„Bennünket csak a magyar nép sorsa érdekel…”

SÁRKÖZI GYÖRGY VÁLLALÁSA

Szavaknak szelíd pásztora lettem:
De káromkodni volna kedvem.
(Pásztorok)

Méltó tagja volt a 20. század első felében jelentkező, Ady Endrét követő költő-nemzedéknek. De több is ennél: olyan ember, aki – Illyés Gyula szavaival – „mindig a bajban lévők sorsát vállalta”. Vállalta a népi írók összefogását, egyengetve a közöttük lévő olykor eltérő álláspontokat. Megalkotta a korabeli népsorsot bemutatni szándékozó „Magyarország felfedezése” könyvsorozat tervét, részt vett a Márciusi Front programjának, 12 pontjának megfogalmazásában, s ezért 1938 áprilisában bíróság elé állították Illyés Gyulával, Erdei Ferenccel, Kovács Imrével és Féja Gézával együtt. Egy hónapi fogházra ítélték, valamint egy évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyanilyen időtartamra való felfüggesztésére. Vallomásában a bíróság előtt a következőket mondotta: „A magyarság nagy része igenis nyomorúságban él. Ezen szeretnénk mi segíteni… Mi nem vagyunk a faji mítosz megszállottjai, nem vagyunk internacionalisták, és nem világforradalomért küzdünk, bennünket csak a magyar nép sorsa érdekel.” Ez a törékeny alkatú költő bátor, a magyar elesettek ügyéért kiálló ember volt!

Miután a Válasz szerkesztője lett, vállalta az olykori nélkülözést is, hogy a folyóiratot fenntarthassa. Élete végén pedig – nem élve a többször felkínált menekülés lehetőségével – barátainak mártír sorsában osztozott. A vállalás mellett a becsület is vele született tulajdonsága volt. A lírai költő alkata, életérzése és humanizmusa mellett élt benne egy másik „én” is: az irodalmi harcot felvállaló, a társadalmi igazságosságért és a magyar népsors javításért küzdő ember. Emellett mindvégig szerény, a látványos szerepléstől idegenkedő maradt. Regénye, drámája, elbeszélései, műfordításai nem mindennapi tehetségről és sokoldalúságról tanúskodnak. Költészete, sajnos, a várható mértékben nem teljesedhetett ki: fogyatkoztak versei, mert részint a vállalat küzdelem szólította más útra, részint negyvenhat éves korában a mártír-sors vetett véget az életének.

Versei nyomán emlékezünk reá, ami részben személyes indítású, hiszen egy többhúrú, változatos tematikájú költészetnél mindig egyedi, hogy melyik verse, hangulata, sora ragadja meg az olvasót. Egyéni hangja mellett költészetünk múltjának értékeire – Petőfire, Aranyra, József Attilára – épített, ahogy kortársai, akár Illyés Gyula vagy Szabó Lőrinc. A magyar líra értékes hagyományainak követője. A derűs életöröm, a szerelem, a természet varázsa éppúgy témája volt, mint a haza féltése és az élet elmúlása.

Már az első verseskötetében, az Angyalok harcában, huszonhét évesen, érett költőként jelentkezett, teljesen új, egyéni hangon, nagy gonddal, művészien megformált versekkel. Babits Mihály az elsők között ismerte fel tehetségét és adta meg költői rangját: „mélyen vallásos lélek, ki a föld virágaitól az éj csillagain át egyenesen Istenig szárnyal… hazafias lélek, kinek hazája romlására legfeljebb sóhaja van… több köze van az angyalokhoz, mint a harchoz.” Valóban hívő, senkinek sem ártó ember volt. Fokozatosan gazdagodó költői pályájára mindvégig jellemzők e megállapítások.

Sárközi György mestere az érzékletes költői képalkotásnak, varázsa és zenéje, olykor időmértékes ritmusa van a sorainak, és az elégikus hangulatok mellett áradó, szinte vallásos rajongással szól a természetről, a kertekről és az évszakok múlásáról, melyek Radnóti Miklósnak is hasonló élményt jelentettek. A Hegytetőn első sorai gyönyörű őszi képpel kezdődnek: Ismeritek szeptember könnyű szelét, mely a szőke avarba / Lágy ujjakkal kotorász, (hisz kedvese aranyhaja az), / S fürge lábbal rugaszkodik a fák borzongó ormain által? – Csupa szín, hang a Nyári kert is.

Elénk tűnik Sárközi György belső világa, az értékei, és amiből a költészete sarjadt, akikhez tartozónak érezte magát, mindezt a Magyar árnyakban fogalmazta meg: ők a „magyar sors halhatatlan árnyai”, és ezek az árnyak „jajongják… ezer év hiába folyását”. Csokonai, Berzsenyi, Vörösmarty, Arany, Vajda János és Ady nevét és értékeit idézi.

Második kötete, a Váltott lélekkel, egy év múlva jelent meg, kisebb terjedelmű, negyven verset tartalmaz. A költő vívódásai, kételyei fogalmazódnak meg, az önvizsgálat, az átmeneti lelki válság jelentkezik soraiban, és mindez zömében egyéni szerkesztésű szabadversekben. Az előző kötet bukolikus tájai és idilljei foszlanak, hullnak. Ebből a hangulatából fakadt fel a Sírvers, a kötet egyik legértékesebb darabja. De végül itt is az értékek szertefoszlásához érkezik: S immár ajkatlan vigyorgó fogak csikorogják sárgán: ó jaj, mit ér, hogy / E koponyának egykor lelke volt, s nagyon tudott szeretni, / S e koponyának egykor nyelve volt, szépen tudott dalolni? A kötet címadó versének utolsó sora jellemző az akkori életérzésére: semmi, semmi sem jó úgy, ahogy van.

Az 1941-ben megjelenő Higgy a csodában! már az elkomorulás kötete. Tematikájában ugyan megjelenik egy újabb terület: a népiek feltárta élethelyzet, akár a Pásztorok, a Cigányok vagy a Balogh András című verseit olvassuk. Kapával vállán / Bandukol hazafelé Balogh András, / Együtt lépünk a porban, / De lépésem nyomtalan, árnyékom láthatatlan. – Azonosul a népével, a kötetnek már felépítésében is tükröződik a táguló majd szűkülő világ: Falu, Város, Ország, Én, Te. Egybeforr a vállalt társadalmi küzdelemmel, de a mélyen humanista költő ekkor már érzi, hogy a vész felé rohan az ország. A jég alatt című versében a környező világ lényegét tömören fogalmazza meg: Van egy ország a jég alatt, / S ködös álmokban nő egy másik, – / Jég alatt élünk s az idő / Fölöttünk gyorsan korcsolyázik Segítségül itt már csak a csodák jöhetnek… .

Az utolsó kötetének tervezett címe: Mindhalálig. Munkaszolgálatba indulása előtt rendezte kötetbe ezt a huszonkét költeményt, melyek már csak a halála után jelenhettek meg. Döbbenetesen találó és egyben a szomorú véget sejtető cím! Egyre inkább szembekerült elsötétülő korával, és csupán a családja nyújtott belső támaszt. Versei a legnagyobbak közé sorolhatók, árad belőlük az aggódás, a súlyos előérzet népének várható sorsáért, a vállalt közös szenvedés megsejtése, és az egyéni elmúlás gondolata. A November őszi képébe ágyazva már ott a halál előérzete. A fák csupaszon állnak: csontra-bőrre vált / tagokkal, várván a halált… Ősz vicsorog rám, messzeküld.  / ”Meghalsz, ha el nem menekülsz!”… De én csak állok, mint a fák, / kopaszon várom a halált. – A Nyári ég zivatar előtt is a közelgő vihar sejtetése.

Lélekben mérhetetlenül magára hagyott lett ebben az eldurvuló időben, ahogy az Öregségben megfogalmazta: csak én magam tündököltem, / mint a betlehemi csillag. Fájdalmas ars poetica, visszatekintés az életére: a megbékélni vágyó, de erre mégsem képes költőre. Végül pedig a kötet záró versfüzére következik: az Esőcseppek, amely négysorosokból áll, ezek a legszomorúbbak, a legmeghatóbbak, bennük a jövő jóslatával: Eljön a nap, hogy többet nem leszek, / a könyvespolcon kis kötet leszek. / Mi életem volt: öröm, szenvedés, / sötét sorok örök csendjébe vész.  – A komoruló időben a Faustot fordította, olvasta, amíg még könyv lehetett a kezében.

Gyermekkori emlék él bennem: még nyolc éves sem lehettem, amikor apám magával vitt, és az Athenaeum Kiadónál először találkoztam véle, egy könyvet kaptam tőle, Benedek Elek meséivel. Ebből tanultam meg folyamatosan olvasni. Utána szinte vártam az újabb találkozásokat és az újabb könyveket, de egy idő után, sajnos, már hiába… Íróasztalomon az első versesköteteinek az Athenaeum által kiadott szerény formátumú példányai, dedikálva. Megható emlékek a múltból. Vannak ereklyék és vannak emberek, akiket mindvégig őrzünk, részint magyarázható, részint tudat alatti kötődéssel…

A balfi táborban, ahol az éhező, hiányos ruházatú munkaszolgálatosakkal naphosszat védővonalat ásattak, kitartott barátai, Szerb Antal és Halász Gábor mellett, az emberi tisztesség példáját vállalva. Velük volt az utolsó óráikban, enyhíteni próbálva szenvedésüket, majd pár nap múlva követte őket a jeltelen sírba. Kínok között, éhezve, szenvedve halt meg, s a halál már megváltás lehetett a testi fájdalom és a megaláztatások közepette. Élete során többször volt nagybeteg, halálérzetei is támadtak, de az Angyalai mellette állottak. Ebben a szörnyű helyzetben azonban már nem tudták megvédeni a földi Sátánokkal szemben. Ennek a mindvégig tiszta jellemű, életének jelentős részét a magyarságért áldozó embernek a zsidó származása miatt kellett meghalnia! Az Ő mártír-sorsa is példázza: mennyi emberi és szellemi értékünket pusztította el a tébolyult kor. Őrizzük jobban az emlékét! Nem teljesedhet be az Esőcseppek utolsó sorainak jóslata!

Mint lehelet a hideg ablakon,
úgy sorvad el emlékem egy napon,
s mint a porszem, mely sivatagba hull,
az időbe veszek nyomtalanul. 

2017.

Féja Endre