Tiszatájonline | 2018. augusztus 10.

Zalán Tibor: Édes rajzolat

A színen
ketten maradtak És
nem várnak senkire
Az alkonyatba beledöntött
kiszáradt fa izzó
csonkja még meleget ad
Az egyetlen zöld ágtól
nem keseredik meg a füst
Hűvösödik az idő
Az útmenti szelek
fölverik a koraőszi avart
Száraz levelek csapódnak
arcukba Lihegnek
Felsírnak Röhögnek
[…]

 

A múlt az én egyetlen
lehetséges jövőm.”

(Ruszt József)

A színen

ketten maradtak És

nem várnak senkire

Az alkonyatba beledöntött

kiszáradt fa izzó

csonkja még meleget ad

Az egyetlen zöld ágtól

nem keseredik meg a füst

Hűvösödik az idő

Az útmenti szelek

fölverik a koraőszi avart

Száraz levelek csapódnak

arcukba Lihegnek

Felsírnak Röhögnek

Egyik hátulról egy vödör

emléket hoz és kidönti

az árokpartra De nem

mozdul érte a másik

Másik hátulról egy vödör

emléket hoz és kidönti

az árokpartra De nem

mozdul érte az egyik

Az égen rekedten kongat

a vörhenyes Nap Amikor

Huszonöt óra van mindig

A roncsok önmagukba

nyelik vissza árnyékukat

Azután megdöglünk

Így mondja az egyik

De nem döglik meg a másik

Azután megdöglünk

Így mondja a másik

De nem döglik meg az egyik

A megdöglés már sok

amire az ilyenek képesek

Az élet még kevés

amire az ilyenek képesek

Ilyenek Mikor lesznek

az ezekből milyenek

Kérdezi Nem felel

Nem felel Kérdezi

A kalap elgurul

a cipőfűző alákígyózik

az árokba

Akasztott ember

kötélcsonkja

szerencsét hoz

Ezen röhögnek

Boldog lenne aki

ha fölakaszthatná magát

Ezen röhögnek

Padlásszobában éltem

Így mondja az egyik

(magának)

Padlásszobában éltem

Így mondja a másik

(magának)

Te én voltam

így az egyik

(magában)

Én voltam te

így a másik

(magában)

Mondja

Nem hallja

Nem hallja

Mondja

Már mindig huszonöt óra

Kongat a vörhenyes Nap

Két vödör emlék kidöntve

hagyva az árokparton

Nem várnak senkire

Nem jön senki

Az arcukba néz

Az arcuk helyén

kialudt számlapok

Rajtuk a semmi

édes rajzolata

(Megjelent a Tiszatáj 2017/11. számában)