„mert erre valahogy szükség van”

INTERJÚ STEIGLER ANETT PEDAGÓGUSSAL

A 2018-as Könyvhetet Boldizsár Ildikó meseterapeuta nyitotta meg. Ennek apropóján Steigler Anettel beszélgettünk, aki a Képzerdő interaktív játszóház és képzőhely falain belül ősztől mesefoglalkozást indít Szegeden. 

– Mit jelent számodra a meseterápia?

– Amit én tartok, az elsősorban nem terápiás jelleggel zajlik, ezért inkább mesefoglalkozásnak nevezném. Nem egy-egy problémára keressük a megoldást, hanem az önismeret vagy az öröm kedvéért olvasok, mondok mesét a gyerekeknek. Ennek kapcsán különböző foglalkozásokat csinálok velük. Egy-egy ilyen foglalkozás középpontjában egy-egy mese áll, ez lehet népmese vagy akár kortárs műmese is. Ami alapján mesét szoktam választani, az elsősorban az egyes gyerekek személyisége, élethelyzete vagy a csoport sajátosságai. Az így választott meséhez kapcsolódóan végzünk különböző légzőgyakorlatokat, akár mozgásos játékokat, vagy alkotói feladatokat. Emellett fontosak azok a gyakorlatok, amikor nekik kell a véleményüket kifejteni, vagy az érzéseiket elmondani a mesékkel kapcsolatban. Nagyjából így zajlik egy foglalkozás. 

– Mesélj magadról! Hogyan találtál rá a mesefoglalkozásra?

– Alapvetően festészetet tanultam, majd rajztanárként végeztem az egyetemen. Mindig is a művészetterápia volt az a vonal, ami engem nagyon vonzott, illetve az önismeret-fejlesztés jegyében több más dolog is. Évek óta keresem azokat az eszközöket, amik ez utóbbihoz jól jöhetnek, akár a saját magam tekintetében, akár a gyerekekkel vagy felnőttekkel való foglalkozás során. Így a tanári végzettségemhez hozzáadódtak különböző kiegészítő képzések, mint az élménypedagógia, társasjáték-pedagógia, így merült fel a meseterápia is, de jógaoktató is vagyok. A jógafoglalkozásokat egyrészt önállóan próbálom tartani, másrészt pedig becsempészni más jellegű alkalmakba is. Tulajdonképpen ezekben az azonos elemeket látom, tehát nem egy-egy különálló területként tekintek rájuk.

Mindegyik területnek van egy hasonló szellemisége, célja, és ezeket nagyon szépen össze lehet fűzni.

Akár a fejlesztési területek, akár az örömszerzés vagy a képzeletmozgósítás érdekében jól alkalmazhatóak.

– Volt oktatód vagy mentorod a meseterápia elsajátítása során, vagy önképzéssel tettél rá szert?

– Boldizsár Ildikó népmesével és műmesével kapcsolatos képzéseit végeztem el. Ezek 30 órás pedagógusképzések, az egyiket a sok érdeklődő miatt – szerencsésen – Szegeden tudtam látogatni, a másikat pedig Budapesten.

– Volt már rá példa, hogy végigvittél egy foglalkozást a problémától a megoldásig?

– Jelenleg egy tanodában gyerekcsoportokkal foglalkozom, hozzájuk indirekt módon viszem be a meséket. Tehát nem úgy néz ki egy nap, hogy azért jönnek, hogy mesefoglalkozáson vegyenek részt, hanem itt vannak délutánonként nagyjából 3-3 órákat, és ezekbe a foglalkozásokba viszem be a mesét, de hozzákapcsolok rajzolást, vagy valamilyen élménypedagógiai játékot. Alsós gyerekekkel foglalkozom egyébként, így nagyon sokszor felmerül az egymás kirekesztése, az el nem fogadás kérdése, ugyanakkor esetükben is nagyon fontosnak tartom az önismeretet. Ezek mentén válogattam össze meséket a tanév során, és dolgoztunk a témákkal, ilyen értelemben egy folyamatot vittünk végig.

– Manapság a klasszikus meséket és mesekönyveket háttérbe szorítják a rajzfilmek. A gyerekek így mennyire nyitottak a foglalkozásra?

– Először tiltakoznak az emberek.Tartottam foglalkozást középiskolásoknak és felnőtteknek is. Eleinte – főleg a középiskolások – meglepődnek:

Micsoda? Mese? Nekem mi közöm a mesékhez?

Alapvetően azt kell tudni a mese műfajáról, hogy elsősorban felnőtteknek lett kitalálva, nem gyerekeknek. Ezen a kis döccenőn egyébként elég gyorsan át szoktunk lendülni. Egy alkalommal a középiskolás csoport döntött úgy, hogy direkt nem fog figyelni, mert „Nehogy már kisgyereknek nézzem őket, hogy mesét olvasok nekik”. Aztán, saját bevallásuk szerint, nem bírták ki, hogy ne figyeljenek oda. Egyszerűen olyan témát sikerült választani, ami az ő életükben teljesen aktuális volt. A kisebbeken is azt látom, hogy amikor kérik, hogy legyen mese a foglalkozáson, akkor ők arra gondolnak, hogy vetítsünk ki egy projektorra a TV-ben látott mesék közül valamelyiket. Mire mutatom a könyvet, hogy: „Én pedig erre gondoltam…”, és akkor csalódottak lesznek. Először. Utána nagyon könnyen bevonhatóak, mert erre valahogy szükség van.

– Szeptemberben mesefoglalkozást fogsz indítani a Képzerdőnél. Beszélnél erről bővebben?

– Mivel az önismeret egy számomra kiemelten fontos terület, úgy képzelem a foglalkozást, hogy hosszabb időtartam alatt – az nagyon szuper lenne, ha egy féléves idősávban tudnék gondolkodni –adott csoportot vezetnék végig egy folyamaton. Először nyilván nagyon fontos megismerni egymást, hogy a bizalmat kiépítsük a csoportban, és ahogy megismerem őket, el tudom dönteni, mi az a téma, amiben ők érintettek. Lehet, hogy mondjuk a barátságról szeretnének többet tudni, vagy a célok kitűzésével vannak esetleg problémáik, vagy ha olyan korosztály van, akik épp most kerültek iskolába, akkor azokkal a nehézségekkel hogyan tudunk megküzdeni. Igazából én a folyamat elejét tudom jól belőni, ami biztosan az ismerkedésre, bizalomépítésre épül, de aztán a folytatást a csoport határozná meg.

– Szegeden mennyire nyitottak erre?

– Eddig azt tapasztaltam, hogy kevésbé. Ugyan nagyon sokan hallottak a meseterápia fogalmáról, főként, talán Boldizsár Ildikónak köszönhetően, aki beemelte a köztudatba ezt a témát, de még mindig kisgyerekekhez kötik főleg, tehát óvodásokhoz, kisiskolásokhoz.

Az üzenet még nem ment át teljesen, hogy ezt lehet idősebbekkel, felnőtt csoportokkal is végezni.

Ebben még van hova fejlődnünk, de én bizakodó vagyok. Az óvónő húgomon keresztül tudom, hogy Budapesten széles körben érdeklődnek iránta, Szeged így kicsit el van maradva – de be fog érni a dolog.

– Kiknek ajánlod?

– Mindenkinek, mert a mesék annyira sokszínűek, hogy egyszerűen minden élethelyzetre lehet találni egy mesét. A történet nagyon szépen végigvezeti, hogy megtaláljuk, hol az a konfliktus, akár elakadás az életünkben, amin túl kell lendülnünk. Egy-egy ilyen mesében egy mintázatot láthatunk, hogy a hős hogyan keveredhetett ebbe a káoszba, ebbe az elakadásba, és hogy milyen utat, segítőket talált ahhoz, hogy ebből ki tudjon jönni, és szépen fejlődjön tovább. Ez nyilván nem ennyire direkt módon van leírva, de hogyha picit beleérzünk az ő helyzetébe, és átgondoljuk, akkor jellemzően mindenki számára találhatunk olyan mesét, amely segíthet az egyes élethelyzetekben.

Földesi Csenge

Fotó: Höffler Norbert