Tiszatájonline | 2018. június 19.

SZTE hallgató tárlatvezetése a Pradóban

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL

A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm (a pontosítás érdekében részképzésen az Universidad Autónoma de Madridon), volt lehetőségem többször is ellátogatni a múzeumba, és végigtekinteni a hatalmas gyűjteményt (ami az igazat megvallva ténylegesen többnapos túrát jelent nem csupán az ingyenes látogatási idő korlátoltsága, hanem a gyűjtemény nagysága miatt is). Arra azonban nem gondoltam a látogatásaim során, hogy pár hét múlva egy Magyarországról érkezett csoportnak tarthatok egy (rövid) vezetést.

Ezen a ponton azonban rögtön felmerülhet a kérdés az olvasóban: minek köszönhetően sikerült magyarul egy Magyarországról érkezett csoportnak tartottam vezetést a Pradóban? A kérdésre válaszolva, volt szerencsém megismerkedni Teszák Alexandra Almával, aki a Madridban élő magyarokat fogja össze, és segít a kiérkező vagy éppen kint élő magyaroknak. Így kerültem én is az úgynevezett FociTour utazási irodához, akik, a cégnévből adódóan, kirándulásokat szerveznek a madridi focimeccsekre. Ez az utazás azonban magában foglalhat különböző kulturális eseményeket, mint például egy Prado-látogatás, melyre még a túra napján is érkeztek új érdeklődők, új csoporttagok.

Eltávolodva azonban a focitól, mindenekelőtt jöjjenek a feladat adta nehézségek. Egy-egy Pradóban tartott tárlatvezetés során rendkívüli figyelmet kell fordítani a létszámra, hiszen egyrészt csoport nem mehet be együtt (így tehát mindenkinek külön-külön kell megvennie a jegyét), másrészt hét fő fölött kötelező a fülhallgató használata, amit a biztonsági átvilágítás után válthat meg mind a vezető, mind a látogató. Mindemellett megoldásra váró problémát okozott a múzeum gyűjteményének hatalmassága. Mivel a Prado rendkívül nagyszámú képanyaggal rendelkezik, és tüzetesen bejárni is napokig tartana, egyértelmű volt, hogy vezetésem során a legismertebb alkotók legismertebb (és legérdekesebb) munkáiról fogok beszélni. Így tehát a fociélmény mellett azzal is gazdagodhatott a Madridba érkező turista, hogy látott néhányat a „világ leghíresebb alkotásai” közül.

A tárlatvezetés során igyekeztem elsősorban egy általános képet adni magáról a művészről és a művészeti korszakról, melyben élt, és alkotott, hiszen ennek tükrében mind a művészete, mind az alkotásai jobban érthetők. A labirintusnak látszó többszintes épület megnehezítette kissé a legnevesebb alkotások megközelítését (nem beszélve a nagy létszámú látogatótömegről, akik természetesen mindig körbeveszik ezeket a képeket, és „elállják a látványt”), hiszen minden festményről nem tudunk szót ejteni egy viszonylag rövid látogatás során, így előfordul tehát, hogy „átrohanunk” számtalan termen és műalkotás mellett. A tárlatvezetés során beszéltem többek között Velázquez Udvarhölgyek című képéről, de szó esett Rubens A három gráciájáról, Caravaggio, illetve El Greco művészetéről, Goya híres Maja festményéről, és a Fekete festmények (a Süket-házából) is szóba kerültek.

Hogy mi kötötte le igazán a korban különböző (az általános iskolástól kezdve, az egyetemistán át, a nyugdíjasig) és oly eltérő háttérrel rendelkező látogatók figyelmét? Leginkább a mitológiai történetek. A látogatók különösen kedvelték, ha a történeten túlmenően magukkal vihettek egy kis tanácsot vagy tanulságokat az életről, így nem meglepő, hogy a korábban említett Goya Fekete festményeihez intézett történetek és azok kissé borús, melankolikus világképe gondolkodtatta el a képek előtt állókat. De előszeretettel hasonlítgatták Velázquez Udvarhölgyek című alkotását az általam kicsiben bevitt Picasso-féle verzióhoz is. Így tehát nem csupán a klasszikus festményről tudtak meg többet, hanem párhuzamba is állíthatták annak modern, újraértelmezett parafrázisával.

Zárásképpen elmondhatom, hogy az előforduló nehézségek ellenére a Pradóban töltött gyakorlat hatalmas tapasztalatot adott szakmai, csoportszervezési, vezetés-felépítési és időmenedzselési szempontból is. Mindezeken túlmenően pedig szerencsésnek érezhetem magam, hiszen életre szóló, nem hétköznapi élményben lehetett részem. Hogy lesz-e folytatása? A kérdésre a választ a jövő adja meg.

Kiss Enikő