Tiszatájonline | 2018. június 15.

Kertvárosi láncreakció

A FA ALATT
Piagőzös, melankolikus atmoszférát vitriolos, emberi gyarlóságokat feltérképező vonalvezetésre cserélt Hafsteinn Gunnar Sigurdsson. 2011-es dramedyje, az Either Way férfibúba csepegtetett őszinte életörömöt, míg legutóbbi filmje, a tavalyi A fa alatt drasztikusabb, komor hangütésű darab. Noha fekete komédiaként hivatkoznak rá, jóval több ennél… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

A FA ALATT

Piagőzös, melankolikus atmoszférát vitriolos, emberi gyarlóságokat feltérképező vonalvezetésre cserélt Hafsteinn Gunnar Sigurdsson. 2011-es dramedyje, az Either Way (melyből David Gordon Green készített remake-et Prince Avalanche – Texas hercege címmel) férfibúba csepegtetett őszinte életörömöt, míg legutóbbi filmje, a tavalyi A fa alatt drasztikusabb, komor hangütésű darab. Noha fekete komédiaként hivatkoznak rá, jóval több ennél.

Az izlandi direktornak nemcsak szomorúság és vidámság ötvözése van a kisujjában, ugyanúgy megy neki a hagyományos maszkulinitás fejtetőre állítása is. Most ráadásul három szálon futtatja ugyanezt a témát: beszél Atli, a neje által kidobott hűtlen férj csatangolásáról, apja, Baldvin eltévelyedéséről, valamint az ő szomszédja, Konrad nyűglődéséről. Hiba volna azonban kizárólag a férfiszerepekre redukálni A fa alatt drámai ütközéspontjait. Sigurdsonnál a női szerepelők, hovatovább, gyermekkarakterek is tűzpróbának tétetnek ki. Remek húzás például Inga, a főszereplő anyjának viselkedését firtatni. Összetett karakter, ugyanis bár joviálisnak álcázza magát, valójában durva pokrócként kirekesztő, szexista trágárságokkal küldi melegebb éghajlatra szomszédnőjét, Eybjorgot. Rendezőnk gyorsan tisztázza: A fa alatt a rendezett felszín, a csinosra fazonírozott kertvárosi miliő lassú rothadásáról szól, és ez a lejtmenet pedig még feszélyezőbb, ha csupán pár átlagemberre szűkül, mivel e felütés értelmében bármelyikünkből kitörhet a rejtező bestia.

Halk szavakból, mindennapi csínyekből sejlik fel a legrosszabb: Inga viselkedésén keresztül a női szerepek is árnyalódnak. Mellette ellenpontként villan fel Agnes, a megcsalt feleség, Rakel, a titkos szerető és Eybjorg, a szomszéd neje – A fa alatt a nőiség eltérő módozatairól is regél a sutba dobottságot követő talpra állástól a kabalaszerepen át egészen a hiábavaló jóságig. Sigurdssont más fénytörésben sem hagyja cserben gender-politikája: Atli vesszőfutása során ugyanis tényleg egy emocionálisan hátba döfő, megcsaló, ám tettéért vezekelni igyekvő férfi portréja tárul fel. Jóvá szeretné tenni a hibáját, ám csak problémát problémára halmoz – a direktor már a férfialak hányattatásaiból képes levezetni, mennyire a pokolba vezet az ártó szándék híján kövezett út, helyesebben hogyan gyarapítja a gondokat az átgondolatlan reakcióra érkező még veszélyesebb ellenreakció. Férjként, apaként sem kíván leszerepelni Atli, pedálozása azonban zaklatásba, rendőrségi ügybe, majd perifériára szorulásba csap át: A fa alatt csodálatosan bök rá az embert totálisan felemésztő, orientációs pontokat alig kínáló láncreakcióra, karakterdrámai vetületre.

Születhetne az alaphelyzetből egy európai Fargo vagy a Peter Berg jegyezte Ronda ügy didergető átirata, Sigurdsson viszont okosabban jár el – ilyen rangban mozija sokkal inkább a Sam Raimi-féle, havas közegben játszódó neo noir, a Szimpla ügy gyalázatos tévedés- és balvégzet-láncolatával dédelget rokonságot. Pusztán centrális férfialakja, Atli hőstelenítését, ha úgy tetszik, jelképes kasztrációját is vizuális eszközökkel, figurája lokalizációjával képes megoldani. Hitvesi ágyból rugdalják ki, ajtót mutatnak neki, emancipált neje munkahelyén kelt feltűnést, ahonnan ugyancsak kiebrudalják, majd óriáscsecsemővé degradálódva idős szülei mellett falatozik a konyhában, hogy végül az ősök kertjében, sátorban fekve hunyja le a szemét. Zseniális, ártalmatlannak tűnő szituációkba ágyazott levezetése ez a férfi pozícióvesztésének: Atli ezen felül apaként is lebőg, még kislányát is csak illegálisan, jószerivel az óvodából kicsempészve tudja improvizált piknikre vinni. Csendes, halk szavú sötét komédia A fa alatt, iróniát csak szőrmentén tartalmaz, jóval inkább önhibájukon kívül szánalmas nyárspolgárok kínos pillanatain feszengünk, a nyomorúságnak pedig lassan, de biztosan átadja helyét a lélekbe maró, mozdulatlanságra késztető tragédia. Sigurdsson fokozatosan leépített humorbetétei a férj-feleség, szülő-gyerek és szomszédi viszony elmérgesedését is ügyesen szolgálják. Kihagyásos szerkesztésmóddal játszik el a film, a vélt vagy valós sérelmekről jó darabig nem tudni, valóban az váltotta-e ki őket, akit az adott gaztettel vádolnak, így még inkább tótágast áll az izlandi jedermannok mikrovilága. Ujjal mutogatás zajlik az összes sarokban, kapukon átpillantva, dörgedelmesen a másik udvarára átkiáltva, felesleges vádaskodás mérgezi az addig viszonylag békés, jelentéktelen bosszankodásokat hallgatók napjait.

Különösen a fináléra izzik be a tévedések végjátékán nyugvó dramaturgia: itt már nem is csak zűrös konfliktusok rakódnak egymásra, hanem egyenesen a legvéresebb erőszak robban ki vulkánszerűen. Civilizált attitűd módosul ösztönszerű, állatias tekintélycsatára, naturalista melldöngetésre, szinte a Park Chan-wook készítette A bosszú ura revans-körforgásában enyésződnek a figurák hol bűnösként, hol földre kényszerített hullajelöltként, vagy éppen a véletlen összjátékának áldozataként. Legutóbbi kapcsán igazán fájdalmas a jószomszédi iszony: az erőszak ugyanis nem válogatós, a miniháború járulékos károkat, a fő problémában szerepet nem vállaló illetéktelenek ok nélküli lefejezését vonja maga után. Sigurdsson filmjének záróképe ráadásul újabb gyomrost visz be: igazából meg sem kellett volna történnie az egész hajcihőnek, a nagy csatározást előidéző probléma eleve nem létezett, a figurák egész idő alatt délibábot kergettek.

Ahogy az Either Way-ben, úgy itt is gyakran nyúl tájmetaforához a rendező, de míg ott a narratíva tényleg sivár közegbe ágyazta a bumfordi, de kiútra vágyó férfikaraktereket, A fa alatt egyszer találóan, másszor ügyetlenebbül támaszkodik ugyanarra a központi természet-snittre. Az egész haddelhaddot kiváltó, túl nagy árnyékot vető, levelein keresztül napfényt átszűrő címbéli fa, vagy a figurák züllésére utaló, földben kúszó giliszta vágóképe is olykor didaktikusabbak a kelleténél, plusz a játékidő közepe táján le is ül a cselekmény, mégsem lehet haragudni a filmre. Érzékletes, idővel mind jobban nyugtalanító, tanulságos darab másokkal és önmagukkal is feleslegesen hadat viselő kispolgárokról.

Szabó Ádám

 

Undir trénu, 2017
izlandi-francia fekete komédia, 89 perc

Rendező: Hafsteinn Gunnar Sigurdsson

Szereplők: Steinbór Hróar Steinbórsson, Edda Björgvinsdóttir, Sigurdur Sigurjónsson, Borsteinn Bachmann, Selma Björnsdóttir