10.04.
| Sötétség a Napfény Városában – Beszélgetés Veres Attilával >>>
10.02.
| Trafó – Motus (IT): MDLSX >>>
10.02.
| Asztali beszélgetések… – Meseterápia >>>
09.30.
| MASZK – Trojka Színházi Társulás–Csiky Gergely Állami Magyar Színház: O. márkiné >>>
09.28.
| MASZK – Grecsó Krisztián–Bíró Bence: Megyek utánad >>>
09.28.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Fehér Ferenc: IMÁGÓ >>>
09.23.
| MASZK – Simkó Beatrix–Grecsó Zoltán: #ORFEUSZ #EURÜDIKÉ >>>
09.21.
| Összművészeti meglepetés a magyar dráma napján >>>
09.21.
| Trafó – Heiner Müller: Kvartett >>>
09.20.
| Válogatás a Mihályfi-gyűjteményből >>>
09.18.
| MNG – Velencei látképek az Intesa Sanpaolo műgyűjteményéből >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>
08.06.
| Hamarabb kezdődik a Szegedi Szabadtéri 2019-esévada >>>
07.25.
| Szőcs Petra első nagyjátékfilmje a Velencei Filmfesztiválon >>>
07.22.
| Újabb díjat nyert a Virágvölgy >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>

Csehy Zoltán, Karacs Andrea, Posta Marianna, Szabó Dárió, Tőzsér Árpád, Turi Tímea versei

Bán Zoltán András, Erdei L. Tamás, Kontra Ferenc prózája

Anne Carson, Fried István, Thomas Schestag, Szabó Csaba tanulmánya

A Velencei Építészeti Biennáléról

Diákmelléklet: Lőrincz Csongor Esterházy Péter korai prózájáról

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

A bánáti Werther szenvedései
2018.08.01 - tiszatáj

MATĚJ HOŘAVA: PÁLINKA. PRÓZÁK A BÁNÁTBÓL

Matěj Hořava képviselte Csehországot az idei Budapesti Könyvfesztivál fiókrendezvényén, az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. Haklik Norbert elolvasta és tűzifává hasogatta Hořava első könyvét.

Magnesia Literadíjas szerző – így emlegette jónéhány sajtóközlemény Matěj Hořavát, aki Csehországot képviselte az idei Budapesti Könyvfesztivál fiókrendezvényén, az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. Hořava azonban nem a legelőkelőbb cseh irodalmi díjat, a Magnesia Literát, hanem a rangos elismeréssel egyidejűleg kiosztott Az Év Felfedezettje címet nyerte el Pálinka című kötetével 2015-ben, amit akár jó hírként is tekinthetünk: bizonyság ez ugyanis arra, hogy még a Magnesia Litera zsűrije sem tévedhetetlen.

Hořava debütáló kötete ugyanis kiválóan példázza, hogyan kerülhet ki egy rossz könyv egy nem tehetségtelen tollforgató keze alól, és

,,,miként lehet egy mégoly ígéretes témaválasztást is kihagyott ziccerré írni szét.

Hořava kötete ugyanis az elszalasztott lehetőség iskolapéldája. A témaválasztás parádés: Matěj Hořava ugyanis azoknak az időknek szándékozott emléket állítani a Pálinka című kötetben, amelyeket a dél-bánáti cseh falvak egyikében töltött el, tanítóként. Az Orsova környéki, dunamenti cseh szórvány pedig már önmagában is kiváló téma, amit addig kellene megírnia valakinek, ameddig még van mit megírni. A három hullámban, a XIX. században érkezett cseh telepesek által benépesített falvak lakosságát ugyanis kétirányú elvándorlás apasztja – sokak Románia más vidékein keresik boldogulásukat, de újabban szokássá vált az is, hogy az ifjú házasok szinte már esküvőjük másnapján kivándorolnak Csehországba.

Matěj Hořava ráadásul nem kívülálló a vidéken: ugyanis a szerző tanítóként dolgozott a románul a Gârnic nevet viselő, cseh lakosai által Gerníknek nevezett, de a kötetben következetesen mindig németül, Weitzenriedként emlegetett bánáti cseh faluban.

Az ígéretes valóságanyag tehát adott, és a bennfentes tárgyismeretét, valamint a kívülálló perspektíváját ötvöző írói pozíció is. Kérdés, mennyit volt képes kihozni Matěj Hořava ebből a kivételes konstellációból.

A Pálinka alapján azt kell mondanunk: nem sokat – dacára annak, hogy Hořava tud(na) írni, legalábbis remek érzékkel ragadja meg azokat a mindennapi motívumokat, amelyek túlmutatnak önmagukon. Ilyen például a kötet felgyújtott domboldalak című, második darabja, amely a cseh népszokás, a boszorkányégetés helyi változata ürügyén nyit ablakot az olvasó előtt Weitzenried valóságára: „Egyéb – a városiak számára rémes – tűzünnepeket is megkedveltem: a boszorkányok éjjelén rengeteg gumiabroncsot dobálnak a gödrökbe, fekete füstjük a dombok felett lebeg; a pajkos, tizenkilencedik századi viseletbe öltözött nagyanyók elkunyerálják a gyerekektől a félig kifújt szpréket, hogy a lángok közé vethessék: dirr, dirr, durr, durr. Jozif, Lojzík, adjatok mán még egy spréjt, kéri a nevető, fogatlan szájú anyóka, a szemében láng, gyermeki láng…” (9.) Szintén célba talál az a fél bekezdés, amelyikben a százhat éves asszony és nyolcvankilenc esztendős lánya kapcsán ereszt el Hořava egy szélsebes áttekintést Csehország elmúlt évszázadáról: „Anya és lánya: az idősebb a császár úr idején látta elmenni a férjét a háborúba; és megözvegyült; akkor, egykor, elképzelhetetlenül régen; a köztársaság zászlaja, a megszállás, megint háború és felszabadítás és a vörösök és rövid tavasz és a vörösök és Husák és november és ma; minden ott van az idősebb szemében, és a nagyja a fiatalabb szemében is… Na igen, de melyik a fiatalabb, és melyik az idősebb?” (56-57.) Amikor ugyanis a szerző történelmi-társadalmi tablót próbál felskiccelni, akkor rendre sikerrel jár – akkor is, amikor a Máramarosszigeten meghallott melodikaszót mitizálja nemzet- és nyelvhatárok felett álló sorsközösség-szimbólummá: „De ki, ki fújja a melodikát, és hol? Talán egy öreg a túlparton, túl a Tiszán (ő még megélte azokat az időket, amikor odáig tartott Csehszlovákia; talán a kis utcákon a nagymamámmal és annak barátnőjével, az aprócska brünni zsidó lánnyal kergetőzött, amikor itt töltötték a szünidőt)… Vagy valaki összetapasztott egy melodikát kenyértésztából, és most a közeli lágerből, szörnyű kommunista lágerből vonít, a múlt kitörölhetetlen nyomorából… Nem tudom, nem lehet pontosan meghatározni, honnan jön ez az ismerős hang… Ennek ellenére mégis próbálok a bús melódia forrása felé tartani. Megyek a felhevült utcán, a román, ukrán és magyar szavak amalgámján át egyre közelebb és közelebb furakszom ennek a túlságosan is ismerős hangnak a forrásához… És már látom: a zsinagóga árnyékában, a földön (mint egy kutya, mint egy bolhás kölyökkutya): egy cigánygyerek, csővel a szájában.” (80-81.)

A melodikás epizód azonban arra is remek példát szolgáltat, hogyan rontja le rendre a szerző azt a magánmitológia-kezdeményt, amely az önmagukon túlmutató jelentéssel felruházható köznapi epizódokból állhatna össze, már ha Hořava nem tolná túl a szimbólumgyártást minduntalan. A melodikán játszó fiúcskáról ugyanis természetesen kiderül, hogy félkezű – pedig a kis muzsikusnak egyáltalán nem kell félkezűnek lennie ahhoz, hogy a jelenet hasson, még akkor sem, ha a szerző itt a rögvalóságot írja, és valóban félkezű volt a gyermek. Ugyanis az író arról (is) ismerszik meg, hogy tudja: néha a kevesebb több, még akkor is, ha a megélt tényanyagból kell lecsippentgetni a kiegyensúlyozott dramaturgia érdekében.

Még súlyosabb hiba, hogy a szerző, ahelyett, hogy meghagyná azt az olvasó kiváltságának, lépten-nyomon meghatódik önmagától. Ráadásul erre a kötet elejétől végéig rengeteg alkalmat talál, ugyanis a Pálinka elbeszélője szerelmi bánat miatt ment az Al-Dunának, és ez szemlátomást jobban érdekli, mint Weitzenried és annak minden lakója: folyton a szívét fájlalja, meg a szeretett kedvestől kapott fényképet bámulja, amikor Érte – így, nagybetűvel – imádkozik, szenved, mint valami bánáti Werther, és erről olyan sziruposan ad számot, hogy azt még Zámbó Jimmy is megirigyelhette volna. Már ha nem számolnánk a lírai én olyan, paródiának is beillő vallomásroham-lezárásaival, mint amikor például annyira meghatódik önnön elsöprő érzeményeitől, hogy az elveszített kedvesre emlékezvén kirohan a kertbe, hogy ha más nincs, az eperfát ölelgesse helyette: „kiszaladtam a tavaszi alkonyatba, és belekapaszkodtam az első eperfatörzsbe, ahogy az orkánban és viharban egy tengerész rémülten kapaszkodik a vitorla árbocába…” (101.)

Leginkább éppen ezen bukik el a kötet. Ugyanis

ebből a könyvből igazából nem tudunk meg semmit a bánáti csehekről,

hacsak azt nem, hogy az elbeszélő roppant meghatónak és drámainak találja azt, hogy egyenest az ő vidékükig menekült szerelmi bánata elől. Ráadásul mindezt Hořava felruházza valami álságos vadromantikával is, mintha húdenagy macsóság kellene ahhoz, hogy valaki kibírjon egy-két iskolaévet vendégtanítóként a Moravától keletre. A könyv egyik leggyakrabban szerepeltetett jelzője a „balkáni”: tizenkilenc alkalommal jelenik meg a száznyolcvannyolc oldalas kötetben. (Itt pedig nyissunk egy zárójelet, kifejezendő együttérzésünket a számos jó kötet remek fordítójaként bizonyított Pet’ovská Flórának amiatt, hogy ilyen színvonalú szöveg magyarításával kellett bíbelődnie.) Balkáni itt az ég kékje, balkániak a szalmakazlak, a gyerekek, a tél, a tavasz, a föld, a kalapok és a vasárnapi ebéd, a por, az eperpálinkás üveg, még a helyi csehek is „a balkánian eltorzult polka ritmusában” járják a táncot – és a jelző szétinflálása csak azért nem céltalan, mert szemlátomást azt hivatott egyértelművé tenni az olvasóban, mekkora bátorság és kalandvágy kellett ahhoz, hogy a szerző a csehországi és a bajor kényelemből Orsova szomszédságáig fusson. Bravó.

És hogy van azon a vidéken párezer cseh is, akikről elvileg ez a kötet szólni hivatott? Nos, ők elégedjenek meg annyival, hogy olykor-olykor (nem is mindegyik fejezetben!) ürügyként szolgálhatnak arra, hogy az elbeszélő meghatódjon tőlük, és újfent az olvasó tudomására hozza, mennyire sokat szenved ő. A Hořava-féle rinyálás legkomikusabb példája a kötetben az a fejezet – címe, katarzisra felkészülni: fagy –, amelyben

a narrátor négy oldalt siránkozik össze arról, mennyire fázik, és mennyire nincs kedve fát aprítani és begyújtani.

Talán ahelyett, hogy megírta ezt a fejezetet, a szerző erőt vehetett volna magán, és marokra foghatta volna azt a fránya baltát, ő is, és az olvasó is megúszhatott volna némi kínkeservet.

Ha mégis ki kellene emelnünk valamit, ami kétségkívül erénye a kötetnek, az az, hogy akárhányszor leírta benne Hořava a „pálinka” szót, mindig a „gyenge” jelzőt rendelte mellé.

Amennyiben ez írói önreflexió, akkor telitalálat.

Haklik Norbert

 

Fordította: Pet’ovská Flóra

Typotex Kiadó

Budapest, 2018

188 oldal, 2500 Ft

 

 

 

 

 


Címke: , , , , ,
2018.09.25 - tiszatáj

BÉKÉSCSABA MŰVÉSZETÉNEK PROGRESSZÍV IRÁNYAI ÉS EREDMÉNYEI
Tér-idő átfedések, különbözőségek a szakrálisnak komolyan mondható térben, a kiállítóhelyként, impozáns és letisztult galériaként működő, felújított szolnoki zsinagógában.
Átjárások…
Ablakok nyílnak kifelé-befelé, távoli fények felé vagy éppen komor, kilátástalan-belátástalan falakra vetnek szorongó árny-rétegeket…
Átjárások, átlátások…
Műalkotások különböző stílusok és korok között… Változatosak, sokfélék…

>>>
2018.09.25 - tiszatáj

KRUSOVSZKY DÉNES KÖNYVBEMUTATÓJA
Szeptember 20-án Krusovszky Dénes volt a Grand Café vendége. A szerzővel Akik már nem leszünk sosem című első regényéről Orcsik Roland beszélgetett. – SZUTORISZ SZABOLCS BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.09.20 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Előbb-utóbb megtörténik velünk. Hogy összedől a világ. Vagy úgy tűnik, hogy össze fog dőlni. Nem dől össze. Az idő fontos tényező. Sok múlik egy másodpercen is. A kvantumfizikában. Előtte még nem létezett valami, és egy másodperccel utóbb már igen. Mintha azt mondanánk, hogy a baj előtt egy perccel még nem volt semmi baj. Wurmtól virtuális műveket látunk. Mint amikor félkészen veszünk át egy lakást, és nekünk kell azt befejezni. Nincs megállás […]

>>>
2018.09.19 - tiszatáj

FELUGOSSY LÁSZLÓ: NEM∏SKÓTA SZERELMES VAGYOK A LAPTOPOMBA
Felugossy László Nem∏skóta szerelmes vagyok a laptopomba című kötete 2014-ben látott napvilágot a MissionnArt Galéria gondozásában. A kötetben a szerző megjelölése alapján versek, szövegek, buborékok találhatók. Már a fedőlapon a Felugossyt ábrázoló fénykép is jelzi, hogy ebben a kötetben nem hagyományos költészettel fog találkozni az olvasó…. – BÉKÉS IZABELLA KRITIKÁJA

>>>
2018.09.18 - tiszatáj

BENCZÚR EMESE KIÁLLÍTÁSA A MODEM-BEN
Játék, (ön)irónia, szembesítés, az igazság keresése vagy mindezek egyszerre? A Munkácsy-díjas képzőművész reprezentatív kiállítása az értelmezés, látszat és valóság kérdését helyezi a középpontba… – GALAMBOS ÁDÁM ÍRÁSA

>>>
2018.09.18 - tiszatáj

90 ÉVES DEBRECZENI TIBOR
Mi a titka az összetartó erőnek? Az, ami kellene, hogy nemzeti minimum legyen, „nagyban” is. A haza szeretete, a magyar nyelv és irodalom tisztelete, a közösségi értékek fontosnak tartása. Sajátos vonása a csapatnak a „Játszó ember” megjelölés. D. T. – így nevezi önmagát a Kör alapítója és vezetője, a drámapedagógia hazai megalapítója, hiszen valóban ő a Magyar Drámapedagógiai Társaság létrehozója – az aktív szerepjátszást alapvető fontosságúnak tartja. Homo ludens… – BOTOS KATALIN ÍRÁSA

>>>
2018.09.17 - tiszatáj

Egy kis morgolódással kezdeném: úgy látszik, hogy a központozásmentes nyelvhasználat megjelent magyar filmcímben – értem én, hogy idézet egy kommentből, de akkor sem szerencsés ilyen látványos helyen kerékbetörni a magyar nyelvet… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.09.15 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS ANDREI ROSETTIVEL
Szeptember 22-ig még megtekinthető a NOIMA15 nevű művészeti csoport tárlata a Román Kulturális Intézet kiállító termeiben. A csoport összes tagja főiskolát végzett képzőművész, szinte mindegyikük egy eltérő nyelvezetet beszél: a plen-air látásmódot használják, viszont számukra a nyitott tér vizsgálata nemcsak a színekre, hanem a színspektrumokra, a régi mesterek munkáinak, technikáinak vizsgálatára, az alapvető jellegzetességeik felhasználására is kiterjed… – JUHÁSZ BÁLINT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő