06.18.
| Én és a környezet >>>
06.28.
| A szegedi Metanoia Artopédia a Zsámbéki Színházi Bázison >>>
06.13.
| Törékeny papírkert a K.A.S Galériában >>>
06.26.
| Székely János Napok a Gyulai Várszínházban >>>
06.11.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál >>>
06.09.
| Magyar előadások a gyulai Shakespeare Fesztivál programjában >>>
06.08.
| Könyvhét – Szerzőink dedikálnak >>>
06.07.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget >>>
06.07.
| Koncertek, társasjáték és Lemezjátszó a II. Gárdonyi Pikniken >>>
06.07.
| Közel 600 jelentkezés jött a Táblaképfestészeti Biennáléra >>>
06.01.
| COURAGE-PAREVO nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál >>>
06.08.
| Itt vannak az Év Gyerekkönyvei >>>
06.04.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
06.03.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Könyvhét – Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Könyvhét – Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.02.
| UNFAKE! – 18. ARC közérzeti pályázat >>>
06.01.
| Megihlette a Metropolitan Opera a Szegedi Szabadtérit >>>
04.25.
| Elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész, a nemzet művésze >>>
04.23.
| Siker útján az új szegedi papucs! >>>
04.20.
| 15 éve jelent meg először a magyar National Geographic >>>
04.18.
| Folytatódik az Aranyfeszt! >>>

Szakács Réka, Várady Tibor, prózája

Bíró Tímea, Horváth Benji, Marno János, Maurits Ferenc versei

Beszélgetés Maurits Ferenccel

Balázs Attila esszéje

Petar Bojanić, Hovanec Zoltán tanulmánya

Szövegszervező vizualitás az Új Symposionban

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ A szegedi egyetemen több ezren végeznek évente, informatikusok, jogászok, tanárok – mondhatni, hétköznapi foglalkozást űző emberek. Ám különlegesen kreatív, intenzíven alkotó emberek is végeznek egyetemünkön: képzőművészek. A grafikusoktól, a festőkön át, a síküveggel dolgozó művészig. Az ő hétköznapjaikat sokkal nehezebb lehet elképzelni, mint egy kémikusét vagy tolmácsét, hiszen az […]

>>>

Gömöri György: Három gondolkodó
2018.05.03 - tiszatáj

Díszdoktor lett a Derrida-
Nincsen ma nálunk dáridó.
A közönséggel tolt ki
A hermetikus Chomsky.
Három közül csak egy jó:
Az okos Umberto Eco.

Harminckét évig tanítottam a cambridge-i egyetemen és ezalatt elég sok érdekes emberrel találkoztam, illetve sok izgalmas előadást hallottam. Kollégiumom, a Darwin, minden év január-februárjában nyolc előadást rendez egy-egy adott témáról, részben ezeknek a látogatása, meg más egyetemi események ragadtak meg leginkább emlékezetemben. Alábbiakban három olyan gondolkodóról szeretnék beszélni, akiknek hatása hosszú időn át uralta a cambridge-i közvéleményt: Derridáról, Chomskyról és Umberto Ecóról van szó.

Jacques Derrida, az Algériában született francia gondolkodó 1967-ben három könyvvel szinte berobbant Európa szellemi életébe, főleg dekonstrukciós elméletének köszönhetően. Nem akarom túlegyszerűsíteni, de lényegében Derrida azt állítja, minden írónak és filozófusnak az életművében vannak olyan „szövegalatti” (subtext) elemek, amelyek analízise rávilágít a szerző igazi szándékaira vagy rejtett üzenetére. Derrida még tovább ment, amikor egyes filozófusok, például Heidegger nyelvhasználatát és analíziseit tovább elemezte, tehát a teljes szöveglebontás híve lett. Pontosabban a szöveggel való „játék” híve, ami csak a saját metanyelvén belül érvényes, illetve érthető.

Ezt a kritikai módszert sok bírálat érte, a többi közt szóvátették, hogy mivel a teljes dekonstrukció értékromboló, Derrida következetesen alkalmazott módszere erkölcsi és esztétikai nihilizmushoz vezet. Vagyis ha mindent dekonstruálunk, mi marad? Az értéksemleges szöveg.

Kritikára alkalmazva, ez mit jelent? Az utókor úgyis mindig „okosabb”, de ez esetben annak a tételnek az elfogadását jelenti, hogy a kritikus mindig jobban és mélyebben látja az adott művet, mint maga az alkotó – ami, szerintem, nyilvánvaló képtelenség. Egyes művek nyelvhasználatát persze lehet sikerrel analizálni, de az egész mű jelentését, vagy üzenetét csak akkor lehet megérteni, ha azt társadalmi-történeti szöveghelyzetben, nem attól függetlenül elemezzük. Az egyes alakok motivációját pedig a freudista szövegelemzéssel is ki lehet deríteni, nem kell hozzá agresszív és metanyelvbe burkolt dekonstrukció.

Mindez a saját véleményem, sohasem volt erősségem az irodalomelmélet. Csupán egy anekdotát szeretnék Derrida cambridge-i díszdoktorátusával kapcsolatban elmondani. Amikor a francia gondolkodót díszdoktorátusra javasolták az idegen nyelvszakos tanárok, ez a filozófusok részéről erős ellenállásba ütközött, ők nem vették komolyan Derrida filozófiai teljesítményét. Emiatt szenátusi szavazásra került sor, ami hagyományosan az „elválasztás” (division) módján történt: az „igenek” és a „nemek” két csoportra oszlottak. Az akkoriban sokat emlegetett (bár nem feltétlenül olvasott) Derridát a tanárok többsége bőven megszavazta, de kétszáznál többen ellene szavaztak, közöttük én is. Az „igenek” tömegében felbukkant George Steiner, az ismert kritikus, aki meglátva engem a filozófusok között, átkiabált: „Gömöri, úgy fognak rád emlékezni, hogy te Derrida ellen szavaztál!” Az az érzésem, ez a jóslat azért nem vált be, mert 2001-ben vonultam nyugdíjba az egyetemről és Cambridge-ben a nyelvszakon és a Darwin kollégiumban alighanem másképp emlékeznek rám,  valószínűtlen, hogy bárki is számonkérné rajtam az azóta kissé divatjamúlt Derridát.

Második emberem Noam Chomsky, a nyelvfilozófus és antikolonialista politikai közíró. Nem akarom itt ismertetni Chomsky nyelvfilozófiai elméleteit, amiket mint kívülálló szuggesztívnak, de meglehetősen támadhatónak és részben elhibázottnak tartok, egyetértésben a yale-i pszicholingvisztikával. Politikai nézeteivel sem kívánok foglalkozni, csak jelzem, hogy azokat szélsőségesnek ítéli az amerikai politológusok többsége. Mindössze egy történetet szeretnék elmondani Noam Chomsky cambridge-i szerepléséről.

Úgy emlékszem, az egyik Darwin-előadásra hívták meg Chomskyt. Ennek megvan a megfelelő koreográfiája: a meghívott  kb. 50 percig beszél, aztán a moderátor pár szóban összefoglalja és megköszöni az előadást. Ehhez képest Chomsky egy óra húsz percig beszélt egy obskúrus nyelvészeti problémáról. Nem lehetett megállítani. Halálosan untam szövegét, a hallgatóság kilencvenkilenc százalékával együtt, többen kezükbe temették arcukat, úgy aludtak. Mellettem ült Hugh M. filozófiaprofesszor, szintén a Darwin College fellow-ja. Ő még nem aludt, de teljesen merev, kifejezéstelen arccal hallgatta Chomsky végnélküli szövegelését. Odafordultam hozzá ezzel a megjegyzéssel: „Hugh, talán te vagy az egyetlen, aki érti, ez az ember miről beszél”. Mire ő: „Hát az biztos, semmilyen engedményt nem tett a hallgatóságnak!” Ebből nem derült ki, vajon ő mennyit ért az előadásból. Chomsky lényegében lesajnálta a cambridge-i tanárokból és legérdeklődőbb diákokból álló közönséget. Mindenesetre utána a helyi diáklap megírta: lehet, hogy Noam Chomsky kiváló, nemzetközi hírű tudós, de a közeljövőben nem kívánjuk őt újra hallani Cambridge-ben. Ez viszont nem nagyon befolyásolta az általános nyelvészeket,  ez a szak akkoriban tele volt a Chomsky-iskola tanítványaival – pár év múlva őt is felterjesztették díszdoktorátusra, teljes csöndben meg is kapta.

A harmadik ember, aki ugyan nem lett díszdoktor, de elég sokat beszéltek róla Cambridge-ben és később Londonban, Umberto Eco volt, író és a szemiotika professzora. Előre megmondom, hogy a három gondolkodó közül nekem ő a legrokonszenvesebb. Éppen azért, mert a szemiotikán kívül regényírással foglalkozik, bár nem minden regénye egyformán jó, de például A rózsa neve kitűnő detektívregény középkori szövegkörnyezetben. A könyv és a belőle készített film azt sugallja, gyilkolni is lehet a filológia kedvéért. Ugyanakkor rávilágít a katolikus egyházon belüli, időről-időre fellángoló eretnek-mozgalmakra. A rózsa nevében a pozitív hős egy William nevű angol (vagy skót?) barát, akit azért küldenek ki ebbe az ausztriai kolostorba, hogy kivizsgálja az ottani rejtélyes gyilkosságokat.

Ami pedig a szemiotikát illeti, azt jobban tudjuk alkalmazni mindennapjainkban, mint akár Derrida, akár Chomsky elméleteit. A jelrendszerek szerepet játszanak életünkben, akár történelmi beidegződésekről, akár a marketingben alkalmazott jelrendszerről beszélünk. Másszóval, nyilvánvalóan nemcsak a szavak, az írott nyelv lehet a kommunikáció eszköze, de a képek, hangok, sőt még a gyorsüzenetekben használt emoji képecskék is. Mondhatni, jelrendszerek hálójában élünk és minduntalan más és más jelrendszereket kell megtanulnunk ahhoz, hogy lépésben maradjunk a média és a világ változásaival.

De Eco, aki 2016-ban halt meg, néhány éve Londonban beszélt új regényéről, A prágai temetőről, ami főleg az összeesküvés-elméletekkel foglalkozik. Ez a King’s Place-en történt, ahová Ecot a Zsidó Könyvhét alkalmából hívták meg egy hosszú beszélgetésre. (Legjobb tudomásom szerint Eco, aki katolikus neveltetést kapott és Aquinói Szent Tamásról írt doktori disszertációt, nem volt zsidó származású). De mivel az összeesküvés-elméletek egyik központi témája a zsidóság, beleértve egy orosz titkosrendőrség által készített, de nagyhatású hamisítványt, a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét, Eco joggal szőhette bele regényébe a hamisítók képzeletvilágát, illetve kapcsolatrendszerét. Korábban egyszer már hallottam Ecót, a nyolcvanas évek elején járt Cambridge-ben és tartott előadást iszonyú olasz angolsággal- ezúttal már mindent lehetett érteni, dehát tudtam, közben Umberto Eco megjárta a Columbiát és a Harvardot, mindkét helyen tanított és jól belejött Sherlock Holmes nyelvébe.

A King’s Place-en elhangzott beszélgetésből kitűnt, hogy Eco úgy gondolja, azt az összeesküvés-elméletet a legnehezebb megcáfolni, aminek nincsen semmi alapja. A mítoszt sem lehet megcáfolni, csak vagy elfogadni, vagy elvetni, esetleg meg lehet próbálni magyarázni. De az álhíreken és képzelt sötét erők összeesküvésén alapuló hamis tényeket hogyan lehet lerombolni? Eco ekkor, halála előtt pár évvel, már csak abban hitt: az emberi butaság  (hiszékenység, tudatlanság) legyőzhetetlen. Ami pedig a divatos elméletek elfelejtődését illeti, azok sem azért hullanak ki a köztudattól, mert „nem állták ki a valóság próbáját”, hiszen alig van közük a valósághoz, azok fölött, vagy azokon kívül, egyfajta légüres térben jönnek létre, eleve a gondolkodó által önkényesen csoportosított fogalomrendszerben. Derrida elméleteire újabban alig hivatkoznak, Chomsky újrafogalmazta elméleteit, újabban főleg szélsőséges politikai tézisei miatt támadják, egyedül Umberto Eco az, aki igazán olvasható ma, és reméljük, még 20-30 év múlva is.

 


Címke: , , , , , ,
2018.06.20 - tiszatáj

            Kányádi Sándor (1929–2018) Ha majd ha majd minden fal teli lesz könyvvel képpel ki öreg-székben ki pedig hasmánt heverőn olvasgattok önfeledten én szeretteim akkor csöndesen kilopódzom és elindulok a kertünk vége felé mire fölmerülnétek […]

>>>
2018.06.18 - tiszatáj

KÖNYVHETI INTERJÚ GÉCZI JÁNOSSAL
Június 7-én, csütörtökön került megrendezése Géczi János Sziget, este hét és hét tíz között című kötetének bemutatója a Dugonics téren. Az esemény után Németh Zsófia beszélgetett vele töredékességről, a rózsákhoz kötődő számmisztikáról, El Kazovszkij grafikáiról és hatásáról, valamint Kass János plasztik-fejeiről… – NÉMETH ZSÓFIA INTERJÚJA

>>>
2018.06.17 - tiszatáj

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS KEMÉNY ISTVÁNNAL
Június 12-én az Ünnepi Könyvhét keretében Kemény István volt a Grand Café vendége. Lúdbőr című esszé- és Nílus című verseskötete kapcsán a szerzővel Klajkó Dániel beszélgetett… – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

A FA ALATT
Piagőzös, melankolikus atmoszférát vitriolos, emberi gyarlóságokat feltérképező vonalvezetésre cserélt Hafsteinn Gunnar Sigurdsson. 2011-es dramedyje, az Either Way férfibúba csepegtetett őszinte életörömöt, míg legutóbbi filmje, a tavalyi A fa alatt drasztikusabb, komor hangütésű darab. Noha fekete komédiaként hivatkoznak rá, jóval több ennél… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS TÉREY JÁNOSSAL KÁLI HOLTAK CÍMŰ REGÉNYÉRŐL
Térey János az idén POSZT-zsűritagként, 180 megtekintett előadás, illetve saját drámája, a Kazamaták szegedi bemutatója után megírta Káli holtak című színházregényét, mely egyben az első nagyprózája is. A kötet szegedi bemutatóján Lengyel Zoltánnal, a Grand Café munkatársával beszélgetett a szerző… – VARGA RÉKA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

Szakács Réka, Várady Tibor, prózája

Bíró Tímea, Horváth Benji, Marno János, Maurits Ferenc versei

Beszélgetés Maurits Ferenccel

Balázs Attila esszéje

Petar Bojanić, Hovanec Zoltán tanulmánya

Szövegszervező vizualitás az Új Symposionban

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

A VAJDASÁGI zETNA ÚJ KÖTETEINEK BEMUTATÓJA
Június 10-én, vasárnap került sor a vajdasági zEtna új köteteinek bemutatójára. Ebből az alkalomból négy szerző érkezett a Grand Café mozitermébe: Balázs Attila, Fenyvesi Ottó, Lennert Móger Tímea és Szögi Csaba. A beszélgetést Beszédes István, a zEtna magazin alapító-szerkesztője vezette… SZUTORISZ SZABOLCS BENCE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.14 - tiszatáj

SZILASI LÁSZLÓ ÉS SZÍV ERNŐ KÖNYVBEMUTATÓJA
Vasárnap sem volt szünet az Ünnepi Könyvhéten. Június 10-én, késő délután Szilasi László és Darvasi László beszélgetett egymással a Dugonics téren. Utóbbi saját és írói alteregója, Szív Ernő nevében. Luther kutyái és Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba, a várt kötetek… – SZUTORISZ SZABOLCS BENCE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.12 - tiszatáj

AKI ELZÁRJA AZ ÉJSZAKÁT –
A KOLOZSVÁRI SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA BUDAPESTEN
Az idei évben két produkció érkezett a kincses városból Budapestre, amelyek a Tompa Gábor vezette teátrum műsorpolitikájának jelenlegi tendenciáit is jól kirajzolták. Tompa ugyanis az idei évadban mindössze egyetlen rendezést jegyzett (amely végül mégsem valósult meg), miközben a többi premier külföldről meghívott rendezők munkája… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő