12.10.
| Nemzetközi koreográfusokkal érkezik Szegedre a Közép-Európa Táncszínház >>>
12.02.
| Magashegyi Underground szimfonikus koncert új műsorral >>>
11.29.
| Sass Sylvia a „Krinò” vendége >>>
11.24.
| „mérem a téli éjszakát” – József Attila gondolatvilága versben és értekező prózában (Konferencia) >>>
11.23.
| Rising Stars: ismét a fiatal tehetségeké a Müpa >>>
11.23.
| A gyerekirodalom nagykorúsítása >>>
11.23.
| Katona József Színház – Életrajz-változatok Takács Zsuzsára >>>
11.22.
| Megálló – Petrács Gábor Réteg, rétegződés című kiállításának megnyitója >>>
11.22.
| Ferenczi Gyuri és Lóci egy-egy kultikus lemezről szakért >>>
11.20.
| Mindig más… – Jenei Gyula verseskötetének bemutatója >>>
11.14.
| Más közösségek nyitottságára tanít a belvárosi galéria >>>
11.06.
| 11 óra álmodozás Ravel és Debussy zenéjének bűvöletében >>>
11.06.
| SZNSZ – Hernádi Judit és Kern András Szegeden >>>
10.30.
| Kábé23 – a Kerekes Band első majdnem két és fél évtizede már előrendelhető! >>>
09.27.
| „Emlékek helyett mobiltelefonom volt” >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>

Bende Tamás, Koman Zsombor, Nemes Z. Márió, Frank O’Hara, Sylvia Plath, Szálinger Balázs, Szeles Judit, Szunyog Ágota, Tandori Dezső versei
Balogh Dávid, Bátyi Zoltán, Hidas Judit, Milorad Pavić prózája
Tanulmányok a 100 éve lezárult I. világháborúról
Diákmelléklet: Takács Zsuzsa költészetéről
Fotók Müller Miklósról

>>>

Öt héten át 65 helyszínen közel 300 programmal várja az egyetem és Szeged közösségét a 23. Őszi Kulturális Fesztivál. A programsorozat kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, színházi előadásokat, kiállításokat, irodalmi-közéleti beszélgetéseket is találunk. A fesztivál október 1-jén látványos fényfestéssel nyílik. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati […]

>>>

Zokogásba fulladó nevetés
2018.09.07 - tiszatáj

SUMMER 1993

Önéletrajzi ihletésű munka az eddig rövidfilmeken dolgozó, 1986-os születésű Carla Simón nagyjátékfilmes debütje. Film-memoárnak hívja a tavalyi, Goya-díjakkal és a Berlinalén a legjobb elsőfilmesnek járó zsűridíjjal honorált Summer 1993-t. Erőteljes szubjektivitáson nyugvó műve nemcsak már-már transzcendens húrokat pengető karakterdráma, de remekül illeszkedik a spanyol filmtörténetet olykor nagyban reformáló gyerektrauma-mozik sorába is.

Víctor Erice (A méhkas szelleme, Dél), illetve Carlos Saura (Nevelj hollót!) megoldásai hatják át a képkockákat, ám Simón az elődeinél jóval személyesebbre hangolja a témát, a hétköznapok talajára helyezi melankolikus regéjét. Az itteni kislányfőszereplő, Frida az ő 6 éves szerzői alteregója, mindkettejüket a katalán vidéken élő nagybácsihoz és nagynénihez költöztették a lakájos Barcelonából szüleik halála után. Simón viszont nemcsak az érintetlen, gyönyörű tájat fürkészi, a háborítatlanságában is gyönyörű, élénk színekben ragyogó természet nála az ártatlanságvesztés, a feldolgozhatatlan gyötrelmek szférája. Korántsem mesebeli, cervantesi vidéket pásztáz, hanem egy kortárs, mindennapi gondoknak teret adó rurális miliőt. Lelki közeget, amely Frida csellengését demonstrálja: a Summer 1993-nek ugyanis létezik egy mindennél lényegesebb aspektusa. Belső próbáltatásokat ábrázol, örökké a kislány perspektíváját részesíti előnyben, nincs is olyan jelenet, amelyben a 6 éves csöppség ne bukkanna fel.

 

 

Persze, Simónnak célja van az örök jelenlétélménnyel: noha a kislány fizikailag mindig egy adott helyen tartózkodik, igazából gyakorlatilag szellemként, láthatatlanul, önmagába burkába zárva kallódik egyik lépésről a másikra. Csendes, rendkívül érzékeny, impresszionistán szemlélődő coming-of-age story ez: pici hősnőjének felnövekedése valójában el sem indul, pláne nem teljesedik be, a gyerek végig az őt sújtó tragédia árnyékában reked. Frida legnagyobb problémája, hogy képtelen artikulálni a benne dúló viharokat. (Némileg a Jacques Doillon rendezte Ponette ötéves címszereplőjére hajazva, a francia film megváltás-tematikáját ignorálva.) Meditatív, zen-nyugalmat árasztó snitteken látjuk a lány elveszettségét: mivel Frida képtelen összetett fogalomalkotásra, némaságra kárhoztatja magát. Elmondaná, mi bántja, zavarja, hogy többé nem lehet együtt az őt szerető apukájával és anyukájával, ám koránál, sőt, magányánál fogva képtelen reflektálni a világra, párbeszédbe bonyolódni, őszintén kitárulkozni. Hihetetlenül indokolt az epizódfüzérekből álló, pillanatnyi benyomásokra fókuszáló narratíva: Frida csupán gyermeki öntudatlansággal nézelődik, de nem képes percipiálni és befogadni. Santiago Racaj operatőr csodásan végzi a feladatát, amikor ezt a kibillentséget vizuálisan kell megfogalmaznia. Hentesboltban fekvő húsokat vizslat a kislány, tyúktojás sárgája festi be az udvar kövét, a kis főszereplőnő csupán műanyagbabái társaságában lel oltalomra, a nyitószcénában Frida számára perifériára szorult, oldalfalak mögé illesztett, értetlenül tevő-vevő, sürgő-fogó figurák seregeként jelenik meg a rokonság – a Summer 1993 lírai realistán koncentrál a gyorsan ködbe vesző élménytöredékekre.

 

 

Zömmel premier vagy szekond plánban nézzük Frida romlatlan tekintetét, légynek sem ártó járkálását. Carla Simón nyomatékosan izolációra, magányra figyelő cselekménytelen dramaturgiájában a fizikai lét helyébe lelki-spirituális nyugtalanság lép: a képkivágatok a kislány pszichológiai-mentális nyugtalanságának jelölői, a kis hősnő sarokba szorítva érzi magát, nyomasztóan éli meg a szülőhiányt. Nem lel társra, rokonai 3 éves lánya, Anna ugyan játszópajtás, ám vele is nehezen találja meg a közös hangot. Igen lényeges, hogy Frida nem azért viselkedik furcsán, mert antiszociális vagy rosszindulatú, hanem azért, mert zsenge korban zúdul rá olyasmi, amit gyakran felnőttként is pokoli átélni. Simónnál ez az állapot lassan ábrázolt elidegenedéshez, a gyászmunka be nem teljesüléséhez vezet: a Summer 1993-ben a trauma továbbadhatatlan, elmondhatatlan, ugyanezt szimbolizálja a hagyományos cselekményszövést elvető formanyelv, az atmoszférateremtésben bízó rendezői metódus. Olykor panteistának hat a film, Frida az erdőben lévő Szűz Mária-szobor mellé helyez ruhadarabot, kis ajándékot belső megbékélésként, szellemi továbblépésként, ám Simón végül keresztülhúzza ezt az interpretációt – igaz, a harmincas éveiben járó Esteve bácsi, Marga néni és a kis Anna élik világukat, nyitottan fogadják Fridát, boldogan élik triviális életüket, diszfunkcionális az újonnan létrejött család. Helyesebben, a família – ahogy az egész film struktúrája – pusztán Frida szemszögéből tűnik széthullott közösségnek, ő ugyanis csak a saját problémáját tudja rávetíteni a környezetére, mivel beszélgetni, analizálni képtelen. A rendezőnő ugyan nem feledkezik meg a rokonságról, a nagyszülőkről, sejteti a szülők halálát („Rossz döntéseket hozott.” – mondja az egyik idős felmenő halott lányáról, vagyis a sosem mutatott anyakarakterről.), ám ezek az alakok is csak realizálhatatlan kísértetek Frida homályos tekintetében. Szemmagasságban fotografálva, határozottan a gyerekszemszöget választva adja át nézőinek Simón az elveszettséget, a Summer 1993 legadekvátabb, egyszerűségében is zseniális vizuális bravúrjában csak Frida bóklászását nézzük, miközben halljuk a felnőttek ügyes-bajos szóváltásait, de nem látjuk őket – a kislány egyszerűen nem ura a saját mikrovilágának.

 

 

Anna végül a szeretetéről biztosítja a 6 éves lányt, ám Frida így is egyedül kénytelen boldogulni. Nézi az előtte settenkedő fekete macskát, könnyed pillanataiban rúzsozott szájjal, női göncökben, játékosan koktélszürcsölést imitálva, úri hanghordozással kóstol bele a felnőttségbe unokatestvérével. Simón azonban csak átmeneti megnyugvást engedélyez Fridának, ennek egyik bizonyítéka a vízparti piknikként induló, de majdnem fulladással végződő jelenet – a Summer 1993-ben Frida nemhogy másokról, önmagáról is képtelen gondoskodni, nem véletlen a bátortalan hazaszökési kísérlete sem. Az őt életre keltő Laia Artigas a nagy szemű, A méhkas szellemében 5-6 évesen valóság és fikció, élet és fantázia határán billegő Ana Torrent méltó örököseként, rezdülésekre pontosan hiteles gyerekszínészként uralja a filmet. Önmagát vászonra vivő lírai énjeként egyedül a kislánykarakter benyomásai számítanak – jóllehet, a mozi kitekint a diktatórikus Franco-érát hátrahagyó, a hirtelen jött szabadság révén szexuális, drogos örömszerzésbe/ pazarlásba fulladó, AIDS-áldozatokká váló szülők háttértörténetére, Simónt nem a történelmi freskó skiccelése izgatja. Komplex, mimikára, testbeszédre hagyatkozó filmnyelve ódzkodik a Julio Medem-féle, épp a Franco-korszak kötöttségeire tabudöntögetéssel reagáló expliciten erotikus sztorik (A szex és Lucía, Ana bekattanva) fogásaitól, szintén lemond Guillermo del Toro a falangista korszak kínjait és újjászületés-történeteit fantasy-ként, horrorként pozícionáló sötét mesekulisszáiról (Ördöggerinc, A Faun labirintusa). Carla Simón saját elfojtásai 25 évvel ezelőtt, az általunk is jól ismert, szép új világban, a modern időkben gyökereznek, már nem kell hozzá szélsőjobboldali elnyomás, csak személyes tragédia – ezt a lesújtottságot ábrázolja a film minden kétséget eloszlató, boldogságból szomorúságba torkolló, megható zárójelenete egy részletes személyiségrajzzal felérő keserédes gesztusként.

Szabó Ádám

 

 

 

Estiu 1993, 2017

Rendező: Carla Simón

Szereplők: Laia Artigas, Paula Robles, Bruna Cusí, David Verdaguer, Fermí Reixach

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2018.11.20 - tiszatáj

BACON, FREUD ÉS A LONDONI ISKOLA FESTÉSZETE
Még a Frida Kahlo-kiállítás is látogatható, a Magyar Nemzeti Galéria máris tálcán kínálja legújabb tárlatán az egyetemes képzőművészet – talán nem túlzás állítani – egyik legfontosabb korszakát, a Londoni iskola fénykorát. A Magyarországon először látható időszaki kiállítás elsősorban Lucian Freud, Francis Bacon, Leon Kossoff és Frank Auerbach munkásságára fókuszál, de láthatók az iskola utódainak, a figurális festészet tehetséges kortárs alkotóinak munkái is…. – TÓTH EMESE ÍRÁSA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PASS ANDREÁVAL
Sötét folyosón ülünk a Jurányiban, Andreának nem is olyan régen olvasópróbája volt, összekuporodunk a plakátok borította kanapén. Halkan, meghitt suttogással beszélgetünk az Eltűnő ingerekről, arról is, hogyan írunk drámát, várt és váratlan kihívásokról, és a borzasztó űrről… – DRUBINA ORSOLYA INTERJÚJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS MAGYARNÉ ANTAL NIKOLETTEL
A Magyarné Antal Nikolett tollából született Répa, retek, mogyoró című könyv az óvodások szorongásait hivatott oldani a logopédiai foglalkozásokkal kapcsolatban, feladatokkal és kedves illusztrációval segítve a mindennapos gyakorlást és fejlődést. A szakemberrel új könyve kapcsán beszélgettünk, ami az idén jelent meg a Manó Könyvek gondozásában… – MAKKAI-KOVÁCS KRISZTINA INTERJÚJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

A SZENT ÉS A FARKAS
Hiába jutalmazták az idei Cannes-i Filmfesztiválon a Legjobb forgatókönyvnek járó díjjal, a Csodákat dirigáló Alice Rohrwacher filmje mind hagyományos narratívával bíró dramedy-ként, mind szabálytalanságokra és főképp érzéki benyomásokra összpontosító szerzői műként is felsül. Dekoncentrált darab csírájában remek ötletekkel, ám annál slendriánabb kivitelezéssel… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

SECONDHAND (SZOVJETŰDÖK) AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZBAN
Újfent a múltfeldolgozás kedvelt színházi missziója jegyében indította az évadot az Örkény Színház. Bagossy László rendező és a köré gyűjtött, Kovács D. Dánielből, illetőleg a Színművészeti Egyetem hallgatóiból összeálló alkotócsapat Szvetlana Alekszejevics Nobel-díjjal jutalmazott könyvei alapján készítették el a Madách téri teátrum évadnyitó bemutatóját. A Secondhand – szovjetűdök című előadás az oroszországi posztszovjet létezés esszenciáját igyekszik színpadra vinni… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

A VIRÁG JUDIT GALÉRIA KIÁLLÍTÁSA
1904 és 1914 között az 1870-es és 1880-as években született képzőművész generáció a birodalmi Bécs és az elegáns München helyett inkább a kozmopolita Párizst választotta zarándokhelyéül. E nemzedék tagjai elsőként ismerkedtek meg a fauve-ok és a kubizmus fejleményeivel, használták fel művészetükben a francia főváros által nyújtott modern képzőművészeti újításokat. A mostani nonprofit tárlat nem a Magyar Vadak című 2006-os nagyszabású kiállítást akarja lemásolni, hanem a Nagybányai Művésztelep modernista generációjának első nagy sikereit szeretné bemutatni… – JUHÁSZ BÁLINT ÍRÁSA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

MOZART OPERÁJA A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN
Minél pezsgőbb, szellemesebb, érdekesebb előadás a Figaro házassága Szentendrén, annál nehezebb lesz beilleszteni a Szegedi (Pécsi, Miskolci stb.) Nemzeti Színházba. Minél jobban illik a produkció egy kicsi szabadtéri színpadra nyáron, annál nehezebb lesz alkalmazni egy nagy zárt színpadra ősszel-télen. Elsőre jó ötletnek tűnik, hogy ugyanazt a produkciót vigyük be kőszínházakba, takarítsuk meg a díszletek és a jelmezek költségét, no meg a próbák egy részét. Valójában művészi értelemben komoly vérveszteséget okoz… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

SZERGEJ LOZNYICA FILMJE
A Donyeci történetek egy nagyszerű ukrán rendező friss témát érintő, zavarbaejtő filmje. Szergej Loznyica a 90-es évek közepén kezdte a filmes pályafutását. A dátum talán azért tűnik most beszédesnek, mert sokat elárul Loznyica elkötelezettségéről: ekkor a harmincas évei közepén jár, több foglalkozást kipróbál, és sok országban nagyon alaposan körülnéz. Ifjúkori eszmélkedése egyébként olyan területeken folyik, amelyek azóta önálló országokká váltak: a mai Belorussziában született, Ukrajnában és Oroszországban járt iskolában… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

MIKLOSOVITS LÁSZLÓ KÉPZŐMŰVÉSZ SZEGEDI KIÁLLÍTÁSA
Miklosovits a Tiszatáj Galéria falain egyedi műveket, főként tusrajzokat sorakoztatott föl. Ezek között találunk aprólékos mívességgel megdolgozott alkotásokat, nagyvonalúan, úgymond csuklóból feldobott vonalkölteményeket és lavírozott színes tus-festményeket is. Több grafikát gobelinszerű textúrával jelenített meg az alkotó, a finom vonalszövedékek szinte textil hatásúak. De érdekes, hogy a raszteres tónusokkal, térbeli illúziókat is sikerült kelteni s szoborszerű alakzatokat „faragni”… – PACSIKA EMÍLIA ÍRÁSA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő