Tiszatájonline | 2018. június 17.

„…nem is vagyok próféta”

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS KEMÉNY ISTVÁNNAL
Június 12-én az Ünnepi Könyvhét keretében Kemény István volt a Grand Café vendége. Lúdbőr című esszé- és Nílus című verseskötete kapcsán a szerzővel Klajkó Dániel beszélgetett… – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS KEMÉNY ISTVÁNNAL

Június 12-én az Ünnepi Könyvhét keretében Kemény István volt a Grand Café vendége. Lúdbőr című esszé- és Nílus című verseskötete kapcsán Klajkó Dániel beszélgetett a szerzővel

Kemény István első kötete a nyolcvanas években jelent meg az ELTE gondozásában, és ahogyan az interjúiból kiderül, szeretettel gondol vissza azokra az időkre, tudhattuk meg Klajkó Dánieltől. Ezzel kapcsolatban Klajkó arra volt kíváncsi, mit jelent és jelentett Kemény számára a bölcsészkar, a bölcsészet. Válaszában a költő először a mai viszonyra reflektált, ti. kevesen jelentkeznek a bölcsész szakokra. Ellenben az ő idejében ezek a képzések menőnek számítottak, és ahhoz képest hányan jelentkeztek, kevesen kerültek be. Meglátása szerint, aki tanulni akart, olyan oktatókat hallgathatott, akik felkészültek voltak az akkor trendinek számító tudományos irányzatokból (a kommunista rendszer ellenére is). Úgy érezte, a bölcsész oktatás hatására nagyjából a világgal is képbe kerültek.

Kiderült, a 2010-ben megjelent, Bartis Attilával közös esszékötet egyik állítása szerint bizonyos fogalmak, mint például a kommunizmus, mára elveszítették jelentéshordozó erejüket. Klajkó kérdése arra irányult, továbbadhatóak-e ezek a fogalmak, és ha igen, az író feladatai közé tartozik-e ez az átadás? Kemény szerint a kötet megjelenése idején úgy tűnt, nem lehet mit kezdeni a kommunista ideológiával, hiszen a rendszerváltás és 2010 közt nagy változás ment végbe. ’10 óta pedig ismét rengeteg átalakulás zajlott le világpolitikai szinten is, ami miatt úgy érzi, mintha visszatért volna az az idő, amelyben felnőtt. Mint mondta, nem a jó értelemben vett szabadság valósult meg, hanem egy demagógabb rendszer. Klajkó kifejtette, mind a Nílus, mind a Lúdbőr szövegeit foglalkoztatja a 20. századi trauma, a történelem és a politika kérdésköre, és az irodalmat sem lehet ezekről leválasztani. Kemény egyetértett, ugyanakkor hozzátette, napjainkban a jelenben való lét dominál – a múlt és a jövő homályosnak tűnik.

A történelmi tudás, a történelmi tudat hiánya jellemzi társadalmunkat.

Kemény esszéiben jellemző a negatív hangvétel, jóllehet megjelenik bennük a jövőbe vetett tekintet is. A modernista ember jövőbe vetett tekintetéről például többször is szót ejtenek a szövegek, hívta fel rá a figyelmet Klajkó, majd megkérdezte: mennyire esnek egybe ezek a tekintetek? Kemény, saját bevallása szerint, fél életében arról gondolkozott, mennyi ideje van még hátra az emberiségnek – ehhez képest kifejezetten derűlátóak a szövegei. A politikát, a technológiát, a technológiai szingularitást, vagy a mesterséges intelligenciát érintő kérdésekhez ugyanakkor hozzátartozik egy 20, 30, 40 éves borúlátó jóslat. Az ilyesmikkel szemben ő igyekszik derűsebb dolgokat is beleépíteni a műveibe. „Hál’ istennek nem is vagyok próféta”, mondta.

Klajkó rákérdezett a Lúdbőr Ötven+1 irodalmi pillér elnevezésű fejezetére is, amely ötven kiemelkedő irodalmi alkotásról szóló kisesszét tartalmaz. Kemény elmesélte, ennek a résznek a mintáját William H. Gass esszéi adták, maga az ötlet pedig a lánya egyik barátjától származott. Feleségével első nekirugaszkodásra 300 világirodalmi mű címét írták fel, és ha nem nem lett volna határidő, valószínűleg 6-800 könyv is rákerül a listára. A szelekció végül aztán az iskolásság felé tolta el az esszék összetételét: Homérosztól kezdve a klasszikusokon át Esterházy Péterig sok híres alkotás szerepel az esszék témája között, Kemény ugyanakkor az „üssünk a saját rendszeren” válogatási elv szerint is emelt be kevésbé ismert műveket. Az esszék közül kettőt fel is olvasott a közönségének. Míg az egyik az Iliászra és az Odüsszeiára fókuszált, addig a másik Venyegyikt Jerofejev Moszkva – Petuski című regényét dolgozta fel.

Klajkó a szerző egy korábbi, a Csokonai Gimnáziumban tartott beszélgetését is szóba hozta, abban ugyanis Kemény Csokonai menőségét hirdette. Klajkó Kemény kánonról való elképzeléseit pedzegető kérdésére a szerző elárulta, a kánon kifejezést szándékosan nem írta le egyik kötetében sem, hatásmechanizmusát mégis érintette. Mint mondta, érdekli a kánon alakulása, ahogy az valakik között eldől. Csokonai és Berzsenyi kapcsán is gondolkozott a kérdésről, hiszen az akkori kánonformálók számára egyikük sem felelt meg a kánon kívánalmainak, az utókor mégis beemelte őket. Kemény valószínűnek tartja, hogy a korabeli Európának az öt legjobb költőjéből kettő magyar volt, ám mivel az akkori kánonformálók még csak ott tartottak, miért nincs magyar nyelv, így ezeket a szerzőket észre sem vehették.

Klajkó arról is beszélt, hogy a politika, a történelem és az irodalom elválaszthatatlannak mutatkozik Kemény szövegeiben. Kemény hangsúlyozta, nem akarja direkt elválasztani ezeket a területeket egymástól. A történelem nagyon fontos számára, így a kisesszékben az egyenlőség kérdéshez beillesztette a kommunista kiáltványt. Érdekelte, hogy a szabadság, egyenlőség és testvériség fogalmai hogyan éltek tovább Európában. Meglátása szerint a második világháború után nyugaté lett a szabadság, keleté pedig az egyenlőség. A kelet, vezette tovább Kemény, vagyis

a Szovjetunió összeomlásával az egyenlőség helyét a szabadság vette át. Ma az akkor megszerzett szabadság van eltűnőben.

Kemény egy korábban Adyról írt esszéjében arról beszélt, hogy az irodalomból lassan kiveszik az a „lúdbőrös” érzés, amit többek között a pátosz keltett. Klajkó arra volt kíváncsi, ehhez az állításához képest lát-e a szerző elmozdulást azóta. Kemény elmondta, a nyolcvanas években az irónia jellemezte az irodalmat, de a következő évtizedre unalmassá vált ez a beszédmód. Zavarta, hogy nem lehetett idézőjel nélkül olvasni. Utána bekövetkezett egy változás, amely a komoly témák, a tragédia kerülésében állt. Adynál a komolyság, tragikum és erő dominált. Kemény meglátása szerint manapság az irodalomban tiltva van annak a kimondása, ha egy vers nagy vers.

A Nílus c. kötetet két folyóról írott vers keretezi: a folyók egyike a címadó Nílus, a másik a Duna. Utóbbiról szólót a költő fel is olvasta, Klajkó pedig kapott az alkalmon és elemzésbe fogott: pesszimizmus, irónia és boldogság vegyül ebben a versben. Kemény egyik esszében kifejtett gondolatát is ide szervezte: a költőnek feladata, hogy egyszerre szemlélje kívülről és belülről is a társadalmat. A szerző megerősítette Klajkó olvasatát, és bevallotta, eddig bele sem gondolt ebbe a vers kapcsán. Ebből a szempontból tehát ez az értelmezés szép példája lehet a versek és esszék egymástól való kölcsönzésének.

Klajkó ezt követően néhány mű képversszerűségére hívta fel a figyelmet. Kérdése arra irányult, mennyire voltak tudatosak ezek a szerkesztések. Kemény elárulta, a Nílus írásakor először fel sem tűnt neki, hogy a szöveg maga is próbálja lekövetni a folyó deltatorkolatát. A Leglassúbb Teve tánca is hasonlóan képversként működik, hiszen vizuálisan a karavánokat idézi meg, és A legalsó sor című egysoros vers is annak tekinthető az oldal alján való elhelyezése miatt. Utóbbi így szól:

„Kukák a pokol kapuja mellett.”

A beszélgetés zárásában Kemény Petri Györgyhöz való viszonya került elő, Kemény ugyanis egy interjújában azt mondta, talán jobb lett volna nélküle. Klajkó kérdése éppen ezért arra vonatkozott, miért gondolja így. Kemény a körülményeket felvázolva elmesélte, egy Petri-évfordulóra írt verse kapcsán merült fel ez a kijelentése. Ebben a versében úgy próbált tisztelettel közeledni Petrihez, hogy közben be tudja mutatni a költő folyamatos negativitásának tiszteletlen voltát is. Petri nagy költő volt, fűzte hozzá, de végtelen keserűséget sugallnak szövegei, innen ez a kettősség.

Borbíró Aletta

   

Fotó: Erlauer Balázs

Kemény István: Lúdbőr

Magvető Kiadó

Budapest, 2017

228 oldal, 3299 Ft

Kemény István: Nílus 

Magvető Kiadó

Budapest, 2018

88 oldal, 2699 Ft