabb mátrix. Most letisztult négyzeten, fekete ablakon át tekintünk egy sötét, kozmikus kertbe… A mélyzöld mező fölött rezonáló vonalak, gémkapcsok, hajlított drót- és ideghuzal-alakzatok lebegnek. Sokszínű érzék-vibrációk, szín-hangok, hallgatások szintéziseibe rejtett, metafizikus kotta-jelek egymásba-fonódása… Mindennemű konkrétumtól elvonatkoztatott „hang-minták” tánca zajlik, mint neoncső-erezetek mocorgása az éjszakában…

Sűrűség és áttetszőség. A sárgás-zöld növényzet, a búzafű benőtte a tájat. A mező kopottas zöldje szinte elnyelte a horizontot, benőtte az elhagyott szekeret és a két egymásba nőtt lovat. A férfi nincs sehol. A háttérben az összenőtt lovak toporognak, az előtérben kétségbeesett anya öleli magához kisgyermekét. Az anya és a csecsemő is összenőttek, az ő testüket is benőtte már a fű… A hátulról látható kisded az anya nyakába kapaszkodik, fejük egybeolvad, az áttetszőség és a feszültség tapintható…

Absztrahált nagykabát. Fekete kontúrok: a tojás-fehér és a máj-sárga elkenődések cikázó-vibrálóan expresszív bekeretezése. Felkenés és megfeszíttetés. A „nagykabát” réteges élőlény, belső szervei kifakadnak, át-átütnek a hasadó anyagon. Dupla- majd tripla-lényegű non-figura(tív) jelenés. Önmaga (belső) triptichonja. A „nagykabát” egyféle bábu is, sőt: merített papírra gyűrt, meta-maszk is egyben. Külső-belső világok gesztusait hordozó, sajátos Maszk…

Nyitott ablak. Az opálosan sárgás tükröződések mögött és alatt: a hullámzó vízben vérnarancsosan lángoló vibrálás él. Ablaküveg és víztükör összemosódása, növények és érzéki gondolatok sejtelmes násza… Az ébredés még várat magára…

Zárt ablak. A repedezett, elhagyatott, fehér foltokkal, világos melankóliával vastagon fölkent, olajfestékes fal előtt áll a hölgy-sziluett. Sötét alakja, enyhe beteg-rózsaszín elfolyásokkal fröccsentve: az ismeretlen fény felé, a belső világokból érkező reggeli derengés felé fordul…

Globus. Nagy gömb. Elsivatagosodott föld-ábrázolás… A térben óriási szögek lebegnek, zuhannak… Hiány, üzenet, felkiáltójel! Egy női karból kiálló (érzéki) ujj: fölfelé mutat (talán mutáns utak után kutat)…

Misztikus háttér. A sugalmak bölcsőjében, a maghasadás által újra- és újraéledő lények lassan fölébrednek, majd: a rossz álmok fájának gyümölcse is elindul – és bejárja a tereket, újabb álmokba (elmékbe) költözik be, hogy kisugárzásával megnyissa a képzelet képlékeny ablakait…

Őrző. A sokaság fölé emelkedő, az elszabadult gólemeket is elriasztó, a megmérgezett szellemeket is megtisztítani akaró, a „könyörgő” testtartásban imádkozó őrző: föltartott karokkal sugározza a szavak nélküli igét…

Utat (ősrégi, bevált, járt, járatlan és ismeretlen) út is mutathat… A remény: a kiút, avagy a továbblépések sok-ezer lehetősége is lehet, az alkotó-folyamatokban való feloldódás…

Az új típusú konstruktív művészetnek nagyon fontos szerepe volt, és nagyon izgalmas az, ahogy Gubis Mihály, ennek egyik indítójaként, hogyan feszítette szét a kereteket. A század végének új festőisége, neoexpresszív vagy gesztus alapú képalkotói fontos alakjai voltak a város művészeti életének. Gubis Mihály képzőművész és Vágrétei János festő vagy a video felé is kacsingató Vollmuth Frigyes grafikus frissen tartották a korszerűség fogalmát.

Hogy a rendszerváltás után, az 1990-es évek elején megrendezésre kerülhessen a Csalánleves című összművészeti fesztivál, ahol már a következő generációt képviselő Baji Miklós Zoltán neve is említésre kerülhet, mint ennek a sok alkalmat megélt neves fesztivál egyik szervezője és résztvevő művésze. A tárlat anyaga, az először így megfogalmazott válogatás, mint kis csabai művészettörténet, tehát a Békéscsaba száz éve progresszívnek aposztrofálható, és ma ennek az örökségnek – mint minőségnek és eredménynek – a nyomát folytató művészetnek a felvonultatása. – Írja Ván Hajnalka művészettörténész, a kiállítás kurátora.