„Nem számít más, mint a sültmalac a krumplival!”

INTERJÚ
EDOARDO MARIA FALCONE
OLASZ FILMRENDEZŐVEL

A Karmikus kérdés (Questione di karma) című film nagy sikert aratott a Budapesti vetítésen. A rendező első filmje, a Ha az Isten úgy akarja 2017-ben jelent meg a magyar mozikban, és nagyon jó sajtókritikát kapott. Lehetne keresni párhuzamot a két film között, például a mindkettőben megjelenő apafigura kapcsán, de míg az elsőben az Alessandro Gassman által játszott pap súlyos balesetet szenved, nem lehet tudni, hogy túléli-e az éjszakát, addig a Kozmikus kérdésben ott van a halvány remény… –  Spoilergyanús interjúnk következik.

– Hogy magyarázná el nekünk ezt a fordulatot?

– Nem volt semmiféle előre kidolgozott terv, hiszen nem akartam folytatni a „Ha Isten úgy akarja” című filmet. Azt akartam elmesélni, hogy ez a zárt és félénk természetű művelt ember – aki elvesztette az édesapját – találkozik egy lehetetlen személlyel, aki fejlődésre ösztönzi. Ha belegondolunk, az Elio Germano által játszott karakter nem változik. Igen, lett volna rá lehetősége, hogy jobb ember legyen, azonban megmarad egy szimpatikus életművésznek. Eközben Giacomonak sikerül túllépnie az élet akadályain. Van egyfajta körkörösség, amely a gyermeki énnel kezdődik, majd a saját gyerekével fejeződik be. Tehát ennek is a reményhez van köze.

– Vannak olyan pillanatok, amikor a Fabio de Luigi által játszott főszereplő szinte megnyílik előttünk és beavat minket a történetbe. Ezután az Elio Germano által játszott Mario Pitagora alakja magába foglalja a teljes cselekményt. Vannak olyan pillanatok, amikor ezek a szálak eltávolodnak egymástól, máskor pedig keresztezik egymás útját. Hogyan sikerült így egyensúlyba hozni őket?

– Nézd, ez főképp a forgatókönyvi munkától függ. Lehet egy ötlet, egy megérzés, viszont az egész nagy kézművesmunkát igényel. Több hónapnyi meló a szavak felett, olyan csavarokat keresvén, amelyekkel egy párhuzamos cselekményt akarunk létrehozni. Így, e két ellentétes pólus egymáshoz közelít egy valószerű történetben.

– Csakhogy ez a fura baráti viszony, mégis mintha katarzissal fejeződne be, de ott van a feltámadás is. Hogy jött Önnek ez a zseniális ötlet, hogy Elio Germanot golyóálló mellénnyel látja el?

– Eredetileg nem ezt akartam, azonban az idő igazat adott nekem. Kezdetben arra gondoltam, hogy meg fogom ölni, ám a végén ez nem tűnt annyira fairnek. Ezért eldöntöttem, hogy szétszórok némi infót a golyóálló mellényről, ezzel hozom izgalomba a közönséget.

– Ön szerint a főszereplő apjának öngyilkossága kötődik valamilyen módon ahhoz, hogy véletlenül rajtakapta feleségét a szeretőjével a Velencei Karneválon?

– Az egy olyan dolog, ami továbbra is nyitott kérdés. Semmi sem biztos abban, hogy emiatt történt volna, mert ez csakis a Stefania Sandrelli által játszott anyafigura egyik kételye. Az tény, hogy alapvetően ő egy labilis természetű személyiség, és kész. Ennél többet már nem kell róla tudni.

– De hisz ebben a filmben a kétely fogalma egy etikai, vallási, illetve filozófiai kérdéskörhöz is elvezet.

– Milyen kétely?

– Az, amely az apafigura keresését övezi.

– Nem kellett semmiféle szimbolikus háttér, mert a film elején már olvasható, hogy ezt azoknak szánom, akik valakit elveszítettek. Egy idő után mindannyian elveszítünk valakit, vagy valamit: fiatalságunkat, egy fájdalmat, illetve más dolgokat is. Csakis ennek a személynek a meséje segít abban, hogy túléljük azt az alagutat, ahova bekerültünk. Engem nem nagyon érdekel az isteni szimbolizmus.

– Mindazonáltal a főszereplő az apja elvesztését az emlékein és az ő szellemi hagyatékán keresztül próbálja feldolgozni.

– Ő így ismeri meg, mert az apja egy művelt ember volt, aki sokat utazott és olvasott. Giacomo próbál felépíteni egy olyan történetet a halála után, amelyen keresztül tud vele azonosulni. Viszont akadályokkal veszi körbe magát, és így egy zárkózott, félénk emberré válik.

– Pont ez a zárkózottság az oka annak, hogy ehhez a francia ezoterikushoz fordul segítségért, aki egy szeszélyes és cinikus remetetípus. Hogyan pattant ki a fejéből ez a fejezet?

– Nézd, itt egy olyasmi diskurzusról van szó, hogy Giacomo klasszikus, megújuló utat tesz meg. Ahogy az ezoterikus is mondja a filmben, „Én már olyan sokat olvastam az életem során, hogy ennek semmi értelme sincs. Nem számít más, mint a sültmalac a krumplival.” Tehát itt a valóság megéléséről van szó. Ha jól tudom, akkor van egy zen mondás, ami úgy szól, hogy „Ha éhes vagyok, eszem – ha álmos vagyok, alszom.” Tehát a dolgok jelenléte számít. Megtömhetjük fejünket százmillió dologgal, viszont akkor sem mi leszünk a Föld legfejlettebb lényei.

– Ennek a szemléletnek köszönhetően tudhatjuk meg, hogy miért tartja fontosnak kihangsúlyozni a főszereplő fejlődését, viszont az Elio Germano-féle karakter, aki a Fabio de Luigi által játszott szerep ellentéte, továbbra sem változik.

– Ő egy olyan figura, aki képtelen megváltozni, viszont ez normális, mivel senki sem egyforma. Sikerült találnia magának egy barátot, és ki tudja, hogy mit fog kezdeni azzal a „lóvéval” Costa Ricában. A világ tele van ilyen emberekkel.

– Bizonyos jelenetekben, mint például, amikor a kamuorvos meglátogatja a hantázó Mario Pitagorat, az előre lezsírozott orvosi vizsgálat mintha egy Goldoni vígjátékból származna.

– Na jó, viszont az egy klasszikus teátrális mechanizmus, mivel a szereplőnek néha muszáj kamuznia. Ezek a fordulatok Arisztophanész és Plautus óta léteznek. Nyilvánvaló, hogy néha újra színre kell vinni őket, mert fontos az apró részletekben való gondolkodás.

– Amikor sikerült méretre szabnia a teljes forgatókönyvet mit érzett?

– Semmit, hiszen ez csak egy meló, nincs hely és idő arra, hogy szellemi agyszüleményeket hozzunk létre. Amikor úgy érzed, hogy megtetted, amit kellett, akkor továbblépsz. Ez a munka a gyakorlatiasságról szól, utána lehet álmodozni, de a valóságban tele van fáradalmakkal, csatározással, problémákkal. Ez így normális.

– Amikor a rendezés alatt hagyta, hogy ezek a szempontok lassacskán kialakuljanak mindkét főszereplőnél, mit szóltak ehhez a színészek?

– Egész jól érezték magukat, sőt még szórakoztak is. Legfőképp az tetszett nekik, hogy teljesen felcseréltem az eredeti szerepüket. Fabio de Luigi főképp vígjátékokban szerepelt, azonban itt nem túl vicces a karaktere. Ezzel szemben Elio Germano szinte megkedvelte ezt a komikus szerepet.

– Lezárult ez a projekt, hamarosan kezdődik egy újabb. Továbbra is folytatja a rendezői munkát, vagy foglalkozik még forgatókönyvírással?

– Ha adódnak forgatókönyvírói lehetőségek, akkor szívesen elvállalom őket, persze továbbra is folytatnám a rendezést.

– Nagyon szépen köszönöm ezt az interjút, öröm volt számomra.

Juhász Bálint

olasz vígjáték (2017), 90 p

Rendező: Edoardo Maria Falcone

Forgatókönyv: Edoardo Maria Falcone, Marco Martani

Szereplők: Elio Germano, Fabio De Luigi, Daniela Virgilio