01.31.
| Asztali beszélgetések… – vendég: Korniss Péter >>>
01.21.
| Pintér Bélával és Gálvölgyi Jánossal indítja az új évet a MASZK >>>
01.11.
| Barboncás Társulat – wonder full avagy NÓRA Csodaországban >>>
01.08.
| Bethlen Téri Színház – Az utolsó tűzijáték >>>
01.04.
| Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál >>>
01.04.
| MAMŰ – Invitation Kettős rendszer / Double system >>>
01.02.
| Pannon Filharmonikusok – Exkluzív hagyomány >>>
12.27.
| Belső Horizont a Négyszoba Galériában >>>
12.19.
| Szabadkai Városi Könyvtár – Sándor Zoltán: A gonosz átváltozása >>>
12.18.
| Jazz Kocsma – Hartay Csaba Rajongók voltunk című prózakötetének bemutatója >>>
12.14.
| Bäck Manci fényűzése a REÖK-ben >>>
12.18.
| Elhunyt Grendel Lajos >>>
12.17.
| Ötször szép a Queen! >>>
12.11.
| Világok Találkozása a Bem moziban: Kornya Zsolt kapta a Hexa-díjat >>>
12.11.
| Igazi könyvritkaságot adott ki az Akadémia a Szent Koronáról >>>
12.07.
| Lackfi-est Halason >>>
12.06.
| Elsöprő többséggel állt ki az MTA Közgyűlése az elnök mellett, és kéri a kutatóhálózat pénzét a minisztertől >>>
12.04.
| Pozsonyban díjazták a Virágvölgyet >>>
12.03.
| Az operák királynője készül a Szegedi Szabadtérire >>>
11.29.
| Új fénybe állítják a magángyűjtemények a kommunista korszak kutatását >>>
11.29.
| Átadták az idei Kortárs-díjakat >>>
11.22.
| Kulka János Szegeden játszik a nyáron >>>

Európai elsőkönyvesek
(Csutak Gabi, Jan Kristoffer Dale, Ivana Djilas, Weronika Gogola, Matěj Hořava, Giorgos Panagi, Matteo Trevisani)

Krešimir Bagić, Bozsik Péter, Kóbor Adriána, Nagy Dániel, Szőllősy Balázs, Tornai József versei

Klajkó Dániel beszélgetése Kemény Istvánnal

Farkas Zsolt, Lőrincz Csongor, tanulmánya

>>>

BESZÁMOLÓ A MADRIDI DISNEY-KIÁLLÍTÁSRÓL Disney neve hallatán kinek ne jutna eszébe az a meserengeteg, melyet Mickey egér teremtője és Disneyland megalkotója stúdiójában vászonra ne vitt volna. Az 1923-ban megalapított filmstúdió több mint 600 alkotást tudhat maga mögött. Tekintve, hogy a mozi a huszadik század uralkodó médiuma volt, a mesemondás szerepét […]

>>>

A bánáti Werther szenvedései
2018.08.01 - tiszatáj

MATĚJ HOŘAVA: PÁLINKA. PRÓZÁK A BÁNÁTBÓL

Matěj Hořava képviselte Csehországot az idei Budapesti Könyvfesztivál fiókrendezvényén, az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. Haklik Norbert elolvasta és tűzifává hasogatta Hořava első könyvét.

Magnesia Literadíjas szerző – így emlegette jónéhány sajtóközlemény Matěj Hořavát, aki Csehországot képviselte az idei Budapesti Könyvfesztivál fiókrendezvényén, az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. Hořava azonban nem a legelőkelőbb cseh irodalmi díjat, a Magnesia Literát, hanem a rangos elismeréssel egyidejűleg kiosztott Az Év Felfedezettje címet nyerte el Pálinka című kötetével 2015-ben, amit akár jó hírként is tekinthetünk: bizonyság ez ugyanis arra, hogy még a Magnesia Litera zsűrije sem tévedhetetlen.

Hořava debütáló kötete ugyanis kiválóan példázza, hogyan kerülhet ki egy rossz könyv egy nem tehetségtelen tollforgató keze alól, és

,,,miként lehet egy mégoly ígéretes témaválasztást is kihagyott ziccerré írni szét.

Hořava kötete ugyanis az elszalasztott lehetőség iskolapéldája. A témaválasztás parádés: Matěj Hořava ugyanis azoknak az időknek szándékozott emléket állítani a Pálinka című kötetben, amelyeket a dél-bánáti cseh falvak egyikében töltött el, tanítóként. Az Orsova környéki, dunamenti cseh szórvány pedig már önmagában is kiváló téma, amit addig kellene megírnia valakinek, ameddig még van mit megírni. A három hullámban, a XIX. században érkezett cseh telepesek által benépesített falvak lakosságát ugyanis kétirányú elvándorlás apasztja – sokak Románia más vidékein keresik boldogulásukat, de újabban szokássá vált az is, hogy az ifjú házasok szinte már esküvőjük másnapján kivándorolnak Csehországba.

Matěj Hořava ráadásul nem kívülálló a vidéken: ugyanis a szerző tanítóként dolgozott a románul a Gârnic nevet viselő, cseh lakosai által Gerníknek nevezett, de a kötetben következetesen mindig németül, Weitzenriedként emlegetett bánáti cseh faluban.

Az ígéretes valóságanyag tehát adott, és a bennfentes tárgyismeretét, valamint a kívülálló perspektíváját ötvöző írói pozíció is. Kérdés, mennyit volt képes kihozni Matěj Hořava ebből a kivételes konstellációból.

A Pálinka alapján azt kell mondanunk: nem sokat – dacára annak, hogy Hořava tud(na) írni, legalábbis remek érzékkel ragadja meg azokat a mindennapi motívumokat, amelyek túlmutatnak önmagukon. Ilyen például a kötet felgyújtott domboldalak című, második darabja, amely a cseh népszokás, a boszorkányégetés helyi változata ürügyén nyit ablakot az olvasó előtt Weitzenried valóságára: „Egyéb – a városiak számára rémes – tűzünnepeket is megkedveltem: a boszorkányok éjjelén rengeteg gumiabroncsot dobálnak a gödrökbe, fekete füstjük a dombok felett lebeg; a pajkos, tizenkilencedik századi viseletbe öltözött nagyanyók elkunyerálják a gyerekektől a félig kifújt szpréket, hogy a lángok közé vethessék: dirr, dirr, durr, durr. Jozif, Lojzík, adjatok mán még egy spréjt, kéri a nevető, fogatlan szájú anyóka, a szemében láng, gyermeki láng…” (9.) Szintén célba talál az a fél bekezdés, amelyikben a százhat éves asszony és nyolcvankilenc esztendős lánya kapcsán ereszt el Hořava egy szélsebes áttekintést Csehország elmúlt évszázadáról: „Anya és lánya: az idősebb a császár úr idején látta elmenni a férjét a háborúba; és megözvegyült; akkor, egykor, elképzelhetetlenül régen; a köztársaság zászlaja, a megszállás, megint háború és felszabadítás és a vörösök és rövid tavasz és a vörösök és Husák és november és ma; minden ott van az idősebb szemében, és a nagyja a fiatalabb szemében is… Na igen, de melyik a fiatalabb, és melyik az idősebb?” (56-57.) Amikor ugyanis a szerző történelmi-társadalmi tablót próbál felskiccelni, akkor rendre sikerrel jár – akkor is, amikor a Máramarosszigeten meghallott melodikaszót mitizálja nemzet- és nyelvhatárok felett álló sorsközösség-szimbólummá: „De ki, ki fújja a melodikát, és hol? Talán egy öreg a túlparton, túl a Tiszán (ő még megélte azokat az időket, amikor odáig tartott Csehszlovákia; talán a kis utcákon a nagymamámmal és annak barátnőjével, az aprócska brünni zsidó lánnyal kergetőzött, amikor itt töltötték a szünidőt)… Vagy valaki összetapasztott egy melodikát kenyértésztából, és most a közeli lágerből, szörnyű kommunista lágerből vonít, a múlt kitörölhetetlen nyomorából… Nem tudom, nem lehet pontosan meghatározni, honnan jön ez az ismerős hang… Ennek ellenére mégis próbálok a bús melódia forrása felé tartani. Megyek a felhevült utcán, a román, ukrán és magyar szavak amalgámján át egyre közelebb és közelebb furakszom ennek a túlságosan is ismerős hangnak a forrásához… És már látom: a zsinagóga árnyékában, a földön (mint egy kutya, mint egy bolhás kölyökkutya): egy cigánygyerek, csővel a szájában.” (80-81.)

A melodikás epizód azonban arra is remek példát szolgáltat, hogyan rontja le rendre a szerző azt a magánmitológia-kezdeményt, amely az önmagukon túlmutató jelentéssel felruházható köznapi epizódokból állhatna össze, már ha Hořava nem tolná túl a szimbólumgyártást minduntalan. A melodikán játszó fiúcskáról ugyanis természetesen kiderül, hogy félkezű – pedig a kis muzsikusnak egyáltalán nem kell félkezűnek lennie ahhoz, hogy a jelenet hasson, még akkor sem, ha a szerző itt a rögvalóságot írja, és valóban félkezű volt a gyermek. Ugyanis az író arról (is) ismerszik meg, hogy tudja: néha a kevesebb több, még akkor is, ha a megélt tényanyagból kell lecsippentgetni a kiegyensúlyozott dramaturgia érdekében.

Még súlyosabb hiba, hogy a szerző, ahelyett, hogy meghagyná azt az olvasó kiváltságának, lépten-nyomon meghatódik önmagától. Ráadásul erre a kötet elejétől végéig rengeteg alkalmat talál, ugyanis a Pálinka elbeszélője szerelmi bánat miatt ment az Al-Dunának, és ez szemlátomást jobban érdekli, mint Weitzenried és annak minden lakója: folyton a szívét fájlalja, meg a szeretett kedvestől kapott fényképet bámulja, amikor Érte – így, nagybetűvel – imádkozik, szenved, mint valami bánáti Werther, és erről olyan sziruposan ad számot, hogy azt még Zámbó Jimmy is megirigyelhette volna. Már ha nem számolnánk a lírai én olyan, paródiának is beillő vallomásroham-lezárásaival, mint amikor például annyira meghatódik önnön elsöprő érzeményeitől, hogy az elveszített kedvesre emlékezvén kirohan a kertbe, hogy ha más nincs, az eperfát ölelgesse helyette: „kiszaladtam a tavaszi alkonyatba, és belekapaszkodtam az első eperfatörzsbe, ahogy az orkánban és viharban egy tengerész rémülten kapaszkodik a vitorla árbocába…” (101.)

Leginkább éppen ezen bukik el a kötet. Ugyanis

ebből a könyvből igazából nem tudunk meg semmit a bánáti csehekről,

hacsak azt nem, hogy az elbeszélő roppant meghatónak és drámainak találja azt, hogy egyenest az ő vidékükig menekült szerelmi bánata elől. Ráadásul mindezt Hořava felruházza valami álságos vadromantikával is, mintha húdenagy macsóság kellene ahhoz, hogy valaki kibírjon egy-két iskolaévet vendégtanítóként a Moravától keletre. A könyv egyik leggyakrabban szerepeltetett jelzője a „balkáni”: tizenkilenc alkalommal jelenik meg a száznyolcvannyolc oldalas kötetben. (Itt pedig nyissunk egy zárójelet, kifejezendő együttérzésünket a számos jó kötet remek fordítójaként bizonyított Pet’ovská Flórának amiatt, hogy ilyen színvonalú szöveg magyarításával kellett bíbelődnie.) Balkáni itt az ég kékje, balkániak a szalmakazlak, a gyerekek, a tél, a tavasz, a föld, a kalapok és a vasárnapi ebéd, a por, az eperpálinkás üveg, még a helyi csehek is „a balkánian eltorzult polka ritmusában” járják a táncot – és a jelző szétinflálása csak azért nem céltalan, mert szemlátomást azt hivatott egyértelművé tenni az olvasóban, mekkora bátorság és kalandvágy kellett ahhoz, hogy a szerző a csehországi és a bajor kényelemből Orsova szomszédságáig fusson. Bravó.

És hogy van azon a vidéken párezer cseh is, akikről elvileg ez a kötet szólni hivatott? Nos, ők elégedjenek meg annyival, hogy olykor-olykor (nem is mindegyik fejezetben!) ürügyként szolgálhatnak arra, hogy az elbeszélő meghatódjon tőlük, és újfent az olvasó tudomására hozza, mennyire sokat szenved ő. A Hořava-féle rinyálás legkomikusabb példája a kötetben az a fejezet – címe, katarzisra felkészülni: fagy –, amelyben

a narrátor négy oldalt siránkozik össze arról, mennyire fázik, és mennyire nincs kedve fát aprítani és begyújtani.

Talán ahelyett, hogy megírta ezt a fejezetet, a szerző erőt vehetett volna magán, és marokra foghatta volna azt a fránya baltát, ő is, és az olvasó is megúszhatott volna némi kínkeservet.

Ha mégis ki kellene emelnünk valamit, ami kétségkívül erénye a kötetnek, az az, hogy akárhányszor leírta benne Hořava a „pálinka” szót, mindig a „gyenge” jelzőt rendelte mellé.

Amennyiben ez írói önreflexió, akkor telitalálat.

Haklik Norbert

 

Fordította: Pet’ovská Flóra

Typotex Kiadó

Budapest, 2018

188 oldal, 2500 Ft

 

 

 

 

 


Címke: , , , , ,
2019.01.18 - tiszatáj

MÉSZÖLY MIKLÓS ÉS POLCZ ALAINE LEVELEZÉSE
A kötet megjelenésével felmérhetetlen értékű dokumentumsorozat vált hozzáférhetővé az érdeklődő olvasóközönség számára. A Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezését tartalmazó kötet az alábbiak szerint épül fel: a szóban forgó levelezés 1948-tól 1994-ig folyamatosan, továbbá Polcz utolsó levele Mészölynek 1997-ből… – NAGY JÓZSEF KRITIKÁJA

>>>
2019.01.18 - tiszatáj

MÉSZÖLY MIKLÓS ÉS POLCZ ALAINE LEVELEZÉSE
Mészöly Miklós 1975-ben, berlini tartózkodása idején a következőket üzente Polcz Alaine-nek: „valójában állandó zavarban vagyok, ha közvetlen személyes dolgaimról közvetlenül-személyesen írok”. A házaspár egymáshoz címzett, 1948 és 1997 között keletkezett leveleit magába foglaló kötet Polcz és Mészöly életének eddig kevéssé ismert eseményeire, privát kapcsolatára enged rálátást… – MÁRJÁNOVICS DIÁNA KRITIKÁJA

>>>
2019.01.18 - tiszatáj

SILVIO ÉS A TÖBBIEK
A 2008-as Il Divo – A megfoghatatlan című film sikerét követve Paolo Sorrentino olasz filmrendező egy hírhedt politikus életét mutatja be újra. Eredetileg a Silvio és a többiek egy 2 epizódos filmnek készült, viszont a nemzetközi piacra egy két és fél órás változat készült el. Eddig az olasz és a nemzetközi filmkritika kedvező fogadtatásban részesítette a filmet. Ennek köszönhetően 2019 szeptemberében mutatják be a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon… – JUHÁSZ BÁLINT KRITIKÁJA

>>>
2019.01.15 - tiszatáj

EXPERIMENTÁLIS KÖLTÉSZET, 1980–2018
Egy tekintélyes méretű kötet áll előttem, amely még a címében is alátámasztja küllemének erejét és szilárdságát, hiszen a Concrete az angolban nemcsak konkrétumot jelent, hovatovább cementet is. Petőcz András rekapitulációja fizikai mivoltában valóban azt a hatást kelti, hogy a munkákat összefogó szellemi és poétikai kötőanyag nemcsak az elkövetkező téli fagyokat vészeli majd át, hanem a beköszönő évtizedek megpróbáltatásain, kihívásain is túllendül… – SZOMBATHY BÁLINT KRITIKÁJA

>>>
2019.01.13 - tiszatáj

FARAGÓ KORNÉLIA: IDŐK, TEREK, INTENZITÁSOK CÍMŰ KÖNYVÉRŐL
Faragó Kornélia legújabb tanulmánygyűjteményének külön érdekessége, hogy helyet kapnak benne azok a tanulmányok is, amelyek a klasszikus modern irodalom néhány reprezentatív darabjának, köztük versszövegeknek a téma szempontjából rendkívül innovatív megközelítéseit tartalmazzák. A gazdag elméleti repertoár többek között olyan magyar modern költők látványvilágának és téridőszemléletének többirányú módszeres megközelítésére vállalkozik, mint Babits Mihály, Radnóti Miklós és Ady Endre… – LÁBADI ZSOMBOR KRITIKÁJA

>>>
2019.01.12 - tiszatáj

Az én rapszodikus színházlátogatásaimat a véletlen szeszélye vezérli, amibe belejátszik néha a szakmai érdek. Ha valamelyik teátrum műsorra tűzi egy-egy darabomat, vagy színésznő feleségem kap szerepet valahol, akkor félig-meddig kíváncsiságból, félig-meddig illendőségből belekóstolok az illető műintézmény repertoárjába. Így kerültem tegnap a József Attila színház nézőterére, Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabjának előadására… – HORVÁTH PÉTER KRITIKÁJA

>>>
2019.01.12 - tiszatáj

PÁLYI ANDRÁS: GYÁSZ ÉS GYÖNYÖR
Pályi András gyűjteményes kötetében a sorsok érzéki perspektíváit kísérli meg feltárni. Ebben a kísérletben a veszteségben és gyönyörben egyaránt részesült testiségnek központi szerep jut: ahogyan a gyász, úgy a feltámadás is része az életnek, melyekről az elbeszélésekben egy torz tükrön át szembesülhetünk. A kérdés már csak az, hogy ez a tükör kellő teret enged-e a témának, vagy be kell látnunk, kevés arra, hogy a gyász és a gyönyör igazán érzéki aspektusait láthassuk… – DEMUS ZSÓFIA KRITIKÁJA

>>>
2019.01.10 - tiszatáj

SAGMEISTER LAURA:
FEHÉR MACSKA PIROS VIRÁGOKKAL
A festmény macskája megsérült, sebéből csordogáló vére piros virágba hajlik fehér szőrén. Vérző hómacska, hópárduc. Párductekintetű magány és embertekintetű rejtély. Macska emberszemekkel: pupillája a macskáké, szemvonala azonban emberi. Legalább annyira emberi, amennyire mondjuk Modigliani portréinak üres szemnyílásai emberinek hatnak […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő