11.06.
| Vér, homok és populizmus – a 15. VERZIÓ Diákfilmes programja >>>
10.26.
| Hagyomány, asszimiláció és trauma a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár portréin >>>
10.26.
| Október végén elárasztják az országot a rajzfilmek >>>
10.25.
| Asztali beszélgetések… – Befejezetlen múlt >>>
10.18.
| MASZK – Perzsia Szegedre jön – Hajnóczy-nap >>>
10.16.
| Latin-amerikai filmek, ételek, borok és latin bulik a Déli-Doku dokumentumfilm-fesztiválon >>>
10.14.
| MASZK – Ziggurat Project: Acsai Roland: Esumi és Asao >>>
10.12.
| 100 éve született Leonard Bernstein >>>
10.11.
| Kass Galéria – Írásvédett című kiállítás >>>
10.11.
| ZUG színház és művészeti tetthely – HLP feat. Roskó Gábor: A csillagok szíve >>>
10.10.
| Rejtő Jenő orrvérzésig – Fülig Jimmy ajánlásával vagy épp annak ellenére >>>
10.08.
| MASZK – PanoDráma: Pali >>>

09.27.
| „Emlékek helyett mobiltelefonom volt” >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>
08.06.
| Hamarabb kezdődik a Szegedi Szabadtéri 2019-esévada >>>
07.25.
| Szőcs Petra első nagyjátékfilmje a Velencei Filmfesztiválon >>>
07.22.
| Újabb díjat nyert a Virágvölgy >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>

A maximalista, Hazai Attila emlékére
(Írások, beszélgetések Hazai Attila művészetéről)

Hazai Attila, Juhász Róbert, Kormányos Ákos, Mohai V. Lajos, Nagy Hajnal Csilla, John Peck, Petőcz András, Robert Pinsky, Tóth Erzsébet versei

Bene Zoltán, Murányi Sándor Olivér, Patak Márta, Sántha József prózája

>>>

Öt héten át 65 helyszínen közel 300 programmal várja az egyetem és Szeged közösségét a 23. Őszi Kulturális Fesztivál. A programsorozat kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, színházi előadásokat, kiállításokat, irodalmi-közéleti beszélgetéseket is találunk. A fesztivál október 1-jén látványos fényfestéssel nyílik. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati […]

>>>

A pogromok „teatralitása”
2018.07.02 - tiszatáj

A MOHÁCSI TESTVÉREK EGY PIACI NAP CÍMŰ ELŐADÁSA A RADNÓTI SZÍNHÁZBAN

Miután a Mohácsi testvérek az idei évadban bejárták a legfontosabb vidéki színházakat (Szombathelyen, Nyíregyházán, majd Miskolcon hoztak létre előadást), az évadot egy fővárosi rendezéssel zárták. A Radnóti Színházban bemutatott Egy piaci nap című előadás Závada Pál zsidópogromokat ábrázoló regénye alapján készült, s bátran tekinthető a rendezőpáros legutóbbi munkáinak fényében az egyik legjobban sikerült produkciónak. Závada poétikailag igencsak problematikus regényének erényeit lényegében az előadás mutatja fel: miközben a prózai mű egyes szám első személyű elbeszélője túlzottan ráfókuszál az apró részletekre (ellehetetlenítve ezzel az olvasó érzékenyítését), addig az előadás egy koherensebb dramaturgiai rendszerben igyekszik átélhetővé tenni az 1946-os események tragikumát.

A Mohácsi testvérek munkája szervesen illeszkedik az életmű eddigi darabjaihoz: az egész estés múltfeldolgozó-önvizsgáló színdarabok sorában (A helytartó, Csak egy szög, az 56 06, az Egyszer élünk, A Dohány utcai seriff vagy az E föld befogad) az Egy piaci nap egy újabb jelentős állomás. A Mohácsi-féle formanyelv szépen idomul az irodalmi alapanyaghoz, a színházi irónia, az önidézetek, a saját életműre történő reflexió mellett a történeti szituációk színpadra rendezése is ismerősnek hat. A rendezés finoman állítja fel az előadás tartópilléreit: a falusi mikroközösség háborút követő zilált állapota, így a létbizonytalanság és a nélkülözés a kommunista hatalom kiépülésének kontextusában jelenik meg. A tizennégy színészt foglalkoztató előadásban különösen fontos szerepet kap a narrátor-pozícióba helyezett Csóka Mária–Gellért Irén párosa, ami egyfelől produktív dramaturgiai döntésnek bizonyul, hiszen sokkal plasztikusabbá és nem utolsó sorban világosabbá teszi Závada zsúfolt regénytextusát. Emellett az előadás dramaturgiai íve is azt példázza, hogy a történet korántsem célelvűen a pogromok ábrázolása felé tendál. A faluközösség posztháborús viszonyainak kibontása szélesebb keretezést biztosít a lincselések megtörténtének. Gazdagabbá és rétegzettebbé válik Mária alakja, és a kulcsszereplő Hadnagy Sándor (Pál András alakítása) figurája is. Így nemcsak a háborús nélkülözés, az elfojtások és családi titkok garmadája, hanem a patriarchális hatalomviszonyok is érvényesülnek a színészi játékban.

Az Egy piaci nap a Mohácsi-előadásokból ismert formanyelvnek megfelelően a mítosz és a valóság egybefonódása, valamint a tragikum irónián alapuló kifordítása mentén szervezi az 1946-os események színrevitelét. A stilizáltság és a korabeli hangulatvilág keveredéséből összeálló színpadképet egyfelől Remete Kriszta autentikus jelmezei, illetve Khell Zsolt félkörívben elhelyezkedő, deszkarudakat, stilizált szíjakat, láncokat megidéző, sötét színekkel domináló díszlete határozza meg. Ebben a miliőben ritmizálja a történet kibontakozását Mária (Radnay Csilla) és Irén (Martinovics Dorina) párosa. Az első jelenet klasszikus dramaturgiai mintát rajzol meg, hiszen nem várt „idegenek,” valójában holokauszt-túlélő zsidók érkeznek vissza egykori lakóhelyükre, amelynek apropóján a falut reprezentáló tömegben megindul a „keresztény gyerekek eltűnéséről” és a felhalmozott zsidó vagyonokról szóló rémhírek vírusszerű terjedése. Említésre sem érdemes, hogy Mohácsit a történelem logikája izgatja, így nem a múlt felszíni, rekonstruálhatatlan kérdései kerülnek fókuszba, hanem annak mélystruktúrái: ahogy a rendező a színlapi jegyzetben utal rá nem az a kérdés, hogy az akkori elkövetők „gonoszak voltak-e vagy sem”. Mohácsit tehát az foglalkoztatja, hogy a talajvesztés és az erőszak elszabadulásának kelet-európai tapasztalata miként fejezhető ki a színházi jelhasználat, így a színészi játékmód, a dramatikus szöveg, a látványvilág, a zene és a zajképzés együtthatásával. Az eddigi életmű fényében érdemes megemlíteni, hogy Kunvadas színrevitelének módja például ismerős lehet a kisközösségi létezés mentalitáskódjait reprezentáló A falu rossza című korábbi előadásukból, amelyben a 19. századi népszínmű karaktertípusainak ideologikussága is a színészi játék részévé, így reflexió tárgyává válik. Másfelől az irónián alapuló színészi önreflexió nemcsak a hangulati hullámzást, hanem azokat a gesztusokat is „láthatóvá” teszik, amelyeket nézői oldalról a „falusiasság” magatartásmintáiként tartunk számon.  A „falusi mentalitás” ábrázolása ezért is válik rendkívül hitelessé, mivel az iróniára épülő játékstílus sosem hiteti el a befogadóval, hogy képes egy mikroközösség (jelen esetben Kunvadas) naturalista megjelenítésére. A Mohácsi testvérek színpadán a reprezentáció logikája tehát mindig eltávolító és idézőjelekkel tűzdelt, így nézőként mihelyst általánosítanánk Lovas Rozi harcias antiszemita szólamait hallva, vagy a gereblyével rohangáló Sodró Elizát látva, a karakterformálás kimozdításának folyamata folyamatosan meggátol ebben. Ezt tovább erősíti a szerepkiosztások logikája: a színészi játékot a fix karakterek és szerepösszevonások egyvelege szervezi. Mindez egy olyan dramaturgiai sémát rajzol meg, amelynek keretében rögzített karakterjegyek és variálódó identitások szimultán színészi megformálása adja a játéknyelv dinamikáját. Schneider Zoltán és Róbert Gábor párosa azt a múlttal kapcsolatos gondolkodási alapsémát modellálja, miszerint a történelemben mindig is voltak minden hatalmat kiszolgáló, tipikus figurák. És valóban: Schneider és Gábor kettősét rendszerint a pogromok sűrűjében találjuk (előbbi tulajdonképpeni felbujtóként visszatérően ismétli: „de hát én ott se voltam”), karaktereikben a háború utáni megalkuvás archetípusait fedezhetjük fel. Ezt példázza, hogy a pogromokat követően a pártfunkcionárius László Zsolt oldalán találjuk őket ÁVH-s vallatótisztként.

Ennek a játékmódnak a másik vetületeként a kitűnően megkomponált szerepösszevonások mentén kristályosodik ki az Egy piaci nap identitáskoncepciója. A hazatérő zsidókat alakító színészek (Kelemen József, Konfár Erik, Józsa Bettina) az előadás későbbi jeleneteiben a tömeggel sodródó megfigyelőként (Kelemen), rendőrként (Konfár) vagy az antiszemita tömeg tagjaként (Józsa) bukkannak fel. Emellett a pogromok áldozatai mindig a tömegből válnak ki, így nincs statikusan áldozati szerepet megformáló színész. Miközben Kelemen József az örök megfigyelő szerepében ismétli az ominózus „hú de rá fogunk erre b…szni” mondatot, példának okáért később az áldozattá váló Rosenstein szerepében lép színpadra. Ez a mechanizmus lényegében azt a huszadik századi tapasztalatot hozza játékba, miszerint ki, mely szituációban öltheti magára a tettes, vagy szenvedheti el az áldozat szerepkörét. Mindezt az előadás térszervezése is metaforizálja, hiszen a székek és hokedlik illusztrálják a közösségben elfoglalt hely bizonytalanságát. A szerepösszevonások és a színpadi pozíciók variálódásai az adott hatalmi kontextus váltakozásának függvényében a helybirtoklás jogának megvonhatóságát fejezik ki. (Az Egyszer élünk című előadás ikonikus jelenetében szintúgy térbeli metafora utal a holokauszt-túlélő Jolán közösségből való kitaszítottságára, hiszen a színpad bármely részén tartózkodik, minduntalan jelzik neki, hogy „útban van”.)

Az előadás akusztikus rétegnyelvét tekintve az erős drámaiság és az erőszaktól való elidegenítés egyensúlya érvényesül. A pogromábrázolások jelenetei ismétlődő dramaturgiai mintázatot kirajzolva a díszlet általi zajkeltés (lánccsörgetés és deszkapüfölés) összecsiszolt játékán alapulnak és a játékstílusbeli váltásnak köszönhetően szigetként emelkednek ki az előadás szövetéből. A jelenetek végén ugyanis az áldozatot alakító színész a színpad közepén elhelyezkedve, énekbeszédben számol be saját áldozattá válásának folyamatáról. A színpadi tanúságtételnek, vagy performatív emlékműállításnak olvasható megoldás mindenképpen új eleme ennek a dramaturgiai rendnek, amely értelmezhető egyfajta érzékenyítő effektusként is. Az áldozat középpontba helyezését ugyanis direktebb színpadi megfogalmazás kíséri: a játékstílust uraló irónia itt visszavonódik, s a kissé pátoszba hajló hangulatvilág célzott nézői szembesítést eredményez. Gyaníthatóan ez az áldozatközpontúság azt a belátást juttatja érvényre, miszerint az áldozatok léte az, ami konkrét és valóságos, a körülmények elbeszélése pedig a narratívák törvényszerűségeit, a torzítást és az átírást magán viselve sokkalta bizonytalanabb. A szerepösszevonások, így a tettes-áldozat variálódása szintén ezt erősíti fel: a dinamikus tömegjelenetek színpadi látványa a kibogozhatatlanság érzetét hangsúlyozza, és dekonstruálja a „kinek volt igaza?” kérdésével fertőzött magyar emlékezetkultúrát.

Az áldozat azonban visszavonhatatlanul áldozati státuszban marad, ami emlékezésre készteti az utókort: a Mohácsi előadásokban az emlékezés jelenti a gyógyírt. Az előadás zárlata is erre rímel, hiszen a zárójelenetek a történelmi traumák örök elfelejtésének rémképét vizionálják: Mária és Irén férjeik utasítására felhagynak a meséléssel és ígéretet tesznek arra, hogy nem találkoznak többé. A záró párbeszéd fragmentumai („egyszer majd itt is jó lesz élni”) alatt a háttérben félkörívet kirajzoló színészek ritmusosan dúdolják: „Magyarország, Magyarország”, amely nemcsak a kettészakadt emlékezetközösségünket, hanem az emlékezés – kissé pátoszba hajló – kötelességét is színre viszi.

Ettől függetlenül az előadás megrendítő. Tudnék érveket sorakoztatni amellett, hogy az évad egyik legjobbja.

Fritz Gergely


Címke: , , , , , ,
2018.10.18 - tiszatáj

BORDA RÉKA: HOAX – FERENCZ MÓNIKA: HÁTAM MÖGÖTT DÉL
Két, húszas éveiben járó költő verseskötetét adta ki a tavaly a Scolar Kiadó: Borda Rékától, a Hoax-ot míg Ferencz Mónikától, a Hátam mögött dél címűt – és ez nem hoax, akarom mondani nem álhír. Mint ahogy az sem, hogy mindkettőjüknek ez az első kötete. Olvasva őket aztán, őszintén meglephet minket, hogy máris milyen – kifejlett – lírikusi izomzattal bírnak. Nyilvánvalóan nem kezdők… – JAHODA SÁNDOR KRITIKÁJA

>>>
2018.10.18 - tiszatáj

INTERJÚ BENKŐ IMOLA ORSOLYÁVAL
A ZUG művészeti tetthely nevéből adódóan egy kicsi, mégis nyitott színház. Az Őszi Kulturális Fesztivál ideje alatt Benkő Imola Orsolyával, a Homo Ludens Project művészeti vezetőjével beszélgettünk előadástervekről, a befogadás lehetőségeiről és az alkotóközösség színházi nevelésben betöltött szerepéről. – NÉMETH ZSÓFIA INTERJÚJA

>>>
2018.10.18 - tiszatáj

TRANZIT
Múlt és jelen vetülnek egymásra Christian Petzold új filmjében. Az Anna Seghers 1944-es regényén alapuló dráma a II. világháborúban, még pontosabban a nácik által megszállt Franciaországban játszódik, ám a rendező mindezt paradox módon napjainkra vetíti ki, reflektálva a társadalmi-politikai problémák változatlanságára, az idegengyűlölet és a menekültválság napjainkban ugyancsak égető kérdéseire… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.10.17 - tiszatáj

SZILASI LÁSZLÓ KÖNYVBEMUTATÓJA
Kell valaki, aki kérdez, és más, aki felel, de hogy mégse legyen iskolai hangulata, cseréld meg a szerepeket: egy hallgató, Klajkó Dániel kérdez, egy tanár, Szilasi László pedig felel, szigorúan elutasítva a tanár úri megszólítást. Miről beszélgessenek? Az „élet nyersanyagáról”. A testről, és ami benne van – vagy olykor nincs: Luther kutyáiról. – FÖLDESI CSENGE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.10.17 - tiszatáj

AZ ISMERETLEN KERTÉSZ IMRE – FOTÓKIÁLLÍTÁS
Abban a szerencsés, ám mégsem könnyű helyzetben vagyok, hogy ismerhettem Kertész Imrét: az embert és az írót, akivel a barátságom és munkakapcsolatom is több szállal kötődik Szegedhez. E történet 24 évvel ezelőtt vette kezdetét, mikor Erdélyi Ágnesnek köszönhetően egy évig én szervezhettem a Móra Kollégium irodalmi estjeit. Egy ilyen alkalomra érkezett meg 1994. október 28-án az író – emlékszem, ő az egész este folyamán tegezett, én pedig magáztam (35 év volt a korkülönbség közöttünk), ami számomra teljesen természetes volt […]

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

VERES ATTILA KÖNYVBEMUTATÓJA
Három éves kihagyás után visszatért a Próza Nostra Irodalmi Estek című programsorozat Szegedre. Október 4-én a Próza Nostra kritikusai, Benkő Marianna és Pozsár Anett beszélgettek Veres Attila horror szerzővel Odakint sötétebb című regényéről, illetve az idei könyvhétre megjelent novellagyűjteményéről, az Éjféli iskolákról. – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

TENOR3 A MÜPÁBAN
Ma nehéz volna pontosan kiválasztani a világ három legnagyobb tenorját, jómagam legalábbis Kaufmann után elakadnék. Ám háromtenor típusú koncerteket rendezni nagyon is értelmes vállalkozás. Gondolom jövedelmező is, ám engem jobban érdekel a dolog művészi oldala. Bár egy hangfajról van szó, azért nagyon sok alfaj létezik ezen belül is. A Müpa legújabb vállalkozása, amely megkülönböztetésül a tenor a köbön címet kapta, három eltérő típust vonultatott föl… – MÁROK TAMÁS ÍRÁSA

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

JANÁKY MARIANNA:
NOVELLÁK REGÉNYE
Irodalommal foglalkozó emberek olykor hosszasan elvitatkoznak azon, létezik-e női irodalom? S ha igen, mi is az pontosan, mitől az, ami? Nő ír nőkről? Férfi nőkről? Nő férfiakról? A szerzőtől női vagy a témától az? Mi a kulcs? Nemrégiben egy folyóirat tematikus blokkja kapcsán a női tematika kifejezést ahányan vagyunk szerkesztők, annyiféleképpen értelmeztük. Janáky Marianna azonban megkönnyíti a választ erre a kérdésre: nőként ír nőkről nőiesen… – BENE ZOLTÁN KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő