07.20.
| Black Nail Cabaret-koncert az A38 hajón >>>
07.20.
| Kapolcsi esték a Képmással >>>
07.20.
| TRIP to the Jungle >>>
07.19.
| Gyulai Várszínház – Duda Éva Társulat: Virtus >>>
07.14.
| BERGMAN 100 – Évfordulós vetítések az Urániában >>>
07.12.
| Frenk koncert a 10 éves Kobuci kertben >>>
07.12.
| Tiger Lillies, Térey és a Hamletek >>>
07.10.
| Szöveghullám – A FISZ irodalmi turnéja a Balaton körül >>>
07.09.
| Hétfőn kezdődik a Nemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyulán >>>
07.03.
| Képzel& Kiállításmegnyitó >>>
07.03.
| Sajó Edit és Schaár Erzsébet alkotói tere >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>
06.20.
| Megjelent a Black Nail Cabaret új videoklipje >>>
06.08.
| Itt vannak az Év Gyerekkönyvei >>>
06.04.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
06.03.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Könyvhét – Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Könyvhét – Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.02.
| UNFAKE! – 18. ARC közérzeti pályázat >>>
06.01.
| Megihlette a Metropolitan Opera a Szegedi Szabadtérit >>>

Kortárs makedón költők
Krusovszky Dénes, Malárburk József, Tolnai Ottó, Alice Walker prózája
Janáky Marianna drámája
Baka István levelezéséből
Holokauszt – Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet (Goldmann Márta, Jablonczay Tímea, Kelemen Zoltán, Máté-Tóth András, Szőke Dávid Sándor, Turai Gabriella, Wéber Péter)
Nátyi Róbert Endre Béla kiállításáról

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

Lubickoljunk a Jókai-tengerben!
2018.07.09 - tiszatáj

SZAJBÉLY MIHÁLY:
A HOMOKVÁRÉPÍTÉS ÖRÖME. IRODALOMTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK

Homokra építeni úgy, hogy ne dőljön össze, ez az igazi művészet. Megszelídíteni a laza szerkezetű talajt olyannyira, hogy szilárd alapként szolgáljon. Kérdés: lehetséges-e? Ha nem vagy csak alig-alig, tán kísérletezni sem érdemes. Vagy ha mégis, sok-sok türelem és nem kevés derű szükséges hozzá, mert ha netán mégis összedől, megújult erővel és hittel kezdhetünk neki a munkának újra. Aki irodalommal, irodalomtörténettel foglalkozik, jól ismeri ezt a dilemmát.

A múlttal való foglalatoskodás, a letűnt korok irodalmi alkotásainak értelmezése, sajátos összefüggésbe helyezése sokszor valóban a homokvárépítést juttathatja eszünkbe. Rakosgatjuk egymásra a gondolatainkat, mint kőművesmester a téglákat, de hogy földrengésálló lesz-e a ház, csak később derül ki, ha ugyan kiderül valaha.

A múlt ugyanis nem ismerhető meg igazán, ahogyan a posztmodern történelemelmélet is rávilágít, s nem is birtokolható. „A múltról többféle, egymással gyakran nehezen vagy egyáltalán nem összeegyeztethető, a saját maga által alkalmazott komplexitás-redukció alapján mégis érvényes narratíva hozható létre” – írja Szajbély Mihály A homokvárépítés öröme című kötetének Bevezetőjében. (7.) Úgy véli, a jelen múlttá válásával párhuzamosan mindig újabb és újabb narratívák létrehozása szükséges. Ebből kapunk rendkívül izgalmas ízelítőt, ám olvasás közben ne felejtsük: „Állandó csak az anyag, az irodalomtörténet-írás médiuma, melynek komplexitása nem a mi számunkra való – de a miénk az állandó formázás, a homokvárépítés, az éppen érvényesnek bizonyuló megértés öröme.” (8.)

Az egyik kulcsszó a megértés, a másik az öröm. Az irodalomtörténeti kutatást ugyanis nem lehet örömtelenül végezni. Mindig ott kell lennie a kíváncsiság és a várakozással teli izgalom mellett a felfedezés és az esetleges összefüggések felfejtése, megtalálása közben érzett örömnek. A kutatás igenis lehet szórakoztató, elvégre eleink írásait tanulmányozva számunkra ismeretlen világ tárul fel. Móricz Zsigmond írta egy helyütt, a múlt arra való, hogy ráálljunk s éljünk – s bizony élni (is) tanít valamennyi veretes szöveg, legyen szó akár Jókairól, Csáth Gézáról vagy épp Asbóth Jánosról, Ottlik Gézáról. A Szajbély Mihály kötetében felbukkanó írók között kettőt is találunk, akikkel akár egy-egy konferencián, könyvheti dedikáláson vagy író-olvasó találkozón összefuthatunk: Bodor Ádámról és Darvasi Lászlóról van szó. Merész, ám nem indokolatlan társítással kerül egymás mellé például Jókai, Csáth és Darvasi, a Bodor című, különálló fejezetben pedig „a hatalom mártírjait megváltó hatalom mártíromságát” vizsgálja a szerző az Utasemberek novellából kiindulva.

Jókai persze minduntalan elő-előkerül. Nem véletlen mindez, hiszen Szajbély Mihály kismonográfiát is írt a legtermékenyebb magyar íróról, ám az újdonság, hogy a 19. század nagymesterét 20., sőt 21. századi kontextusba kapcsolja. A szerző egy interjúban utalt arra, hogy a monográfia írása közben számos digitális jegyzet, cédula gyűlt össze a számítógépén, s most, hogy „szabadon lubickolhat a Jókai-tengerben”, előveszi ezeket: „Olyasféle, nagyon izgalmas és élvezetes munka ez, mint amilyet a fotós végez Antonioni Nagyítás című filmjében.” (http://www.litera.hu/hirek/szajbely-mihaly-sziszifusz-lubickol – utolsó letöltés: 2017. augusztus 14.)

A kötet egészén érezhető a kutatással és értelmezéssel, az új és olykor szokatlan gondolatmenetek kidolgozásával együtt járó rácsodálkozás, felszabadult öröm, amely csak azok sajátja, akik igazán értik a dolgukat, s nemcsak saját szakterületükön tájékozottak, hanem más tudományágakban is. Szajbély a Történetek egy ócska kastélyban című Jókai-elbeszélésről szóló tanulmányában például a szubvokalizáció jelenségét (egy szépirodalmi szöveg néma és lassú olvasása során az olvasó tudatában megképződő, belső hangjait) vizsgálja. Hogy juthatott mindez az eszébe? A Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének professzoraként a kommunikáció szakos hallgatóknak tartott szemináriumán rendszeresen beszélgetnek a hangos irodalomról, és hangjátékokat elemezve felfigyelnek a hangban és hangzásban rejlő lehetőségekre. A kötetben szereplő írás nagyon érdekesen vezeti végig, hogyan némult el az olvasás, hogyan olvasunk egyre gyorsabban, s miként alkalmazható például írott szövegben nyelvi erőszak. Jókai elbeszélése arra is példa, hogy „az ember nem léphet ki a maga természetes közegéből, a nyelven alapuló társas érintkezéseken alapuló, kommunikációkból álló társadalomból.” (30.)

A Virágzabálók és a Jókai-típusú 19. századi nagyregény című dolgozat arra példa, hogy nemcsak az író, költő, hanem az irodalomtörténész is lehet homo ludens. Szajbély Mihály eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó korábbi igazgatója fölkérné Jókait, dolgozza át Darvasi regényét „a serdültebb ifjúság és a serdülőkor szintjén megrekedt felnőtt olvasók számára”. (189.) A játék nem tudománytalan, és nagyon szórakoztató. Kiderül, hogy Jókaihoz hasonlóan Darvasi is meglehetősen tarka és sok műfajú alkotó, „rokonszellemű író”, ám Jókaitól eltérően benne két író is lakik: egy újságot író író és egy könyvíró író. Éppen ezért teremtette meg a tárcaíró Szív Ernőt, aki sosem ír regényt, ellentétben Darvasival. Jókai viszont – mint arra többször is kitér igen tudatosan szerkesztett kötetében Szajbély – tárcaregény író, hiszen a lapokban folytatásokban megjelent regényei írása közben figyelemmel kellett lennie azokra az olvasókra is, akik esetleg kihagynak egy-egy epizódot. Nem hozhatott létre tehát túlzottan bonyolult regényszerkezetet, nem alkothatott összetett figurákat. Darvasi viszont igen – s ezért sem hasonlítanak regényei Jókai kevésbé megszerkesztett regényeire.

A kötetben Jókai mellett – a már említetteken kívül – megjelenik Kemény Zsigmond, Danilo Kiš, Tolnai Ottó, Niklas Luhmann, Wim Wenders, Eötvös József is. Valamennyi párhuzam újabb és újabb megvilágításba helyezi Jókai írásművészetét, s az időben távol eső alkotók kapcsolatba kerülve segítik egymást és nem utolsósorban az olvasót. Szerencsére Szajbély Mihály nem viszi túlzásba, épp arányosan adagolja az elméletet, s ha elő is áll ilyesféle fejtegetéssel, nagyon olvasmányosan teszi. Olyannyira, hogy kedvet csinál a Mikszáth által érdektelen és értéktelen kacattárnak minősített novellagyűjtemény (Jókai Dekameronja) vagy a Fövenyóra, de még A falu jegyzője vagy A rajongók elolvasásához és az Iskola a határon újraolvasásához is. Ottlik regényéről megállapítja, „nem modernitáskritika, hanem vigasz” (238.). Szajbély kötete is az. Vigasztaló, hogy a szellem napvilága fényesen ragyog, s a gondolkodó ember képes új és új, merészebbnél merészebb ötletekkel, irodalomtörténeti újdonságokkal előállni. Ez benne a nagyszerű. S az, hogy ha kedvünk tartja, mi magunk is fölfedezhetjük a homokvárépítés örömét.

Gajdó Ágnes

(Megjelent a Tiszatáj 2018/10. számában)

 

JATEPress

Szeged, 2016

278 oldal, 3465 Ft

 

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó írásunk:

Az irodalomtörténet instabilitása, avagy: mindenki azt lát, amit lát (Mikola Gyöngyi kritikája)


Címke: , , , ,
2018.07.12 - tiszatáj

MEGKÉSETT MEGJEGYZÉSEK AZ IDEI PÉCSI SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓRÓL
Legyen bármilyen is a POSZT felhozatala, egy biztos: a Király utcán sétáló fesztiválrésztvevőt változatlanul hatalmába keríti az érzés, miszerint ez a színház ünnepe, s a POSZT-ot érintő politikai és szakmai kérdések jogos, de néha túlontúl tautologikus felemlegetése helyett ez így van rendjén. Bár a napközben látogatható programból valóban több is lehetne.. – FRITZ GERGELY BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.07.09 - tiszatáj

SZAJBÉLY MIHÁLY:
A HOMOKVÁRÉPÍTÉS ÖRÖME
Homokra építeni úgy, hogy ne dőljön össze, ez az igazi művészet. Megszelídíteni a laza szerkezetű talajt olyannyira, hogy szilárd alapként szolgáljon. Kérdés: lehetséges-e? Ha nem vagy csak alig-alig, tán kísérletezni sem érdemes. Vagy ha mégis, sok-sok türelem és nem kevés derű szükséges hozzá, mert ha netán mégis összedől, megújult erővel és hittel kezdhetünk neki a munkának újra. Aki irodalommal, irodalomtörténettel foglalkozik, jól ismeri ezt a dilemmát… – GAJDÓ ÁGNES KRITIKÁJA

>>>
2018.07.08 - tiszatáj

Kortárs makedón költők
Krusovszky Dénes, Malárburk József, Tolnai Ottó, Alice Walker prózája
Janáky Marianna drámája
Baka István levelezéséből
Holokauszt – Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet (Goldmann Márta, Jablonczay Tímea, Kelemen Zoltán, Máté-Tóth András, Szőke Dávid Sándor, Turai Gabriella, Wéber Péter)
Nátyi Róbert Endre Béla kiállításáról

>>>
2018.07.07 - tiszatáj

RIGOLETTO A SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOKON
Ősi vita, hogyan is játszunk operát a Dóm téren? A kezdetekben a kérdés föl sem merült, hisz Salzburgot tartották mintának, s a 30-as években az Aida, a Turandot és a Parasztbecsület került színre, nemzetközi szereposztásban, eredeti nyelven. A János vitéz meg a Háry meg persze magyarul. Az újraéledéskor, 1959-ben Vaszy a Hunyadi Lászlóval nyitott, szintén eredeti, azaz magyar nyelven. Csak a 4. évadban, 1962-ben került elő az Aida olaszul. Azóta vegyes a kép… – MÁROK TAMÁS ÍRÁSA

>>>
2018.07.06 - tiszatáj

SCHIELE ART CENTRUM
Alexander Manolescu (1883–1923?), alias „Sanyi Manó”, amint maga-magát oly gyakran nevezte, becézte ő, aki egy szinte ismeretlen, de meglehetősen színes egyéniség volt. A román-magyar-zsidó származású díszletfestő, költő, színész: kémiai- és fotográfiai kísérletekkel is foglalkozott. Egon és Alexander e varázslatos, mesebéli kisvárosban, Český Krumlovban ismerkedtek össze, itt kötöttek rövid, de mondhatni, hogy nem hétköznapi barátságot… – NAGY ZOPÁN ÍRÁSA

>>>
2018.07.06 - tiszatáj

HEWAR & THE GURDJIEFF ENSEMBLE
Örömmel nyugtázza az ember, hogy Berlinben van valami olyasmi, amit polgári kultúrának lehet nevezni. Nem mintha itthon ne lehetne látni tucatnyi embert a színházak és a koncerttermek előtt, csak persze Berlinben, a 3,5 milliós fővárosban ez nagyon más: nagyobb a város, több a lehetőség, nehéz is olyan utcát találni, ahol ne álldogálna csomó ember, aki éppen arra vár, hogy bemenjen az épületbe, és valami olyasmit halljon, amit komolyzenének szokás nevezni… – GERA MÁRTON BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.07.05 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS NÁTYI RÓBERTTEL
A TÁBLAKÉPFESTÉSZETI BIENNÁLÉRÓL
Július 7-ig még látogatható a XVII. Táblaképfestészeti Biennálé a REÖK-ben. A palota két szintjén absztrakt és figurális alkotásokra bontva tekinthetik meg a látogatók az országos szintű kortárs festészeti seregszemlét. Nátyi Róbert művészettörténészt, a REÖK művészeti vezetőjét kérdeztük a kiállításról… – VARGA RÉKA INTERJÚJA

>>>
2018.07.04 - tiszatáj

INTERJÚ TAPASZTÓ ERNŐ RENDEZŐVEL
Magyarországi magyar, romániai magyar, romániai román színészek egy hónapig Aradon és Gyulán együtt, ez csak szép lehet. Általában nagyon jó előadások szoktak kikerekedni egy-egy ilyen próbafolyamatból. A próbafolyamat ilyen nyári együttműködés esetén igen intenzív, különleges; a sok helyről jött ember csodákra képes. Általában nagyon jó előadások szoktak kikerekedni egy-egy ilyen alkalomból […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő