03.04.
| Grecsó Krisztián Szegeden is bemutatja Verát >>>
02.28.
| Asztali beszélgetések… – Európa | Iszlám és kereszténység? >>>
02.22.
| Kötetbemutató – Nagy Zopán: Felhő regény >>>
02.16.
| Deák17 – Gyermekrajzok bőröndökben >>>
02.14.
| Jazz Kocsma – Deres Kornélia Bábhasadás című kötetének bemutatója >>>
02.14.
| Asztali beszélgetések… – Street art, graffiti, szakralitás. A kibékülés terei? >>>
02.07.
| OSZK – Zárul a Corvina Könyvtár budai műhelye című kiállítás >>>
02.01.
| Rajzpályázat gyerekeknek! >>>
01.31.
| Asztali beszélgetések… – vendég: Korniss Péter >>>
01.30.
| Novák Péter és Hrutka Róbert kedvenc lemezéről beszél >>>
02.05.
| Újabb országos toplistára került fel a REÖK >>>
02.01.
| Szegedi Szabadtéri – Sztárok a Titanicon >>>
01.31.
| Marno János Tiszatáj-díjas >>>
01.24.
| Lendület program: három kategóriában várja az Akadémia a fiatal kutatók pályázatait >>>
01.18.
| Újabb sztárfellépők a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválon! >>>
12.18.
| Elhunyt Grendel Lajos >>>
12.17.
| Ötször szép a Queen! >>>
12.11.
| Világok Találkozása a Bem moziban: Kornya Zsolt kapta a Hexa-díjat >>>
12.11.
| Igazi könyvritkaságot adott ki az Akadémia a Szent Koronáról >>>
12.07.
| Lackfi-est Halason >>>

Shrek Tímea, Szakács Réka prózája

Horváth Veronika, Kovács L. Zsolt, Mohai V. Lajos, Németh Zoltán, Olty Péter, Siska Péter, Veszprémi Szilveszter versei

Rácz Lajos beszélgetése Konrád Györggyel

Borsodi L. László, Hajnal Géza, Nagy Csilla tanulmánya

Nádas Ale­xandra festményei

Diákmelléklet: Sebők Melinda Babits Mihályról

>>>

BESZÁMOLÓ A MADRIDI DISNEY-KIÁLLÍTÁSRÓL Disney neve hallatán kinek ne jutna eszébe az a meserengeteg, melyet Mickey egér teremtője és Disneyland megalkotója stúdiójában vászonra ne vitt volna. Az 1923-ban megalapított filmstúdió több mint 600 alkotást tudhat maga mögött. Tekintve, hogy a mozi a huszadik század uralkodó médiuma volt, a mesemondás szerepét […]

>>>

Maskarák, szertartások, diplomaosztók, páholyok
2018.07.09 - tiszatáj

A szokások, kulturális kódok, gyakran megmerevednek; fölösleges, nehezen értelmezhető, de sérthetetlen szabályokká válnak. Diplomaosztóra utazom, s az autósrádióban éppen a visegrádi várjátékokról beszélnek. A korhűség védjegyéről.

Hát nem is tudom! Jártam már hagyományőrző rendezvényeken, Damjanichék szolnoki csatájának újrajátszására többször elvittem a gyerekeimet, amikor még kicsik voltak – változó színterekre, a Malomzugba, a Tiszaligetbe, de a főtérre is, mert sokáig kereste végleges helyszínét a rendezvény. Jöttek lengyel, osztrák, német, talán még francia hagyományőrzők is a hazaiakon kívül, fiatalok és öregek, s beöltöztek mindenféle egyenruhákba, csattogtatták kardjaikat, lovas- és szuronyrohamot vezényeltek maguknak, elsütötték dobhártyarepesztő ágyúikat… S mindig a magyarok győztek! Nem mondom, hogy olykor nem feledkeztem bele az élménybe, de valójában sosem értettem ezt a fajta múltidézést.

Egyébként a zsigeri lényeg mindig megőrződik, a díszlet változik csak, a körítés. Nézem a foci-világbajnokságot, meg a stadionok közönségét, az utcai kivetítőkét. Az egyik képernyőóriásnál én is megállok a fiammal. Szurkolunk, bámuljuk a modern gladiátorokat. Ez persze így közhely.

A diplomaosztón hatalmas a tömeg, a végzetteket egy órával a kezdés előtt odarendelik, hogy elpróbálják az ülés- és vonulásrendet. Végül besodródunk mi is a légkondicionált előadóterembe, aztán egyszer csak érkezik valami maskarás ceremóniamester, botját a földhöz veri, s idétlen hangsúllyal bejelenti a szenátus, a kari tanács érkezését. S jönnek is az egyetemi urak és hölgyek, ki ünnepi ruhában, öltönyben, ki pedig talárban. Divat ez persze szerte a világban – az öltözék mint a közösséghez tartozás kifejezése. De mégis olyan furcsa az egész. Számomra nevetséges. Mint amikor valaki elhagyja, elfeledi a múltját, aztán később eszébe jut, mégiscsak vissza kellene szerezni akciósan. Vagy nem volt múltja, kimaradt egy fejezet a történelméből, s megálmodja magának a hiányzó részt. Az utcák macskakövezése régen fontos városfejlesztési mozzanat lehetett, de ha manapság macskaköveznek és díszburkolnak minden talpalatnyi helyet, azt már csak bolond nosztalgiázásnak gondolhatnánk, ha nem tudnánk: kőkemény üzlet.

Szóval van a hagyomány, a rítus, a talárok, a bojtos sapkák, a meghatott szülők, rokonok, a virágcsokrok, a fényképezkedés, a közösségi oldalak posztjai, én pedig azon töprengek, milyen érzés lehet a középkori, egyházi hagyományokat idéző ruhában díszletként végigülni a diplomaosztók rituáléit. Vajon belenő-e az egyetemi méltóság a díszes talárjába? Szívesen viseli-e, vagy éppenséggel feszélyezi, és csupán valamiféle környezeti elvárásnak, protokollnak kíván megfelelni? A műsornak. Végül is mindegy! Nekem mindegy. Mindenesetre mosolygok az ilyesmin. Befelé, láthatatlanul. De a fiam is azt mondja (nem így, kicsit szlengesebben), hogy a diplomaosztó némely pillanatában alig bírta visszafojtani a nevetést.

Hát igen, a rítusok, a szertartások, bár szabályozni és jellemezni akarják viszonyainkat, egy kívülállónak olykor igazán röhejesek. Persze az idegenkedés, a nevetés a viszonyulót is jellemzi, jellemezheti.

Herczeg Ferenc önéletírásában olvasom, hogy patikus édesapja tagja volt a verseci szabadkőműves páholynak. Úgy százötven éve. Az apa rendszeresen eljárt az összejövetelekre, egyszer azonban a páholytestvérek feleségeiket is elvitték egy úgynevezett nővérestélyre. Herceg szerint „meg akarták nyugtatni asszonyaikat, akiknek a szabadkőműves munka miatt sok magányos estét kellett tölteniük”. Ám a „nőestély” gyorsan véget ért, a kis Herczeg-fiúk még ébren voltak, amikor szüleik hazaértek. „Édesanyám egyenesen a kanapéhoz ment” – olvasható a visszaemlékezésben –, „ott leroskadt, és elkezdett úgy nevetni, ahogyan soha még nevetni nem hallottuk. Édesapánk pedig tanácstalanul állt előtte.

Később megtudtuk, mi történt a páholyban. A testvérek bizonyos szertartásokkal vezették be az estét, közben a jól ismert verseci bugrisok olyan ünnepélyesen és fontoskodva viselkedtek, hogy édesanyámon ellenállhatatlan nevetési inger vett erőt. Jó hangosan nevetni kezdett. Sajnos, a jókedve járványszerűen átragadt az összes többi nővérre is. A könnyezésig, az ájulásig nevettek, és az ünnepélyes hangulat belefulladt a kacagó kórusba. A páholymester nem tehetett egyebet, minthogy berekesztette a nőestélyt.”

A diplomaosztókra szerencsére nem járnak régi verseci polgárasszonyok, így nem tör ki nevetésjárvány, nem fulladnak botrányba a rendezvények, amelyek valószínűleg jövőre is hasonló díszletek között zajlanak majd – a büszkeség, a meghatódás, az unalom és a nevetségesség határmezsgyéjén.

Jenei Gyula


Címke: , ,
2019.02.11 - tiszatáj

NOVÁK ÉVA KIÁLLÍTÁSÁHOZ
Ébredő kavicsok,
opálos hajnalok,
ismeretlen mantrák,
tarjászkodó macskák…

Optikus álmok,
verses látomások…

Kavics, kő, kőzetek…
Nem bauxit, sem hegyek,
nem sziklák, nem képzelet:
hajnal-pára, álom-varázs,
mozaikok, belső parázs,
meglátás és precizitás…
[…]

>>>
2019.02.11 - tiszatáj

NE ÉRINTS MEG!
Keresve sem találnánk jobb filmet a hazai mozikban épp futó munkák közül a cinema du corps-irányzat demonstrációjához, mint Adina Pintilie tavalyi, a legjobb filmnek járó Arany Medvével honorált szerzői ujjgyakorlatát. A Vasárnap hat órakor és A helyszíni szemle című román klasszikusokkal új csapásirányt mutató direktorhoz rokoni szálakkal nem kötődő fiatal rendezőnő debütje nemcsak a test fizikai tapasztalatát, hanem azon keresztül a bőrhöz, csonthoz, tapintáshoz köthető mentális-érzéki benyomásokat vizsgálja – témafelvetése rögtön csettintést érdemel, kidolgozása azonban rengeteg kívánnivalót hagy maga után… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.02.10 - tiszatáj

PÁSZTOR BÉLA ÉS KÖLTÉSZETE
A magyarrá lett zsidóság rövid, de annál intenzívebb ittléte a magyar nyelvben dokumentálható a leglátványosabban, s ugyanakkor a legláthatatlanabbul. Itt eresztett gyökeret és bontott tobzódón virágot az anyagban, ahonnan fizikai, társadalmi „kiszántása” ellenére oly jeltelenül, de annál át­hatóbban ittélőnek, itt maradt. Nincs még egy olyan nép, amely­nek az irodalmában, vagy leszűkítve a költészetében, ennyi zsidó vett volna részt, s ilyen nívón […]

>>>
2019.02.09 - tiszatáj

SZABÓ MARCELL: A KÖZELI LIMBUS
Verseskötet-olvasóként bevett szokásom, hogy mint egy radar, kiszúrjam a szövegkohéziót megteremtő, vissza-vissza­térő motívumokat, amelyeket sajnálatos módon és ösztönösen szoktam megtalálni; Szabó Marcell második verseskönyve esetében ez teljes kudarcba fulladt. Nem csoda, a kötet első része előtt virít az olvasatot jó eséllyel befolyásoló „A képek ellen” cím, ami nem cikluscím, ugyanis ez a kötet nem bomlik ciklusokra, két, egymáshoz csak nagyon lazán kapcsolódó, formailag eltérő részre oszlik… – NAGY MÁRTA JÚLIA KRITIKÁJA

>>>
2019.02.07 - tiszatáj

A VADKÖRTEFA
Arany Pálma-díjas remekműve, a Téli álom után 4 évvel új filmmel jelentkezett a kortárs török mozi auteurje, Nuri Bilge Ceylan. Feleségével, Ebruval és kurrens darabjában vendégszerepet is játszó társírójával, Akin Aksuval ismét egy több mint 3 órára rúgó szerzői, karakterorientált elmélkedést költöztetett a gyöngyvászonra, és bár A vadkörtefa nem éri el előző dobása magaslatait, feltétlenül közel jár hozzá… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.02.06 - tiszatáj

INTERJÚ HÖFFLER NORBERTTEL
ÉS TÖRÖK DÉNESSEL
Január elején jelent meg az August Clown zenekar első EP-je, ami a Gribedli stúdióban készült. Az album megszületésének körülményeiről, az Artur zenekarral közös lemezbemutató koncertről és a jövőbeli tervekről az August Clown énekesével, Höffler Norberttel és a Gribedli stúdió hangmérnökével, Török Dénessel beszélgettünk… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2019.02.04 - tiszatáj

VÖRÖS ISTVÁN: THOMAS MANN KABÁTJA
Vörös István könyvét olvasva nagy a kísértés, hogy leemeljünk egy-egy Mann-kötetet a polcról, felüssünk egy irodalomtörténetet vagy legalább megnyissuk a Wikipédiát. Nyomozásra sarkall a cím, kutakodásra a sok-sok utalás. Ha nem vagyunk elég elővigyázatosak, ezt a regényt afféle „Tho­mas Mann röviden” stílusban fogadjuk – megrögzötten keresve előzményeket a Mann-életműben, kapcsolatokat szö­ve­gek között, és megszállottan igyekszünk szövegeket azonosítani. Ez azonban nagy hiba lenne… – KOCSIS LILLA KRITIKÁJA

>>>
2019.02.01 - tiszatáj

MAŁGORZATA SZUMOWSKA FILMJE
A lengyel rendezőnő első három műve, a Boldog ember, az Ő és a 33 jelenet az életből a lengyel film metafizikus-moralizáló vonalat folytatta. A magyar keresztségben Szex felsőfokon címet kapott filmje nem példázatszerű, valamiféle ironikus realizmus jellemző rá. A Test aztán újra visszakanyarodik a spiritualista irányzathoz, de alapvetően gondolja újra képviselőinek eredményeit. Az Arc mintha Szumowska eddigi életművének hangvételeit egyesítené, egyszerre valósítaná meg mindazt, amit a rendezőnő immár nyolc egész estés munkájában képvisel… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő