12.10.
| Nemzetközi koreográfusokkal érkezik Szegedre a Közép-Európa Táncszínház >>>
12.02.
| Magashegyi Underground szimfonikus koncert új műsorral >>>
11.29.
| Sass Sylvia a „Krinò” vendége >>>
11.24.
| „mérem a téli éjszakát” – József Attila gondolatvilága versben és értekező prózában (Konferencia) >>>
11.23.
| Rising Stars: ismét a fiatal tehetségeké a Müpa >>>
11.23.
| A gyerekirodalom nagykorúsítása >>>
11.23.
| Katona József Színház – Életrajz-változatok Takács Zsuzsára >>>
11.22.
| Megálló – Petrács Gábor Réteg, rétegződés című kiállításának megnyitója >>>
11.22.
| Ferenczi Gyuri és Lóci egy-egy kultikus lemezről szakért >>>
11.20.
| Mindig más… – Jenei Gyula verseskötetének bemutatója >>>
11.14.
| Más közösségek nyitottságára tanít a belvárosi galéria >>>
11.06.
| 11 óra álmodozás Ravel és Debussy zenéjének bűvöletében >>>
11.06.
| SZNSZ – Hernádi Judit és Kern András Szegeden >>>
10.30.
| Kábé23 – a Kerekes Band első majdnem két és fél évtizede már előrendelhető! >>>
09.27.
| „Emlékek helyett mobiltelefonom volt” >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>

Bende Tamás, Koman Zsombor, Nemes Z. Márió, Frank O’Hara, Sylvia Plath, Szálinger Balázs, Szeles Judit, Szunyog Ágota, Tandori Dezső versei
Balogh Dávid, Bátyi Zoltán, Hidas Judit, Milorad Pavić prózája
Tanulmányok a 100 éve lezárult I. világháborúról
Diákmelléklet: Takács Zsuzsa költészetéről
Fotók Müller Miklósról

>>>

Öt héten át 65 helyszínen közel 300 programmal várja az egyetem és Szeged közösségét a 23. Őszi Kulturális Fesztivál. A programsorozat kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, színházi előadásokat, kiállításokat, irodalmi-közéleti beszélgetéseket is találunk. A fesztivál október 1-jén látványos fényfestéssel nyílik. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati […]

>>>

A bánáti Werther szenvedései
2018.08.01 - tiszatáj

MATĚJ HOŘAVA: PÁLINKA. PRÓZÁK A BÁNÁTBÓL

Matěj Hořava képviselte Csehországot az idei Budapesti Könyvfesztivál fiókrendezvényén, az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. Haklik Norbert elolvasta és tűzifává hasogatta Hořava első könyvét.

Magnesia Literadíjas szerző – így emlegette jónéhány sajtóközlemény Matěj Hořavát, aki Csehországot képviselte az idei Budapesti Könyvfesztivál fiókrendezvényén, az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. Hořava azonban nem a legelőkelőbb cseh irodalmi díjat, a Magnesia Literát, hanem a rangos elismeréssel egyidejűleg kiosztott Az Év Felfedezettje címet nyerte el Pálinka című kötetével 2015-ben, amit akár jó hírként is tekinthetünk: bizonyság ez ugyanis arra, hogy még a Magnesia Litera zsűrije sem tévedhetetlen.

Hořava debütáló kötete ugyanis kiválóan példázza, hogyan kerülhet ki egy rossz könyv egy nem tehetségtelen tollforgató keze alól, és

,,,miként lehet egy mégoly ígéretes témaválasztást is kihagyott ziccerré írni szét.

Hořava kötete ugyanis az elszalasztott lehetőség iskolapéldája. A témaválasztás parádés: Matěj Hořava ugyanis azoknak az időknek szándékozott emléket állítani a Pálinka című kötetben, amelyeket a dél-bánáti cseh falvak egyikében töltött el, tanítóként. Az Orsova környéki, dunamenti cseh szórvány pedig már önmagában is kiváló téma, amit addig kellene megírnia valakinek, ameddig még van mit megírni. A három hullámban, a XIX. században érkezett cseh telepesek által benépesített falvak lakosságát ugyanis kétirányú elvándorlás apasztja – sokak Románia más vidékein keresik boldogulásukat, de újabban szokássá vált az is, hogy az ifjú házasok szinte már esküvőjük másnapján kivándorolnak Csehországba.

Matěj Hořava ráadásul nem kívülálló a vidéken: ugyanis a szerző tanítóként dolgozott a románul a Gârnic nevet viselő, cseh lakosai által Gerníknek nevezett, de a kötetben következetesen mindig németül, Weitzenriedként emlegetett bánáti cseh faluban.

Az ígéretes valóságanyag tehát adott, és a bennfentes tárgyismeretét, valamint a kívülálló perspektíváját ötvöző írói pozíció is. Kérdés, mennyit volt képes kihozni Matěj Hořava ebből a kivételes konstellációból.

A Pálinka alapján azt kell mondanunk: nem sokat – dacára annak, hogy Hořava tud(na) írni, legalábbis remek érzékkel ragadja meg azokat a mindennapi motívumokat, amelyek túlmutatnak önmagukon. Ilyen például a kötet felgyújtott domboldalak című, második darabja, amely a cseh népszokás, a boszorkányégetés helyi változata ürügyén nyit ablakot az olvasó előtt Weitzenried valóságára: „Egyéb – a városiak számára rémes – tűzünnepeket is megkedveltem: a boszorkányok éjjelén rengeteg gumiabroncsot dobálnak a gödrökbe, fekete füstjük a dombok felett lebeg; a pajkos, tizenkilencedik századi viseletbe öltözött nagyanyók elkunyerálják a gyerekektől a félig kifújt szpréket, hogy a lángok közé vethessék: dirr, dirr, durr, durr. Jozif, Lojzík, adjatok mán még egy spréjt, kéri a nevető, fogatlan szájú anyóka, a szemében láng, gyermeki láng…” (9.) Szintén célba talál az a fél bekezdés, amelyikben a százhat éves asszony és nyolcvankilenc esztendős lánya kapcsán ereszt el Hořava egy szélsebes áttekintést Csehország elmúlt évszázadáról: „Anya és lánya: az idősebb a császár úr idején látta elmenni a férjét a háborúba; és megözvegyült; akkor, egykor, elképzelhetetlenül régen; a köztársaság zászlaja, a megszállás, megint háború és felszabadítás és a vörösök és rövid tavasz és a vörösök és Husák és november és ma; minden ott van az idősebb szemében, és a nagyja a fiatalabb szemében is… Na igen, de melyik a fiatalabb, és melyik az idősebb?” (56-57.) Amikor ugyanis a szerző történelmi-társadalmi tablót próbál felskiccelni, akkor rendre sikerrel jár – akkor is, amikor a Máramarosszigeten meghallott melodikaszót mitizálja nemzet- és nyelvhatárok felett álló sorsközösség-szimbólummá: „De ki, ki fújja a melodikát, és hol? Talán egy öreg a túlparton, túl a Tiszán (ő még megélte azokat az időket, amikor odáig tartott Csehszlovákia; talán a kis utcákon a nagymamámmal és annak barátnőjével, az aprócska brünni zsidó lánnyal kergetőzött, amikor itt töltötték a szünidőt)… Vagy valaki összetapasztott egy melodikát kenyértésztából, és most a közeli lágerből, szörnyű kommunista lágerből vonít, a múlt kitörölhetetlen nyomorából… Nem tudom, nem lehet pontosan meghatározni, honnan jön ez az ismerős hang… Ennek ellenére mégis próbálok a bús melódia forrása felé tartani. Megyek a felhevült utcán, a román, ukrán és magyar szavak amalgámján át egyre közelebb és közelebb furakszom ennek a túlságosan is ismerős hangnak a forrásához… És már látom: a zsinagóga árnyékában, a földön (mint egy kutya, mint egy bolhás kölyökkutya): egy cigánygyerek, csővel a szájában.” (80-81.)

A melodikás epizód azonban arra is remek példát szolgáltat, hogyan rontja le rendre a szerző azt a magánmitológia-kezdeményt, amely az önmagukon túlmutató jelentéssel felruházható köznapi epizódokból állhatna össze, már ha Hořava nem tolná túl a szimbólumgyártást minduntalan. A melodikán játszó fiúcskáról ugyanis természetesen kiderül, hogy félkezű – pedig a kis muzsikusnak egyáltalán nem kell félkezűnek lennie ahhoz, hogy a jelenet hasson, még akkor sem, ha a szerző itt a rögvalóságot írja, és valóban félkezű volt a gyermek. Ugyanis az író arról (is) ismerszik meg, hogy tudja: néha a kevesebb több, még akkor is, ha a megélt tényanyagból kell lecsippentgetni a kiegyensúlyozott dramaturgia érdekében.

Még súlyosabb hiba, hogy a szerző, ahelyett, hogy meghagyná azt az olvasó kiváltságának, lépten-nyomon meghatódik önmagától. Ráadásul erre a kötet elejétől végéig rengeteg alkalmat talál, ugyanis a Pálinka elbeszélője szerelmi bánat miatt ment az Al-Dunának, és ez szemlátomást jobban érdekli, mint Weitzenried és annak minden lakója: folyton a szívét fájlalja, meg a szeretett kedvestől kapott fényképet bámulja, amikor Érte – így, nagybetűvel – imádkozik, szenved, mint valami bánáti Werther, és erről olyan sziruposan ad számot, hogy azt még Zámbó Jimmy is megirigyelhette volna. Már ha nem számolnánk a lírai én olyan, paródiának is beillő vallomásroham-lezárásaival, mint amikor például annyira meghatódik önnön elsöprő érzeményeitől, hogy az elveszített kedvesre emlékezvén kirohan a kertbe, hogy ha más nincs, az eperfát ölelgesse helyette: „kiszaladtam a tavaszi alkonyatba, és belekapaszkodtam az első eperfatörzsbe, ahogy az orkánban és viharban egy tengerész rémülten kapaszkodik a vitorla árbocába…” (101.)

Leginkább éppen ezen bukik el a kötet. Ugyanis

ebből a könyvből igazából nem tudunk meg semmit a bánáti csehekről,

hacsak azt nem, hogy az elbeszélő roppant meghatónak és drámainak találja azt, hogy egyenest az ő vidékükig menekült szerelmi bánata elől. Ráadásul mindezt Hořava felruházza valami álságos vadromantikával is, mintha húdenagy macsóság kellene ahhoz, hogy valaki kibírjon egy-két iskolaévet vendégtanítóként a Moravától keletre. A könyv egyik leggyakrabban szerepeltetett jelzője a „balkáni”: tizenkilenc alkalommal jelenik meg a száznyolcvannyolc oldalas kötetben. (Itt pedig nyissunk egy zárójelet, kifejezendő együttérzésünket a számos jó kötet remek fordítójaként bizonyított Pet’ovská Flórának amiatt, hogy ilyen színvonalú szöveg magyarításával kellett bíbelődnie.) Balkáni itt az ég kékje, balkániak a szalmakazlak, a gyerekek, a tél, a tavasz, a föld, a kalapok és a vasárnapi ebéd, a por, az eperpálinkás üveg, még a helyi csehek is „a balkánian eltorzult polka ritmusában” járják a táncot – és a jelző szétinflálása csak azért nem céltalan, mert szemlátomást azt hivatott egyértelművé tenni az olvasóban, mekkora bátorság és kalandvágy kellett ahhoz, hogy a szerző a csehországi és a bajor kényelemből Orsova szomszédságáig fusson. Bravó.

És hogy van azon a vidéken párezer cseh is, akikről elvileg ez a kötet szólni hivatott? Nos, ők elégedjenek meg annyival, hogy olykor-olykor (nem is mindegyik fejezetben!) ürügyként szolgálhatnak arra, hogy az elbeszélő meghatódjon tőlük, és újfent az olvasó tudomására hozza, mennyire sokat szenved ő. A Hořava-féle rinyálás legkomikusabb példája a kötetben az a fejezet – címe, katarzisra felkészülni: fagy –, amelyben

a narrátor négy oldalt siránkozik össze arról, mennyire fázik, és mennyire nincs kedve fát aprítani és begyújtani.

Talán ahelyett, hogy megírta ezt a fejezetet, a szerző erőt vehetett volna magán, és marokra foghatta volna azt a fránya baltát, ő is, és az olvasó is megúszhatott volna némi kínkeservet.

Ha mégis ki kellene emelnünk valamit, ami kétségkívül erénye a kötetnek, az az, hogy akárhányszor leírta benne Hořava a „pálinka” szót, mindig a „gyenge” jelzőt rendelte mellé.

Amennyiben ez írói önreflexió, akkor telitalálat.

Haklik Norbert

 

Fordította: Pet’ovská Flóra

Typotex Kiadó

Budapest, 2018

188 oldal, 2500 Ft

 

 

 

 

 


Címke: , , , , ,
2018.11.18 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PASS ANDREÁVAL
Sötét folyosón ülünk a Jurányiban, Andreának nem is olyan régen olvasópróbája volt, összekuporodunk a plakátok borította kanapén. Halkan, meghitt suttogással beszélgetünk az Eltűnő ingerekről, arról is, hogyan írunk drámát, várt és váratlan kihívásokról, és a borzasztó űrről… – DRUBINA ORSOLYA INTERJÚJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS MAGYARNÉ ANTAL NIKOLETTEL
A Magyarné Antal Nikolett tollából született Répa, retek, mogyoró című könyv az óvodások szorongásait hivatott oldani a logopédiai foglalkozásokkal kapcsolatban, feladatokkal és kedves illusztrációval segítve a mindennapos gyakorlást és fejlődést. A szakemberrel új könyve kapcsán beszélgettünk, ami az idén jelent meg a Manó Könyvek gondozásában… – MAKKAI-KOVÁCS KRISZTINA INTERJÚJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

A SZENT ÉS A FARKAS
Hiába jutalmazták az idei Cannes-i Filmfesztiválon a Legjobb forgatókönyvnek járó díjjal, a Csodákat dirigáló Alice Rohrwacher filmje mind hagyományos narratívával bíró dramedy-ként, mind szabálytalanságokra és főképp érzéki benyomásokra összpontosító szerzői műként is felsül. Dekoncentrált darab csírájában remek ötletekkel, ám annál slendriánabb kivitelezéssel… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

SECONDHAND (SZOVJETŰDÖK) AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZBAN
Újfent a múltfeldolgozás kedvelt színházi missziója jegyében indította az évadot az Örkény Színház. Bagossy László rendező és a köré gyűjtött, Kovács D. Dánielből, illetőleg a Színművészeti Egyetem hallgatóiból összeálló alkotócsapat Szvetlana Alekszejevics Nobel-díjjal jutalmazott könyvei alapján készítették el a Madách téri teátrum évadnyitó bemutatóját. A Secondhand – szovjetűdök című előadás az oroszországi posztszovjet létezés esszenciáját igyekszik színpadra vinni… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

A VIRÁG JUDIT GALÉRIA KIÁLLÍTÁSA
1904 és 1914 között az 1870-es és 1880-as években született képzőművész generáció a birodalmi Bécs és az elegáns München helyett inkább a kozmopolita Párizst választotta zarándokhelyéül. E nemzedék tagjai elsőként ismerkedtek meg a fauve-ok és a kubizmus fejleményeivel, használták fel művészetükben a francia főváros által nyújtott modern képzőművészeti újításokat. A mostani nonprofit tárlat nem a Magyar Vadak című 2006-os nagyszabású kiállítást akarja lemásolni, hanem a Nagybányai Művésztelep modernista generációjának első nagy sikereit szeretné bemutatni… – JUHÁSZ BÁLINT ÍRÁSA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

MOZART OPERÁJA A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN
Minél pezsgőbb, szellemesebb, érdekesebb előadás a Figaro házassága Szentendrén, annál nehezebb lesz beilleszteni a Szegedi (Pécsi, Miskolci stb.) Nemzeti Színházba. Minél jobban illik a produkció egy kicsi szabadtéri színpadra nyáron, annál nehezebb lesz alkalmazni egy nagy zárt színpadra ősszel-télen. Elsőre jó ötletnek tűnik, hogy ugyanazt a produkciót vigyük be kőszínházakba, takarítsuk meg a díszletek és a jelmezek költségét, no meg a próbák egy részét. Valójában művészi értelemben komoly vérveszteséget okoz… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

SZERGEJ LOZNYICA FILMJE
A Donyeci történetek egy nagyszerű ukrán rendező friss témát érintő, zavarbaejtő filmje. Szergej Loznyica a 90-es évek közepén kezdte a filmes pályafutását. A dátum talán azért tűnik most beszédesnek, mert sokat elárul Loznyica elkötelezettségéről: ekkor a harmincas évei közepén jár, több foglalkozást kipróbál, és sok országban nagyon alaposan körülnéz. Ifjúkori eszmélkedése egyébként olyan területeken folyik, amelyek azóta önálló országokká váltak: a mai Belorussziában született, Ukrajnában és Oroszországban járt iskolában… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

MIKLOSOVITS LÁSZLÓ KÉPZŐMŰVÉSZ SZEGEDI KIÁLLÍTÁSA
Miklosovits a Tiszatáj Galéria falain egyedi műveket, főként tusrajzokat sorakoztatott föl. Ezek között találunk aprólékos mívességgel megdolgozott alkotásokat, nagyvonalúan, úgymond csuklóból feldobott vonalkölteményeket és lavírozott színes tus-festményeket is. Több grafikát gobelinszerű textúrával jelenített meg az alkotó, a finom vonalszövedékek szinte textil hatásúak. De érdekes, hogy a raszteres tónusokkal, térbeli illúziókat is sikerült kelteni s szoborszerű alakzatokat „faragni”… – PACSIKA EMÍLIA ÍRÁSA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő