08.03.
| Hazánk legmenőbb független társulatai a szegedi THEALTER vendégei >>>
07.30.
| Erdélyi hét a Gyulai Várszínházban >>>
07.28.
| Az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmjének országos tévés bemutatója >>>
07.21.
| PASO: Park, Sziget, aztán Müpa >>>
07.20.
| Szegedi Várjátékok – Madarat tolláról >>>
07.20.
| Black Nail Cabaret-koncert az A38 hajón >>>
07.20.
| Kapolcsi esték a Képmással >>>
07.20.
| TRIP to the Jungle >>>
08.18.
| FISZ-tábor 2018 >>>
07.18.
| Úrhatnám polgár közönségtalálkozó >>>
07.18.
| Fekete ház – A román kulturális miniszter nyitja meg az arany- és ezüstkincs kiállítást >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>
06.20.
| Megjelent a Black Nail Cabaret új videoklipje >>>
06.08.
| Itt vannak az Év Gyerekkönyvei >>>
06.04.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
06.03.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Könyvhét – Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Könyvhét – Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.02.
| UNFAKE! – 18. ARC közérzeti pályázat >>>
06.01.
| Megihlette a Metropolitan Opera a Szegedi Szabadtérit >>>

Kortárs makedón költők
Krusovszky Dénes, Malárburk József, Tolnai Ottó, Alice Walker prózája
Janáky Marianna drámája
Baka István levelezéséből
Holokauszt – Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet (Goldmann Márta, Jablonczay Tímea, Kelemen Zoltán, Máté-Tóth András, Szőke Dávid Sándor, Turai Gabriella, Wéber Péter)
Nátyi Róbert Endre Béla kiállításáról

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

Egy furcsa pár
2018.05.02 - tiszatáj

ARCÉLEK, ÚTSZÉLEK

Nem közönségfilm, hanem kifejezetten ínyencfalat az Arcélek, útszélek című francia dokumentumfilm. Az fogja élvezni igazán, aki fogékony a művészetekre, aki fogékony, de azt hiszi, nem érti a kortársat, aki nem csak szereti a filmet, de azt is tudja, ki az a Godard.

És persze az sem árt, ha tudja, hogy a film 88 (ma már 90) éves főszereplője, Agnès Varda nem akárki, hanem a Truffaut, Rohmer, Resnais nevével fémjelzett francia újhullám egyetlen női rendezője. Nem baj, ha a másik főszereplő, Varda filmbéli barangoló társa, a (két évvel ezelőtti forgatás idején) 33 éves J. R. ismeretlen a számunkra, film közben majd megszeretjük, a végére egyenesen becsüljük.

A művészként csak a monogramját használó J. R. (teljes neve Jean René) egyébként igen híres alkotó, egyszerre fotós és street artist, ugyanis hatalmas méretű fotográfiáit házak, különböző építmények (pl. kerítés) és ipari épületek falfelületeire tapétázza. Az akciói nem öncélúak és nem magamutogatóak, mindegyik fotósorozata mögött konkrét és személyes emberi sorsok, történetek húzódnak, ugyanis, mielőtt fényképezni kezdene, kutat és tájékozódik, s nem mellesleg ismerkedik, beszélget a modelljeivel.

 

 

És ez már a film, mert ők ketten, a két neves alkotó megkeresi egymást, s egy közös projektbe kezdenek. Varda beül J.R. automata fotóstúdiót rejtő mikrobuszába, és elindulnak a francia falvak felé (a film eredeti címe Visages villages). Nem vaktában, hanem egy-egy régi civil ismerősük, vagy személyes emlékeket őrző apró falvacskák, netán egy kiürült bányásztelep felé. És akkor ott – egy régi fényképtől indíttatva – a házak falára kerülnek gigantikus méretben a hajdani bányászok és a néni, aki utolsó mohikánként még lakja a házát. Közben beszélgetnek az összegyűlő, bámészkodó emberekkel, ki-ki elmondja saját, vagy bányászcsaládja történetét, s amikor elkészül a mű, könnyes szemmel szemlélgetik elődeik emlékművét.

Hasonló jelenetek játszódnak le a 800 hektárt egyedül művelő gazdával (az ő egészalakos fotója a pajtája gyönyörű deszkafalára simul majd), a kávéházi felszolgálónővel, később egy nagy, sósavat előállító gyártelepen, ahol az egymást váltó műszakok csoportképet állnak. Elmegyünk a tengerhez is, ahová egy már rég elhunyt, szép, fiatal fiú emléke húzza a rendezőnőt (a fiú felnagyított fotó-reprója egy hatalmas, parti betontömbre kerül, ahonnan másnap lemossa a dagály), és Le Havre bámulatos, óriási kikötőjébe is, ahol a dokkmunkások feleségei kapják a főszerepet, és persze a konténereket beborító portréképeket.

Nem pontos ez a leltár, csupán kiragadott példák. S ha eddig annak tűnt volna, a film nem egy fáradhatatlan road movie, hanem szünetekkel megszakított, kényelmes csillagtúra, melyet követve mi, nézők két érzékeny ember beszélgetéseit hallgatjuk a pauza óráiban Párizsban, a cél felé haladva a kocsiban, vagy a tetthelyen a műveket készítve.

 

 

A világért se tessék fennkölt dialógusokra gondolni, itt nem a világhírű filmrendező és a sikeres fotós szofisztikált találkozásáról van szó, hanem két, papírforma szerint össze nem illő, a művészetről mégis hasonlóan gondolkozó művész egymás, illetve emberek iránti kíváncsiságáról. Az külön ajándék, ahogyan a film folyamán szép lassan elmélyül barátságuk. Megható J.R. hol csibészes, hol szeretetteli tisztelete és figyelme, s elbűvölő a filmtörténeti legenda, Agnès Varda manírmentes jelenléte.

Dokumentumfilmből 90 perc általában sok, itt azonban egy pillanatra sem unatkozunk. Kezdjük érteni a (jó) kortárs művészet reflexív gondolatiságát, nevezetesen azt, hogy a mai alkotóművészet tárgya mi vagyunk. Hogy a személyünk vagy az életünk semmivel sem érdektelenebb a művészi figyelemre, mint a múlt jelenetei és jelenségei, de nekünk már nem állna jól a klasszikus modor, hiszen életünk minden morzsája ellentmond annak.

Ja, és Godard! A film vége felé elindulunk a régi baráthoz és kollégához, de róla nem születik fotó. Ha eddig nem tudtuk volna, ki ő, most sem fogjuk megtudni, illetve valamit Vardától mégis. De olyan rendhagyó módon, amit vétek lenne lelőni.

Ibos Éva

 

Arcélek, útszélek (Visages villages / Faces Places)
francia dokumentumfilm, 89 perc, 2017

Rendezte: Agnès Varda, J. R.

 
 
 

 
 
 
 
 
 
 

Kapcsolódó írásunk:
Külvilágra ragasztott emlékezet (Szabó Ádám kritikája) >>>

Címke: , , , , ,
2018.07.20 - tiszatáj

MOLNÁR T. ESZTER: A SZÁMOZOTTAK
Molnár T. Eszter 2016-os novelláskötete az első és a második világháború eseményeit ábrázolja, ugyanakkor a Rákosi- és a Kádár-korszakot is felidézi, emellett az elkövetők és az áldozatok történeteit gyűjti össze, egyúttal az elmúlt évek társadalompolitikai eseményeire adott reflexióként is értelmezhető. Mindegyik és egyik sem. A számozottak ilyen értelemben disztópia. Fejezetei sorsmintázatok, mozaikdarabok – BRANCZEIZ ANNA KRITIKÁJA

>>>
2018.07.19 - tiszatáj

HÁRMAS ALBUMAJÁNLÓ
Aktuálisan felkapott és globálisan ismert albumok, mégsem hallottunk róluk eleget. Új zenei sorozatunkban felderítjük az internet propagált mélységeit, és kiemeljük onnan a legfrissebb alternatív kincseket. Indiekátor című sorozatunk első darabját olvashatják. – PETRÁCS GÁBOR ALBUMAJÁNLÓJA

>>>
2018.07.16 - tiszatáj

TERÉK ANNA: HALOTT NŐK
Terék Anna könyve megrendítő olvasmány, amely beszippantja és egyhamar el sem engedi az embert. Olyan verseskötetről van szó, amelyet nem könnyű elhelyezni a kortárs magyar líra mezőnyében, nehéz kapcsolódási pontokat találni az aktuális versnyelvekkel, poétikákkal, mégsem tűnik úgy, hogy a szerző mindenáron különbözni akarna, hogy más akarna lenni. Érezhetően a saját útját járja, és éppen így ér el komoly irodalmi teljesítményt… – GÖRFÖL BALÁZS KRITIKÁJA

>>>
2018.07.16 - tiszatáj

A TÚLÉLŐ ÁRNYÉKA. AZ EL KAZOVSZKIJ-ÉLET/MŰ KÖTETRŐL
A magyar művészettörténet-írás egy fontos kísérlete volt a Magyar Nemzeti Galériában 2015 telén megrendezett El Ka­zovszkij-kiállítás, amely egy, a magyar közegtől eltérő formát, a kiállítást mint kanonizációs folyamatot, vagy pontosabban módszert próbálta meg bevezetni, s a félmúlt, illetve a kortársi tendenciák értelmezési keretévé tenni. Látomásossága, attraktivitása túllendítette botlásain azáltal, hogy a kiállítás nem végleges ítéletmondásra, hanem gondolatjátékra, kísérletezésre teremtett reprezentációs forma… – UHL GABRIELLA KRITIKÁJA

>>>
2018.07.12 - tiszatáj

MEGKÉSETT MEGJEGYZÉSEK AZ IDEI PÉCSI SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓRÓL
Legyen bármilyen is a POSZT felhozatala, egy biztos: a Király utcán sétáló fesztiválrésztvevőt változatlanul hatalmába keríti az érzés, miszerint ez a színház ünnepe, s a POSZT-ot érintő politikai és szakmai kérdések jogos, de néha túlontúl tautologikus felemlegetése helyett ez így van rendjén. Bár a napközben látogatható programból valóban több is lehetne.. – FRITZ GERGELY BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.07.09 - tiszatáj

SZAJBÉLY MIHÁLY:
A HOMOKVÁRÉPÍTÉS ÖRÖME
Homokra építeni úgy, hogy ne dőljön össze, ez az igazi művészet. Megszelídíteni a laza szerkezetű talajt olyannyira, hogy szilárd alapként szolgáljon. Kérdés: lehetséges-e? Ha nem vagy csak alig-alig, tán kísérletezni sem érdemes. Vagy ha mégis, sok-sok türelem és nem kevés derű szükséges hozzá, mert ha netán mégis összedől, megújult erővel és hittel kezdhetünk neki a munkának újra. Aki irodalommal, irodalomtörténettel foglalkozik, jól ismeri ezt a dilemmát… – GAJDÓ ÁGNES KRITIKÁJA

>>>
2018.07.08 - tiszatáj

Kortárs makedón költők
Krusovszky Dénes, Malárburk József, Tolnai Ottó, Alice Walker prózája
Janáky Marianna drámája
Baka István levelezéséből
Holokauszt – Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet (Goldmann Márta, Jablonczay Tímea, Kelemen Zoltán, Máté-Tóth András, Szőke Dávid Sándor, Turai Gabriella, Wéber Péter)
Nátyi Róbert Endre Béla kiállításáról

>>>
2018.07.07 - tiszatáj

RIGOLETTO A SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOKON
Ősi vita, hogyan is játszunk operát a Dóm téren? A kezdetekben a kérdés föl sem merült, hisz Salzburgot tartották mintának, s a 30-as években az Aida, a Turandot és a Parasztbecsület került színre, nemzetközi szereposztásban, eredeti nyelven. A János vitéz meg a Háry meg persze magyarul. Az újraéledéskor, 1959-ben Vaszy a Hunyadi Lászlóval nyitott, szintén eredeti, azaz magyar nyelven. Csak a 4. évadban, 1962-ben került elő az Aida olaszul. Azóta vegyes a kép… – MÁROK TAMÁS ÍRÁSA

>>>
2018.07.06 - tiszatáj

SCHIELE ART CENTRUM
Alexander Manolescu (1883–1923?), alias „Sanyi Manó”, amint maga-magát oly gyakran nevezte, becézte ő, aki egy szinte ismeretlen, de meglehetősen színes egyéniség volt. A román-magyar-zsidó származású díszletfestő, költő, színész: kémiai- és fotográfiai kísérletekkel is foglalkozott. Egon és Alexander e varázslatos, mesebéli kisvárosban, Český Krumlovban ismerkedtek össze, itt kötöttek rövid, de mondhatni, hogy nem hétköznapi barátságot… – NAGY ZOPÁN ÍRÁSA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő