Tiszatájonline | 2018. június 15.

Az irónia dimenziója

A VAJDASÁGI zETNA ÚJ KÖTETEINEK BEMUTATÓJA
Június 10-én, vasárnap került sor a vajdasági zEtna új köteteinek bemutatójára. Ebből az alkalomból négy szerző érkezett a Grand Café mozitermébe: Balázs Attila, Fenyvesi Ottó, Lennert Móger Tímea és Szögi Csaba. A beszélgetést Beszédes István, a zEtna magazin alapító-szerkesztője vezette… SZUTORISZ SZABOLCS BENCE BESZÁMOLÓJA

A VAJDASÁGI zETNA
ÚJ KÖTETEINEK BEMUTATÓJA

Június 10-én, vasárnap került sor a vajdasági zEtna új köteteinek bemutatójára. Ebből az alkalomból négy szerző érkezett a Grand Café mozitermébe: Balázs Attila, Fenyvesi Ottó, Lennert Móger Tímea és Szögi Csaba. A beszélgetést Beszédes István, a zEtna magazin alapító-szerkesztője vezette.

Köszönjük, hogy itt lehetünk, nyitotta meg az estét Beszédes István, jó, hogy van egy ilyen állomás közel a határhoz, mint a Grand Café. Ahogy Erdélyi Ágnes a szívélyes felkonferálásában, úgy ő is kihangsúlyozta a vajdasági és szegedi együttműködés, valamint egymásra hatás fontosságát: a zEtna Irodalmi Fesztiválját évek óta gazdagítják a szegedi kapcsolatok. A magazin bemutatása kapcsán Beszédes elmondta, fiatal kiadóról van szó, most 19 éves, ami egyben azt is jelenti, hogy a megbeszélések alatti sörözésekről lassan átállhatnak a vérnyomáscsökkentő tablettákra, van mit csinálni.

A szerkesztő elsőként Szögi Csabát kérte fel, mutassa be a közönségnek Kismadár a csontketrecben című kötetét. Szögi azzal indított: csontketrec, ez a szó talán máris elárulhat valamit. Regényét, amelyet 40 évesen kezdtt el írni, azoknak a nőknek szentelte, akikkel addig kapcsolatban volt, és ilyen formán ez a könyv kísérlet is a nagybetűs nő megfejtésére. Testi, szellemi, lelki háromszög – három madár, akárcsak a mottóban: „Szerelmeimnek, szeretteimnek és szeretőimnek; mindhárom kismadaramat tápláló és éheztető nőimnek.

Balázs Attila kérdésére, miszerint jutott-e bármilyen következtetésre a nők megfejtése kapcsán, kamatoztattad-e a tapasztalataid?, Szögi elárulta, a könyv megjelenése előtt megtalálta a nőt, aki, úgymond, a másik fele, tehát rájöhetett valamire útközben. Ez már a második kiadása a könyvnek, tette hozzá Beszédes, és készül a harmadik, mert mindig van mit javítani. Utána jöhetne a kritikai kiadás, amelyben a regény kiadásváltozatai mellett az abban szereplő nők hozzászólásait is belevehetnék, humorizált. A szerkesztői hibákon túl Beszédesnek feltűnt a Kismadár a csontketrecben naplószerűségéből fakadó múltrendező attitűdje is. Erre reagálva Szögi elmondta, ilyen regény-tematikán belül az összegzés szinte elkerülhetetlen, mégiscsak volt itt 40 év.

Lennert Móger Tímea Homo labilis című verseskötetének bemutatásából megtudhattuk, négy ciklust kaphat kézhez az olvasó; a versek nemcsak nőkről, a nők tükrében a férfiakról, valamint a nemek és az ember mindennapi küzdelmeiről szólnak, hanem közösségi problémákat is érintenek, mindezeket pedig a vajdasági táj – sokszor Doroszló városára rímelő – elemei között teszik. Beszédes kiemelte a kötet akváriumszerűségét is: Ágoston Lóránt belíveken szereplő festményei, halai és kutyaalakjai sikeresen illeszkednek a szövegekhez. Szociális érzékenység, tűzte még mellé Beszédes. Ennek kapcsán Lennert kifejtette, meghatározó számára a nyugat-bácskai vidék, a szórványközösség, amelyben él, hiszen őt leginkább az ottani légkör mozgatja. Ezután elhangzottak Idegenvezetés és Földönkívüli képeslap című versei.

Balázs Attila következett. Neked bolháid vannak, jegyezte meg Beszédes a szerző Szökés a bolhacirkuszból című kötetére utalva, majd megkérdezte, honnan jött az ötlet, hogy a mesehős, ez a kisbolha-apafigura, ebből a kutyaháti helyzetből beszéljen a szőrös színpadon? Balázs mondandója mélyről indult, és szívesen mesélt – nagyjából mindenről. Például a vajdasági Új Symposion folyóiratot (1965-1992) bemutató szentendrei kiállításról, ahol úgy érezte, ő és Fenyvesi Ottó már maguk is kiállítási tárgyakként voltak jelen, vagy az infantilizmusról, amit az amerikai irodalomból szipkázott ki. Holden Caulfield infantilizmusából akartam profitálni, mondta, amikor a felnőtteknek szóló nyúl-regényéről (Cuniculus, 1979) ejtett szót. Azért felnőtteknek, mert az irónia dimenziója számukra elérhető. Aztán múltak az évek, hiába volt szándék, gyerekkönyv mégse született.

Újvidék és Budapest között máig nyolc órás a vonatút – fűzte tovább Balázs azzal a céllal, hogy előbb-utóbb megválaszolja majd a bolhás kérdést is –, ilyenkor egyszerre két helyen nem vagyok jelen. Balázs ezekben az órákban csak néz ki a vonatablakon, figyeli a határt: ahol egykor nagyszüleink jártak át, most új minták jelentek meg. Ő szentül hitte, folytatta, hogy ez a határ el fog tűnni,

de a történelem, úgy tűnik, ismétli önmagát: szögesdrótok nőnek ki a földből.

A bolha viszont átjár ezen a kerítésen, jutott a végére Balázs, a bolha egy szabálytalan, pattogó állat. A Szökés a bolhacirkuszból főhőse, Kisbolha Péter, akinek történeteit a fia, Pál meséli el, minden bolha-szinten járt már, tapasztalt alak. Balázs Attila a felolvasását megelőzően végül egy anekdotával zárt: a határon egyszer egy tört angolt beszélő szíriaival elegyedett szóba, aki felajánlotta számára, hogy elmesél két történetet: van egy szomorú és egy vidám, melyikkel kezdje?  Balázs elsőnek a szomorú mellett döntött, legyen vidám a végkicsengés, mivel azonban a vidám történetre aznap már nem jutott idő, másnap kellett visszamennie a helyszínre, ahol csak a mesélő szíriai pokrócát találta.

A sorban utolsóként Fenyvesi Ottó Halott vajdaságiakat olvasva (második könyv) című kötete került terítékre. Beszédes az arcképcsarnok szót használta a második kötettel teljessé vált gyűjteményre, és elárulta, versesszéknek nevezi Ottó verseit, hiszen ugyanazokra a vajdasági magyar művekre reflektálnak, és ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, amelyek őt is érdekelik. Én az Új Symposion társaságához tartozok, kezdte Fenyvesi,

Balázs Attilával már sok csatát megvívtunk együtt – a legtöbbet természetesen elveszítettük.

Mindig is fontos volt számára a közösség, folytatta, a könyvem pedig számvetés, amely során a múltat, a gyökereket akarta megtalálni, a régi szerzőkhöz visszanyúlni, ez volt a cél, megtudni, mit gondoltak ők a vajdasági létről. 55 személyt választott ki összesen, az első kötetben 22-t, a másodikban 33-at nevezett meg. Mitikus számok ezek, mondta, és a matematika is elengedhetetlen, hiszen a matematika nyelvén minden leírható, mi is kódolva vagyunk a DNS-ünkben. Végül leszögezte, ő csak a 2000-ig elhunyt szerzők közül válogatott, és több szerzőt már nem is szeretne, majd feldolgozza más a későbbieket. Felolvasásával, a vajdasági szerzők megidézésével zárult az est.

Szutorisz Szabolcs Bence

 

Fotó: Höffler Norbert