Debreczeny György versei
a mosolyok nem mosolyognak
beleégtek a papírarcokba
anyám a papírarcokba
beleégtek a mosolyok
a kisember egyszerűen belefáradt
a fáradozásba
a kisemberek nem mosolyognak
beleégtek a papírokba
[…]
egy szót hallott
hallott egy szót csobbanni a tóban
a halott
aztán egy másikat
már rég otthon kéne lennem
gondolta
már rég otthon kellene lennem
a világban
gondolta
ahol géprongyokba öltözött lányok
köszöntik a kedves démonokat
de nem ismerek senkit
és engem sem ismernek a senkik
gondolta
de minden méltatlanságra
létezik méltó magyarázat
géprongyokba öltözött szavak
magyarázkodtak a tóban
az ajtónállót megkérte
hogy álljon inkább az ablakon
vagy csobbanjon egyet a tóban
aki bújt aki nem nem megyek
gondolta
mert sosem tudok időben hazaérni
egy szót hallok csobbanni a tóban
nem nem és nem és azért se
elfoglaltak voltak fenemód
Charles Bukowski nyomán
zárt ajtók mögött zárt ablakok mögött
mindenki a jajaival
a javaival az emberével az őrületével
a bankszámlájával a kocsikulcsával
a diófejével a székrekedésével
nagyon úgy tűnt hogy egyszerűen félnek
félnek attól ha valaki
baromi jól érzi magát
vagy legalábbis nem mindig boldogtalan
veszélyes lehet az ilyesmi
nem tudták hogy mi voltunk minden:
a hegyek a fák a legyek
amelyeket az orrunkról elhajtottunk
mi voltunk a fák a pocsolyák a sziklák
a szögesdrót
a lány segge a lány kutyája és én
de ezt nem tudták zárt ajtaik
és zárt ablakaik mögött
ahol fenemód elfoglaltak voltak
mindannyian
a mosolyok nem
Charles Bukowski nyomán
a mosolyok nem mosolyognak
beleégtek a papírarcokba
anyám a papírarcokba
beleégtek a mosolyok
a kisember egyszerűen belefáradt
a fáradozásba
a kisemberek nem mosolyognak
beleégtek a papírokba
megöntöztem a futórózsákat
de nem mosolyognak
és hamarosan
a büdöskék is hazajönnek
de a virágok sem mosolyognak
egy kisember vizelt
a holdfényben
az üres parkoló kellős közepén
de nem mosolygott
sem a kisember sem a hold
