07.20.
| Black Nail Cabaret-koncert az A38 hajón >>>
07.20.
| Kapolcsi esték a Képmással >>>
07.20.
| TRIP to the Jungle >>>
07.19.
| Gyulai Várszínház – Duda Éva Társulat: Virtus >>>
07.14.
| BERGMAN 100 – Évfordulós vetítések az Urániában >>>
07.12.
| Frenk koncert a 10 éves Kobuci kertben >>>
07.12.
| Tiger Lillies, Térey és a Hamletek >>>
07.10.
| Szöveghullám – A FISZ irodalmi turnéja a Balaton körül >>>
07.09.
| Hétfőn kezdődik a Nemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyulán >>>
07.03.
| Képzel& Kiállításmegnyitó >>>
07.03.
| Sajó Edit és Schaár Erzsébet alkotói tere >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>
06.20.
| Megjelent a Black Nail Cabaret új videoklipje >>>
06.08.
| Itt vannak az Év Gyerekkönyvei >>>
06.04.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
06.03.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Könyvhét – Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Könyvhét – Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.02.
| UNFAKE! – 18. ARC közérzeti pályázat >>>
06.01.
| Megihlette a Metropolitan Opera a Szegedi Szabadtérit >>>

Kortárs makedón költők
Krusovszky Dénes, Malárburk József, Tolnai Ottó, Alice Walker prózája
Janáky Marianna drámája
Baka István levelezéséből
Holokauszt – Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet (Goldmann Márta, Jablonczay Tímea, Kelemen Zoltán, Máté-Tóth András, Szőke Dávid Sándor, Turai Gabriella, Wéber Péter)
Nátyi Róbert Endre Béla kiállításáról

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

Maskarák, szertartások, diplomaosztók, páholyok
2018.07.09 - tiszatáj

A szokások, kulturális kódok, gyakran megmerevednek; fölösleges, nehezen értelmezhető, de sérthetetlen szabályokká válnak. Diplomaosztóra utazom, s az autósrádióban éppen a visegrádi várjátékokról beszélnek. A korhűség védjegyéről.

Hát nem is tudom! Jártam már hagyományőrző rendezvényeken, Damjanichék szolnoki csatájának újrajátszására többször elvittem a gyerekeimet, amikor még kicsik voltak – változó színterekre, a Malomzugba, a Tiszaligetbe, de a főtérre is, mert sokáig kereste végleges helyszínét a rendezvény. Jöttek lengyel, osztrák, német, talán még francia hagyományőrzők is a hazaiakon kívül, fiatalok és öregek, s beöltöztek mindenféle egyenruhákba, csattogtatták kardjaikat, lovas- és szuronyrohamot vezényeltek maguknak, elsütötték dobhártyarepesztő ágyúikat… S mindig a magyarok győztek! Nem mondom, hogy olykor nem feledkeztem bele az élménybe, de valójában sosem értettem ezt a fajta múltidézést.

Egyébként a zsigeri lényeg mindig megőrződik, a díszlet változik csak, a körítés. Nézem a foci-világbajnokságot, meg a stadionok közönségét, az utcai kivetítőkét. Az egyik képernyőóriásnál én is megállok a fiammal. Szurkolunk, bámuljuk a modern gladiátorokat. Ez persze így közhely.

A diplomaosztón hatalmas a tömeg, a végzetteket egy órával a kezdés előtt odarendelik, hogy elpróbálják az ülés- és vonulásrendet. Végül besodródunk mi is a légkondicionált előadóterembe, aztán egyszer csak érkezik valami maskarás ceremóniamester, botját a földhöz veri, s idétlen hangsúllyal bejelenti a szenátus, a kari tanács érkezését. S jönnek is az egyetemi urak és hölgyek, ki ünnepi ruhában, öltönyben, ki pedig talárban. Divat ez persze szerte a világban – az öltözék mint a közösséghez tartozás kifejezése. De mégis olyan furcsa az egész. Számomra nevetséges. Mint amikor valaki elhagyja, elfeledi a múltját, aztán később eszébe jut, mégiscsak vissza kellene szerezni akciósan. Vagy nem volt múltja, kimaradt egy fejezet a történelméből, s megálmodja magának a hiányzó részt. Az utcák macskakövezése régen fontos városfejlesztési mozzanat lehetett, de ha manapság macskaköveznek és díszburkolnak minden talpalatnyi helyet, azt már csak bolond nosztalgiázásnak gondolhatnánk, ha nem tudnánk: kőkemény üzlet.

Szóval van a hagyomány, a rítus, a talárok, a bojtos sapkák, a meghatott szülők, rokonok, a virágcsokrok, a fényképezkedés, a közösségi oldalak posztjai, én pedig azon töprengek, milyen érzés lehet a középkori, egyházi hagyományokat idéző ruhában díszletként végigülni a diplomaosztók rituáléit. Vajon belenő-e az egyetemi méltóság a díszes talárjába? Szívesen viseli-e, vagy éppenséggel feszélyezi, és csupán valamiféle környezeti elvárásnak, protokollnak kíván megfelelni? A műsornak. Végül is mindegy! Nekem mindegy. Mindenesetre mosolygok az ilyesmin. Befelé, láthatatlanul. De a fiam is azt mondja (nem így, kicsit szlengesebben), hogy a diplomaosztó némely pillanatában alig bírta visszafojtani a nevetést.

Hát igen, a rítusok, a szertartások, bár szabályozni és jellemezni akarják viszonyainkat, egy kívülállónak olykor igazán röhejesek. Persze az idegenkedés, a nevetés a viszonyulót is jellemzi, jellemezheti.

Herczeg Ferenc önéletírásában olvasom, hogy patikus édesapja tagja volt a verseci szabadkőműves páholynak. Úgy százötven éve. Az apa rendszeresen eljárt az összejövetelekre, egyszer azonban a páholytestvérek feleségeiket is elvitték egy úgynevezett nővérestélyre. Herceg szerint „meg akarták nyugtatni asszonyaikat, akiknek a szabadkőműves munka miatt sok magányos estét kellett tölteniük”. Ám a „nőestély” gyorsan véget ért, a kis Herczeg-fiúk még ébren voltak, amikor szüleik hazaértek. „Édesanyám egyenesen a kanapéhoz ment” – olvasható a visszaemlékezésben –, „ott leroskadt, és elkezdett úgy nevetni, ahogyan soha még nevetni nem hallottuk. Édesapánk pedig tanácstalanul állt előtte.

Később megtudtuk, mi történt a páholyban. A testvérek bizonyos szertartásokkal vezették be az estét, közben a jól ismert verseci bugrisok olyan ünnepélyesen és fontoskodva viselkedtek, hogy édesanyámon ellenállhatatlan nevetési inger vett erőt. Jó hangosan nevetni kezdett. Sajnos, a jókedve járványszerűen átragadt az összes többi nővérre is. A könnyezésig, az ájulásig nevettek, és az ünnepélyes hangulat belefulladt a kacagó kórusba. A páholymester nem tehetett egyebet, minthogy berekesztette a nőestélyt.”

A diplomaosztókra szerencsére nem járnak régi verseci polgárasszonyok, így nem tör ki nevetésjárvány, nem fulladnak botrányba a rendezvények, amelyek valószínűleg jövőre is hasonló díszletek között zajlanak majd – a büszkeség, a meghatódás, az unalom és a nevetségesség határmezsgyéjén.

Jenei Gyula


Címke: , ,
2018.07.12 - tiszatáj

MEGKÉSETT MEGJEGYZÉSEK AZ IDEI PÉCSI SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓRÓL
Legyen bármilyen is a POSZT felhozatala, egy biztos: a Király utcán sétáló fesztiválrésztvevőt változatlanul hatalmába keríti az érzés, miszerint ez a színház ünnepe, s a POSZT-ot érintő politikai és szakmai kérdések jogos, de néha túlontúl tautologikus felemlegetése helyett ez így van rendjén. Bár a napközben látogatható programból valóban több is lehetne.. – FRITZ GERGELY BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.07.09 - tiszatáj

SZAJBÉLY MIHÁLY:
A HOMOKVÁRÉPÍTÉS ÖRÖME
Homokra építeni úgy, hogy ne dőljön össze, ez az igazi művészet. Megszelídíteni a laza szerkezetű talajt olyannyira, hogy szilárd alapként szolgáljon. Kérdés: lehetséges-e? Ha nem vagy csak alig-alig, tán kísérletezni sem érdemes. Vagy ha mégis, sok-sok türelem és nem kevés derű szükséges hozzá, mert ha netán mégis összedől, megújult erővel és hittel kezdhetünk neki a munkának újra. Aki irodalommal, irodalomtörténettel foglalkozik, jól ismeri ezt a dilemmát… – GAJDÓ ÁGNES KRITIKÁJA

>>>
2018.07.08 - tiszatáj

Kortárs makedón költők
Krusovszky Dénes, Malárburk József, Tolnai Ottó, Alice Walker prózája
Janáky Marianna drámája
Baka István levelezéséből
Holokauszt – Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet (Goldmann Márta, Jablonczay Tímea, Kelemen Zoltán, Máté-Tóth András, Szőke Dávid Sándor, Turai Gabriella, Wéber Péter)
Nátyi Róbert Endre Béla kiállításáról

>>>
2018.07.07 - tiszatáj

RIGOLETTO A SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOKON
Ősi vita, hogyan is játszunk operát a Dóm téren? A kezdetekben a kérdés föl sem merült, hisz Salzburgot tartották mintának, s a 30-as években az Aida, a Turandot és a Parasztbecsület került színre, nemzetközi szereposztásban, eredeti nyelven. A János vitéz meg a Háry meg persze magyarul. Az újraéledéskor, 1959-ben Vaszy a Hunyadi Lászlóval nyitott, szintén eredeti, azaz magyar nyelven. Csak a 4. évadban, 1962-ben került elő az Aida olaszul. Azóta vegyes a kép… – MÁROK TAMÁS ÍRÁSA

>>>
2018.07.06 - tiszatáj

SCHIELE ART CENTRUM
Alexander Manolescu (1883–1923?), alias „Sanyi Manó”, amint maga-magát oly gyakran nevezte, becézte ő, aki egy szinte ismeretlen, de meglehetősen színes egyéniség volt. A román-magyar-zsidó származású díszletfestő, költő, színész: kémiai- és fotográfiai kísérletekkel is foglalkozott. Egon és Alexander e varázslatos, mesebéli kisvárosban, Český Krumlovban ismerkedtek össze, itt kötöttek rövid, de mondhatni, hogy nem hétköznapi barátságot… – NAGY ZOPÁN ÍRÁSA

>>>
2018.07.06 - tiszatáj

HEWAR & THE GURDJIEFF ENSEMBLE
Örömmel nyugtázza az ember, hogy Berlinben van valami olyasmi, amit polgári kultúrának lehet nevezni. Nem mintha itthon ne lehetne látni tucatnyi embert a színházak és a koncerttermek előtt, csak persze Berlinben, a 3,5 milliós fővárosban ez nagyon más: nagyobb a város, több a lehetőség, nehéz is olyan utcát találni, ahol ne álldogálna csomó ember, aki éppen arra vár, hogy bemenjen az épületbe, és valami olyasmit halljon, amit komolyzenének szokás nevezni… – GERA MÁRTON BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.07.05 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS NÁTYI RÓBERTTEL
A TÁBLAKÉPFESTÉSZETI BIENNÁLÉRÓL
Július 7-ig még látogatható a XVII. Táblaképfestészeti Biennálé a REÖK-ben. A palota két szintjén absztrakt és figurális alkotásokra bontva tekinthetik meg a látogatók az országos szintű kortárs festészeti seregszemlét. Nátyi Róbert művészettörténészt, a REÖK művészeti vezetőjét kérdeztük a kiállításról… – VARGA RÉKA INTERJÚJA

>>>
2018.07.04 - tiszatáj

INTERJÚ TAPASZTÓ ERNŐ RENDEZŐVEL
Magyarországi magyar, romániai magyar, romániai román színészek egy hónapig Aradon és Gyulán együtt, ez csak szép lehet. Általában nagyon jó előadások szoktak kikerekedni egy-egy ilyen próbafolyamatból. A próbafolyamat ilyen nyári együttműködés esetén igen intenzív, különleges; a sok helyről jött ember csodákra képes. Általában nagyon jó előadások szoktak kikerekedni egy-egy ilyen alkalomból […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő