08.17.
| Ismét Fekete Zaj Fesztivál Mátrafüreden >>>
09.04.
| Budapesti Klasszikus Film Maraton >>>
08.17.
| Szentendrén látható először együtt hazánkban a Söndörgő és az Amsterdam Klezmer Band >>>
08.16.
| Az ötödik Malomfesztiválon minden több lesz >>>
08.10.
| MAMŰ Galéria – A véletlen >>>
08.08.
| Vass Tibor El, Kondor, pláza című önálló kiállítása – Nyílt, ti, tok című csoportos kiállítás >>>
08.07.
| Magyar műemlékek restaurálási folyamatait mutatja be a Teleki László Alapítvány legújabb kiállítása >>>
08.03.
| Hazánk legmenőbb független társulatai a szegedi THEALTER vendégei >>>
08.03.
| Legéndy Jácint performansza a ZegZugban DJ ANDONE estjén >>>
08.02.
| Változó terek – A Duna menti térség történeti térképeken 1650-1800 >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>
08.06.
| Hamarabb kezdődik a Szegedi Szabadtéri 2019-esévada >>>
07.25.
| Szőcs Petra első nagyjátékfilmje a Velencei Filmfesztiválon >>>
07.22.
| Újabb díjat nyert a Virágvölgy >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>
06.20.
| Megjelent a Black Nail Cabaret új videoklipje >>>
06.08.
| Itt vannak az Év Gyerekkönyvei >>>
06.04.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>

Kortárs makedón költők
Krusovszky Dénes, Malárburk József, Tolnai Ottó, Alice Walker prózája
Janáky Marianna drámája
Baka István levelezéséből
Holokauszt – Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet (Goldmann Márta, Jablonczay Tímea, Kelemen Zoltán, Máté-Tóth András, Szőke Dávid Sándor, Turai Gabriella, Wéber Péter)
Nátyi Róbert Endre Béla kiállításáról

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

A pogromok „teatralitása”
2018.07.02 - tiszatáj

A MOHÁCSI TESTVÉREK EGY PIACI NAP CÍMŰ ELŐADÁSA A RADNÓTI SZÍNHÁZBAN

Miután a Mohácsi testvérek az idei évadban bejárták a legfontosabb vidéki színházakat (Szombathelyen, Nyíregyházán, majd Miskolcon hoztak létre előadást), az évadot egy fővárosi rendezéssel zárták. A Radnóti Színházban bemutatott Egy piaci nap című előadás Závada Pál zsidópogromokat ábrázoló regénye alapján készült, s bátran tekinthető a rendezőpáros legutóbbi munkáinak fényében az egyik legjobban sikerült produkciónak. Závada poétikailag igencsak problematikus regényének erényeit lényegében az előadás mutatja fel: miközben a prózai mű egyes szám első személyű elbeszélője túlzottan ráfókuszál az apró részletekre (ellehetetlenítve ezzel az olvasó érzékenyítését), addig az előadás egy koherensebb dramaturgiai rendszerben igyekszik átélhetővé tenni az 1946-os események tragikumát.

A Mohácsi testvérek munkája szervesen illeszkedik az életmű eddigi darabjaihoz: az egész estés múltfeldolgozó-önvizsgáló színdarabok sorában (A helytartó, Csak egy szög, az 56 06, az Egyszer élünk, A Dohány utcai seriff vagy az E föld befogad) az Egy piaci nap egy újabb jelentős állomás. A Mohácsi-féle formanyelv szépen idomul az irodalmi alapanyaghoz, a színházi irónia, az önidézetek, a saját életműre történő reflexió mellett a történeti szituációk színpadra rendezése is ismerősnek hat. A rendezés finoman állítja fel az előadás tartópilléreit: a falusi mikroközösség háborút követő zilált állapota, így a létbizonytalanság és a nélkülözés a kommunista hatalom kiépülésének kontextusában jelenik meg. A tizennégy színészt foglalkoztató előadásban különösen fontos szerepet kap a narrátor-pozícióba helyezett Csóka Mária–Gellért Irén párosa, ami egyfelől produktív dramaturgiai döntésnek bizonyul, hiszen sokkal plasztikusabbá és nem utolsó sorban világosabbá teszi Závada zsúfolt regénytextusát. Emellett az előadás dramaturgiai íve is azt példázza, hogy a történet korántsem célelvűen a pogromok ábrázolása felé tendál. A faluközösség posztháborús viszonyainak kibontása szélesebb keretezést biztosít a lincselések megtörténtének. Gazdagabbá és rétegzettebbé válik Mária alakja, és a kulcsszereplő Hadnagy Sándor (Pál András alakítása) figurája is. Így nemcsak a háborús nélkülözés, az elfojtások és családi titkok garmadája, hanem a patriarchális hatalomviszonyok is érvényesülnek a színészi játékban.

Az Egy piaci nap a Mohácsi-előadásokból ismert formanyelvnek megfelelően a mítosz és a valóság egybefonódása, valamint a tragikum irónián alapuló kifordítása mentén szervezi az 1946-os események színrevitelét. A stilizáltság és a korabeli hangulatvilág keveredéséből összeálló színpadképet egyfelől Remete Kriszta autentikus jelmezei, illetve Khell Zsolt félkörívben elhelyezkedő, deszkarudakat, stilizált szíjakat, láncokat megidéző, sötét színekkel domináló díszlete határozza meg. Ebben a miliőben ritmizálja a történet kibontakozását Mária (Radnay Csilla) és Irén (Martinovics Dorina) párosa. Az első jelenet klasszikus dramaturgiai mintát rajzol meg, hiszen nem várt „idegenek,” valójában holokauszt-túlélő zsidók érkeznek vissza egykori lakóhelyükre, amelynek apropóján a falut reprezentáló tömegben megindul a „keresztény gyerekek eltűnéséről” és a felhalmozott zsidó vagyonokról szóló rémhírek vírusszerű terjedése. Említésre sem érdemes, hogy Mohácsit a történelem logikája izgatja, így nem a múlt felszíni, rekonstruálhatatlan kérdései kerülnek fókuszba, hanem annak mélystruktúrái: ahogy a rendező a színlapi jegyzetben utal rá nem az a kérdés, hogy az akkori elkövetők „gonoszak voltak-e vagy sem”. Mohácsit tehát az foglalkoztatja, hogy a talajvesztés és az erőszak elszabadulásának kelet-európai tapasztalata miként fejezhető ki a színházi jelhasználat, így a színészi játékmód, a dramatikus szöveg, a látványvilág, a zene és a zajképzés együtthatásával. Az eddigi életmű fényében érdemes megemlíteni, hogy Kunvadas színrevitelének módja például ismerős lehet a kisközösségi létezés mentalitáskódjait reprezentáló A falu rossza című korábbi előadásukból, amelyben a 19. századi népszínmű karaktertípusainak ideologikussága is a színészi játék részévé, így reflexió tárgyává válik. Másfelől az irónián alapuló színészi önreflexió nemcsak a hangulati hullámzást, hanem azokat a gesztusokat is „láthatóvá” teszik, amelyeket nézői oldalról a „falusiasság” magatartásmintáiként tartunk számon.  A „falusi mentalitás” ábrázolása ezért is válik rendkívül hitelessé, mivel az iróniára épülő játékstílus sosem hiteti el a befogadóval, hogy képes egy mikroközösség (jelen esetben Kunvadas) naturalista megjelenítésére. A Mohácsi testvérek színpadán a reprezentáció logikája tehát mindig eltávolító és idézőjelekkel tűzdelt, így nézőként mihelyst általánosítanánk Lovas Rozi harcias antiszemita szólamait hallva, vagy a gereblyével rohangáló Sodró Elizát látva, a karakterformálás kimozdításának folyamata folyamatosan meggátol ebben. Ezt tovább erősíti a szerepkiosztások logikája: a színészi játékot a fix karakterek és szerepösszevonások egyvelege szervezi. Mindez egy olyan dramaturgiai sémát rajzol meg, amelynek keretében rögzített karakterjegyek és variálódó identitások szimultán színészi megformálása adja a játéknyelv dinamikáját. Schneider Zoltán és Róbert Gábor párosa azt a múlttal kapcsolatos gondolkodási alapsémát modellálja, miszerint a történelemben mindig is voltak minden hatalmat kiszolgáló, tipikus figurák. És valóban: Schneider és Gábor kettősét rendszerint a pogromok sűrűjében találjuk (előbbi tulajdonképpeni felbujtóként visszatérően ismétli: „de hát én ott se voltam”), karaktereikben a háború utáni megalkuvás archetípusait fedezhetjük fel. Ezt példázza, hogy a pogromokat követően a pártfunkcionárius László Zsolt oldalán találjuk őket ÁVH-s vallatótisztként.

Ennek a játékmódnak a másik vetületeként a kitűnően megkomponált szerepösszevonások mentén kristályosodik ki az Egy piaci nap identitáskoncepciója. A hazatérő zsidókat alakító színészek (Kelemen József, Konfár Erik, Józsa Bettina) az előadás későbbi jeleneteiben a tömeggel sodródó megfigyelőként (Kelemen), rendőrként (Konfár) vagy az antiszemita tömeg tagjaként (Józsa) bukkannak fel. Emellett a pogromok áldozatai mindig a tömegből válnak ki, így nincs statikusan áldozati szerepet megformáló színész. Miközben Kelemen József az örök megfigyelő szerepében ismétli az ominózus „hú de rá fogunk erre b…szni” mondatot, példának okáért később az áldozattá váló Rosenstein szerepében lép színpadra. Ez a mechanizmus lényegében azt a huszadik századi tapasztalatot hozza játékba, miszerint ki, mely szituációban öltheti magára a tettes, vagy szenvedheti el az áldozat szerepkörét. Mindezt az előadás térszervezése is metaforizálja, hiszen a székek és hokedlik illusztrálják a közösségben elfoglalt hely bizonytalanságát. A szerepösszevonások és a színpadi pozíciók variálódásai az adott hatalmi kontextus váltakozásának függvényében a helybirtoklás jogának megvonhatóságát fejezik ki. (Az Egyszer élünk című előadás ikonikus jelenetében szintúgy térbeli metafora utal a holokauszt-túlélő Jolán közösségből való kitaszítottságára, hiszen a színpad bármely részén tartózkodik, minduntalan jelzik neki, hogy „útban van”.)

Az előadás akusztikus rétegnyelvét tekintve az erős drámaiság és az erőszaktól való elidegenítés egyensúlya érvényesül. A pogromábrázolások jelenetei ismétlődő dramaturgiai mintázatot kirajzolva a díszlet általi zajkeltés (lánccsörgetés és deszkapüfölés) összecsiszolt játékán alapulnak és a játékstílusbeli váltásnak köszönhetően szigetként emelkednek ki az előadás szövetéből. A jelenetek végén ugyanis az áldozatot alakító színész a színpad közepén elhelyezkedve, énekbeszédben számol be saját áldozattá válásának folyamatáról. A színpadi tanúságtételnek, vagy performatív emlékműállításnak olvasható megoldás mindenképpen új eleme ennek a dramaturgiai rendnek, amely értelmezhető egyfajta érzékenyítő effektusként is. Az áldozat középpontba helyezését ugyanis direktebb színpadi megfogalmazás kíséri: a játékstílust uraló irónia itt visszavonódik, s a kissé pátoszba hajló hangulatvilág célzott nézői szembesítést eredményez. Gyaníthatóan ez az áldozatközpontúság azt a belátást juttatja érvényre, miszerint az áldozatok léte az, ami konkrét és valóságos, a körülmények elbeszélése pedig a narratívák törvényszerűségeit, a torzítást és az átírást magán viselve sokkalta bizonytalanabb. A szerepösszevonások, így a tettes-áldozat variálódása szintén ezt erősíti fel: a dinamikus tömegjelenetek színpadi látványa a kibogozhatatlanság érzetét hangsúlyozza, és dekonstruálja a „kinek volt igaza?” kérdésével fertőzött magyar emlékezetkultúrát.

Az áldozat azonban visszavonhatatlanul áldozati státuszban marad, ami emlékezésre készteti az utókort: a Mohácsi előadásokban az emlékezés jelenti a gyógyírt. Az előadás zárlata is erre rímel, hiszen a zárójelenetek a történelmi traumák örök elfelejtésének rémképét vizionálják: Mária és Irén férjeik utasítására felhagynak a meséléssel és ígéretet tesznek arra, hogy nem találkoznak többé. A záró párbeszéd fragmentumai („egyszer majd itt is jó lesz élni”) alatt a háttérben félkörívet kirajzoló színészek ritmusosan dúdolják: „Magyarország, Magyarország”, amely nemcsak a kettészakadt emlékezetközösségünket, hanem az emlékezés – kissé pátoszba hajló – kötelességét is színre viszi.

Ettől függetlenül az előadás megrendítő. Tudnék érveket sorakoztatni amellett, hogy az évad egyik legjobbja.

Fritz Gergely


Címke: , , , , , ,
2018.08.21 - tiszatáj

CEREDI NEMZETKÖZI KORTÁRS MŰVÉSZTELEP
Van egy kis utca Cereden, aminek nincs neve. Mintha nem is létezne, pedig a község fő utcájából, a Kossuth Lajos utcából kanyarodik ki. A nincs neve utca sarkán áll a Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelep tájháza, amit tavaly vásároltak meg, teljesen lerobbant állapotban, de már a tavaly annyira rendbe tették, hogy abban az évben ott is sor kerülhetett kiállításra. Még sok a tennivaló az épületen… – ABAFÁY-DEÁK CSILLAG ÉS KÖLÜS LAJOS BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.08.21 - tiszatáj

BESZÁMOLÓ A MALOMFESZTIVÁLRÓL
Elérkezett az utolsó napjához az ötödik Malomfesztivál. Irodalmi workshop, népzenei taktusok, hajnali goa buli. Ilyennek látta a harmadik napot “elsőmalmozó” tudósítónk. – VARGA RÉKA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.08.20 - tiszatáj

RÓZSAVÖLGYI ZSUZSA ÉS
AZ M STUDIO
Két „táncelőadást” is láttunk a Thealteren, s bár látszólag semmi közük egymáshoz, eszembe jutott a kérdés, vajon mit tenne az a három, liftbe szorult férfi, ha beszabadulnának Rózsavölgyi Zsuzsa 1.7 című előadásának a színpadára? – IBOS ÉVA KRITIKÁJA

>>>
2018.08.19 - tiszatáj

AZ UTOLSÓ KÉT NAP A THEALTEREN
A Thealter utolsó két napja igazi színházi ínyencségeket tartogatott a fesztivál résztvevői számára. Pénteken egy minden elemében egyedi és sajátos táncnyelvi produkciót, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Lift – boys will be boys című koreográfiáját tekinthette meg a nagyérdemű. Fehér Ferenc rendezésében három színész, Deák Zoltán, Szekrényes László és Veres Nagy Attila szerepelnek egy liftkabin alapterületének megfeleltethető aprócska térben. Az előadás kizárólag mozgásra épül, verbalitás nincs… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.08.18 - tiszatáj

BESZÁMOLÓ A MALOMFESZTIVÁLRÓL
Sátor, napfelkelte, kakasszó, nehézkés ébredés. Következzen a Malomfesztivál második – esős – napjáról szóló beszámoló, ahogyan azt “elsőmalmozó” tudósítónk látta. – VARGA RÉKA BESZÁMOLÓJA 

>>>
2018.08.17 - tiszatáj

BESZÁMOLÓ A MALOMFESZTIVÁLRÓL
Ötödik alkalommal nyitotta meg képzeletbeli kapuját a szerbiai falu, Orom és a határában elterülő Malomfesztivál. Az első nap eseményeibe „elsőmalmozó” tudósítónk szemén keresztül tekinthetnek be. – VARGA RÉKA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.08.16 - tiszatáj

BRECHT ÉS SHAKESPEARE A THEALTER HATODIK ÉS HETEDIK NAPJÁN
A Thealteren bemutatott előadások közül kettő is több ízben bizonyította, hogy az alkotók életkora és a színházi hierarchiában elfoglalt státuszuk egyáltalán nincs egyenes arányban előadásaik esztétikai minőségével. Azaz sosem jelenthet kiindulási alapot, hogy egy adott előadás alkotója évtizedek óta a pályán van, avagy éppen a színművészeti végzős hallgatója… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.08.14 - tiszatáj

A THEALTER ÖTÖDIK NAPJA
Három megtekintésre érdemes előadás szerepelt egymás után a programban. Elsőként délután hatkor a k2 társulatának A Cenci-ház című előadása volt látható a régi zsinagógában, ezt követte Kokan Mladenović Felhő a nadrágban című rendezése a Kisszínházban, hogy aztán a kitartó közönség újra a Hajnóczy utcában találja magát a színművészetisek Az éjszaka a nappal anyja című produkcióján… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő