12.10.
| Nemzetközi koreográfusokkal érkezik Szegedre a Közép-Európa Táncszínház >>>
12.02.
| Magashegyi Underground szimfonikus koncert új műsorral >>>
11.29.
| Sass Sylvia a „Krinò” vendége >>>
11.24.
| „mérem a téli éjszakát” – József Attila gondolatvilága versben és értekező prózában (Konferencia) >>>
11.23.
| Rising Stars: ismét a fiatal tehetségeké a Müpa >>>
11.23.
| A gyerekirodalom nagykorúsítása >>>
11.23.
| Katona József Színház – Életrajz-változatok Takács Zsuzsára >>>
11.22.
| Megálló – Petrács Gábor Réteg, rétegződés című kiállításának megnyitója >>>
11.22.
| Ferenczi Gyuri és Lóci egy-egy kultikus lemezről szakért >>>
11.20.
| Mindig más… – Jenei Gyula verseskötetének bemutatója >>>
11.14.
| Más közösségek nyitottságára tanít a belvárosi galéria >>>
11.06.
| 11 óra álmodozás Ravel és Debussy zenéjének bűvöletében >>>
11.06.
| SZNSZ – Hernádi Judit és Kern András Szegeden >>>
10.30.
| Kábé23 – a Kerekes Band első majdnem két és fél évtizede már előrendelhető! >>>
09.27.
| „Emlékek helyett mobiltelefonom volt” >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>

Bende Tamás, Koman Zsombor, Nemes Z. Márió, Frank O’Hara, Sylvia Plath, Szálinger Balázs, Szeles Judit, Szunyog Ágota, Tandori Dezső versei
Balogh Dávid, Bátyi Zoltán, Hidas Judit, Milorad Pavić prózája
Tanulmányok a 100 éve lezárult I. világháborúról
Diákmelléklet: Takács Zsuzsa költészetéről
Fotók Müller Miklósról

>>>

Öt héten át 65 helyszínen közel 300 programmal várja az egyetem és Szeged közösségét a 23. Őszi Kulturális Fesztivál. A programsorozat kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, színházi előadásokat, kiállításokat, irodalmi-közéleti beszélgetéseket is találunk. A fesztivál október 1-jén látványos fényfestéssel nyílik. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati […]

>>>

A pogromok „teatralitása”
2018.07.02 - tiszatáj

A MOHÁCSI TESTVÉREK EGY PIACI NAP CÍMŰ ELŐADÁSA A RADNÓTI SZÍNHÁZBAN

Miután a Mohácsi testvérek az idei évadban bejárták a legfontosabb vidéki színházakat (Szombathelyen, Nyíregyházán, majd Miskolcon hoztak létre előadást), az évadot egy fővárosi rendezéssel zárták. A Radnóti Színházban bemutatott Egy piaci nap című előadás Závada Pál zsidópogromokat ábrázoló regénye alapján készült, s bátran tekinthető a rendezőpáros legutóbbi munkáinak fényében az egyik legjobban sikerült produkciónak. Závada poétikailag igencsak problematikus regényének erényeit lényegében az előadás mutatja fel: miközben a prózai mű egyes szám első személyű elbeszélője túlzottan ráfókuszál az apró részletekre (ellehetetlenítve ezzel az olvasó érzékenyítését), addig az előadás egy koherensebb dramaturgiai rendszerben igyekszik átélhetővé tenni az 1946-os események tragikumát.

A Mohácsi testvérek munkája szervesen illeszkedik az életmű eddigi darabjaihoz: az egész estés múltfeldolgozó-önvizsgáló színdarabok sorában (A helytartó, Csak egy szög, az 56 06, az Egyszer élünk, A Dohány utcai seriff vagy az E föld befogad) az Egy piaci nap egy újabb jelentős állomás. A Mohácsi-féle formanyelv szépen idomul az irodalmi alapanyaghoz, a színházi irónia, az önidézetek, a saját életműre történő reflexió mellett a történeti szituációk színpadra rendezése is ismerősnek hat. A rendezés finoman állítja fel az előadás tartópilléreit: a falusi mikroközösség háborút követő zilált állapota, így a létbizonytalanság és a nélkülözés a kommunista hatalom kiépülésének kontextusában jelenik meg. A tizennégy színészt foglalkoztató előadásban különösen fontos szerepet kap a narrátor-pozícióba helyezett Csóka Mária–Gellért Irén párosa, ami egyfelől produktív dramaturgiai döntésnek bizonyul, hiszen sokkal plasztikusabbá és nem utolsó sorban világosabbá teszi Závada zsúfolt regénytextusát. Emellett az előadás dramaturgiai íve is azt példázza, hogy a történet korántsem célelvűen a pogromok ábrázolása felé tendál. A faluközösség posztháborús viszonyainak kibontása szélesebb keretezést biztosít a lincselések megtörténtének. Gazdagabbá és rétegzettebbé válik Mária alakja, és a kulcsszereplő Hadnagy Sándor (Pál András alakítása) figurája is. Így nemcsak a háborús nélkülözés, az elfojtások és családi titkok garmadája, hanem a patriarchális hatalomviszonyok is érvényesülnek a színészi játékban.

Az Egy piaci nap a Mohácsi-előadásokból ismert formanyelvnek megfelelően a mítosz és a valóság egybefonódása, valamint a tragikum irónián alapuló kifordítása mentén szervezi az 1946-os események színrevitelét. A stilizáltság és a korabeli hangulatvilág keveredéséből összeálló színpadképet egyfelől Remete Kriszta autentikus jelmezei, illetve Khell Zsolt félkörívben elhelyezkedő, deszkarudakat, stilizált szíjakat, láncokat megidéző, sötét színekkel domináló díszlete határozza meg. Ebben a miliőben ritmizálja a történet kibontakozását Mária (Radnay Csilla) és Irén (Martinovics Dorina) párosa. Az első jelenet klasszikus dramaturgiai mintát rajzol meg, hiszen nem várt „idegenek,” valójában holokauszt-túlélő zsidók érkeznek vissza egykori lakóhelyükre, amelynek apropóján a falut reprezentáló tömegben megindul a „keresztény gyerekek eltűnéséről” és a felhalmozott zsidó vagyonokról szóló rémhírek vírusszerű terjedése. Említésre sem érdemes, hogy Mohácsit a történelem logikája izgatja, így nem a múlt felszíni, rekonstruálhatatlan kérdései kerülnek fókuszba, hanem annak mélystruktúrái: ahogy a rendező a színlapi jegyzetben utal rá nem az a kérdés, hogy az akkori elkövetők „gonoszak voltak-e vagy sem”. Mohácsit tehát az foglalkoztatja, hogy a talajvesztés és az erőszak elszabadulásának kelet-európai tapasztalata miként fejezhető ki a színházi jelhasználat, így a színészi játékmód, a dramatikus szöveg, a látványvilág, a zene és a zajképzés együtthatásával. Az eddigi életmű fényében érdemes megemlíteni, hogy Kunvadas színrevitelének módja például ismerős lehet a kisközösségi létezés mentalitáskódjait reprezentáló A falu rossza című korábbi előadásukból, amelyben a 19. századi népszínmű karaktertípusainak ideologikussága is a színészi játék részévé, így reflexió tárgyává válik. Másfelől az irónián alapuló színészi önreflexió nemcsak a hangulati hullámzást, hanem azokat a gesztusokat is „láthatóvá” teszik, amelyeket nézői oldalról a „falusiasság” magatartásmintáiként tartunk számon.  A „falusi mentalitás” ábrázolása ezért is válik rendkívül hitelessé, mivel az iróniára épülő játékstílus sosem hiteti el a befogadóval, hogy képes egy mikroközösség (jelen esetben Kunvadas) naturalista megjelenítésére. A Mohácsi testvérek színpadán a reprezentáció logikája tehát mindig eltávolító és idézőjelekkel tűzdelt, így nézőként mihelyst általánosítanánk Lovas Rozi harcias antiszemita szólamait hallva, vagy a gereblyével rohangáló Sodró Elizát látva, a karakterformálás kimozdításának folyamata folyamatosan meggátol ebben. Ezt tovább erősíti a szerepkiosztások logikája: a színészi játékot a fix karakterek és szerepösszevonások egyvelege szervezi. Mindez egy olyan dramaturgiai sémát rajzol meg, amelynek keretében rögzített karakterjegyek és variálódó identitások szimultán színészi megformálása adja a játéknyelv dinamikáját. Schneider Zoltán és Róbert Gábor párosa azt a múlttal kapcsolatos gondolkodási alapsémát modellálja, miszerint a történelemben mindig is voltak minden hatalmat kiszolgáló, tipikus figurák. És valóban: Schneider és Gábor kettősét rendszerint a pogromok sűrűjében találjuk (előbbi tulajdonképpeni felbujtóként visszatérően ismétli: „de hát én ott se voltam”), karaktereikben a háború utáni megalkuvás archetípusait fedezhetjük fel. Ezt példázza, hogy a pogromokat követően a pártfunkcionárius László Zsolt oldalán találjuk őket ÁVH-s vallatótisztként.

Ennek a játékmódnak a másik vetületeként a kitűnően megkomponált szerepösszevonások mentén kristályosodik ki az Egy piaci nap identitáskoncepciója. A hazatérő zsidókat alakító színészek (Kelemen József, Konfár Erik, Józsa Bettina) az előadás későbbi jeleneteiben a tömeggel sodródó megfigyelőként (Kelemen), rendőrként (Konfár) vagy az antiszemita tömeg tagjaként (Józsa) bukkannak fel. Emellett a pogromok áldozatai mindig a tömegből válnak ki, így nincs statikusan áldozati szerepet megformáló színész. Miközben Kelemen József az örök megfigyelő szerepében ismétli az ominózus „hú de rá fogunk erre b…szni” mondatot, példának okáért később az áldozattá váló Rosenstein szerepében lép színpadra. Ez a mechanizmus lényegében azt a huszadik századi tapasztalatot hozza játékba, miszerint ki, mely szituációban öltheti magára a tettes, vagy szenvedheti el az áldozat szerepkörét. Mindezt az előadás térszervezése is metaforizálja, hiszen a székek és hokedlik illusztrálják a közösségben elfoglalt hely bizonytalanságát. A szerepösszevonások és a színpadi pozíciók variálódásai az adott hatalmi kontextus váltakozásának függvényében a helybirtoklás jogának megvonhatóságát fejezik ki. (Az Egyszer élünk című előadás ikonikus jelenetében szintúgy térbeli metafora utal a holokauszt-túlélő Jolán közösségből való kitaszítottságára, hiszen a színpad bármely részén tartózkodik, minduntalan jelzik neki, hogy „útban van”.)

Az előadás akusztikus rétegnyelvét tekintve az erős drámaiság és az erőszaktól való elidegenítés egyensúlya érvényesül. A pogromábrázolások jelenetei ismétlődő dramaturgiai mintázatot kirajzolva a díszlet általi zajkeltés (lánccsörgetés és deszkapüfölés) összecsiszolt játékán alapulnak és a játékstílusbeli váltásnak köszönhetően szigetként emelkednek ki az előadás szövetéből. A jelenetek végén ugyanis az áldozatot alakító színész a színpad közepén elhelyezkedve, énekbeszédben számol be saját áldozattá válásának folyamatáról. A színpadi tanúságtételnek, vagy performatív emlékműállításnak olvasható megoldás mindenképpen új eleme ennek a dramaturgiai rendnek, amely értelmezhető egyfajta érzékenyítő effektusként is. Az áldozat középpontba helyezését ugyanis direktebb színpadi megfogalmazás kíséri: a játékstílust uraló irónia itt visszavonódik, s a kissé pátoszba hajló hangulatvilág célzott nézői szembesítést eredményez. Gyaníthatóan ez az áldozatközpontúság azt a belátást juttatja érvényre, miszerint az áldozatok léte az, ami konkrét és valóságos, a körülmények elbeszélése pedig a narratívák törvényszerűségeit, a torzítást és az átírást magán viselve sokkalta bizonytalanabb. A szerepösszevonások, így a tettes-áldozat variálódása szintén ezt erősíti fel: a dinamikus tömegjelenetek színpadi látványa a kibogozhatatlanság érzetét hangsúlyozza, és dekonstruálja a „kinek volt igaza?” kérdésével fertőzött magyar emlékezetkultúrát.

Az áldozat azonban visszavonhatatlanul áldozati státuszban marad, ami emlékezésre készteti az utókort: a Mohácsi előadásokban az emlékezés jelenti a gyógyírt. Az előadás zárlata is erre rímel, hiszen a zárójelenetek a történelmi traumák örök elfelejtésének rémképét vizionálják: Mária és Irén férjeik utasítására felhagynak a meséléssel és ígéretet tesznek arra, hogy nem találkoznak többé. A záró párbeszéd fragmentumai („egyszer majd itt is jó lesz élni”) alatt a háttérben félkörívet kirajzoló színészek ritmusosan dúdolják: „Magyarország, Magyarország”, amely nemcsak a kettészakadt emlékezetközösségünket, hanem az emlékezés – kissé pátoszba hajló – kötelességét is színre viszi.

Ettől függetlenül az előadás megrendítő. Tudnék érveket sorakoztatni amellett, hogy az évad egyik legjobbja.

Fritz Gergely


Címke: , , , , , ,
2018.11.20 - tiszatáj

BACON, FREUD ÉS A LONDONI ISKOLA FESTÉSZETE
Még a Frida Kahlo-kiállítás is látogatható, a Magyar Nemzeti Galéria máris tálcán kínálja legújabb tárlatán az egyetemes képzőművészet – talán nem túlzás állítani – egyik legfontosabb korszakát, a Londoni iskola fénykorát. A Magyarországon először látható időszaki kiállítás elsősorban Lucian Freud, Francis Bacon, Leon Kossoff és Frank Auerbach munkásságára fókuszál, de láthatók az iskola utódainak, a figurális festészet tehetséges kortárs alkotóinak munkái is…. – TÓTH EMESE ÍRÁSA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PASS ANDREÁVAL
Sötét folyosón ülünk a Jurányiban, Andreának nem is olyan régen olvasópróbája volt, összekuporodunk a plakátok borította kanapén. Halkan, meghitt suttogással beszélgetünk az Eltűnő ingerekről, arról is, hogyan írunk drámát, várt és váratlan kihívásokról, és a borzasztó űrről… – DRUBINA ORSOLYA INTERJÚJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS MAGYARNÉ ANTAL NIKOLETTEL
A Magyarné Antal Nikolett tollából született Répa, retek, mogyoró című könyv az óvodások szorongásait hivatott oldani a logopédiai foglalkozásokkal kapcsolatban, feladatokkal és kedves illusztrációval segítve a mindennapos gyakorlást és fejlődést. A szakemberrel új könyve kapcsán beszélgettünk, ami az idén jelent meg a Manó Könyvek gondozásában… – MAKKAI-KOVÁCS KRISZTINA INTERJÚJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

A SZENT ÉS A FARKAS
Hiába jutalmazták az idei Cannes-i Filmfesztiválon a Legjobb forgatókönyvnek járó díjjal, a Csodákat dirigáló Alice Rohrwacher filmje mind hagyományos narratívával bíró dramedy-ként, mind szabálytalanságokra és főképp érzéki benyomásokra összpontosító szerzői műként is felsül. Dekoncentrált darab csírájában remek ötletekkel, ám annál slendriánabb kivitelezéssel… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

SECONDHAND (SZOVJETŰDÖK) AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZBAN
Újfent a múltfeldolgozás kedvelt színházi missziója jegyében indította az évadot az Örkény Színház. Bagossy László rendező és a köré gyűjtött, Kovács D. Dánielből, illetőleg a Színművészeti Egyetem hallgatóiból összeálló alkotócsapat Szvetlana Alekszejevics Nobel-díjjal jutalmazott könyvei alapján készítették el a Madách téri teátrum évadnyitó bemutatóját. A Secondhand – szovjetűdök című előadás az oroszországi posztszovjet létezés esszenciáját igyekszik színpadra vinni… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

A VIRÁG JUDIT GALÉRIA KIÁLLÍTÁSA
1904 és 1914 között az 1870-es és 1880-as években született képzőművész generáció a birodalmi Bécs és az elegáns München helyett inkább a kozmopolita Párizst választotta zarándokhelyéül. E nemzedék tagjai elsőként ismerkedtek meg a fauve-ok és a kubizmus fejleményeivel, használták fel művészetükben a francia főváros által nyújtott modern képzőművészeti újításokat. A mostani nonprofit tárlat nem a Magyar Vadak című 2006-os nagyszabású kiállítást akarja lemásolni, hanem a Nagybányai Művésztelep modernista generációjának első nagy sikereit szeretné bemutatni… – JUHÁSZ BÁLINT ÍRÁSA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

MOZART OPERÁJA A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN
Minél pezsgőbb, szellemesebb, érdekesebb előadás a Figaro házassága Szentendrén, annál nehezebb lesz beilleszteni a Szegedi (Pécsi, Miskolci stb.) Nemzeti Színházba. Minél jobban illik a produkció egy kicsi szabadtéri színpadra nyáron, annál nehezebb lesz alkalmazni egy nagy zárt színpadra ősszel-télen. Elsőre jó ötletnek tűnik, hogy ugyanazt a produkciót vigyük be kőszínházakba, takarítsuk meg a díszletek és a jelmezek költségét, no meg a próbák egy részét. Valójában művészi értelemben komoly vérveszteséget okoz… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

SZERGEJ LOZNYICA FILMJE
A Donyeci történetek egy nagyszerű ukrán rendező friss témát érintő, zavarbaejtő filmje. Szergej Loznyica a 90-es évek közepén kezdte a filmes pályafutását. A dátum talán azért tűnik most beszédesnek, mert sokat elárul Loznyica elkötelezettségéről: ekkor a harmincas évei közepén jár, több foglalkozást kipróbál, és sok országban nagyon alaposan körülnéz. Ifjúkori eszmélkedése egyébként olyan területeken folyik, amelyek azóta önálló országokká váltak: a mai Belorussziában született, Ukrajnában és Oroszországban járt iskolában… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

MIKLOSOVITS LÁSZLÓ KÉPZŐMŰVÉSZ SZEGEDI KIÁLLÍTÁSA
Miklosovits a Tiszatáj Galéria falain egyedi műveket, főként tusrajzokat sorakoztatott föl. Ezek között találunk aprólékos mívességgel megdolgozott alkotásokat, nagyvonalúan, úgymond csuklóból feldobott vonalkölteményeket és lavírozott színes tus-festményeket is. Több grafikát gobelinszerű textúrával jelenített meg az alkotó, a finom vonalszövedékek szinte textil hatásúak. De érdekes, hogy a raszteres tónusokkal, térbeli illúziókat is sikerült kelteni s szoborszerű alakzatokat „faragni”… – PACSIKA EMÍLIA ÍRÁSA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő