Tiszatájonline | 2018. május 3.

Miniatűr világok

VÁLOGATÁS A 4. NEMZETKÖZI KISGRAFIKAI BIENNÁLÉ ANYAGÁBÓL
A kiállítás alapjaként szolgáló Nemzetközi Kisgrafikai Biennálé eredete egészen 1980-ig nyúlik vissza. A temesvári grafikai műhely fiatal, helyben végzett romániai és környékbeli művészeknek adott lehetőséget az alkotásra. Az így készült anyagokból született kiállítások sikerei arra buzdították a szervezőket, hogy szélesítsék az alkotói közösséget. A 2017-es biennálé már több mint 400 pályaművet számlált, a legkülönbözőbb székhelyű alkotóktól, Európától, Ázsián át, egészen az Amerikai kontinensekig. A Fischer Galériában mindebből egy kisebb léptékű reprezentatív válogatást láthatunk.

VÁLOGATÁS A 4. NEMZETKÖZI KISGRAFIKAI BIENNÁLÉ ANYAGÁBÓL

A kiállítás alapjaként szolgáló Nemzetközi Kisgrafikai Biennálé eredete egészen 1980-ig nyúlik vissza. A temesvári grafikai műhely fiatal, helyben végzett romániai és környékbeli művészeknek adott lehetőséget az alkotásra. Az így készült anyagokból született kiállítások sikerei arra buzdították a szervezőket, hogy szélesítsék az alkotói közösséget.  A 2017-es biennálé már több mint 400 pályaművet számlált, a legkülönbözőbb székhelyű alkotóktól, Európától, Ázsián át, egészen az Amerikai kontinensekig. A Fischer Galériában mindebből egy kisebb léptékű reprezentatív válogatást láthatunk.

A szegedi egyetem rajz tanszéki galériája jó befogadó hely, hiszen tágas, könnyen bejárható, illetve egész napos nyitva tartása miatt bármikor elérhető. Emellett viszont egy oktatási közeg is, amely mellőzi a múzeum csöndes sterilitását és a kereskedelmi galériák luxusát: a képek a termek és mosdók közötti falakra kerültek, a világítás fél-profi és szünetekben nyüzsgő a környezet. A grafikák, méretükből adódóan ideálisan illeszkedtek a térbe, főként a galéria középső részén, ahol megbontva a fríz elrendezést, egymás fölé is kerültek alkotások. A művek országonkénti felosztásban tekinthetők meg – címke jelzi, melyik kontinensre lépünk éppen. Az egyes alkotások címkézése viszont nem észrevehető, mert a képkeret eltakarja. Ami kritikaként említhető még, hogy a kiállító térben nincs lehetőség leülni, kényelmesen időzni egy képnél. Nem találunk sem leírást, sem vezetőt a kiállításhoz, nem tudunk kihez fordulni a felmerülő kérdéseinkkel. Felmerül a kérdés: az említett problémák csorbíthatják a kiállítás értékét, vagy csak a műtárgyak számítanak? Mennyire befolyásolja az élményt a kiállítóhely minősége? Milyen mértékben tudnak hatással lenni ránk a művek, egy kedvezőtlen környezetben?

Egy művészeti intézményben megrendezett kiállítás tematikájában, műválasztékában is szabadabb, mint egy hivatalos szférában rendezett kiállításé. A múzeumok, és kereskedelmi galériák terei alapvetően kanonizálják a műveket és alkotóikat, de a szárnypróbálgató művészeknek nehezen jutnak kiállítási lehetőséghez. A kortárs művészet viszont elsősorban ez utóbbiakból áll – az a kortárs, ami a jelenben keletkezik/létezik. A tárlaton látható művek kortárs alkotások és általuk a művészet legfontosabb mozzanata nyer teret: hatással vannak a látogatókra. Ennek megértéséhez nem kellenek falszövegek, vagy plakátok egyszerűen meg kell nézni az alkotásokat.

Összesen 81 művet tekinthetünk meg, 28 ország alkotóitól, melyek tematikájukban és stílusukban egyaránt különbözőek. Több grafikai használja a népies motívumokat, visszanyúlva őseik mintarendszeréhez: barlangrajzokhoz hasonló jelek (Plavitu Constantin RO) és állatok (Milisagevic Leonida SRB), archaikus emberek köszönnek ránk a falakról (Carrasco Guiterrez Emilio MEX, Donch Rebeca PER, Dione Rabelo BRA) és újra felhasznált növénymotívumokat is fellelhetünk (Tomas Zemla SK). Sűrűn találkozhatunk naturalisztikus motívumokkal az egzotikus virágok színes kavalkádjától (Som-Usa Phengtaku THA, Krissana Buengrangon THA),), a beszélgető arcokat idéző erdőkig (Pato Károly HUN). Emellett szürrealista (Castillo Mariano SP) és meseszerű állatábrázolásokkal is megismerkedhetünk (Siplevich Tatsiana BY). Számos művész érdeklődése önmaga és általánosságban az emberi lét felé fordult: az erről tanúskodó portrék (Agnieszka Lamirowska PL) mellett találunk érzelmi és lelki tartalmakat boncolgató alkotásokat is (Patcha Kaewtongtal THA), melyek az álomról (Veselin Damyanov-Vas BG), a magányról (Adam Czech PL, Bíró Ildikó HUN), a szerelemről és eggyé válásról szólnak (Marco Trentin IT). Ugyanakkor realizmusra törekedő alkotások (Adriano Castro ES, Laline Janna FIN) és nonfiguratív, időt, teret felbontó művek is felfedezhetőek (Schuselka Elfi USA, Masaaki Oyha JAP). Sőt a hagyományos, több évszázadnyi tradícióba illeszkedő grafikai alkotások – mint az ex libris – is megjelentek modern formában (Baeyens Martin BEL, Schvartzman Mauricio AR).

Az említett stílusok és alkotók a sokszínűséget bizonyítják, ám a teljesség igénye nélkül kerültek említésre, hiszen a kiállítás valódi élménye a közvetlen befogadással tapasztalható meg. A grafikák méretükből adódóan az átlagos nézői távolság átlépésére kényszerítenek, ha tetszik az alkotás és befogadó között határátlépésre sarkallnak. Egy freskót, vagy többméteres vászonra készült alkotás nem igényel ilyen gesztust, viszont a kisgrafikák miniatűr világát, csak e bensőséges megtekintési móddal ismerhetjük meg behatóan. Ha az ember belép a kép szférájába, egy pillanattal később már érzi a mű szereplőjének magányát, szenvedélyét, a tavaszi szelet saját bőrén és visszautazhat az időben is. Ekkor a kiállítótér problémái megszűnnek, nem számít a címke, sem az ajtó: a befogadó és grafika együtt hozzák létre a valódi műalkotást.

Plank Andrea