Tiszatájonline | 2018. július 4.

„A sok helyről jött ember csodákra képes”

INTERJÚ TAPASZTÓ ERNŐ RENDEZŐVEL
Magyarországi magyar, romániai magyar, romániai román színészek egy hónapig Aradon és Gyulán együtt, ez csak szép lehet. Általában nagyon jó előadások szoktak kikerekedni egy-egy ilyen próbafolyamatból. A próbafolyamat ilyen nyári együttműködés esetén igen intenzív, különleges; a sok helyről jött ember csodákra képes. Általában nagyon jó előadások szoktak kikerekedni egy-egy ilyen alkalomból […]

INTERJÚ TAPASZTÓ ERNŐ RENDEZŐVEL

A Ronsencrantz és Guildestern halott című Tom Stoppard-darabot a posztmodern drámairodalom egyik jellegzetes művekét tartják számon. Sokak szerint túl vagyunk már a posztmodern korszakon, hogy jutott eszébe most elővenni, mit tud ez a két hamleti mellékszereplő nekünk mondani ma?

– Pont a posztmodernségen való túllépés, pontosan az új utak keresése az, ami bizonyos szempontból motiválhatja a választást. Úgy gondolom, a választás inkább fűződik Shakespeare-hez, mint Stoppardhoz. Inkább Hamlethez, mint Ronsencrantzhoz és Guildesternhez. A két, a shakespeare-i drámából kiragadott figurával kevesebb a közös pont, mint például Hamlettel. Mégis, ahogy az ember egyre jobban beleássa magát a darabba, megtalálja hozzájuk lassan a kulcsot és azokat az eszközöket, amelyekkel legjobban ki lehet fejezni a „poszt”-on túli létet. Ha általánosítanánk (márpedig az általánosítás a művészet esetében, azt hiszem, eléggé mérgező), nyugodtan ki lehetne mondani: az a létbizonytalanság, ami körüllengi a két említett szereplő életét (halálát), nemlétét, a ma emberét igen jellemzi. A kiindulópont, a támpont, a végső pont keresése. A kapaszkodók nélküli posztmodernen túli létben való utak keresése, az elveszett bátorság keresése, az elveszett férfiasság keresése, a női lét átértelmezése. A gondolati „hovatartozás” kérdése. Mintha már nem is a halál gondolata, a szerelem, a szenvedély, a szenvedés foglalkoztatná a ma emberét, hanem annak a gondolata, hogyan töltse ki önmagával azt az űrt, amit önmaga okozott. Ilyen értelemben Tom Stoppard figurái tökéletes példái a kortárs dilemmáknak.

Úgy hallottuk, hogy alaposan leporolták, átalakították a stoppardi szöveget, miért volt rá szükség?

– Azt hiszem, mindenkinek van egy saját olvasata, gondolata egy-egy szövegről, karakterről, hangulatról. Arról a korról, amelyben élünk. Vagy éppen fogalmunk sincs, miben élünk, így lehet, hogy bátrabban és élesebben tudunk fogalmazni.

Nótáros Lajos újrafordította a szöveget, Fekete Rékával tettük, vettük, vágjuk, és tenni, vágni fogjuk a színészekkel együtt is. Hiszen számukra fontos, hogy otthonos legyen a szöveg, az ő szájukból szól majd, ők mennek a színpadra, nem pedig a dramaturg, fordító vagy a rendező. A színész viszi vásárra a bőrét, a szöveg csak eszköz, csak egy váz, nem is ruha, csak egy rajz. Maivá az ember teszi. Akármilyen tökéletes is egy szöveg, a benne elmerülő művészek még tökéletesebbé szeretnék tenni, aztán meg néha jól elrontják.

Bármilyen szöveghez hozzá lehet tenni és el lehet belőle. A miatyánk ötszáz év múlva biztosan másképpen fog szólni, a tízparancsolat meg marad mondjuk öt. Lássuk, nekünk a végére mennyi marad abból, amit Stoppard elképzelt…

Sem a Gyulai Várszínház, sem az Aradi Kamaraszínház nem rendelkezik állandó társulattal, így érthető, hogy különböző helyekről verbuválódik az alkotói gárda. Mégis miért éppen ezekkel a színészekkel és színházi szakemberekkel dolgozik? Mondható-e, hogy nemzetközi összefogás eredménye lesz az előadás?

– Nemcsak hogy mondható: valóban nemzetközi összefogás. Magyar–magyar, magyar–román, magyar–román–angol és még ragozni lehetne tovább. Mindig szépek ezek a próbafolyamatok. Magyarországi magyar, romániai magyar, romániai román színészek egy hónapig Aradon és Gyulán együtt, ez csak szép lehet. Általában nagyon jó előadások szoktak kikerekedni egy-egy ilyen próbafolyamatból. A próbafolyamat ilyen nyári együttműködés esetén igen intenzív, különleges; a sok helyről jött ember csodákra képes. Általában nagyon jó előadások szoktak kikerekedni egy-egy ilyen alkalomból.

Sok színésszel már dolgoztam, ilyen Éder Enikő, Tege Antal, Lovas Zoli, Lung László Zsolt vagy Alexandra Gitlan, aki nemrégiben nyert egy jelentős díjat a nagybányai ATELIER nemzetközi Színházi Fesztiválon az Aradi Kamaraszínházzal. Ő például angolul és románul fog a színpadon megszólalni, Lova Zoli magyarul és románul, a többiek magyarul, esetleg angolul.

A Tiger Lillies is angolul fog zenélni. Szóval lesz itt nagy nyelvzavar, reméljük, esztétikai zűrzavar is némileg, kérdések, amelyekre egy közös nyelven tudunk majd válaszolni. És ott van a csodálatos Papp Janó, aki a jelmezeket tervezi, vagy Albert Alpár, aki a díszletekért felel, és Nótáros Lajos mint dramaturg és fordító, valamint a kihagyhatatlan Fekete Réka. És természetesen a színészek, aki először dolgoznak az Aradi Kamaraszínházzal: Megyeri Zoltán, Köleséri Sándor, Gulyás Attila, Iulia Pop.

Miért éppen a Tiger Lillies zenéjét használják fel az előadás során, és honnan jött az ötlet, hogy ők maguk élőben szerepeljenek az előadásban?

A Tiger Lillies hihetetlenül erős zenei világot képvisel. A nagyon markáns zeneiségen kívül a színpadi megjelenésük is rendhagyó, nagyon közel állnak a színházhoz. Évek óta szeretném becsempészni a zenéjüket egy előadásba. Volt egy meg nem valósult III. Richárd, amelyben az ő dalaikat használtuk volna. Most itt az alkalom. Az, hogy élőben fognak játszani, csak hab a tortán.

Az előadás kifejezetten a gyulai vár miliőjét figyelembe véve készül. A várbelső mint környezet inspirálja-e az alkotói folyamatot, vagy inkább olyan nehézség, amivel meg kell küzdeni? S máshová, például Aradra, hogyan lehet majd ezt a környezetet valamilyen módon átmenteni?

– Albert Alpárral, a díszlettervezővel azon vagyunk, hogy adaptálni tudjuk az előadást, erre már most gondolunk, természetesen. És nyilván arra is, hogy minél távolabb eljusson ez a magyar-román-angol koprodukció. Minden adott egy jelentős előadáshoz. Ezen dolgozik mindenki. Egyik színész kollégám azt mondta: kisgyerekkora óta arra vágyik, hogy a gyulai várban játsszon. Azt hiszem, minden színész, rendező vágya, hogy a tudását, gondolatait, őrületét, művészetét a gyulai vár falai közé lelehelje Némi izgalommal és remegéssel mondom: reméljük, befogadnak, nem kitaszítanak majd a falak. Shakespeare legyen velünk!