11.29.
| Vándorutak a Müpában >>>
11.28.
| Függetlenségi nyilatkozat – Juhász Kata különös műfaji kísérlete >>>
11.28.
| ZUG – Kerekasztal Színház: Vitaszínház a környezettudatosságról >>>
11.28.
| Asztali beszélgetések… – In memoriam Radnóti Miklós >>>
11.28.
| Kerekasztal Színház – Vitaszínház a környezettudatosságról >>>
11.21.
| ZUG művészeti tetthely – Homo Ludens Projekt: Humánia >>>
11.21.
| A 16. Verzió Filmfesztivál szegedi programjai >>>
11.20.
| Grand Café – Próza Nostra Irodalmi Estek: Moskát Anita és Brandon Hackett >>>
11.19.
| Novemberi Sikersztorik a JATE Klub színpadán >>>
11.17.
| Háború utáni és kortárs művekből rendez aukciót a Virág Judit Galéria >>>
11.16.
| Átadták a 16. Verzió Filmfesztivál díjait! >>>
11.15.
| Átadták az ARTtransfer-díjat – A Ludwig Múzeum a kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított új díját >>>
11.14.
| Fergeteges Molière-komédia az Újszegedi Szabadtéri Színpadon >>>
11.07.
| Már elérhetők az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2020 jegyei >>>
11.05.
| Budapest Debut Film Forum a Friss Hús filmfesztiválon – várják a filmterveket >>>
10.29.
| Karácsony a Szegedi Szabadtérivel: már kaphatók a kedvezményes bérletek >>>
10.27.
| Felavatták a felújított kökösi unitárius templomot >>>
10.25.
| Alföldi Róbert rendezi a szegedi West Side Story-t >>>
10.24.
| Művészettörténeti szenzáció a kárpátaljai Visken >>>
10.17.
| New Flash >>>

Benesóczky László, Boda Magdolna, Csontos Márta, Kurdy Fehér János, Mohai V. Lajos, Nagy Márta Júlia, Nagy Zopán, Schneider Éva, Simon Bettina, Szegedi Eszter versei
Ferdinánd Zoltán, Szakács Réka, Tóbiás Krisztián prózája
Interjú Danyi Zoltánnal
Franciák, figurák, fordítások (Kovács Eszter, Kovács Ilona, Penke Olga tanulmányai)
Perovics Zoltán Artopédlandia című kiállítása

>>>

INTERJÚ FRIED ISTVÁNNAL
Fried István, az SZTE BTK oktatója, az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék professor emeritusa az augusztus 20-ai állami kitüntetések keretében Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át… – FRITZ GERGELY INTERJÚJA

>>>

Juhász Tibor: Barna vagyok, tegezzél
2018.06.03 - tiszatáj

(REGÉNYRÉSZLET)

Miközben beszélgettünk, az az érzésem támadt, hogy egy kitanult, fontos állásban lévő emberrel tárgyalok. Még a kocsmában is higgadtan, megfontoltan fejezte ki magát. Határozott véleménye volt mindenről, de meghallgatta a másikat, és nem sértődött meg, ha letorkolták. Olyankor csöndben maradt, megvárta, míg abbahagyják a többiek, megitta a sörét, aztán hazament. Az utcabeliek ezekből a csendes távozásokból arra következtettek, hogy fenn hordja az orrát. Azt hitték, szégyelli őket, és többre tartja magát náluk, hogy azért nem megy bele a hevesebb vitákba, mert nem tekinti őket egyenrangú partnereinek. Ügyvéd úrnak kezdték hívni és kiközösítették.

Elvitte a házukat a bank, mert nem tudták fizetni a frankos hitelt. Egy második emeleti lakást örököltek az utca elején lévő Kolduspalotában. Évekig kint volt az eladótábla az ablakában, de senki sem akart egy ilyen környékre költözni. Mint kiderült, Feriék szerencséjére, hiszen ha még ez a kis paneljük sincsen, akkor az utcára kerültek volna. Először a kocsmában találkoztam vele. Csak ült a pultnál, néha körbenézett. Barackot kért, de az nem volt, hát ő is szilvát ivott, mint most én, lehúzta és fintorgott. Beszédbe elegyedett az itteniekkel, én meg hallgatóztam, úgy tudtam meg, hogy most költöztek ide, felesége van, gyerek nincs, jegyellenőrként dolgozik.

Én már öreg vagyok, nem olyan biztosak a lépteim, mint fiatalkoromban. Hazafelé menet elcsúsztam a sárban, nagyot rekkent a csípőm, azt hittem, eltört. A víz befolyt a nadrágom és a kabátom alá, valami végigkarcolta a hátamat. A szemben lévő házban égett a lámpa, kavicsokat kerestem ebben a jeges sártengerben, amikkel megdobáltam volna az ablakot, hátha kinéz rajta valaki. Egyet sem találtam. Próbáltam kiáltani, de gyenge voltam és fáztam, egy hang sem jött ki a torkomon. Nem ijedtem meg, majd csak jön erre valaki, gondoltam, máskor is hazavittek már, itt senki sem bír megmaradni egy helyben, a kocsma, a lottózó és a vegyesbolt háromszögében ténferegnek, nézelődnek, átmennek a másikhoz, figyelik, mit lehetne lopni.

Nem tudom, meddig feküdtem a sárban. Már nem éreztem a végtagjaimat, csak valami furcsa álmosságot. Egy óra is eltelt, mire tudatosodott bennem, hogy ha kis időn belül nem jön erre senki, akkor megfagyok. Félni kezdtem, és egy utolsó erőfeszítéssel megpróbáltam felállni, de megcsúsztak a karjaim. Hátradöntöttem a fejem, és a maradék energiámat arra használtam, hogy nyitva tartsam a szememet, tudtam, ha egy pislogástól hosszabb időre csukom be, nem nyitom ki többet. Néztem az eget, felhős éjszaka volt, csak a jelzőlámpák világítottak.

A feleségemre gondoltam meg a fiaimra. Az asszony szőke volt, magas, formás nő, aki utazgatni akart, legnagyobb vágya az volt, hogy ússzon az óceánban, szeretett étterembe járni és szép ruhákat vásárolni. Bányászként kerestem annyit, hogy ne kelljen dolgoznia, mindent odaadtam neki, de nem volt elég a pénz. A fiaim rá ütöttek, sokat akartak, és keveset nyújtottak, kitanulták a pincérkedést, aztán elmentek dolgozni egy hajóra. Évente egyszer láttuk őket, de akkor is megbánták, hogy hazajöttek, az anyjuk féltékeny volt rájuk, nektek könnyű, mondta, ti láttok valamit a világból, nekem meg ez a büdös fasz jutott. Rám gondolt ezzel a káromkodással, de nem törődtem vele, szerettem, még ha el is hidegült tőlem. Nagyon elharapóztak a dolgok, az idősebb gyerek elkényeztetett kurvának nevezte az anyját, akkor ütöttem meg őt. Azóta nem láttam a fiúkat. Nem bántam meg a pofont, de be kell valljam, igazuk volt. A feleségem egy napon azzal állt elém, hogy van valakije, és el akar válni. Először nevettem, mert ötvenfelé már nem lesz szerelmes az ember, de mikor láttam, hogy már ki is készítette a bőröndjeit, akkor elhittem, amit mond. Postán küldte el a válási papírokat. Mindent aláírtam, eladtam a házat, megfeleztük a pénzt, én meg ideköltöztem. Az új címemet el sem küldtem a fiaimnak, hová is küldhettem volna, azt sem tudtam, élnek-e még. Akkor még más volt ez a környék, persze voltak betörések, lopások, de azok mindenhol vannak, én sosem tudtam komolyan venni az ilyesmit.

Akkor, ott, rájöttem, rettenetesen egyedül vagyok. Azt akartam, hogy megszűnjön végre ez a nyirkos hideg és behunytam a szemem.

Valaki káromkodott, hallottam, ahogy tocsognak a cipői a sárban. A nyakamhoz ért, a pulzusomat akarta kitapintani, pofozni kezdett. Kinyitottam a szemem, de még nem láttam az arcát, a hangjából ismertem fel, hogy ez az új lakó. Talpra segített, én meg mutattam az irányt. A lámpafényben ránéztem, aggodalom volt az arcán. Fogta a derekamat, lassan haladtunk, jól van, nem fáj semmije, érdeklődött, én meg nem szóltam semmit. Csoszogtam, vacogtak a fogaim, mormogtam valamit, ő meg nem értette, ezért közelebb hajolt. Barna vagyok, suttogtam neki, tegezzél.

Ahogy mondtam is, egy idő után már nem beszélgettek vele a többiek, de nem látszott rajta, hogy a kiközösítés zavarná. Ha kérdezték, válaszolt, ha nem szóltak hozzá, akkor ő sem kezdeményezett társalgást. Úgy ült a pultnál, mint aki most veszítette el az állását. A hónapok során egyre szerencsétlenebbnek tűnt, csapzottabb lett a haja, beesettebb a szeme, gyűröttek a ruhái. Akár egy nagyra nőtt gyerek, akit elhagyott az anyja, és most árva életén kesereg.

Egy alkalommal többet ivott a kelleténél néhány felessel, és beszélgetést kezdeményezett a pultossal, Ágyas Janival, meg Paliékkal, akik a rendőrnős poszter alatt kártyáztak. Senki sem válaszolt neki. Kétségbeesve nézett körül a teremben, valakivel mindenképp beszélni akart. Én itt ültem, ahol most, idesétált, és megkérdezte, hogy vagyok a múltkori óta, fáj-e valamim, leülhet-e. Egy darabig csak bámultuk az asztal karcolásait, tétován végigsimított a fába vésett neveken, dátumokon. Aztán megszólalt, azt mondta, jó kis hely ez, mire én helyeseltem, hogy igen, el lehet tölteni az időt, ha nincs jobb dolga az embernek. Jobb dolga, visszahangozta a szavaimat, és megmarkolta az Arany Fácán nyakát, jó nagyot húzott az üvegből.

Percekig rázta a zokogás. Nem értettem, ha ilyen rossz állapotban van, akkor minek jön egy olyan helyre, ahol senki sem tudja elviselni a társaságát. Én sem akartam volna, hogy a feleségem így lásson, de inkább a fürdőszobába vagy a vécébe zárkóztam volna, ráfordítani a kulcsot és törülközőbe szorítani az arcom, így kell sírni, ha már muszáj. Aggódva néztem körül, hogy rajtam kívül más is látja-e, mi történik. Paliék belemerültek a kártyajátékba, még nem voltak annyira részegek, hogy kötözködni kezdjenek, Ágyastól meg nem kellett tartani. Pár csendes fószer üldögélt még a kocsmában, nézelődtek, de ha észre is vették, hogy Feri a könnyeit törülgeti, nem törődtek vele, volt elég bajuk. Mi a baj, fiam, nyúltam át az asztal fölött, megérintettem a vállát, szedd össze magad. Egy darabig még szipogott, majd zsebkendőt kért. Csak nem az asszonnyal történt valami, kérdeztem tőle, mert másra nem tudtam gondolni, csakis ilyen megfontolásból jöhetett ide. Lenne rám tíz perced, Barna, kifizetem a számládat, ajánlotta fel. Azt hittem, csak az ivó elé megyünk, ott majd kisírja magát, megnyugszik, aztán hazafelé vesszük az irányt. Nem gondoltam, hogy egy negyed óra múlva már a lakásában fogok állni.

A Kolduspaloták a tisztviselőknek épült, ötemeletes háztömbök voltak az Acélgyári út elején. Mikor én idekerültem, a palotai lakásoknak volt a legmagasabb ára. Mikor elkezdett tönkremenni a gyár, egyik pillanatról a másikra lecsökkentek az ingatlanárak. Ma csak a magasságuk választja el őket a teleptől. A földszintes munkáslakások fölé nyúló emeletek diadalmas rálátást biztosítottak a tulajdonosoknak, akik reggelente elnézhették, amint a gyári alkalmazásban álló utcaseprők köszöntik a hazafelé tartó éjszakásokat, figyelhették a prolifeleségeket, ahogy vödrökkel megpakolva a közkúthoz sétálnak, felpillantanak a felkelő nap sugaraitól szikrázó ablakokra, és a fényes lakásokba képzelik magukat. Annak idején azt beszélték, hogy még a lépcsőházban is kovácsoltvasból készült a kerítés. Én Ferivel jártam bent először, hideg fém kapaszkodórúd volt a falakhoz erősítve, valamelyik lakásból zene hallatszott, ahogy elhaladtunk az ajtók előtt veszekedések, gyereksírás zajai ütötték meg a fülünket. Én nem tudtam olyan gyorsan menni, mint ő, a lábam folyton beleakadt valami szemétbe, a sarkokba rugdosva flakonok, üvegek, újságpapírok, a levegőben húgyszag terjengett. A második emeleten jártunk, mikor valaki fülsüketítő trappolással elindult lefelé. A lépcsőházban sötét volt, aggódva figyeltem a fordulót, egyre közelebbről hallottam a hangot, mikor Feri megszólalt, itt vagyunk.

Három ajtó nyílt a folyosóról. Az első zárva volt, a fehérre festett ajtókeret után a fogasok következtek, szatyrok, kabátok, pulóverek lógtak róluk. A parkettán szétdobált cipők, táskák, kötszerek. A második ajtó a konyhába nyílt, Feri már ott volt, a falra szerelt szekrényből poharakat vett elő, és az asztalra tette őket. Majd felállt egy székre, és a szekrény tetejéről levett egy poros üveget. Kérdezés nélkül töltött. Koccintottunk, az ital égette a nyelőcsövemet. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy itt valami igazán nagy baj lehet, mert vajon miért jár kocsmába az, akinek ilyen jó piája van otthon? Már öntötte is a következőt, szóltam neki, hogy ne, de intett, nyugodjak meg, kelleni fog. Miután lehúztuk a pálinkát, a poharat erélyesen az asztalra vágta, majd elindult a harmadik ajtó felé.

Ahogy kinyitotta, egyből orrba vágott a szar- és az izzadságszag. A bentről kitóduló fülledt, meleg levegő felkavarta a gyomrom. Hamarosan fény villant, a szőnyegen ruhadarabok, lavórok és vedrek voltak szétdobálva, az ablakok elfüggönyözve, egy komód középső fiókja félig kihúzva. Ahogy beljebb léptem, fokozatosan tárult fel előttem a szoba. Üres tisztítószeres flakonok, gyógyszeres dobozok, műanyag poharak hevertek mindenfelé. Nyöszörgést hallottam, akkor láttam meg a sárga foltokkal tarkított takaróba csavart asszonyt. Félve nézett rám, mint valami szűkölő állat, el akart bújni, de csak a fejét tudta mozgatni, ide-oda dobálta a párnákon. Agyvérzés, se beszéd, se mozgás, masszírozni kell, mozgatni, beszélni hozzá, akkor javulhat valamennyit a dolog, de az orvosok azt mondták, már soha nem lesz a régi, szólalt meg Feri, aztán a komód félig nyitott fiókjából egy rakat ambulánspapírt nyomott a kezembe, hogy olvassam el, rossz helyen pattan el egy ér, és ez lesz az emberből. Hiába mondom neki, hogy szóljon, ha hugyoznia kell, egyszerűen nem érti, folyamatosan mosom az ágyneműket, a lepedőket, a hálóingjeit, legalább valami jelt adna, de még arra sem képes, az etetés a legnehezebb, rábírni, hogy kinyissa a száját, ezt csinálja akkor is, dobálja a fejét.

Közelebb lépett a feleségéhez, simogatni kezdte az asszony homlokát. Az lassan megnyugodott, még mindig félve méregetett, de úgy tűnt, már megszokta a jelenlétemet. Pár perc múlva lehunyta a szemeit. Feri óvatosan mozdult, nehogy nyikorogjon az ágy. Átnyúlt a test felett, és kezébe vett egy kispárnát. Bal tenyerét a felesége tarkója alá helyezte, a másikkal a párnát közelítette a maszatos archoz. Mit csinálsz, sziszegtem a megdöbbenéstől. Rakok alá még egy párnát, válaszolta, nehogy megfulladjon.

* A szerző az Emberi Erőforrások Minisztériumának Móricz Zsigmond ösztöndíjasa.

(Megjelent a Tiszatáj 2017/10.számában)


Címke: , , ,
2019.11.16 - tiszatáj

OLGA TOKARCZUK ÉS PETER HANDKE VILÁGAI A GRAND CAFÉBAN
A szegedi Grand Café 2019. november 12-én irodalmi beszélgetéssel köszöntötte a friss Nobel-díjasokat, Olga Tokarczukot és Peter Handkét. A beszélgetést Erdélyi Ágnes, a Kép-Szín-Ház Művészmozi Alapítvány vezetője moderálta. A két, magyarul csak részben olvasható életművet a szerzők szakértő rajongói, Bombitz Attila és Keserű Gizella mutatták be a közönségnek… – KOVÁCS KRISZTINA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.11.15 - tiszatáj

SZÍVEK KIRÁLYNŐJE
Zöldbe és szürkébe bugyolált erdei részlet – első körben rögtön a harmóniára asszociálnánk, csakhogy a dán-egyiptomi May el-Toukhy erotikus melodrámájának nyitánya fejtetőre állítja az elvárásainkat. Pörögni kezd a felvevőgép, szimbolikusan érezzük, beköszöntött a káosz, valami rossz készülődik,,, SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.11.15 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
aatoth franyo tárgyaival, képeivel provokálja és sokkolja a nézőt, gondolatban cselekvésre ösztönzi, amit lát, az most valami előtt vagy után, vagy valami helyett létezik? Nem egy színpadi előadás díszletét tárja elénk a művész, hanem mást, egyfajta mágiát, érzékenységet a természet szépsége iránt […]

>>>
2019.11.13 - tiszatáj

KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ: APRÓMUNKA EGY PALOTÁÉRT
Úgy tűnik, a Krasznahorkai-univerzum súlyosan és rendíthetetlenül, csupán a maga törvényeinek engedelmeskedve gravitál az irodalmi térben, és e kikezdhetetlen alkotói szuverenitás a független gondolkodás és létezés etikáját írja bele az életmű egészébe. A periféria, a margó határvidékén történő berendezkedés nem csak a szerzői autonómia, hanem az aktuális irodalmi divatokat következetesen figyelmen kívül hagyó szövegek tekintetében is a szabadság megőrzésének egyik lehetséges biztosítéka… – SZABÓ GÁBOR KRITIKÁJA

>>>
2019.11.12 - tiszatáj

OLOSZ ELLA TEXTILMŰVÉSZ ALKOTÁSAIBÓL NYÍLT EMLÉKKIÁLLÍTÁS
A kedvencemmé lett egy fénykép Olosz Elláról: az, amelyiken a művész egyik geometrikus rendbe zárt szőttese előtt áll, karba font kézzel egy finoman csíkozott blézerben. A törékeny alak mintha maga is a mögötte látható mű szerves része lenne. Azt hiszem, ez egy jellemző kép róla, ez a nagyszerű asszony testileg, lelkileg azonosult művészetével. Ez az autentikusság átsüt a szövedékeken, leragyog a szőnyegekről, a ránk hagyott életművéből személyisége pontosan kiolvasható… – PACSIKA LIA MEGNYITÓJA

>>>
2019.11.12 - tiszatáj

ÁLOM DOKTOR
Járgány motor nélkül. Stephen King legendás Kubrick-kritikája szerint ilyen adaptációt csiszolt 1977-es bestselleréből a híresen perfekcionista direktor. Rögtön ki is ütközik a különbség: az író csupán populáris paneleket tologat, míg a 2001 és a Mechanikus narancs adaptőre szerzői hangütéssel közelít a témához, vagyis darabokra szed, analizál, újra összerak, és valami egyedit teremt. Mike Flanagan misztikus horrorja – vagyis egyszerre a Ragyogás című regény és film folytatása – után még tágabbra nyílik a könyv és mozi közötti rés… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.11.09 - tiszatáj

KISS JUDIT ÁGNES: A HALÁL MILONGÁT TÁNCOL
Tizenöt éves koromban, konfirmációi előkészítőn a lelkészünk azt a kérdést tette fel nekünk, mihez kezdenénk, ha megtudnánk, hogy 24 óra van már csak hátra az életünkből, és jön a világvége. A többség nagy része szendén megadta a pc választ: kibékülnék a haragosaimmal, elmondanám a szeretteimnek, mennyire fontosak nekem, rendbe tenném a dolgaimat, imádkoznék Istenhez stb. Egy lány volt csak közöttünk, aki ki merte mondani a frankót, én bizony kipróbálnám a kábítószert és a szexet, mert nem akarok úgy meghalni, hogy egyikben sem volt részem… – ISTÓK ANNA KRITIKÁJA

>>>
2019.11.07 - tiszatáj

A XXIX. PLEIN AIR NEMZETKÖZI ALKOTÓTELEP KIÁLLÍTÁSA ELÉ
Tudjuk, hogy egy művésztelepet elindítani és működtetni nem egyszerű dolog. Munka van vele. Sokba kerül. Akkor mégis miért szeretne Csongrád városa művésztelepet magának – Európa és Magyarország sok más településével együtt? Talán azért, mert csupán a művészet képes időtállóan és hitelesen dokumentálni egy időszakot, egy kort. Hogy a művészet maradéktalanul tiszta, romlatlan és igazmondó lenne? Szó sincs róla. De még mindig ez a legjobb megoldás. Ahogyan a demokrácia… – GYARMATI GABRIELLA MEGNYITÓJA

>>>
2019.11.03 - tiszatáj

INTERJÚ A HOMO LUDENS PROJECT ALKOTÓIVAL
A Homo Ludens Project kompániájáról nehéz úgy beszélni, hogy ne személyes emlékek, tapasztalatok sora rohamozzon meg. Több elsőjénél ott voltam, és egészen felemelő látni, merre haladnak. Ahogy ott ülök a megbeszélt helyünkön Benkő Imolára és Szilágyi Szabolcsra várva, az jut eszembe, hogy ők is olyan emberek, akikkel ott tudom felvenni a beszélgetés fonalát, ahol leejtettük. Két folyton mozgó figura, akik folyamatosan feszegetik a határaikat, ezzel bevállalva olyan élethelyzeteket akár szakmai téren, akár civil életükben, amelyekre lehet, hogy ők sem számítottak eddig… – TÓTH EMESE INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő