03.04.
| Grecsó Krisztián Szegeden is bemutatja Verát >>>
02.28.
| Asztali beszélgetések… – Európa | Iszlám és kereszténység? >>>
02.22.
| Kötetbemutató – Nagy Zopán: Felhő regény >>>
02.16.
| Deák17 – Gyermekrajzok bőröndökben >>>
02.14.
| Jazz Kocsma – Deres Kornélia Bábhasadás című kötetének bemutatója >>>
02.14.
| Asztali beszélgetések… – Street art, graffiti, szakralitás. A kibékülés terei? >>>
02.07.
| OSZK – Zárul a Corvina Könyvtár budai műhelye című kiállítás >>>
02.01.
| Rajzpályázat gyerekeknek! >>>
01.31.
| Asztali beszélgetések… – vendég: Korniss Péter >>>
01.30.
| Novák Péter és Hrutka Róbert kedvenc lemezéről beszél >>>
02.05.
| Újabb országos toplistára került fel a REÖK >>>
02.01.
| Szegedi Szabadtéri – Sztárok a Titanicon >>>
01.31.
| Marno János Tiszatáj-díjas >>>
01.24.
| Lendület program: három kategóriában várja az Akadémia a fiatal kutatók pályázatait >>>
01.18.
| Újabb sztárfellépők a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválon! >>>
12.18.
| Elhunyt Grendel Lajos >>>
12.17.
| Ötször szép a Queen! >>>
12.11.
| Világok Találkozása a Bem moziban: Kornya Zsolt kapta a Hexa-díjat >>>
12.11.
| Igazi könyvritkaságot adott ki az Akadémia a Szent Koronáról >>>
12.07.
| Lackfi-est Halason >>>

Shrek Tímea, Szakács Réka prózája

Horváth Veronika, Kovács L. Zsolt, Mohai V. Lajos, Németh Zoltán, Olty Péter, Siska Péter, Veszprémi Szilveszter versei

Rácz Lajos beszélgetése Konrád Györggyel

Borsodi L. László, Hajnal Géza, Nagy Csilla tanulmánya

Nádas Ale­xandra festményei

Diákmelléklet: Sebők Melinda Babits Mihályról

>>>

BESZÁMOLÓ A MADRIDI DISNEY-KIÁLLÍTÁSRÓL Disney neve hallatán kinek ne jutna eszébe az a meserengeteg, melyet Mickey egér teremtője és Disneyland megalkotója stúdiójában vászonra ne vitt volna. Az 1923-ban megalapított filmstúdió több mint 600 alkotást tudhat maga mögött. Tekintve, hogy a mozi a huszadik század uralkodó médiuma volt, a mesemondás szerepét […]

>>>

Zokogásba fulladó nevetés
2018.09.07 - tiszatáj

SUMMER 1993

Önéletrajzi ihletésű munka az eddig rövidfilmeken dolgozó, 1986-os születésű Carla Simón nagyjátékfilmes debütje. Film-memoárnak hívja a tavalyi, Goya-díjakkal és a Berlinalén a legjobb elsőfilmesnek járó zsűridíjjal honorált Summer 1993-t. Erőteljes szubjektivitáson nyugvó műve nemcsak már-már transzcendens húrokat pengető karakterdráma, de remekül illeszkedik a spanyol filmtörténetet olykor nagyban reformáló gyerektrauma-mozik sorába is.

Víctor Erice (A méhkas szelleme, Dél), illetve Carlos Saura (Nevelj hollót!) megoldásai hatják át a képkockákat, ám Simón az elődeinél jóval személyesebbre hangolja a témát, a hétköznapok talajára helyezi melankolikus regéjét. Az itteni kislányfőszereplő, Frida az ő 6 éves szerzői alteregója, mindkettejüket a katalán vidéken élő nagybácsihoz és nagynénihez költöztették a lakájos Barcelonából szüleik halála után. Simón viszont nemcsak az érintetlen, gyönyörű tájat fürkészi, a háborítatlanságában is gyönyörű, élénk színekben ragyogó természet nála az ártatlanságvesztés, a feldolgozhatatlan gyötrelmek szférája. Korántsem mesebeli, cervantesi vidéket pásztáz, hanem egy kortárs, mindennapi gondoknak teret adó rurális miliőt. Lelki közeget, amely Frida csellengését demonstrálja: a Summer 1993-nek ugyanis létezik egy mindennél lényegesebb aspektusa. Belső próbáltatásokat ábrázol, örökké a kislány perspektíváját részesíti előnyben, nincs is olyan jelenet, amelyben a 6 éves csöppség ne bukkanna fel.

 

 

Persze, Simónnak célja van az örök jelenlétélménnyel: noha a kislány fizikailag mindig egy adott helyen tartózkodik, igazából gyakorlatilag szellemként, láthatatlanul, önmagába burkába zárva kallódik egyik lépésről a másikra. Csendes, rendkívül érzékeny, impresszionistán szemlélődő coming-of-age story ez: pici hősnőjének felnövekedése valójában el sem indul, pláne nem teljesedik be, a gyerek végig az őt sújtó tragédia árnyékában reked. Frida legnagyobb problémája, hogy képtelen artikulálni a benne dúló viharokat. (Némileg a Jacques Doillon rendezte Ponette ötéves címszereplőjére hajazva, a francia film megváltás-tematikáját ignorálva.) Meditatív, zen-nyugalmat árasztó snitteken látjuk a lány elveszettségét: mivel Frida képtelen összetett fogalomalkotásra, némaságra kárhoztatja magát. Elmondaná, mi bántja, zavarja, hogy többé nem lehet együtt az őt szerető apukájával és anyukájával, ám koránál, sőt, magányánál fogva képtelen reflektálni a világra, párbeszédbe bonyolódni, őszintén kitárulkozni. Hihetetlenül indokolt az epizódfüzérekből álló, pillanatnyi benyomásokra fókuszáló narratíva: Frida csupán gyermeki öntudatlansággal nézelődik, de nem képes percipiálni és befogadni. Santiago Racaj operatőr csodásan végzi a feladatát, amikor ezt a kibillentséget vizuálisan kell megfogalmaznia. Hentesboltban fekvő húsokat vizslat a kislány, tyúktojás sárgája festi be az udvar kövét, a kis főszereplőnő csupán műanyagbabái társaságában lel oltalomra, a nyitószcénában Frida számára perifériára szorult, oldalfalak mögé illesztett, értetlenül tevő-vevő, sürgő-fogó figurák seregeként jelenik meg a rokonság – a Summer 1993 lírai realistán koncentrál a gyorsan ködbe vesző élménytöredékekre.

 

 

Zömmel premier vagy szekond plánban nézzük Frida romlatlan tekintetét, légynek sem ártó járkálását. Carla Simón nyomatékosan izolációra, magányra figyelő cselekménytelen dramaturgiájában a fizikai lét helyébe lelki-spirituális nyugtalanság lép: a képkivágatok a kislány pszichológiai-mentális nyugtalanságának jelölői, a kis hősnő sarokba szorítva érzi magát, nyomasztóan éli meg a szülőhiányt. Nem lel társra, rokonai 3 éves lánya, Anna ugyan játszópajtás, ám vele is nehezen találja meg a közös hangot. Igen lényeges, hogy Frida nem azért viselkedik furcsán, mert antiszociális vagy rosszindulatú, hanem azért, mert zsenge korban zúdul rá olyasmi, amit gyakran felnőttként is pokoli átélni. Simónnál ez az állapot lassan ábrázolt elidegenedéshez, a gyászmunka be nem teljesüléséhez vezet: a Summer 1993-ben a trauma továbbadhatatlan, elmondhatatlan, ugyanezt szimbolizálja a hagyományos cselekményszövést elvető formanyelv, az atmoszférateremtésben bízó rendezői metódus. Olykor panteistának hat a film, Frida az erdőben lévő Szűz Mária-szobor mellé helyez ruhadarabot, kis ajándékot belső megbékélésként, szellemi továbblépésként, ám Simón végül keresztülhúzza ezt az interpretációt – igaz, a harmincas éveiben járó Esteve bácsi, Marga néni és a kis Anna élik világukat, nyitottan fogadják Fridát, boldogan élik triviális életüket, diszfunkcionális az újonnan létrejött család. Helyesebben, a família – ahogy az egész film struktúrája – pusztán Frida szemszögéből tűnik széthullott közösségnek, ő ugyanis csak a saját problémáját tudja rávetíteni a környezetére, mivel beszélgetni, analizálni képtelen. A rendezőnő ugyan nem feledkezik meg a rokonságról, a nagyszülőkről, sejteti a szülők halálát („Rossz döntéseket hozott.” – mondja az egyik idős felmenő halott lányáról, vagyis a sosem mutatott anyakarakterről.), ám ezek az alakok is csak realizálhatatlan kísértetek Frida homályos tekintetében. Szemmagasságban fotografálva, határozottan a gyerekszemszöget választva adja át nézőinek Simón az elveszettséget, a Summer 1993 legadekvátabb, egyszerűségében is zseniális vizuális bravúrjában csak Frida bóklászását nézzük, miközben halljuk a felnőttek ügyes-bajos szóváltásait, de nem látjuk őket – a kislány egyszerűen nem ura a saját mikrovilágának.

 

 

Anna végül a szeretetéről biztosítja a 6 éves lányt, ám Frida így is egyedül kénytelen boldogulni. Nézi az előtte settenkedő fekete macskát, könnyed pillanataiban rúzsozott szájjal, női göncökben, játékosan koktélszürcsölést imitálva, úri hanghordozással kóstol bele a felnőttségbe unokatestvérével. Simón azonban csak átmeneti megnyugvást engedélyez Fridának, ennek egyik bizonyítéka a vízparti piknikként induló, de majdnem fulladással végződő jelenet – a Summer 1993-ben Frida nemhogy másokról, önmagáról is képtelen gondoskodni, nem véletlen a bátortalan hazaszökési kísérlete sem. Az őt életre keltő Laia Artigas a nagy szemű, A méhkas szellemében 5-6 évesen valóság és fikció, élet és fantázia határán billegő Ana Torrent méltó örököseként, rezdülésekre pontosan hiteles gyerekszínészként uralja a filmet. Önmagát vászonra vivő lírai énjeként egyedül a kislánykarakter benyomásai számítanak – jóllehet, a mozi kitekint a diktatórikus Franco-érát hátrahagyó, a hirtelen jött szabadság révén szexuális, drogos örömszerzésbe/ pazarlásba fulladó, AIDS-áldozatokká váló szülők háttértörténetére, Simónt nem a történelmi freskó skiccelése izgatja. Komplex, mimikára, testbeszédre hagyatkozó filmnyelve ódzkodik a Julio Medem-féle, épp a Franco-korszak kötöttségeire tabudöntögetéssel reagáló expliciten erotikus sztorik (A szex és Lucía, Ana bekattanva) fogásaitól, szintén lemond Guillermo del Toro a falangista korszak kínjait és újjászületés-történeteit fantasy-ként, horrorként pozícionáló sötét mesekulisszáiról (Ördöggerinc, A Faun labirintusa). Carla Simón saját elfojtásai 25 évvel ezelőtt, az általunk is jól ismert, szép új világban, a modern időkben gyökereznek, már nem kell hozzá szélsőjobboldali elnyomás, csak személyes tragédia – ezt a lesújtottságot ábrázolja a film minden kétséget eloszlató, boldogságból szomorúságba torkolló, megható zárójelenete egy részletes személyiségrajzzal felérő keserédes gesztusként.

Szabó Ádám

 

 

 

Estiu 1993, 2017

Rendező: Carla Simón

Szereplők: Laia Artigas, Paula Robles, Bruna Cusí, David Verdaguer, Fermí Reixach

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2019.02.11 - tiszatáj

NOVÁK ÉVA KIÁLLÍTÁSÁHOZ
Ébredő kavicsok,
opálos hajnalok,
ismeretlen mantrák,
tarjászkodó macskák…

Optikus álmok,
verses látomások…

Kavics, kő, kőzetek…
Nem bauxit, sem hegyek,
nem sziklák, nem képzelet:
hajnal-pára, álom-varázs,
mozaikok, belső parázs,
meglátás és precizitás…
[…]

>>>
2019.02.11 - tiszatáj

NE ÉRINTS MEG!
Keresve sem találnánk jobb filmet a hazai mozikban épp futó munkák közül a cinema du corps-irányzat demonstrációjához, mint Adina Pintilie tavalyi, a legjobb filmnek járó Arany Medvével honorált szerzői ujjgyakorlatát. A Vasárnap hat órakor és A helyszíni szemle című román klasszikusokkal új csapásirányt mutató direktorhoz rokoni szálakkal nem kötődő fiatal rendezőnő debütje nemcsak a test fizikai tapasztalatát, hanem azon keresztül a bőrhöz, csonthoz, tapintáshoz köthető mentális-érzéki benyomásokat vizsgálja – témafelvetése rögtön csettintést érdemel, kidolgozása azonban rengeteg kívánnivalót hagy maga után… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.02.10 - tiszatáj

PÁSZTOR BÉLA ÉS KÖLTÉSZETE
A magyarrá lett zsidóság rövid, de annál intenzívebb ittléte a magyar nyelvben dokumentálható a leglátványosabban, s ugyanakkor a legláthatatlanabbul. Itt eresztett gyökeret és bontott tobzódón virágot az anyagban, ahonnan fizikai, társadalmi „kiszántása” ellenére oly jeltelenül, de annál át­hatóbban ittélőnek, itt maradt. Nincs még egy olyan nép, amely­nek az irodalmában, vagy leszűkítve a költészetében, ennyi zsidó vett volna részt, s ilyen nívón […]

>>>
2019.02.09 - tiszatáj

SZABÓ MARCELL: A KÖZELI LIMBUS
Verseskötet-olvasóként bevett szokásom, hogy mint egy radar, kiszúrjam a szövegkohéziót megteremtő, vissza-vissza­térő motívumokat, amelyeket sajnálatos módon és ösztönösen szoktam megtalálni; Szabó Marcell második verseskönyve esetében ez teljes kudarcba fulladt. Nem csoda, a kötet első része előtt virít az olvasatot jó eséllyel befolyásoló „A képek ellen” cím, ami nem cikluscím, ugyanis ez a kötet nem bomlik ciklusokra, két, egymáshoz csak nagyon lazán kapcsolódó, formailag eltérő részre oszlik… – NAGY MÁRTA JÚLIA KRITIKÁJA

>>>
2019.02.07 - tiszatáj

A VADKÖRTEFA
Arany Pálma-díjas remekműve, a Téli álom után 4 évvel új filmmel jelentkezett a kortárs török mozi auteurje, Nuri Bilge Ceylan. Feleségével, Ebruval és kurrens darabjában vendégszerepet is játszó társírójával, Akin Aksuval ismét egy több mint 3 órára rúgó szerzői, karakterorientált elmélkedést költöztetett a gyöngyvászonra, és bár A vadkörtefa nem éri el előző dobása magaslatait, feltétlenül közel jár hozzá… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.02.06 - tiszatáj

INTERJÚ HÖFFLER NORBERTTEL
ÉS TÖRÖK DÉNESSEL
Január elején jelent meg az August Clown zenekar első EP-je, ami a Gribedli stúdióban készült. Az album megszületésének körülményeiről, az Artur zenekarral közös lemezbemutató koncertről és a jövőbeli tervekről az August Clown énekesével, Höffler Norberttel és a Gribedli stúdió hangmérnökével, Török Dénessel beszélgettünk… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2019.02.04 - tiszatáj

VÖRÖS ISTVÁN: THOMAS MANN KABÁTJA
Vörös István könyvét olvasva nagy a kísértés, hogy leemeljünk egy-egy Mann-kötetet a polcról, felüssünk egy irodalomtörténetet vagy legalább megnyissuk a Wikipédiát. Nyomozásra sarkall a cím, kutakodásra a sok-sok utalás. Ha nem vagyunk elég elővigyázatosak, ezt a regényt afféle „Tho­mas Mann röviden” stílusban fogadjuk – megrögzötten keresve előzményeket a Mann-életműben, kapcsolatokat szö­ve­gek között, és megszállottan igyekszünk szövegeket azonosítani. Ez azonban nagy hiba lenne… – KOCSIS LILLA KRITIKÁJA

>>>
2019.02.01 - tiszatáj

MAŁGORZATA SZUMOWSKA FILMJE
A lengyel rendezőnő első három műve, a Boldog ember, az Ő és a 33 jelenet az életből a lengyel film metafizikus-moralizáló vonalat folytatta. A magyar keresztségben Szex felsőfokon címet kapott filmje nem példázatszerű, valamiféle ironikus realizmus jellemző rá. A Test aztán újra visszakanyarodik a spiritualista irányzathoz, de alapvetően gondolja újra képviselőinek eredményeit. Az Arc mintha Szumowska eddigi életművének hangvételeit egyesítené, egyszerre valósítaná meg mindazt, amit a rendezőnő immár nyolc egész estés munkájában képvisel… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő