01.21.
| Pintér Bélával és Gálvölgyi Jánossal indítja az új évet a MASZK >>>
01.02.
| Pannon Filharmonikusok – Exkluzív hagyomány >>>
12.19.
| Szabadkai Városi Könyvtár – Sándor Zoltán: A gonosz átváltozása >>>
12.18.
| Jazz Kocsma – Hartay Csaba Rajongók voltunk című prózakötetének bemutatója >>>
12.14.
| Bäck Manci fényűzése a REÖK-ben >>>
12.13.
| Itt az első Képmáska könyv! >>>
12.12.
| Tiszatáj Szalon – „Előkészületek és születésnap” – Tandori 80 >>>
12.12.
| A XXVIII. jászberényi ART CAMP Művészeti Szimpózium kiállítása >>>
12.10.
| Urbán Ádám fotográfus „Esély – Chance” című rendhagyó kiállítása >>>
12.10.
| Indul a MACI testvér kampány az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 70 éves évfordulóján >>>
12.18.
| Elhunyt Grendel Lajos >>>
12.17.
| Ötször szép a Queen! >>>
12.12.
| Elhunyt Kósa Ferenc Kossuth-díjas filmrendező >>>
12.11.
| Világok Találkozása a Bem moziban: Kornya Zsolt kapta a Hexa-díjat >>>
12.11.
| Igazi könyvritkaságot adott ki az Akadémia a Szent Koronáról >>>
12.07.
| Lackfi-est Halason >>>
12.06.
| Elsöprő többséggel állt ki az MTA Közgyűlése az elnök mellett, és kéri a kutatóhálózat pénzét a minisztertől >>>
12.04.
| Pozsonyban díjazták a Virágvölgyet >>>
12.03.
| Az operák királynője készül a Szegedi Szabadtérire >>>
11.29.
| Új fénybe állítják a magángyűjtemények a kommunista korszak kutatását >>>

Cristian Fulas, Haász János, Szöllősi Mátyás prózája

Böndör Pál, kabai lóránt, Anne-Marie Kennesey, Zalán Tibor, Závada Péter versei

TANDORI 80
Áfra János, Ágh István, Babarczy Eszter, Györe Balázs, Harcos Bálint, Krasznahorkai László, Petri György Sirokai Mátyás, Szabó Gábor Szabó Marcell, Varga Dániel írásai

>>>

BESZÁMOLÓ A MADRIDI DISNEY-KIÁLLÍTÁSRÓL Disney neve hallatán kinek ne jutna eszébe az a meserengeteg, melyet Mickey egér teremtője és Disneyland megalkotója stúdiójában vászonra ne vitt volna. Az 1923-ban megalapított filmstúdió több mint 600 alkotást tudhat maga mögött. Tekintve, hogy a mozi a huszadik század uralkodó médiuma volt, a mesemondás szerepét […]

>>>

Szepesi Kornél: Dinnyemagok
2018.07.28 - tiszatáj

Teliholdkor ugatnak csak a kutyák igazán. Nem szeretem a kutyákat, nem szeretem a teliholdat, meg az Ida nénit sem. Nagy már ez a Krisztián, miért nincsen külön szobája. Nem akarok külön szobát és nem vagyok még nagy. Az apát szeretem, aki tegnap kivitt magával a dinnyékhez, azt mondta, ha ezek nem lennének, vége lenne a világnak. Nem fér a fejembe, hogy lenne vége. Arra gondol, hogy megállna a Föld? De, hogy hatnak erre a dinnyék? Olyan súllyal nyomják a talajt, hogy az tartja mozgásban? Mer’ van súlyuk az biztos. Az apa azt is mondta, Isten megáldotta a mi földünket, ezért terem ennyi dinnyét. Meglékelt egyet, édes volt, végigcsorgott a leve az államon. Sütött a nap, izzadt is a pöcsöm. A kezembe nyomott az apa egy dinnyét, fogjad, vigyük haza anyádnak, de olyan nehéz volt, mintha ólomból készült volna. Hazajövet az apa egy szivarkára gyújtott és leslagolta a lábam, nehogy behordjam a sarat. Aztán kiültünk a teraszra, levágta a körmeimet. Azt mondta, kiszaggatja már a csizma orrát. Arra meg nincsen pénzünk, hogy minden évben újat vegyünk. A tenyerembe gyűjtöttem a lepattogó sárga csíkokat. Szeretem, mikor az apa vágja a körmeimet, olyankor nem fáj. Mikor magamnak vágom, olyankor fáj. Van, hogy vérezni is kezd. Nem szeretem a vért. Mint a kutyákat. Meg, mint az Ida nénit. Talán az Ida nénit a legjobban nem szeretem. Pedig a kutyákat nagyon utálom. Azt is utálom, hogy az anya nem tud felkelni. Este az apa melegít egy lavór vizet, mi mosdatjuk. Az apa szerint, nekem is meg kell tanulnom, mert ki tudja, bármi megesik. Nem értem, mi bármi esik meg. Az anya mindig mosolyog fürdetéskor. Ez az egyetlen óra a napból, mikor az anya mosolyog. Az apa soha nem mosolyog. Felszeli a dinnyét, együtt fekszünk az ágyba. Egy nagy cseréptálból szedegetjük, az apa a bicskájával, én kézzel. Az apa még a nagyapától kapta azt a csontnyeles kést, mikor olyan idős volt, mint amilyen most én vagyok. Mindig elmeséli, ez tartotta életben nagyapát, miután megszökött az orosz fogságból. Állítólag saját kezűleg készítette egy törött kasza pengéjéből. – Jó így? – kérdezi evés közben, azután mesél. Az anya ránk pillant, bólint, hogy jó. A dinnyehéjat az apa viszi ki, én közben azon gondolkodom, ha a földünket Isten áldotta meg, akkor ezek áldott dinnyék. Az jár a fejemben, ha az anyát mindig ezzel etetjük, akkor örökké fog élni. Lefekszünk mellé, úgy alszunk el, hogy közben az apa a kezét fogja és a nagyapáról mesél. A nagyapáról, aki egy árokban megbújva szökött el az orosz hadifogságból. Azt mondja, amúgy is jól ismerte már az árkokat, miután jöttek a téeszek, ahova a nagymama szintén belépett, ő is vállalt munkát. Cölöppel döngölt utakat a faluban, mellette óriási árkokat ásott. Mindig azt hajtogatja, a nagypapa nagy tenyeres-talpas kulák volt. Mindenesetre, az elmondása alapján, én biztosan bírtam volna a nagyapát. A dinnyével a hasunkban majd ki pukkadunk, de kis idő múlva nyomban elalszunk. Később hallom, azt amire már számítottam, hogy az apa hajnalban megint felkel a hörgésre, én ezalatt játszom a mozdulatlant. Hallom, ahogy beszél hozzá, megtörölgeti, vizet ad neki. Ilyenkor arra gondolok, hogy az anya csak rosszat álmodott, meg, hogy ha lehet, máskor több dinnyét etetünk majd vele. Szorítom össze a szemhéjamat, muszáj visszaaludni, másnap templomba megyünk. Az apa korán ébreszt, sietünk, nem maradhatunk soká, anyát nem lehet soká magára hagyni. Az apa az ilyen napokon mindig mérges, nincs isten, mondja, már hogy a fenébe ne lenne, mondom, a dinnyéket is ő áldotta meg. Könnyezek, attól, hogy ő is könnyezik, jó fiú vagy Krisztián, mondja, azután hallgatunk.

Hazaérve otthon találjuk az Ida nénit. Az Ida néni már olyan öreg, hogy nem értem, hogy tud menni, anya pedig, hogy nem tud. Pedig az apa azt mondja, az Ida néninél jobb helyen leszek, és, hogy vele kell mennem egy rövid időre a városba, ő majd megtanít nekem olyan dolgokat, amiket itthon nem tanulhatok. Gyűlölöm az apát. Gyűlölöm mindkettőt. Az Ida néni lekváros kenyerét is gyűlölöm, amit aközben készít, mialatt az apával beszél. Az apa azt mondja, nálunk alszik pár napot, aztán elmegyek vele a városba. Az Ida néni soha nem beszél hozzám közvetlenül, mindig csak az apával. Az én szemembe soha nem néz. A sűrű szilvalekvárt kanalazza a dunsztos üvegből és hatalmas csomókat sorakoztat a vastagon szelt kenyérre. Ezek az anya befőttjei. Undorodom attól, ha csak rápillantok a kenyérre. Az Ida néni a járóbotot a sifonérhoz támasztja közel kartávolságba. Mindig ronda színes fejkendőkkel érkezik. Álla alatt nagy csomó, olyan szoros, hogy tiszta ráncos tőle az egész arca. Valójában azt sem tudom van-e még haja vagy teljesen kopasz a kendő alatt. Az Apa mindig kedves vele, olyankor is mikor az Ida néni kiabál. Az apa azt mesélte róla, hogy fiatalkorában tanító volt és akkor is sokat kiabált. A neveletlen tanulókat gyakran büntette, hogy örökre elvegye a kedvüket a rosszalkodástól. Az Ida néni soha nem néz a szemembe, még akkor sem mikor kettesben vagyunk.

Van ugyanis egy titkunk az Ida nénivel. Miután az éjjel az apa elalszik, én kiosonok a szobából, úgy teszek, mintha az árnyékszékre mennék, de igazából a vendégszobába megyek, ahol az Ida néni már vár rám. Háttal áll nekem, az ablak felé fordul. Leveszi a hálóinget, de a fején rajta hagyja a kendőt. Vizet melegítek a lavórba, átnedvesítem a szivacsot, közben a pókhálószerű repedést figyelem a plafonon, ami mindig nagyobb és nagyobb, ha rápillantok. Nyitva van az ablak, messziről hallom, ahogy ugatnak a kutyák, a telihold világítja meg az Ida néni arcát, mikor eltartott fejjel felém fordul. Úgy szereti, ha forró a víz, olyankor a fehér nyúlós, tésztaszerű bőre egészen vörös lesz a dörzsöléstől. Nem néz a szemembe. Az Ida néni szereti, ha nem beszélünk közben, csak, ha nagyon muszáj. Azt mondja, szeret hozzánk járni, de ha valaha ezt az apa megtudja, soha többet nem jön majd. Azt azért mégsem akarom, hogy magunkra hagyjon minket, még akkor sem, ha szerintem még soha az életemben nem nézett a szemembe. Akkor sem teszi, mikor azt kérdezi szőrös-e már a pöcsöm. Nem válaszolok. Nem szabad erről beszélnem. Azt mondja, nagy vagyok már, arról beszélek, amiről csak akarok. Az Ida néni nem is igazán kérdez, inkább parancsol. Álljak rendesen, fegyelmezzem magam, válaszoljak! Szőrös, dadogom. A szoba közepén állunk, ő a botjára támaszkodik, én meg közben egy sámlira teszem a lavórt. Mindig felülről indítok: arc, nyak, mellkas, hónalj, majd végül lent mosom. Csípő, láb, fenék, combok, pina. Az Ida néninek olyan a pinája, mint egy öreg jóllakott csiga. A kertben szoktunk esős időben ilyeneket összeszedni az apával. A szivaccsal jól átdörzsölöm ezt a csigát, és már vége is van. Visszaveszi a hálóinget, nem merek már a plafonra nézni, félek egészen széles a repedés, teljesen megnyílt felettünk a szoba teteje, és a hold onnan világítja be a szobát. Azt mondja, takarodjak vissza a szobába, és én amilyen gyorsan tudom, megteszem. Úgy alszom el, hogy arra gondolok, az Ida nénihez kell költöznöm. Úgy alszom el, hogy az orromban a fürdetőszivacs szaga, úgy alszom el, hogy látom a házukat hátrahagyott csigák testeit egy vörös vödörben. Úgy alszom el, hogy az anya jár a fejemben, az, hogy nem fogom őt többet látni, ha innen elmegyek. Hajnalban a hörgésre ébredek, férfias hörgés, az apa felkel, vizet ad neki, megtörölgeti. Mikor mindketten visszaalszanak, szorítom a szemhéjam, szinte már izzadok. Nem megy az alvás, kilopózom a szobából. A konyhaasztalon lévő maradék dinnyét pillantom meg. Mellette az asztalon a csontnyeles bicska. Kihajtom a hasítékból a pengét, óvatosan végighúzom rajta a mutatóujjam, elbűvöl milyen éles. Belevágom a dinnye közepébe, kihasítok onnét egy jókora vörös falatot és a számba veszem. Ugyanolyan mézédes, mint kinn a földeken. Ezt a dinnyét maga Isten áldotta meg. És Isten tudja, mi a jó nekünk. Isten tudja, mi hárman összetartozunk. Ha ezt a dinnyét esszük, örökké fogunk élni. A vendégszoba felől hallom az Ida néni horkolását, hangos, férfias hang. Hasítok még egy falatot, de aztán nem merek többet enni, nehogy az anyának ne maradjon belőle. Egy beszakadt szúnyoghálós ajtó választja el a bentet a kinttől. Kinyitom, nézem, ahogy vöröslik az ég alja.

Az apa hangjára ébredek. Kinn ülök a földön, körülöttem dinnyemagok. Az apa ordít, nem hallottam még ilyennek. Mezítláb ugrál mellettem, a dinnyemagok beleragadnak a talpába, a ragadós dinnyelébe tenyerelek, mikor felránt a földről. Megüt, úgy érzem leszakad a fejem. Pofozza az arcom, rémülten cibál, közben markolom a vállát, belemarok az arcába. Nem értem mi történik, miért ordít, eltompulnak a szavai, az artikulálatlan üvöltés egyre távolabbról hallatszik, egy pillanatra elájulok. Félek most az apától, félek, hogy nekiesik a torkomnak és megöl. Fojtogatni kezd, alig tudom kihúzni a nyakamat a szorításából. Akkor értem először, mit ordít: – Te ördög, te! Mit tettél? Mi a faszt tettél? Kinek a gyereke vagy te? Az apa szaggatja a ruhát rajtam, elönt a forróság. Mit tettem? – kérdezem magamtól. De hát mit tettem, kérdezem alig hallhatóan. Nem kapok levegőt, szédülök, az apa feje úgy vöröslik, mint egy kettéhasított görögdinnye. Potyognak a könnyei, a földre zuhan a sírástól és a fáradtságtól. Belököm a beszakadt szúnyoghálós ajtót a lábammal, betámolygok a házba, a dinnye levén és a magokon csúszkálok. Szeretem ezt az édes illatot, most mégis forogni kezd a gyomrom, szédülés kap el. Mit tettem? Mi baja az apának? A vendégszoba felé veszem az irányt, benyitok, de csak poros bútorokat és egy asztalt találok. Hová tűnt az Ida néni? – felkavarodik bennem a dinnyelé, hányni tudnék, keserű és édes a szám egyben, de mire feljutna valami a gyomromból, elmosódott fénynyalábok úsznak be a szemem elé, torzulni kezdenek a bútorok és a fények, a padlón találom magam, végül minden elsötétedik.

Pont egy hét múlva jövünk haza a temetésről. Az apa bő öltönyt visel, lóg rajta, még soha nem láttam őt ilyen kifejezéstelennek. Kevés az ember, csak egy két ismerős öregasszony a faluból. Sírnak, jó fiú vagy Krisztián, mondják. Van aki, a szemembe sem néz, pont mint az Ida néni. A pap beszéde alatt az apa végig zokogott, azóta az eset óta folyton zokog. Mikor a föld alá eresztették a koporsót, az apa azt mondta, a városba költözünk, eladta a házat. A polgármester fia is ott volt a temetésen, pirospozsgás arcú, velem egykorú fiú. Az apa rámutatott. Látod, ő kapta meg a házunkat. Én a dinnyék és az anya felől érdeklődtem, de az apa lesütötte a szemét, azt mondta, ne aggódjak, jó helyünk lesz a városban. Csepelre költöztünk. Az Ida néni hagyott ránk évekkel ezelőtt egy lakást, még a halála előtt. Nem volt más hozzátartozója, mi vagyunk az egyetlen örökösök, tudom meg az apától. Csepel egy nagy sziget Budapesten, a nagyapa dolgozott itt egy motorgyárban még az utcadöngölés után. Évek óta üresen áll a lakás, mióta szegény Ida néni elment. De hát az Ida nénit csak a múlt hét óta nem láttuk, nézek kérdőn az apára, aki nem néz a szemembe, csak zokogni kezd. Mikor letesszük a csepeli lakás közepén a csomagokat, már nem gondolok az Ida nénire. Az apa a lábamra néz, ingatni kezdi a fejét, azt mondja, kiszaggatják már a cipő orrát a körmeim. Kinyitja az ablakot, egy nagy újságpapírt terít a szoba közepére, arra pakolja a lábamat. Szivarkára gyújt. Kintről a buszok és a város zaja hallatszik be. Az apa a körmeimre néz, a tenyerembe pakolja a lepattogott darabkákat. Szeretem, mikor ő vágja a körmeimet, jár a fejemben, olyankor nem fáj. Olyankor nem fáj semmi.


Címke: , ,
2018.12.18 - tiszatáj

DOGMAN – KUTYÁK KIRÁLYA
Sötét impulzusokat, embereket csúszómászókká degradáló extrém minőségeket kutatnak Matteo Garrone filmjei. Dokurealista kivitelű (Gomorra) vagy hol jobban (Szörnyek és szerelmek), hol kevésbé (Reality) stilizált történeteiben legfeljebb a tálalás módosul, centrális tematikájuk azonban örökké változatlan… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.12.18 - tiszatáj

INTERJÚ SZABÓ VERONIKÁVAL
A Queendom a kortárs színház, a fizikai színház és a dragshowk metszéspontján egyensúlyoz. Improvizációkra épül előre lefektetett játékszabályok mentén, így minden este új előadás születik, amelynek a nézői jelenlét fontos alkotója. Női és férfi ábrázolásokat vonultat fel a reneszánsztól a mai popkultúráig. Szerepeket mutat be és vetít egymásra, amíg a határvonalak elmosódnak, és a néző tekintete rajzolhatja őket újra. Szabó Veronika szabadúszó rendező, színész és közösségi színházi szakember… – SIRBIK ATTILA INTERJÚJA

>>>
2018.12.18 - tiszatáj

MILJENKO JERGOVIĆ:
GLORIA IN EXCELSIS
Miljenko Jergović 2012-ben a következőképpen nyilatkozott a Párhuzamos történetekről: „[a mű] kétféle reakciót válthat ki az olvasóból: azok, akik feladják az első tíz, száz vagy ezer oldal után, nehezen fogják megérteni, mitől vannak elragadtatva azok, akiket Nádas szövegmonstruma már az első oldalakon bekebelezett.” Jergović nagyregénye hasonló olvasói tapasztalatot eredményezhet… – MÁRJÁNOVICS DIÁNA KRITIKÁJA

>>>
2018.12.16 - tiszatáj

SVETISLAV BASARA:
A MERÉNYLET ANGYALA
Svetislav Basara, a kortárs szerb irodalom kiemelkedő alakja már ismerős lehet a magyar olvasóközönség számára. Fordításban elsőként a szerb posztmodern irodalom egyik legjelentősebb alkotása, a Feljegyzések a biciklistákról című regény jelent meg 2000-ben. Mára további három Basara-mű élte meg a magyar nyelven való megjelenését, legutóbb a Juhász Attila fordításában magyarba átültetett A merénylet angyala című regény… – TERNOVÁCZ DÁNIEL KRITIKÁJA

>>>
2018.12.15 - tiszatáj

JÓZSEF ÉS TESTVÉREI
AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZBAN
A József és testvérei, Thomas Mann nagyregénye, akárcsak Prousté, a nyelvről szól: egyetlen összetett mondatban elmondható történetet beszélnek el ezek a szerzők oldalak százain át, miközben felteszik a nyelv, a hagyomány és az identitás modern kérdéseit. Egy nagyregényt igen kockázatos vállalkozás színre vinni, mert főszereplője, és egyben médiuma, önnön nyelve, ami gyorsan veszít erejéből egy másik közegben… – GALÁNTAI LÁSZLÓ KRITIKÁJA

>>>
2018.12.15 - tiszatáj

EZ AZ ÉV IS JÓL VÉGZŐDIK – ÉJFÉL UTÁNI JÓKÍVÁNSÁGOKKAL
Goda Krisztina BÚÉK című filmjének szereplői mintha Boccaccio novellafüzéréből léptek volna ki: az év egy különleges napján összegyűlnek, hogy egy vidám és kegyetlen játék keretében kiteregessék az életüket egymásnak. A nagyon kicsi új magyar Dekameron tehát a reneszánsz mesterhez hasonlóan egy zárt térben gyűjti össze a szereplőit, azzal a különbséggel, hogy a kései magyar utódjaiknak megvan a lehetőségük bizonyos kapcsolatot fenntartani a külvilággal… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.12.14 - tiszatáj

RADU VANCU: HAJNALI NÉGY. OTTHONOS ÉNEKEK
Többféle kísértet létezik: némelyik csak egyszer tűnik fel, hogy figyelmeztessen, fenyegessen vagy bosszút álljon; mások azonban időről időre visszatérnek. Radu Vancu démonjai az utóbbiak közül valók, hajnali négy és öt óra között érkeznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2018.12.14 - tiszatáj

SZABÓ ESZTER KIÁLLÍTÁSA
Óperenciás Tenger címmel nyílt kiállítás 2018. október 19-én, a kecskeméti Hírős Agóra Ifjúsági Otthonban. A kamarakiállítás Szabó Eszter tavalyi diplomamunkáját, az azonos című képeskönyvet darabolta fel és mutatta meg az érdeklődőknek – akik mindezt köszönték szépen és el is jöttek, meg is nézték, de bizony annyian, hogy saját kényelmüket nehezítették meg a megnyitón… – FEKETE KRISTÓF KRITIKÁJA

>>>
2018.12.12 - tiszatáj

Életének 82. évében szerdán elhunyt Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, volt országgyűlési képviselő, az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte a köztestület az MTI-vel. Kósa Ferenc a filmkészítők azon nemzedékéhez tartozott, amely a hatvanas években […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő