10.04.
| Sötétség a Napfény Városában – Beszélgetés Veres Attilával >>>
10.02.
| Trafó – Motus (IT): MDLSX >>>
10.02.
| Asztali beszélgetések… – Meseterápia >>>
09.30.
| MASZK – Trojka Színházi Társulás–Csiky Gergely Állami Magyar Színház: O. márkiné >>>
09.28.
| MASZK – Grecsó Krisztián–Bíró Bence: Megyek utánad >>>
09.28.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Fehér Ferenc: IMÁGÓ >>>
09.23.
| MASZK – Simkó Beatrix–Grecsó Zoltán: #ORFEUSZ #EURÜDIKÉ >>>
09.21.
| Összművészeti meglepetés a magyar dráma napján >>>
09.21.
| Trafó – Heiner Müller: Kvartett >>>
09.20.
| Válogatás a Mihályfi-gyűjteményből >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>
08.06.
| Hamarabb kezdődik a Szegedi Szabadtéri 2019-esévada >>>
07.25.
| Szőcs Petra első nagyjátékfilmje a Velencei Filmfesztiválon >>>
07.22.
| Újabb díjat nyert a Virágvölgy >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>

Csehy Zoltán, Karacs Andrea, Posta Marianna, Szabó Dárió, Tőzsér Árpád, Turi Tímea versei

Bán Zoltán András, Erdei L. Tamás, Kontra Ferenc prózája

Anne Carson, Fried István, Thomas Schestag, Szabó Csaba tanulmánya

A Velencei Építészeti Biennáléról

Diákmelléklet: Lőrincz Csongor Esterházy Péter korai prózájáról

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

Egy furcsa pár
2018.05.02 - tiszatáj

ARCÉLEK, ÚTSZÉLEK

Nem közönségfilm, hanem kifejezetten ínyencfalat az Arcélek, útszélek című francia dokumentumfilm. Az fogja élvezni igazán, aki fogékony a művészetekre, aki fogékony, de azt hiszi, nem érti a kortársat, aki nem csak szereti a filmet, de azt is tudja, ki az a Godard.

És persze az sem árt, ha tudja, hogy a film 88 (ma már 90) éves főszereplője, Agnès Varda nem akárki, hanem a Truffaut, Rohmer, Resnais nevével fémjelzett francia újhullám egyetlen női rendezője. Nem baj, ha a másik főszereplő, Varda filmbéli barangoló társa, a (két évvel ezelőtti forgatás idején) 33 éves J. R. ismeretlen a számunkra, film közben majd megszeretjük, a végére egyenesen becsüljük.

A művészként csak a monogramját használó J. R. (teljes neve Jean René) egyébként igen híres alkotó, egyszerre fotós és street artist, ugyanis hatalmas méretű fotográfiáit házak, különböző építmények (pl. kerítés) és ipari épületek falfelületeire tapétázza. Az akciói nem öncélúak és nem magamutogatóak, mindegyik fotósorozata mögött konkrét és személyes emberi sorsok, történetek húzódnak, ugyanis, mielőtt fényképezni kezdene, kutat és tájékozódik, s nem mellesleg ismerkedik, beszélget a modelljeivel.

 

 

És ez már a film, mert ők ketten, a két neves alkotó megkeresi egymást, s egy közös projektbe kezdenek. Varda beül J.R. automata fotóstúdiót rejtő mikrobuszába, és elindulnak a francia falvak felé (a film eredeti címe Visages villages). Nem vaktában, hanem egy-egy régi civil ismerősük, vagy személyes emlékeket őrző apró falvacskák, netán egy kiürült bányásztelep felé. És akkor ott – egy régi fényképtől indíttatva – a házak falára kerülnek gigantikus méretben a hajdani bányászok és a néni, aki utolsó mohikánként még lakja a házát. Közben beszélgetnek az összegyűlő, bámészkodó emberekkel, ki-ki elmondja saját, vagy bányászcsaládja történetét, s amikor elkészül a mű, könnyes szemmel szemlélgetik elődeik emlékművét.

Hasonló jelenetek játszódnak le a 800 hektárt egyedül művelő gazdával (az ő egészalakos fotója a pajtája gyönyörű deszkafalára simul majd), a kávéházi felszolgálónővel, később egy nagy, sósavat előállító gyártelepen, ahol az egymást váltó műszakok csoportképet állnak. Elmegyünk a tengerhez is, ahová egy már rég elhunyt, szép, fiatal fiú emléke húzza a rendezőnőt (a fiú felnagyított fotó-reprója egy hatalmas, parti betontömbre kerül, ahonnan másnap lemossa a dagály), és Le Havre bámulatos, óriási kikötőjébe is, ahol a dokkmunkások feleségei kapják a főszerepet, és persze a konténereket beborító portréképeket.

Nem pontos ez a leltár, csupán kiragadott példák. S ha eddig annak tűnt volna, a film nem egy fáradhatatlan road movie, hanem szünetekkel megszakított, kényelmes csillagtúra, melyet követve mi, nézők két érzékeny ember beszélgetéseit hallgatjuk a pauza óráiban Párizsban, a cél felé haladva a kocsiban, vagy a tetthelyen a műveket készítve.

 

 

A világért se tessék fennkölt dialógusokra gondolni, itt nem a világhírű filmrendező és a sikeres fotós szofisztikált találkozásáról van szó, hanem két, papírforma szerint össze nem illő, a művészetről mégis hasonlóan gondolkozó művész egymás, illetve emberek iránti kíváncsiságáról. Az külön ajándék, ahogyan a film folyamán szép lassan elmélyül barátságuk. Megható J.R. hol csibészes, hol szeretetteli tisztelete és figyelme, s elbűvölő a filmtörténeti legenda, Agnès Varda manírmentes jelenléte.

Dokumentumfilmből 90 perc általában sok, itt azonban egy pillanatra sem unatkozunk. Kezdjük érteni a (jó) kortárs művészet reflexív gondolatiságát, nevezetesen azt, hogy a mai alkotóművészet tárgya mi vagyunk. Hogy a személyünk vagy az életünk semmivel sem érdektelenebb a művészi figyelemre, mint a múlt jelenetei és jelenségei, de nekünk már nem állna jól a klasszikus modor, hiszen életünk minden morzsája ellentmond annak.

Ja, és Godard! A film vége felé elindulunk a régi baráthoz és kollégához, de róla nem születik fotó. Ha eddig nem tudtuk volna, ki ő, most sem fogjuk megtudni, illetve valamit Vardától mégis. De olyan rendhagyó módon, amit vétek lenne lelőni.

Ibos Éva

 

Arcélek, útszélek (Visages villages / Faces Places)
francia dokumentumfilm, 89 perc, 2017

Rendezte: Agnès Varda, J. R.

 
 
 

 
 
 
 
 
 
 

Kapcsolódó írásunk:
Külvilágra ragasztott emlékezet (Szabó Ádám kritikája) >>>

Címke: , , , , ,
2018.09.20 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Előbb-utóbb megtörténik velünk. Hogy összedől a világ. Vagy úgy tűnik, hogy össze fog dőlni. Nem dől össze. Az idő fontos tényező. Sok múlik egy másodpercen is. A kvantumfizikában. Előtte még nem létezett valami, és egy másodperccel utóbb már igen. Mintha azt mondanánk, hogy a baj előtt egy perccel még nem volt semmi baj. Wurmtól virtuális műveket látunk. Mint amikor félkészen veszünk át egy lakást, és nekünk kell azt befejezni. Nincs megállás […]

>>>
2018.09.19 - tiszatáj

FELUGOSSY LÁSZLÓ: NEM∏SKÓTA SZERELMES VAGYOK A LAPTOPOMBA
Felugossy László Nem∏skóta szerelmes vagyok a laptopomba című kötete 2014-ben látott napvilágot a MissionnArt Galéria gondozásában. A kötetben a szerző megjelölése alapján versek, szövegek, buborékok találhatók. Már a fedőlapon a Felugossyt ábrázoló fénykép is jelzi, hogy ebben a kötetben nem hagyományos költészettel fog találkozni az olvasó…. – BÉKÉS IZABELLA KRITIKÁJA

>>>
2018.09.18 - tiszatáj

BENCZÚR EMESE KIÁLLÍTÁSA A MODEM-BEN
Játék, (ön)irónia, szembesítés, az igazság keresése vagy mindezek egyszerre? A Munkácsy-díjas képzőművész reprezentatív kiállítása az értelmezés, látszat és valóság kérdését helyezi a középpontba… – GALAMBOS ÁDÁM ÍRÁSA

>>>
2018.09.18 - tiszatáj

90 ÉVES DEBRECZENI TIBOR
Mi a titka az összetartó erőnek? Az, ami kellene, hogy nemzeti minimum legyen, „nagyban” is. A haza szeretete, a magyar nyelv és irodalom tisztelete, a közösségi értékek fontosnak tartása. Sajátos vonása a csapatnak a „Játszó ember” megjelölés. D. T. – így nevezi önmagát a Kör alapítója és vezetője, a drámapedagógia hazai megalapítója, hiszen valóban ő a Magyar Drámapedagógiai Társaság létrehozója – az aktív szerepjátszást alapvető fontosságúnak tartja. Homo ludens… – BOTOS KATALIN ÍRÁSA

>>>
2018.09.17 - tiszatáj

Egy kis morgolódással kezdeném: úgy látszik, hogy a központozásmentes nyelvhasználat megjelent magyar filmcímben – értem én, hogy idézet egy kommentből, de akkor sem szerencsés ilyen látványos helyen kerékbetörni a magyar nyelvet… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.09.15 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS ANDREI ROSETTIVEL
Szeptember 22-ig még megtekinthető a NOIMA15 nevű művészeti csoport tárlata a Román Kulturális Intézet kiállító termeiben. A csoport összes tagja főiskolát végzett képzőművész, szinte mindegyikük egy eltérő nyelvezetet beszél: a plen-air látásmódot használják, viszont számukra a nyitott tér vizsgálata nemcsak a színekre, hanem a színspektrumokra, a régi mesterek munkáinak, technikáinak vizsgálatára, az alapvető jellegzetességeik felhasználására is kiterjed… – JUHÁSZ BÁLINT INTERJÚJA

>>>
2018.09.12 - tiszatáj

KENYERES BÁLINT FILMJE
A Tegnap Kenyeres Bálint egészen különleges nagyjátékfilmes bemutatkozása: tíz évvel az utolsó kisjátékfilmje után készült el. Ráadásul a rendkívüli elsőfilmes vállalkozásról van szó, hiszen a Tegnap soknemzetiségű produkció, amelynek stábjában csupán néhány magyar van (például a nagyszerű Fillenz Ádám), legalább két világsztár (Vlad Ivanov és Joanna ter Steege) szerepel, a helyszínek kivétel nélkül Magyarországon kívüliek… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.09.12 - tiszatáj

KULCSÁR-SZABÓ ZOLTÁN: SZINONÍMIÁK. KÖZELEDÉSEK HEIDEGGERHEZ
Érdemes kicsit elidőzni a címnél és az alcímnél. Szinonímiák. Ugyanaz és más, azonosság és különbség. Közelség, szomszédság, rokonság, mégis távolság és idegenség. A görögben közös név, egymás melletti, együttes, összetartozó megnevezései valaminek, nagyjából ugyanannak ‒ de tudjuk, hiszen írás, s legkivált talán fordítás során rendre mélabúsan vagy kétségbeesetten tapasztaljuk, hogy mégis egészen másnak… – SIMON ATTILA KRITIKÁJA

>>>
2018.09.10 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS A CSAKNEKEDKISLÁNY ZENEKARRAL
Tavaly répával záporozták meg a közönséget, idén őket fenyegette eső, ráadásul ajándék lovaskocsis-akusztikus koncerttel kenyerezték le a Malomfesztivált csak azért, hogy felléphessenek. Ők a Csaknekedkislány zenekar. – FÖLDESI CSENGE INTERJÚJA

>>>
2018.09.07 - tiszatáj

SUMMER 1993
Önéletrajzi ihletésű munka az eddig rövidfilmeken dolgozó, 1986-os születésű Carla Simón nagyjátékfilmes debütje. Film-memoárnak hívja a tavalyi, Goya-díjakkal és a Berlinalén a legjobb elsőfilmesnek járó zsűridíjjal honorált Summer 1993-t. Erőteljes szubjektivitáson nyugvó műve nemcsak már-már transzcendens húrokat pengető karakterdráma, de remekül illeszkedik a spanyol filmtörténetet olykor nagyban reformáló gyerektrauma-mozik sorába is… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő