Tiszatájonline | 2018. július 1.

Kustos Júlia versei

a ház, amiben felnőttem, a szívem alakját vette fel.
vagy éppen fordítva; összehasonultunk.
bőrömön, mint hámló cserepek,
sok szamárfüles, gyerekszoba-kék fénykép.
az egyiken kamaszként állok, a jövőbeli énem
arcába nevetve.
vállaimba egy hitetlen, de annál élőbb feszület
dermedt, és csak arra vár, hogy elé kerüljek;
megcsúfolt ajkakkal, beszakadt körmökkel,
s legyen kútmély, szigorú a szemem […]

MÓRICZ 2018 rovatunkban az idei Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjasokat mutatjuk be. 

Kustos Júlia 1996-ban született Szombathelyen, jelenleg Budapesten él. Versei eddig a Műút, a Helikon,  a Csillagszálló, az Új Forrás és az Apokrif folyóiratokban jelentek meg. Móricz ösztöndíjasként első verseskötetének összeállításán, valamint első regényén dolgozik.

 

 

Hedvig

a ház, amiben felnőttem, a szívem alakját vette fel.

vagy éppen fordítva; összehasonultunk.

bőrömön, mint hámló cserepek,

sok szamárfüles, gyerekszoba-kék fénykép.

az egyiken kamaszként állok, a jövőbeli énem

arcába nevetve.

vállaimba egy hitetlen, de annál élőbb feszület

dermedt, és csak arra vár, hogy elé kerüljek;

megcsúfolt ajkakkal, beszakadt körmökkel,

s legyen kútmély, szigorú a szemem.

pöndörödve fognak égni sarkai,

s elválaszthatatlanul, saját bőröm kérge,

mikor a padlástér állott levegőjébe kiáltom,

mikor én leszek a saját födémembe csapódó

isteni harag,

a disszonáns felvezetőnknek mindenkorra vége.

 

 

május

ANNA

esti program: egyszerre kihallani az összes szimfóniát.

figyelem, ahogy a dióleveleken a kiégett fény

előbb mohazöldbe, majd olívába vált át.

elfogad az alkonyat felett mélyülő ég,

és követ, mint madarak a tavaszi, fraktáló halált.

szemeimbe így ül megbarátkozás,

izmaim közé tejsav feszül, jólesően.

mikor isten tenyerébe motyogsz értem imát:

bőrömre borítod új erődet.

mennyedig emel, onnan nézlek, távolabbról,

de annál élesebben látom csodálnivalóan vad hited.

mintádra próbálom megfejteni napjaim;

szilánkonként törve ki egy akvárium falát,

saját testemhez bújni közel.

a határon

édes öregem – mondja a szőkébbik, a nagyobb szájú,

aki mielőtt folytatja, mindig a közönség biztatására vár.

édes öregem – mondja újra, és a másikat, a magasabbat

jóindulatúan veregeti lapockán.

látod ezt itt? – balra táncolva, pólóját fél vállra engedve,

hogy a pillanatot el ne vétse, mutatta meg egy részeg hajnal

testre írását. mert ez a szőkébbik és nagyobb szájú

szereti a kényszerkáosz közepére engedni saját tornádóját.

a nyolc véres heg mögül a szemcsücsökből úgy sandít fel,

mint hentes a vágóhídi marhára, pont mikor

szügyig döfi a kést, és

kicsit szégyelli ugyan, de megkeményedik

az ártatlanság remegése felett.

mikor a másik, a magasabb, a párhuzamos marásokra tekint

a szociogram vonalai egy csúf mikro-háromszögben érnek össze.

ami igazán érdekes, de elhallgatva áll,

hogy kihez tartozhat a köröm másik fele.