06.18.
| Én és a környezet >>>
06.28.
| A szegedi Metanoia Artopédia a Zsámbéki Színházi Bázison >>>
06.13.
| Törékeny papírkert a K.A.S Galériában >>>
06.26.
| Székely János Napok a Gyulai Várszínházban >>>
06.11.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál >>>
06.09.
| Magyar előadások a gyulai Shakespeare Fesztivál programjában >>>
06.08.
| Könyvhét – Szerzőink dedikálnak >>>
06.07.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget >>>
06.07.
| Koncertek, társasjáték és Lemezjátszó a II. Gárdonyi Pikniken >>>
06.07.
| Közel 600 jelentkezés jött a Táblaképfestészeti Biennáléra >>>
06.01.
| COURAGE-PAREVO nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál >>>
06.08.
| Itt vannak az Év Gyerekkönyvei >>>
06.04.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
06.03.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Könyvhét – Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Könyvhét – Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.02.
| UNFAKE! – 18. ARC közérzeti pályázat >>>
06.01.
| Megihlette a Metropolitan Opera a Szegedi Szabadtérit >>>
04.25.
| Elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész, a nemzet művésze >>>
04.23.
| Siker útján az új szegedi papucs! >>>
04.20.
| 15 éve jelent meg először a magyar National Geographic >>>
04.18.
| Folytatódik az Aranyfeszt! >>>

Szakács Réka, Várady Tibor, prózája

Bíró Tímea, Horváth Benji, Marno János, Maurits Ferenc versei

Beszélgetés Maurits Ferenccel

Balázs Attila esszéje

Petar Bojanić, Hovanec Zoltán tanulmánya

Szövegszervező vizualitás az Új Symposionban

>>>

KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ A szegedi egyetemen több ezren végeznek évente, informatikusok, jogászok, tanárok – mondhatni, hétköznapi foglalkozást űző emberek. Ám különlegesen kreatív, intenzíven alkotó emberek is végeznek egyetemünkön: képzőművészek. A grafikusoktól, a festőkön át, a síküveggel dolgozó művészig. Az ő hétköznapjaikat sokkal nehezebb lehet elképzelni, mint egy kémikusét vagy tolmácsét, hiszen az […]

>>>

És kész a trilógia
2018.04.26 - tiszatáj

PETŐCZ ANDRÁS: AYSA

Napjainkban vannak, akik az un. nagyregények elmúlásáról beszélnek, de úgy tűnik, hiába. Hiszen más szerzők is írtak mostanában nagyregényeket, hogy csak Esterházy Pétert vagy Jókai Annát említsem. Közben eszembe jut többek között Hász Róbert remek műve, A Vénusz vonulása is. Olyan korban születtek ezek az alkotások, amelyben nem az olvasás az első helyen álló időtöltés, és az irodalmon belül is inkább más műfajok a népszerűek. (Bár gyakran látok középiskolások kezében is vaskos köteteket, ha nem is mindig a legművészibb fajtából…)

Petőcz András kísérlete, regénytrilógiája mindenképpen egyedinek számít. Akár témaválasztását, akár pl. időkezelését tekintve. Nem is tudhatjuk, pontosan mennyi ideig játszódik a három rész. (Az előző kettő az Idegenek és a Másnap.) A harmadik regényből megtudjuk, hogy Aysa mögött majdnem egy évszázad húzódik meg, nyolcvanhat esztendős, amikor a történet véget ér. Hosszú évtizedekig tart a háború, a terror, a rabság. Meghatározhatatlan helyen, országban, földrészen. Valahol a Földön…

S ez a világállapot bizony meglehetősen lehangoló. Ugyan­akkor nagyon hiteles, ha például a világ valóságának újabb korszakaira tekintünk. Hitelességét növeli a személyesség. Furcsa és összetett helyzet ez, hiszen az író igyekszik távolságot tartani, de ugyanakkor az egyes szám első személyű elbeszélés mintha kissé ellentmondana ennek a törekvésnek. „Belebújik” hősnője belső világába, és egyértelmű, hogy olyan sorsot és történéseket mutat be, amelyeket ő nem élhetett át. (Vannak itt klasszikus világirodalmi és magyar példák is a múltból. Például Flaubert Bovarynéja vagy Németh László Iszonya.) Alkotó képzelete viszont nagyon is átélhetővé, befogadhatóvá és hitelessé teszi művét. Akár a brutális terrorról, akár az embertelen lágerviszonyokról, akár a szexrabszolgaság szörnyűségeiről, a perverzitásról és a szadizmusról olvasunk. Az abszurditás hihetetlenségéről és hihetőségéről.

Természetesen nem ez a döntő, hanem sokkal inkább a szenvedés és a megalázottság, a kiszolgáltatottság. Abban a történetben, amelyben egy képzeletbeli háború végét és a háború utáni egy hónapot írja le a szerző. Az Idegenekben Annaként megismert kislány itt már öregasszony, és így tekint vissza a múltra. Miközben szinte egyetlen célja nem lehet más, mint a túlélés. A három mű között egyértelmű hát a folytonosság, de az is fontos sajátosság, hogy egyenként, önálló regényként is befogadható mindhárom rész. Az olvasó számára az is érthetőbbé teszi ezt az egyébként könnyű olvasmánynak aligha tekinthető regényfolyót, hogy időközben a világban számos olyan esemény történt és történik, amelyek kísértetiesen hasonlítanak a megírt világhoz. Elég, ha a szíriai háborúra, a fokozott terrorveszélyre vagy éppen a nyugat-európai nagyvárosok ellehetetlenült viszonyaira gondolunk. És a folyamatos manipulációkra, a szított viszályokra, rendszerek külső megdöntésére és az azt követő káoszra.

Persze az Aysa, a Másnap és az Idegenek bemutatta valóság is vízió, csak éppen nem elképzelhetetlen vízió. Szerzője költő (is), de műve ízig-vérig epika. A hagyomány és a megújítás jegyében, hasonlóképpen ahhoz, ami költészetének fejlődésvonalára is jellemző. Az is jellemző, hogy milyen mottók állnak a könyv élén. Albert Camus, a Krónikák könyve és Lukács evangéliuma. Ez is összevethető versesköteteinek újabb vonulatával, A megvénhedt Istennel épp úgy, mint az …és arcára álarcot teszen cíművel. Itt Lukácstól azt idézi: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.” (Lukács evangéliuma, 5,32.) Jézus szavai a leglényeget célozzák meg a regény világára vonatkoztatva is. Szerves folytatása ez a Krónikák könyvében foglaltaknak egy rendkívül bűnös világban. Bűn, bűnvallás, megbocsátás. Így lesz a leghangsúlyosabb az evangéliumi üzenet. Vagyis: csak a jézusi út lehet a megoldás a világ számára, csak éppen a világ többsége ezt aligha vallja. Annak az útja pedig ez, aki fölvállalta a keresztet, a kereszthalált az ember bűneiért. Tisztán és ártatlanul. És ez a tisztaság és ártatlanság ismeretlen az Aysa alakjai számára. A Megváltó tette ellenére megváltatlan emberiség tán legnagyobb dilemmája rejlik itt.

A történet temetői jelenettel kezdődik, lírával átitatott, szép mondatokkal. A temetői gondnok szavai:”…a virág a halál termése. És olyankor, amikor már nem számít az élet, az emberi élet, olyankor legalább ezt a termést, ezt meg kell becsülni.” A „szomjúhozó lelkek” világa jelenik meg itt, a temetői rend pedig a rendetlen világ egyik szép szigete. A nyolcvanhat esztendős Aysa gondolatai jól illenek ebbe a miliőbe. „Voltam ebben a temetőben már fiatal lányként is. Akkor azért jöttem, hogy megkeressem az egykori barátnőm, Amélie sírját. Most, nyolcvanhat éves öregasszonyként, megint csak ezért jöttem.” Egy megtört öregasszony sorsának körvonalai ezután rajzolódnak ki. Aztán egy szögesdróttal körülhatárolt tábor a helyszín. Egy másfajta „rendé”. Aminek nem sok köze van a temetői rendhez. Nem oly természetes, hanem az emberek által létrehozott szörnyű viszonyok színhelye. Olvashatunk rejtélyes körülményekről, egy ismeretlen ország barakkjairól, ahova az asszonyt az un. felszabadító katonák hozták. Merenghetnénk akár a „felszabadítók”-féle szóhasználat tartalmairól is. Történelmünkben is sokszor használt szó és fogalom ez, és tudjuk, mit hoztak a következmények…

Így hát egyszerre időtlen és földrajzilag meghatározhatatlan minden, ugyanakkor az olvasó sok mindent be tud helyettesíteni. A rideg világot puritán nyelven, egyes szám első személyben mondatja el a főhőssel írónk. A bemutatott életjelenségek és a stílus között szinkronitás van. A táborról-táborra vándorló élet sivársága jelenik meg előttünk. Az egyik kulcsszó a „barbárok”, joggal. Tulajdonképpen az Aysa tipikus háborúellenes regény, a borzalmak fölmutatásának segítségével, a kínok kimondásával. A trilógia harmadik része egyben összegzés is, a főhősnő az eltűnt idő nyomába ered emlékezésével. Olyan világ ez, amelyből a növények és az állatok is kihaltak, még a patkányok is eltűntek. „Amióta a katonák elmentek, semmilyen lénnyel nem találkoztunk, sem emberrel, de állattal sem. Persze, patkányokkal sem. És ami igazán ijesztő, hogy még madarak sincsenek.” – olvassuk egy helyütt.

Ugyanakkor különös, hogy Aysa bízik a katonákban. Azokban, akik megerőszakolják, megalázzák, akik fizikai és lelki fájdalmat okoznak neki. Gondolkodására ez (is) jellemző: „A férfiakkal végül ki lehet jönni. Mert úgyis mindegyik férfi ugyanazt akarja. Ha van férfi, aki vigyáz rám, akkor ő enni is ad. Ezt gondolom magamban. Miközben csak fekszem az ágyon. Éhes vagyok, nagyon.” Kegyetlen valóság ez, s erre az is „rímel”, hogy „ha nem zabálod meg a patkányt, ők zabálnak meg téged”. S bizony, az olvasó már-már beleszédül a rengeteg borzalomba. Petőcz így, kegyetlen eszközökkel szembesít bennünket azzal, amit el kéne kerülnie az emberiségnek. Azzal is fölerősödik a szándék, ahogy a különböző idősíkok, történések egymásba ölelkeznek.

Így lesz nagyon összetett a történet, a cselekmény. S bár a hely és az idő meghatározhatatlan, azért sok árulkodó jelre találunk rá. Jelenkorunk terrorizmusa, fanatizmusa, barbarizmusa ott van a háttérben. Az „egyetlen vallás” köntösébe bújó gonosztevők nagyon is ismerősek a XXI. század elején. A mindenkori civilizáció ellen támadók ördögi tettei, érzéketlenségük, gyilkos ösztöneik. Gondolhatunk akár a délszláv háborúra, az arab világban okozott káoszra, a diktatúrák szétverése után létrejött totális anarchiára. Visszatérve a regényre: és Aysa „biztonságérzete” akkor is döbbenetes, amikor áruba bocsátja testét, s amikor különféle szadomazo akciók áldozatává válik. Olyan bugyrok ezek, melyek aligha fokozhatók. Petőcz András igen érzékletesen, nagy képzelőerővel írja le mindezt, és már-már a végső határokat feszegeti. Tegyük hozzá: gyakran az olvasó türelmének határát is… Ugyanakkor el kell fogadnunk, hogy mindezt másképpen aligha lehet hitelt érdemlően bemutatni. A trágár világgal a trágár beszédmód az adekvát, ha tetszik, ha nem!

Aysa számára egyetlen érték maradt: az előzőekben is emlegetett öregember kézirata. Azt olvassa, ha van rá lehetősége. S azt rabtartói sem veszik el tőle. A különös az, hogy majd az un. felszabadítók viszont elveszik… Mindenesetre ez a kézirat az értékőrzésnek is szép jelképe. Az öregemberhez fűződő kapcsolat az egyetlen múltbeli kapcsolat, amelyet az író kifejt. „Én egyedül csak az öregembernek mondtam el, hogy Aysa az igazi nevem. És ő akkor magához ölelt, mint aki ismer.” Az emlékezés különös pillanata ez, ritka, boldogság-közeli állapot. Kivételes, talán csak egy, Barbara nevű sorstárshoz hasonlítható. Ez az utóbbi, bensőséges viszony a barakk világában alakul ki a két nő között, a szeretetre vágyók lelkében. Olyan helyzetben jelentenek egymásnak támaszt, amelyben a betegekre halál, kivégzés vár. Így végzi egy másik rabtárs, Rebeka is. Visszatérve az öregemberre: sok kérdés nyitott marad vele kapcsolatban. Például az, hogy elképzelhetően ő Aysa apja. Kéziratának stílusa egyébként szöges ellentétben áll a regényével. Lírai és meditatív próza, miként Petőcz más prózai alkotásai is: lírával is átitatva. Az avantgárdon iskolázott, majd klasszicizálódó alkotó hangja.

Ám megesik, hogy a „kisfőnök”, a nőket folyamatosan megalázó Steve is lebukik, és csúf halál vár rá. Miként a koncepciós perek áldozataira a történelem különböző szakaszaiban, akár a francia forradalmi terrortól Hitler, Sztálin vagy Rákosi koráig. Steve az, aki csokival ajándékozza meg Aysát, a szexrabszolgát a szolgáltatás fejében, és ő az, akit később nyilvánosan lefejeznek a táborlakók szeme láttára. Narancssárga ruhája és a kivégzés módja ugyancsak ismerős a világháló korában. Ilyen pillanatokban meglehetősen konkrét a regény utalása, képzettársítása.

Nem vitás, hogy az Aysa (és az egész trilógia) korunk legégetőbb gondjait tárja föl a széppróza eszközeivel. A vallási köntösbe öltöztetett terrorizmus, a tömeggyilkolás, az aljas ösztönök, a szörnyeteggé vált hatalom, a józanság pusztulásának idejét mutatja meg igen kendőzetlenül, gyakran polgárpukkasztó módon. Ám tegyük hozzá: néhol fölcsillan a remény is, legfőképpen az öregember kéziratának tartalmával. Az igazsághoz tartozik persze, hogy nem ez a fő vonala a történetnek. Vörösmarty Mihály híres nagy versének, Az embereknek a refrénje is ott cseng az ember fülében: „nincsen remény, nincsen remény”. S a rá rímelő „az ember sárkányfogvetemény”… És idekívánkozik Petőcz András regényének egy részlete: „Jönnek olyan katonák, akik kiszabadítják a foglyokat, és ezt az egész világot, amit a fekete ruhás fegyveresek létrehoztak, amiben mindenkit meg akartak gyilkolni, akik nem az ő hitük szerint tisztelik az Istent, így mondja Rizpa, ezt az egész világot ezek az új katonák elpusztítják azt a világot, és visszaállítják azt a világot, ezek Rizpa szavai, amelyik régen volt. És ezt persze Aysa nem érti, nem is értheti.”

Aztán igazán bonyolult a tábor felszabadításának néhány pillanata is. Itt sem más a vezérlő erő, mint Gersom, az öregember írása. A reménységről, a „levegővételről”, a gyűlöletnélküliségről. És Aysa számára, öregasszony-korában a végső, regényzáró mondat: „Öregasszony vagyok, az igaz, de egy kicsit még van jogom élni.” Akárhogy is: fölemelő befejezés. Akkor is, ha tudjuk Kálmán C. György szavaival, hogy: „…soha sincs vége…”

Bakonyi István

(Megjelent a Tiszatáj 2017/10. számában)

 

Fekete Sas Kiadó

Budapest, 2016

274 oldal, 3200 Ft

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2018.06.18 - tiszatáj

KÖNYVHETI INTERJÚ GÉCZI JÁNOSSAL
Június 7-én, csütörtökön került megrendezése Géczi János Sziget, este hét és hét tíz között című kötetének bemutatója a Dugonics téren. Az esemény után Németh Zsófia beszélgetett vele töredékességről, a rózsákhoz kötődő számmisztikáról, El Kazovszkij grafikáiról és hatásáról, valamint Kass János plasztik-fejeiről… – NÉMETH ZSÓFIA INTERJÚJA

>>>
2018.06.17 - tiszatáj

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS KEMÉNY ISTVÁNNAL
Június 12-én az Ünnepi Könyvhét keretében Kemény István volt a Grand Café vendége. Lúdbőr című esszé- és Nílus című verseskötete kapcsán a szerzővel Klajkó Dániel beszélgetett… – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

A FA ALATT
Piagőzös, melankolikus atmoszférát vitriolos, emberi gyarlóságokat feltérképező vonalvezetésre cserélt Hafsteinn Gunnar Sigurdsson. 2011-es dramedyje, az Either Way férfibúba csepegtetett őszinte életörömöt, míg legutóbbi filmje, a tavalyi A fa alatt drasztikusabb, komor hangütésű darab. Noha fekete komédiaként hivatkoznak rá, jóval több ennél… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS TÉREY JÁNOSSAL KÁLI HOLTAK CÍMŰ REGÉNYÉRŐL
Térey János az idén POSZT-zsűritagként, 180 megtekintett előadás, illetve saját drámája, a Kazamaták szegedi bemutatója után megírta Káli holtak című színházregényét, mely egyben az első nagyprózája is. A kötet szegedi bemutatóján Lengyel Zoltánnal, a Grand Café munkatársával beszélgetett a szerző… – VARGA RÉKA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

Szakács Réka, Várady Tibor, prózája

Bíró Tímea, Horváth Benji, Marno János, Maurits Ferenc versei

Beszélgetés Maurits Ferenccel

Balázs Attila esszéje

Petar Bojanić, Hovanec Zoltán tanulmánya

Szövegszervező vizualitás az Új Symposionban

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

A VAJDASÁGI zETNA ÚJ KÖTETEINEK BEMUTATÓJA
Június 10-én, vasárnap került sor a vajdasági zEtna új köteteinek bemutatójára. Ebből az alkalomból négy szerző érkezett a Grand Café mozitermébe: Balázs Attila, Fenyvesi Ottó, Lennert Móger Tímea és Szögi Csaba. A beszélgetést Beszédes István, a zEtna magazin alapító-szerkesztője vezette… SZUTORISZ SZABOLCS BENCE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.14 - tiszatáj

SZILASI LÁSZLÓ ÉS SZÍV ERNŐ KÖNYVBEMUTATÓJA
Vasárnap sem volt szünet az Ünnepi Könyvhéten. Június 10-én, késő délután Szilasi László és Darvasi László beszélgetett egymással a Dugonics téren. Utóbbi saját és írói alteregója, Szív Ernő nevében. Luther kutyái és Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba, a várt kötetek… – SZUTORISZ SZABOLCS BENCE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.12 - tiszatáj

AKI ELZÁRJA AZ ÉJSZAKÁT –
A KOLOZSVÁRI SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA BUDAPESTEN
Az idei évben két produkció érkezett a kincses városból Budapestre, amelyek a Tompa Gábor vezette teátrum műsorpolitikájának jelenlegi tendenciáit is jól kirajzolták. Tompa ugyanis az idei évadban mindössze egyetlen rendezést jegyzett (amely végül mégsem valósult meg), miközben a többi premier külföldről meghívott rendezők munkája… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő