10.04.
| Sötétség a Napfény Városában – Beszélgetés Veres Attilával >>>
10.02.
| Trafó – Motus (IT): MDLSX >>>
10.02.
| Asztali beszélgetések… – Meseterápia >>>
09.30.
| MASZK – Trojka Színházi Társulás–Csiky Gergely Állami Magyar Színház: O. márkiné >>>
09.28.
| MASZK – Grecsó Krisztián–Bíró Bence: Megyek utánad >>>
09.28.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Fehér Ferenc: IMÁGÓ >>>
09.23.
| MASZK – Simkó Beatrix–Grecsó Zoltán: #ORFEUSZ #EURÜDIKÉ >>>
09.21.
| Összművészeti meglepetés a magyar dráma napján >>>
09.21.
| Trafó – Heiner Müller: Kvartett >>>
09.20.
| Válogatás a Mihályfi-gyűjteményből >>>
09.18.
| MNG – Velencei látképek az Intesa Sanpaolo műgyűjteményéből >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>
08.06.
| Hamarabb kezdődik a Szegedi Szabadtéri 2019-esévada >>>
07.25.
| Szőcs Petra első nagyjátékfilmje a Velencei Filmfesztiválon >>>
07.22.
| Újabb díjat nyert a Virágvölgy >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>

Csehy Zoltán, Karacs Andrea, Posta Marianna, Szabó Dárió, Tőzsér Árpád, Turi Tímea versei

Bán Zoltán András, Erdei L. Tamás, Kontra Ferenc prózája

Anne Carson, Fried István, Thomas Schestag, Szabó Csaba tanulmánya

A Velencei Építészeti Biennáléról

Diákmelléklet: Lőrincz Csongor Esterházy Péter korai prózájáról

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

Zokogásba fulladó nevetés
2018.09.07 - tiszatáj

SUMMER 1993

Önéletrajzi ihletésű munka az eddig rövidfilmeken dolgozó, 1986-os születésű Carla Simón nagyjátékfilmes debütje. Film-memoárnak hívja a tavalyi, Goya-díjakkal és a Berlinalén a legjobb elsőfilmesnek járó zsűridíjjal honorált Summer 1993-t. Erőteljes szubjektivitáson nyugvó műve nemcsak már-már transzcendens húrokat pengető karakterdráma, de remekül illeszkedik a spanyol filmtörténetet olykor nagyban reformáló gyerektrauma-mozik sorába is.

Víctor Erice (A méhkas szelleme, Dél), illetve Carlos Saura (Nevelj hollót!) megoldásai hatják át a képkockákat, ám Simón az elődeinél jóval személyesebbre hangolja a témát, a hétköznapok talajára helyezi melankolikus regéjét. Az itteni kislányfőszereplő, Frida az ő 6 éves szerzői alteregója, mindkettejüket a katalán vidéken élő nagybácsihoz és nagynénihez költöztették a lakájos Barcelonából szüleik halála után. Simón viszont nemcsak az érintetlen, gyönyörű tájat fürkészi, a háborítatlanságában is gyönyörű, élénk színekben ragyogó természet nála az ártatlanságvesztés, a feldolgozhatatlan gyötrelmek szférája. Korántsem mesebeli, cervantesi vidéket pásztáz, hanem egy kortárs, mindennapi gondoknak teret adó rurális miliőt. Lelki közeget, amely Frida csellengését demonstrálja: a Summer 1993-nek ugyanis létezik egy mindennél lényegesebb aspektusa. Belső próbáltatásokat ábrázol, örökké a kislány perspektíváját részesíti előnyben, nincs is olyan jelenet, amelyben a 6 éves csöppség ne bukkanna fel.

 

 

Persze, Simónnak célja van az örök jelenlétélménnyel: noha a kislány fizikailag mindig egy adott helyen tartózkodik, igazából gyakorlatilag szellemként, láthatatlanul, önmagába burkába zárva kallódik egyik lépésről a másikra. Csendes, rendkívül érzékeny, impresszionistán szemlélődő coming-of-age story ez: pici hősnőjének felnövekedése valójában el sem indul, pláne nem teljesedik be, a gyerek végig az őt sújtó tragédia árnyékában reked. Frida legnagyobb problémája, hogy képtelen artikulálni a benne dúló viharokat. (Némileg a Jacques Doillon rendezte Ponette ötéves címszereplőjére hajazva, a francia film megváltás-tematikáját ignorálva.) Meditatív, zen-nyugalmat árasztó snitteken látjuk a lány elveszettségét: mivel Frida képtelen összetett fogalomalkotásra, némaságra kárhoztatja magát. Elmondaná, mi bántja, zavarja, hogy többé nem lehet együtt az őt szerető apukájával és anyukájával, ám koránál, sőt, magányánál fogva képtelen reflektálni a világra, párbeszédbe bonyolódni, őszintén kitárulkozni. Hihetetlenül indokolt az epizódfüzérekből álló, pillanatnyi benyomásokra fókuszáló narratíva: Frida csupán gyermeki öntudatlansággal nézelődik, de nem képes percipiálni és befogadni. Santiago Racaj operatőr csodásan végzi a feladatát, amikor ezt a kibillentséget vizuálisan kell megfogalmaznia. Hentesboltban fekvő húsokat vizslat a kislány, tyúktojás sárgája festi be az udvar kövét, a kis főszereplőnő csupán műanyagbabái társaságában lel oltalomra, a nyitószcénában Frida számára perifériára szorult, oldalfalak mögé illesztett, értetlenül tevő-vevő, sürgő-fogó figurák seregeként jelenik meg a rokonság – a Summer 1993 lírai realistán koncentrál a gyorsan ködbe vesző élménytöredékekre.

 

 

Zömmel premier vagy szekond plánban nézzük Frida romlatlan tekintetét, légynek sem ártó járkálását. Carla Simón nyomatékosan izolációra, magányra figyelő cselekménytelen dramaturgiájában a fizikai lét helyébe lelki-spirituális nyugtalanság lép: a képkivágatok a kislány pszichológiai-mentális nyugtalanságának jelölői, a kis hősnő sarokba szorítva érzi magát, nyomasztóan éli meg a szülőhiányt. Nem lel társra, rokonai 3 éves lánya, Anna ugyan játszópajtás, ám vele is nehezen találja meg a közös hangot. Igen lényeges, hogy Frida nem azért viselkedik furcsán, mert antiszociális vagy rosszindulatú, hanem azért, mert zsenge korban zúdul rá olyasmi, amit gyakran felnőttként is pokoli átélni. Simónnál ez az állapot lassan ábrázolt elidegenedéshez, a gyászmunka be nem teljesüléséhez vezet: a Summer 1993-ben a trauma továbbadhatatlan, elmondhatatlan, ugyanezt szimbolizálja a hagyományos cselekményszövést elvető formanyelv, az atmoszférateremtésben bízó rendezői metódus. Olykor panteistának hat a film, Frida az erdőben lévő Szűz Mária-szobor mellé helyez ruhadarabot, kis ajándékot belső megbékélésként, szellemi továbblépésként, ám Simón végül keresztülhúzza ezt az interpretációt – igaz, a harmincas éveiben járó Esteve bácsi, Marga néni és a kis Anna élik világukat, nyitottan fogadják Fridát, boldogan élik triviális életüket, diszfunkcionális az újonnan létrejött család. Helyesebben, a família – ahogy az egész film struktúrája – pusztán Frida szemszögéből tűnik széthullott közösségnek, ő ugyanis csak a saját problémáját tudja rávetíteni a környezetére, mivel beszélgetni, analizálni képtelen. A rendezőnő ugyan nem feledkezik meg a rokonságról, a nagyszülőkről, sejteti a szülők halálát („Rossz döntéseket hozott.” – mondja az egyik idős felmenő halott lányáról, vagyis a sosem mutatott anyakarakterről.), ám ezek az alakok is csak realizálhatatlan kísértetek Frida homályos tekintetében. Szemmagasságban fotografálva, határozottan a gyerekszemszöget választva adja át nézőinek Simón az elveszettséget, a Summer 1993 legadekvátabb, egyszerűségében is zseniális vizuális bravúrjában csak Frida bóklászását nézzük, miközben halljuk a felnőttek ügyes-bajos szóváltásait, de nem látjuk őket – a kislány egyszerűen nem ura a saját mikrovilágának.

 

 

Anna végül a szeretetéről biztosítja a 6 éves lányt, ám Frida így is egyedül kénytelen boldogulni. Nézi az előtte settenkedő fekete macskát, könnyed pillanataiban rúzsozott szájjal, női göncökben, játékosan koktélszürcsölést imitálva, úri hanghordozással kóstol bele a felnőttségbe unokatestvérével. Simón azonban csak átmeneti megnyugvást engedélyez Fridának, ennek egyik bizonyítéka a vízparti piknikként induló, de majdnem fulladással végződő jelenet – a Summer 1993-ben Frida nemhogy másokról, önmagáról is képtelen gondoskodni, nem véletlen a bátortalan hazaszökési kísérlete sem. Az őt életre keltő Laia Artigas a nagy szemű, A méhkas szellemében 5-6 évesen valóság és fikció, élet és fantázia határán billegő Ana Torrent méltó örököseként, rezdülésekre pontosan hiteles gyerekszínészként uralja a filmet. Önmagát vászonra vivő lírai énjeként egyedül a kislánykarakter benyomásai számítanak – jóllehet, a mozi kitekint a diktatórikus Franco-érát hátrahagyó, a hirtelen jött szabadság révén szexuális, drogos örömszerzésbe/ pazarlásba fulladó, AIDS-áldozatokká váló szülők háttértörténetére, Simónt nem a történelmi freskó skiccelése izgatja. Komplex, mimikára, testbeszédre hagyatkozó filmnyelve ódzkodik a Julio Medem-féle, épp a Franco-korszak kötöttségeire tabudöntögetéssel reagáló expliciten erotikus sztorik (A szex és Lucía, Ana bekattanva) fogásaitól, szintén lemond Guillermo del Toro a falangista korszak kínjait és újjászületés-történeteit fantasy-ként, horrorként pozícionáló sötét mesekulisszáiról (Ördöggerinc, A Faun labirintusa). Carla Simón saját elfojtásai 25 évvel ezelőtt, az általunk is jól ismert, szép új világban, a modern időkben gyökereznek, már nem kell hozzá szélsőjobboldali elnyomás, csak személyes tragédia – ezt a lesújtottságot ábrázolja a film minden kétséget eloszlató, boldogságból szomorúságba torkolló, megható zárójelenete egy részletes személyiségrajzzal felérő keserédes gesztusként.

Szabó Ádám

 

 

 

Estiu 1993, 2017

Rendező: Carla Simón

Szereplők: Laia Artigas, Paula Robles, Bruna Cusí, David Verdaguer, Fermí Reixach

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2018.09.26 - tiszatáj

BESZÁMOLÓ AZ #ORFEUSZ #EURÜDIKÉ CÍMŰ ELŐADÁSRÓL 
Az ősz második napja, este fél nyolc. A régi zsinagóga megtelik, #Orfeusz #Eurüdiké története ölt hamarosan testet. A fehér tánctér két végében egy ingbe öltözött férfi, és egy selyemruhába bújt nő áll. Megvan annak a szépsége, hogy az oszlopokon nyugvó, kőtáblákba vésett tízparancsolat előtt mezítláb táncolnak el egy antik drámát. – FÖLDESI CSENGE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.09.25 - tiszatáj

BÉKÉSCSABA MŰVÉSZETÉNEK PROGRESSZÍV IRÁNYAI ÉS EREDMÉNYEI
Tér-idő átfedések, különbözőségek a szakrálisnak komolyan mondható térben, a kiállítóhelyként, impozáns és letisztult galériaként működő, felújított szolnoki zsinagógában.
Átjárások…
Ablakok nyílnak kifelé-befelé, távoli fények felé vagy éppen komor, kilátástalan-belátástalan falakra vetnek szorongó árny-rétegeket…
Átjárások, átlátások…
Műalkotások különböző stílusok és korok között… Változatosak, sokfélék…

>>>
2018.09.25 - tiszatáj

KRUSOVSZKY DÉNES KÖNYVBEMUTATÓJA
Szeptember 20-án Krusovszky Dénes volt a Grand Café vendége. A szerzővel Akik már nem leszünk sosem című első regényéről Orcsik Roland beszélgetett. – SZUTORISZ SZABOLCS BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.09.20 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Előbb-utóbb megtörténik velünk. Hogy összedől a világ. Vagy úgy tűnik, hogy össze fog dőlni. Nem dől össze. Az idő fontos tényező. Sok múlik egy másodpercen is. A kvantumfizikában. Előtte még nem létezett valami, és egy másodperccel utóbb már igen. Mintha azt mondanánk, hogy a baj előtt egy perccel még nem volt semmi baj. Wurmtól virtuális műveket látunk. Mint amikor félkészen veszünk át egy lakást, és nekünk kell azt befejezni. Nincs megállás […]

>>>
2018.09.19 - tiszatáj

FELUGOSSY LÁSZLÓ: NEM∏SKÓTA SZERELMES VAGYOK A LAPTOPOMBA
Felugossy László Nem∏skóta szerelmes vagyok a laptopomba című kötete 2014-ben látott napvilágot a MissionnArt Galéria gondozásában. A kötetben a szerző megjelölése alapján versek, szövegek, buborékok találhatók. Már a fedőlapon a Felugossyt ábrázoló fénykép is jelzi, hogy ebben a kötetben nem hagyományos költészettel fog találkozni az olvasó…. – BÉKÉS IZABELLA KRITIKÁJA

>>>
2018.09.18 - tiszatáj

BENCZÚR EMESE KIÁLLÍTÁSA A MODEM-BEN
Játék, (ön)irónia, szembesítés, az igazság keresése vagy mindezek egyszerre? A Munkácsy-díjas képzőművész reprezentatív kiállítása az értelmezés, látszat és valóság kérdését helyezi a középpontba… – GALAMBOS ÁDÁM ÍRÁSA

>>>
2018.09.18 - tiszatáj

90 ÉVES DEBRECZENI TIBOR
Mi a titka az összetartó erőnek? Az, ami kellene, hogy nemzeti minimum legyen, „nagyban” is. A haza szeretete, a magyar nyelv és irodalom tisztelete, a közösségi értékek fontosnak tartása. Sajátos vonása a csapatnak a „Játszó ember” megjelölés. D. T. – így nevezi önmagát a Kör alapítója és vezetője, a drámapedagógia hazai megalapítója, hiszen valóban ő a Magyar Drámapedagógiai Társaság létrehozója – az aktív szerepjátszást alapvető fontosságúnak tartja. Homo ludens… – BOTOS KATALIN ÍRÁSA

>>>
2018.09.17 - tiszatáj

Egy kis morgolódással kezdeném: úgy látszik, hogy a központozásmentes nyelvhasználat megjelent magyar filmcímben – értem én, hogy idézet egy kommentből, de akkor sem szerencsés ilyen látványos helyen kerékbetörni a magyar nyelvet… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.09.15 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS ANDREI ROSETTIVEL
Szeptember 22-ig még megtekinthető a NOIMA15 nevű művészeti csoport tárlata a Román Kulturális Intézet kiállító termeiben. A csoport összes tagja főiskolát végzett képzőművész, szinte mindegyikük egy eltérő nyelvezetet beszél: a plen-air látásmódot használják, viszont számukra a nyitott tér vizsgálata nemcsak a színekre, hanem a színspektrumokra, a régi mesterek munkáinak, technikáinak vizsgálatára, az alapvető jellegzetességeik felhasználására is kiterjed… – JUHÁSZ BÁLINT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő