Sam Havadtoy három kiállítása

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS

Huszárlépésben – Sam Havadtoy New Yorkban
2018. 07. 13 – 2018. 09. 02.
Ludwig Múzeum
1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

A szeretet emléke / Memory of Love
2018. 07. 14 – 2018. 09. 30.
Ferenczy Múzeum
2000 Szentendre, Kossuth L. u. 5.

Sam Havadtoy kiállítása
2018. 07. 16 – 2018. 08. 10.
Makláry Kálmán Galéria / Kálmán Makláry Fine Arts
1055 Budapest, Falk Miksa u. 10.

Abafáy-Deák Csillag: Disneyland díszpolgára

Nem kacsa a hír, hogy Sam Havadtoynek (Havadtőy Sámuelnek) egyszerre három helyszínen látható kiállítása Magyarországon. Nem is akármilyen helyszíneken. Az első, 2018. július 13-án nyílt meg a Ludwig Múzeumban, Huszárlépésben  – Sam Havadtoy New Yorkban címmel, Fel se ocsúdtunk a Ludwig több termében kiállított anyag látványától, máris megnyílt Szentendrén, június 14-én, a Ferenczy Múzeumban A szerelem emlékezete – The Memory of Love című kiállítás és még ez sem volt elég. Makláry Kálmán se hagyta magát, galériája, a Makláry Fine Arts nem először állít ki a művésztől. Július 16-án nyílt meg Havadtoy legújabb kiállítása, szita nyomatokkal, grafikákkal, egyedi nyomatokkal, szobrokkal.

Méghogy nem kacsa! Bizony van kacsa, és ez tényleg nem álhír, hatalmas, szinte betölti a Ferenczi Múzeum előterét. Fölnézünk rá, mintha egy elkacsásodott Minotauroszt látnánk, miközben esendősége nem titkolható, címe Loneleness, (Egyedüllét, magányosság). Miért lenne egyedül, kancsóvá avanzsált, használati tárgy? Fülön fogják, megdöntik, tartalmát kiöntik, üressé tehetik, hogy aztán újból feltölthessék. Barokkosan aranyozott a füle, a csőre és teste hattyúszerűen fehér, valami még sincs rendben ezzel a kacsával. Fejünkre nőtt? Nem, inkább a fejünkbe, visszük látványát a retinánkon, ahogy továbbkacsázunk a kiállító terembe.

Betty Boo kacér, még a sok csipke se takarja el magamutogató énjét, és Bunny Girl sem nyúlszívű, nem szégyellős, aranyba foglalva tündököl, nem ugrál, Buddha pózban ülve néz korábbi énjére, olivazöld természetbarát (?) alteregójára, ikertestvérére, nem tudni, melyik volt előbb, de jól elvannak, vegán élnek, nem állítja senki se a falhoz őket, nem lövünk házinyúlra. A falra felkerülnek a nyuszik, portréként látjuk viszont őket, pöttyözve, messziről nézve adják ki igazi formájukat. Mindhárom helyszínen látjuk Havadtoy egyik stílusjegyét, a pöttyözést, ami esetében nem az impresszionistákra utal vissza, hanem a világhírű magyar festő, Moholy Nagy László Leu című akvarelljére, amit megvásárolt, és a rajta látható pöttyökről csak később tudta meg, hogy azok a művész halálos betegségére utalnak.

A pöttyözött képeket nézve az az érzésünk, színtévesztő teszten veszünk részt és ha nem teljesítünk jól, nem kapjuk meg gépkocsivezetői igazolványunkat. Álljuk a sarat, nézzük többféle távolságból a monokróm sorozatokat is és a szobrokat, a finom csipke bevonatokkal, amelyek mintegy megkövült rácsozatot képeznek a művek felületén. Nem csak takarnak, hanem védőhálónak is felfoghatjuk, így nem zuhannak a művek a földre, a megsemmisülésbe. A művész elmondása szerint a képek alatt a művész írott szövegei találhatóak, láthatatlan palimpszesztként, a legkisebb részlet se kivehető. Ezek a részben terápiás céllal írt önéletrajzi szövegek a számítógépről is le lettek törölve, örökös megsemmisítésre ítélve. De amit egyszer feltettünk a számítógépre, az valamilyen módon később, ha fáradtságos munkával is, előhozható. Talán majd sok idő múltán, tegyük fel a művész halála után, az életművét kutató és méltató művészettörténész megpróbálja ezeket a szövegeket újra elővarázsolni. Még arra a pikáns dologra is gondoltam, talán nincs is mindegyik kép alatt szöveg, és nem azért, mert Sam hazudik, vagy be akarna minket csapni, nem, ő játszik, velünk és főleg önmagával a leginkább.

Nevezhetjük művészetét akár gyerekesnek is, de ez nem lebecsmérlő jelző, egész lényéből sugárzik a játszó gyerek ártatlansága, tisztasága és csínytevése is, a nagyok utánzása, de nem vakon, hanem újraalkotva az utánzottat, új, izgalmas, színes, gyakran ironikus művet hozva létre. Ezt kellene megtanulnunk tőle, a derűt, ami mögött azért látni esetlenséget, abszurd helyzeteket, a talmi csillogás kétértelműségét. Bármit bevonhatunk aranyfestékkel és talapzatra helyezhetjük, de ez a bármi, az ő esetében pl. a pop art, az amerikai giccsből táplálkozik, ami a tömegkultúra része volt, különösen a hatvanas-hetvenes években és ma is elárasztja vizuális kultúránkat. Emlékszem arra, hogy a sötét romániai években (hetvenes évek Ceaușescu diktatúrája idején), még ott is megjelentek a Disney figurák. Gyerekeink nagy örömére, néztük a filmeket, és emlékszem egy fényképre, amelyen később vettem észre az abszurd látványt: kislányom egy nagy gumi Donald kacsával játszik (nem lehetett elvenni tőle!), a háttérben eredeti antik bútor és a falon egy közel száz éves festett, naiv román üvegikon. A kacsa is ikonná vált. A kacsa a Ludwig Múzeumban most nem a földön jár, a művész megbízásából hatalmas, kézzel szövött kacsamotívumos szőnyegen látható (A szeretet emléke, 2018), a tárlaton el van kordonnal kerítve, rá ne lépjenek a látogatók. Ikon.

Ezeket az ikonikus tárgyakat próbálták ledönteni a piedesztálról, hogy helyébe másokat emeljenek, nincs megállás. A pop art újjáéleszti, újraírja viszonyunkat ezekhez. Mi a nippek világát már akkoriban elviselhetetleneknek tartottuk, akárcsak később a csipkét is, és nagyrészt száműztük lakásunkból, esetleg megtartva egy-egy míves darabot, vagy amelyhez személyes emlék fűződött. Havadtoy visszahozza a csipkét, minden eldobott darabot, amihez hozzájut, felhasználja, de a kész műveket látva, mégsem az édeskésség jut eszünkbe, hanem a finom bevonat, mint egy szövevény, és a mögöttes míves munka. A horgolás kapcsolódási szemei, végeláthatatlan mintái is történetet mondanak el, mint ahogyan az ábécé betűiből milliárdnyi különböző szöveg készül, és reméljük, még készül ezentúl is, bár a betűkészlet ugyanaz. És ez így van a csipkével is. Szemei szótlanul szólnak. Finomítások, újabb kötések létrehozására adnak lehetőségeket, domborműként türemkednek. Meg lehet olvasni őket.

Nem kerülhetjük meg annak megemlítését, röviden, mely művészekkel dolgozott együtt Havadtoy, kik gyakoroltak kitörölhetetlen hatást munkásságára (Yoko Ono, Andy Warhol, Keith Haring). Yoko Onóval kapcsolatuk egyik izgalmas motívuma a sakk volt, még a húsz évi élettársi kapcsolat utáni ún. elbocsátó szép üzenetre is többek között sakk motívummal válaszolt Havadtoy. Andy Warhol beszélte rá, hogy tanulja meg a szitázást. Keith Haringgel több sorozaton együtt dolgozott.

A Ludwig Múzeum kiállításán a múzeum gyűjteményéből láthatjuk a tárlaton több korabeli amerikai alkotó művét is, pl. Keith Haring Szárnyasoltár-át, amely Havadtoy kis orosz utazó ikonjának felnagyított változatának továbbgondolása. A most kiállított Ajtók című sorozat is közös munka kapcsán indult el, későbbiekben azonban Havadtoy maga gyűjtötte az ajtókat budapesti lomtalanításkor és alkotta meg új sorozatát.

Egész életünkben ajtókkal találkozunk, bezártakkal, és nyitottakkal, mi magunk is nyitunk, vagy zárunk, bent vagy kint állunk, néha titkokat sejtünk mögöttük, néha nem merjük kinyitni, vagy intelem ellenére is megtesszük, mint a Kékszakállú herceg várában Judit. Az ajtó a lehetőséget is jelenti a továbblépésre. Az ajtók őrzik titkukat. Így van ez a kiállított ajtókkal is, néma tanúi korábbi életüknek, környezetüknek. Bennük van minden ajtóbecsapás, finom kopogtatás, és hangfalak is. Elnyelik a hangot. Nyelnek, mint a lakások lakói. Néha olyankor is, amikor nem kellene. Havadtoy a becsukott ajtót is saját magára rázárja, konzerválja, időtlenné teszi. Beborítja csipkével, plextollal, majd autóknál használatos festékkel pöttyözi is, mintha stigmát tenne rájuk, itt jártam. Pandóra szelencéjéből semmi se szállhasson ki, de azért mi, látogatók, legyünk nyitottak az ajtókra, akkor is, ha csukva vannak és lássuk meg benne saját, el nem mondott történeteinket is. Talált tárgy a négyzeten. Az ajtó és a csipke is az, mindkettő visszaemelve az enyészetből (hulladék), újrahasznosítva új jelentéshordozóvá alakítva. Az a konzerválás, amit Nemes Attila kurátor mumifikációs eljárásnak nevez figyelhető meg az életmű nagy részén.

A Makláry Galériában Havadtoy különböző korszakainak szitanyomatai mellett az új, kollázs technikával bővített egyedi nyomatok is hangsúlyt kapnak. You are here, 2007, igen itt állunk és nem csak a falakon van mit nézni. Nem csak Disney világa népesíti be a kiállítóteret, a Fiat 500 (Forever) 2016, az életnagyságú kisautó, amely Magyarországon az első luxusautó volt, a Ludwig Múzeumban fehérlik csipkebevonatával, a művész Rómában vásárolta meg a kocsit, utólag derült ki az iratokból, hogy első tulajdonosa 1967-ben Budapesten egy magyar férfi volt. Miután Havadtőy birtokába került, felújította és az autó karosszériáját teljesen befedte csipkével. A Fiat 500-as a szimbóluma az olasz-magyar kapcsolatnak, a magyar embernek az olasz kultúrára való reflektálása a két trikolor szerepeltetésében is megmutatkozik, az autó egyik oldalán a magyar piros fehér zöld, míg a másikon a zöld fehér piros, ami most már utal a néhány éve részben Milánóban élő művész életére is. A Makláry Galériában Fiat 67, 2017 címen láthatjuk kicsinyített az autó kicsinyített makettjét, itt teljesen beborítja a csipke, nem látni ki az ablakon, úgy fest, mint egy selyemhernyó gumó, arany díszítéssel.

Show ez, jutok egyfajta, talán egyoldalú konklúzióra. Világi show. Tárgykultusz. Mítoszok új köntösben. Mítoszteremtés, amerikai módra. Havadtoy ismét elhozta számunkra Walt Disney világát. Amerikát. A szabadságot, a fogyasztás szabadságát. És ez az, ami sokak ízlését zavarhatja. De ott a csipke is (Kesztyű, 2018), az eredet. Vegyük fel ezt a kesztyűt! A szentendrei kiállításon megtudhatjuk, hogy pl. a Kesztyű című alkotás milyen tragikus történetet rejt, és máris más szemmel nézünk a megtekinthető művekre, mert nem csak a könyveknek van meg a maguk sorsa (habent sua fata libelli). Kultúrák találkoznak a kiállítótermekben. Tőlünk kissé idegen, de ne feledkezzünk meg Grimmről, és a Hófehérke meséről sem. A törpékről sem. Itt vannak, velünk élnek. És még nincsenek becsomagolva.

Kölüs Lajos: A csipke transzcendenciája

Havadtőy Sámuel világhírű festőként és világpolgárként van jelen három galériában, három napon belül nyílt kiállításával. A nyugati kultúra és piac bonyolult működését láthatjuk Havadtőy művészi felemelkedésében és kiteljesedésében. Művészi érték és tehetség összekapcsolódását egy olyan világban, ahol a művészi szabadság és tehetség és védjegy (egyéni stílus) mindenek felett – attribútum. És még nem tettem említést a pénzről, a reklámról, a kapcsolati tőkéről.

Havadtőy Sámuel védjegye lett – mint Hantai Simonnak, a második legdrágábban eladható magyar származású festőnek a hajtogatásos (pliage) technika – a csipkével borított szobor és csipkefestmény (A játszma, 2006, Hommage à Keith Haring: Ludo, 2018). A látogató szembesül a Havadtőy képek és szobrok műfaji problémáival (eredet és másolat, hamisítás és utánzat, festett szobor, a csipke mint hagyaték stb.), és azzal is, hogy a műveknek sajátos kontextusai vannak (európai pointillizmus, amerikai pop-art, minimalizmus, rajzfilmfigurák, pszichológia – felejtés és emlékezés szemszög), továbbá  stílustörténeti (barokk, groteszk, giccs) kérdések is adódnak, amelyeket nem lehet megkerülni.

Havadtőy most Szentendrén alkot, ám számomra elsősorban amerikai művész. Mintha rá is vonatkoznának a több mint száz éve írt sorok: Amerika, mint mindenben, úgy a művészetben is az individuumok országa, egy már a művészetben is látható határozott amerikai zamattal. Az amerikai sikerének titka a koncentrálás arra az egy dologra, mivel foglalkozik és az önbizalom. S ezzel így van ott a művész is. Mindenkinek meg van ott a maga tárgya, iránya, ideaköre, melytől el nem tér, de amelyet minden oldalról kitanulmányozva, igyekszik abban a tökélyt elérni, így nincs is ok, hogy egymás dolgára irigykedjenek, mert az annyira eltérő munkáik egymásra üzleti szempontból sem károsak. (Lyka Károly – Az amerikai művészviszonyról, Művészet, 1910, IX. évf., 5. szám) És hol volt még ekkor Walt Disney?

Havadtőy kétségtelen, hogy Szentendrén született műveivel is az amerikai kultúrát (az amerikai ethoszt és életstílust, a pontosságot, a szorgalmat, a mértékletességet, a józan egyszerűséget, a polgári otthon rendes és szolid kényelmességét, az otthon biztonságát, a munka aszkézisét, a racionális életmódra való törekvést) közvetíti, még akkor is, ha a csipkét, mint eszközt veszi igénybe. Saját sorsa és életműve egyaránt kifejezi, hogy az emberek Amerikában a saját életükért felelősek, vagyis saját sikerükért, de a sikertelenségükért is.

Havadtőy a szépség mint eszmény, mint eredetiség groteszk voltát hangsúlyozza (Fiat 500 (Forever), 2016). A giccs világába merészkedik, megfürdik benne, de arra vigyáz, hogy ne legyen olyan vizes a tolla, hogy ne tudjon felszállni. Felszáll, lebeg. Havadtőynél is a rossz, a gonosz mint esetlen figura jelenik meg, amelynek karaktere olykor összemosódik a jóval, nem lehet eldönteni, hogy most jó vagy rossz a figura. Havadtőy pop art művész is ((Four Seasons sorozatból, 1986), vagyis megkérdőjelezi a határozott értékítélet alkotást jóról és rosszról, szépről és csúnyáról, művésziről és nem-művésziről. A jóságot keresi és mutatja fel a karakterekben (Cím nélkül (Pinocchio), 2012). Cuki, szeleburdi és szerethető figurákat alkot. Hatalom és befolyás (manipuláció) bonyolult útvesztőibe tévedünk a figurák láttán. Ma a világ brutális és pusztító, ez kimarad Havadtőy figuráiból, szitanyomataiból. Talán nem véletlenül.

Felteszem magamban a kérdést, hogy Havadtőy figurái nem unalmasak-e, nem üresek-e? Másképpen mondva, nem közhelyesek-e? A közhely sokszor a giccsel azonos, de nem minden giccsre mondható el, hogy üres, hogy semmitmondó. Havadtőy műveiben jelen van a giccs, az egyszerű érzelmi, gondolati sablon, a közhelyesség, sztereotípiák halmozása, a túlzás. Tudja, hogy milyen ízlés elvárásainak kell megfelelnie. Hogy mégis eredetinek és különösnek látjuk figuráit, festményeit, fényképeit, tárgyait, installációit? A művészi arányok és az alkotások mívessége teszik eredetivé és különössé alkotásait (Hommage à Kertész: Torzítások, 2007). Figurái nem szuperhősök, nagyon is emberiek. Emelkedettséget mutatnak a figurák, eszményiek, korhatár nélküliek. Nincs egy komor szín, fekete-sötét, csak nagyon ritkán (Önarckép, 1985, Karen és Gerard, 1986, szitanyomat). Minden színes, csábító, mint egy színes rajzfilm (Memory of Love, 2018, szőnyeg). Festettek, kifestettek, mintha egy kifestő könyvet lapoznánk, ránk van bízva, milyen színt használunk. Minden figura más és más tulajdonsággal rendelkezik. Nem csak a méretbeli különbségek számítanak, hanem a testalkat, a ruházat, az alkalmazott szín változatossága is.

Miki egér az amerikai kultúra jelképeként majdnem annyira ismert, mint az amerikai zászló. Miként is tudjuk újra és újra megnézni ezeket a figurákat? Sőt rajzfilmeket. Mickey Mouse és Donald Duck. Walt Disney hosszú ideig, 1928 és 1946 között saját hangját kölcsönözte Miki egér figurájának. Havadtőy Sámuel esetében a saját hang a csipke, mint védjegy. Igaz, hogy az ő esetében élete végéig szól ez a védjegy, a saját hangja. Még akkor is, ha tudjuk, Miki egér kezdetben erőszakos volt a nőkkel és az állatokkal, kínozta őket. Havadtőy megszelídítette Miki egeret. Havadtőy otthonosan érzi magát New Yorkban, Londonban, Milánóban, Szentendrén és Budapesten. A világban. Városlakó. Urbánus. És a városhoz hozzátartoznak az üzletek, a kirakatok, a kiállítótermek, a mozik. És az ötvenes évektől a tévék is. Továbbá a külcsín és a kinézet. A forma. Az ikon. Disney figurái ikonok. Havadtőy a városi embert szelídíti. Finoman és nagy toleranciával. Sőt eleganciával. Ezeket nagyon irigylem tőle. Beleszületett ebbe a világba. Nobody sees me the way I do. Senki sem lát engem úgy, ahogy én. Ez az önéletrajzom. – mondja magáról (http://nol.hu/kultura/csipketemeto-es-boldogsagpottyok-1615455). És látjuk a művet: Nobody knows, 2008.

A világ illúzió és kísérteties voltát hangsúlyozza (Love is hell, 2007, John Lennon, 2018), amelyet próbál megfosztani mindenfajta természetes érzéki jelentéstől. Fétist teremt, amely független bármilyen értékítélettől, egyben paradox módon megfosztja a csipkét a transzcendens vágytól, a titoktól, a rejtélytől, miközben szándéka szerint titkolni, elfedni és eltakarni akar (Sam, 1986, Uncle Sam, 2018, Betty Boop, 2016, 2018). Sőt lírai és pedáns, varázslatos víziói a világ értelmezésének igényét kérdőjelezik meg. Hiperbolikus díszek (Roget Caillois), amelyeket a formák és szubsztanciák eszméje hat át (Bronzkor, 1990, A.V. J. Series, 2007, You are here, 2017). Mintha Havadtőynél a műtárgy tiszta technikává és mesterségbeli tudássá, gépies műveletté válna, mintha a művek mögül eltűnne a valódi univerzum, és csak a művek rejtelmessége maradna meg (Geisha, 2007, Regret Nothing, 2016, Mickeys, 2016-2018). Akármilyen paradoxul hangzik is, csak a világgal szembeni közömbösségüket megőrizve tartják meg a képek hatékonyságukat és intenzitásukat (Jean Baudrillard: Gépies sznobizmus, Gondolat-Jel 1993/III-IV.).

Hogy Havadtőynél a csipke egyben egyetemes giccs is, a modern világ metafizikai állapota (Betty, Bunny, Bugs Bunny, Fiat 500, 2018)? Az. Meg halotti lepel. Leplezi igazi mondandóját, fejtse meg a néző, mire gondolt a művész. Ez is részese a művész és művészet szabadságának. A tolerancia. Hogy létezik másik vélemény, másik nézőpont is (Modigliani, 2017). Havadtőy szavai a csipkéről: A képeimen új életet adok neki. S a látványa, ha eljönnek a kiállításaimra, a legmacsóbb férfiakban is megindít valamilyen érzelmeket.” (https://archivum.vasarnap.ujszo.com/vasarnap/201117/a-vasarnap-temaja/a-biztonsag-csipkei).

Havadtőy is vidámságot csempész be életünkbe. Ezt a vidámságot kellene meghonosítani. Hogy ne az legyen a szlogenünk: Hogy sírva (búsulva) vigad a magyar. Balsors, akit régen tép. Tudjuk, de lehet, hogy nem jól tudjuk. Havadtőy munkái erre figyelmeztetik a tárlat látogatóit. A világra. Ahol nem felejtettek el mosolyogni. Könnyek, sírás nélkül. Egy magyar művész három kiállításának fő üzenete ez. Még akkor is, ha Havadtőy maga és a nézők közé a rajzfilmfigurákat, ajtókat, csipkéket helyez. Mindegyik ismerős, csak Havadtőyről, szubjektumáról árulnak el keveset. Szemérmes művész. Álarcot ölt magára. Mintha félne a rossztól, a gonosztól, talán önmagától. A festett szobor is álarc. Mint amikor kifestjük a homlokunkat, az orrunkat, az orcánkat, amíg az egész arcunk álarcszerű nem lesz. Óh, nézd, mögötte mily görcsösen fordul el / A bús, valódi fej, az őszinte tekintet, / Amelyen az a maszk csupán hazug lepel. / (Charles Baudelaire:Az álarcos, ford. Tóth Árpád). Három kiállítás – karneváli, farsangi, érzéki hangulattal, az érzékiség megtapasztalásával, mint bűnbeeséssel.