05.30.
| Asztali beszélgetések… – Pilinszky János üzenetei >>>
05.24.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Homo Ludens Project: Humánia >>>
05.17.
| Szegeden rendez Alföldi Róbert >>>
05.14.
| Jazz Kocsma – Izsó Zita Éjszakai földet érés című kötetének bemutatója >>>
05.10.
| SZAKADOZÓ JEL / BREAKING SIGN – MAMŰ >>>
05.09.
| FISZ – Erőszak az irodalomban >>>
05.09.
| Vass Norbert Indiáncseresznye című kötetének bemutatója >>>
05.07.
| SZTE BTK – Ha május 7-e és 8-a, akkor BölcsészFeszt2! >>>
05.04.
| Megálló – Tarján felett az ég – Majális+ >>>
04.27.
| Jazz Kocsma – Dékány Dávid Dolgok C-hez című kötetének bemutatója >>>
05.10.
| Gorajeci műfordítótábor >>>
04.08.
| Önkénteseket vár a Szegedi Szabadtéri >>>
04.02.
| Teljeskörű zeneipari szolgáltatást nyújt a megújult budai tehetségkutató >>>
03.22.
| Az Oscar-díjas Ida és Hidegháború producere is Budapestre jön a Friss Hús fesztiválra >>>
03.16.
| Teljes az év operájának szereposztása >>>
03.14.
| Legéndy Jácint: Földalatti Oltár >>>
02.22.
| Zsótér Sándor is játszik az újszegedi Moliére-komédiában >>>
02.18.
| Átadták az Artisjus-díjakat >>>
02.15.
| Imre megnyitotta Bélát, Béla megnyitotta Imrét >>>
02.15.
| Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál 2019 >>>

Aczél Géza, Bödecs László, Csehy Zoltán, Csordás Kata, Debreczeny György, Farkas Arnold Levente, Peer Krisztián versei
Interjú Krusovszky Dénessel
Jászberényi Sándor, Sayfo Omar prózája
VOLT EGYSZER EGY SZÍRIA
Szír novellák, Adonis verse, Mércz András, Mestyán Ádám, Nacsinák Gergely András írásai
Diákmelléklet: Fogarasi György a brit balladáról II.

>>>

BESZÉLGETÉS GYÁNI GÁBOR TÖRTÉNÉSSZEL
Gyáni Gábor történész nem ritka vendég a szegedi bölcsészkaron: néhány évvel ezelőtt a Történeti Intézet hívta meg, majd 2018 őszén a frissen megjelent Nemzeti vagy transznacionális történelem című kötetéről beszélgetett vele Sándor Klára. Ezúttal április 4-én az Audmax-esték keretében szintén Sándor Klára kérdezte Gyánit, a diskurzus középpontjában pedig ismét a történetírás legaktuálisabb kihívásai, a nemzeti versus transznacionális történészi vizsgálat problémái álltak… – FRITZ GERGELY BESZÁMOLÓJA

>>>

„A fotográfus a képeivel tud állást foglalni”
2018.05.08 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS EIFERT JÁNOS FOTÓMŰVÉSSZEL

Láttam róla egy videót. Éppen egy táncost fotózott, egy mozdulatot idézett vissza neki saját testével: „csináld ezt még egyszer, hogy rögzíthessem!”. Látszott, hogy a mozgás művészete a zsigereiben van. Tizenhét évig volt a Honvéd Táncegyüttes tagja, később a táncfotózás nagymestere lett, a hetvenes években fotóriporterként dolgozott a Búvár című lapnál, ahová a természet szeretete vezérelte. Az aktfotózás elhíresült művésze és nemzetközi diaporáma fesztiválok díjazottja. Sok évig volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke, Budapesten a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény ötletét, létrehozását neki is köszönheti a szakma. Tudását másokkal is megosztja, fotográfus szabadiskolát működtet, itthon és külföldön, workshopokon ismerteti meg az érdeklődőkkel a fényképezés esztétikai és technikai törvényszerűséget. Számos róla és általa írt könyv, album reprezentálja sokszínű életművét. Filozofikus, humanista, a világért aggódó művész, aki más műfajú alkotókkal is szívesen dolgozik együtt. Több mint kétszáz kiállításon szerepelt eddig alkotásaival s közel ugyanennyi díjat nyert hazai és nemzetközi bemutatókon, fesztiválokon. Budapesten él, de folyamatosan járja az országot, a világot és fényképez, fényképez, fényképez.

Eifert Jánossal főként a belülről vezérelt fotográfusságról, egy ma már klasszikusnak számító művészeti ágról, annak lehetőségeiről beszélgettünk.

– Azt nyilatkozta valahol, hogy a fotóművész a valóság és a képzelet határán táncol. Hogyan is történik ez?

– Korábban én is elfogadtam, hogy a fotóművészet a pillanat művészete. Ez annyiban igaz, hogy amikor a fényképezőgép exponáló gombját lenyomjuk, akkor a másodperc töredéke alatt jelenik meg a kép, egy bizonyos érzékelő felületen, de hogy az ember a gombot a megfelelő pillanatban tudja lenyomni, ahhoz évek, évtizedek, vagy egy egész élet tapasztalata szükséges. Olyan élményanyag, ami szinte készteti az embert, hogy a fényképezőgépével valami fontosat, érdekeset mondjon mások számára. És emiatt én az előbb említett megállapítást úgy módosítottam, hogy a fotóművészet nemcsak a pillanat, hanem a gondolkodás művészete is.

– És a képzelet miként társulhat a gondolkodáshoz?

– Az utóbbi évtizedben sok lehetőségem adódott más műfajú alkotókkal is együttműködni. Mondjuk például El Kazovszkijjal dolgozva bátorságot és biztatást kaptam, hogy merjek a képzeletemre hagyatkozni, a saját eszközeimet használni. Ha egy fotóriporter az újságjának készítendő képbe a képzeletével belenyúlna, akkor azt mondanák rá, hogy nem hiteles az ábrázolása. Nos, hát én éppen így teszek. Több évtizede művelem a riportfotó műfaját is, de amiket most csinálok, az valamiféle kreatív fotográfia. Azt, hogy a fotóművész a valóság és a képzelet határán táncol, éppen a képeimmel tudom igazolni. A kertész keze című fotómhoz a teremtő, alkotó ember képzete is társul. Fontos, hogy a fotós ne csak a pillanatot tudja hitelesen ábrázolni, hanem az előzményekre és a következményekre is utaljon, s ilyenkor a képzelet kezd el dolgozni. Hiszen az ember beleérez a múltba, átérez valamit a jövőről is, és igyekszik azt is a képbe formálni.

Mintha magát a termőföldet, sőt az egész Földet féltette volna már a hetvenes években. A kertész keze című emblematikus kép széles jelentéstartalmához, maga az élet járult hozzá?

– Ennél a fotónál ez szó szerint igaz, hiszen 1978-ban készült egy riport kapcsán, és most is aktuális, ma is a kiállításaim meghatározó alapja. Kis adalék a történethez, hogy akkoriban a magyarországi zöldekhez tartozónak tekintettek engem. Nem véletlen, hogy a Búvár folyóiratnál kötöttem ki és tíz éven át dolgoztam ott. Kaphattam volna fotóriporteri állást elegánsabb lapoknál, például a Film Színház Muzsikánál, de tudatosan választottam a Búvárt, mert már akkor is a környezetvédelem elkötelezettje voltam.

– Ha ránézünk egy műalkotásra, azonnal el tudjuk helyezni abban a korban, amelyben született. A fotós szemlélete változik az idők során?

– Igen. A kertész keze például nagyon fontos kép, de most eszembe se jutna, már úgy nézni a világot, mint akkor, mikor ez a kép készült. Furcsa is lenne. A szemünkkel nézünk, az agyunkkal látunk, a kettő nem esik egybe. Amit látunk, ahhoz mindig hozzátesszük tapasztalatunkat, élményeinket. Abban benne vannak a gyerekkorban olvasott könyvek, a látott filmek és az emberek, akiktől megtudtunk valamit. Természetes célja a fotósnak, hogy a képe már az első pillantásra megragadja a nézőt, de az még fontosabb lehet, hogy pár másodperc múltán fölfedezhető legyen az, hogy a kép üzenetének egy második, harmadik esetleg további több síkja is van, s ezek hordozzák az igazi mondanivalót. A fotográfust, ha valamilyen élmény éri, az őt valamiféle állásfoglalásra is készteti. A mondanivalóját, értékítéletét, lesújtó véleményét vagy a dologhoz való pozitív melléállását képekben mondja el. A fotográfus a képeivel tud állást foglalni, de azzal is, ha nem fényképez le valamit. Tudatos lehet, hogy mikor, kit, vagy mit nem hajlandó fotografálni.

– A szabályokat fel kell rúgni, azt tanítja a hallgatóinak. Ezt csak akkor tegye meg egy fotós, ha már profi, és tudja, hogy miért érdemes kilépni a fotózás klasszikus törvényeiből? Vannak képei, amiken nagyon is tetten érhetők a klasszikus aranymetszés kompozíciós szabályai. Alapszabályok azért fontosak, vagy nem?

– Természetesen nem akárhogy megy ez a felrúgás. Ha Rembrandt Éjjeli őrjárat című képét vizsgálgatjuk és tetten érjük rajta az aranymetszés szabályát, tudnunk kell, hogy ezt a matematikai képletben kifejeződő arányt a művész nem feltétlen tudatosan kereste. Az ilyen zseniális műveket a festő ösztönösen komponálja. Amikor fényképezek, nekem se jut eszembe, hogy azért billenjek egy kicsit balra, mert akkor jobban eltalálok egy arányt. Az ember ott van az élet közepén és próbál egy olyan pontot keresni, ahonnan legjobban képes megfogalmazni a mondanivalóját. A fotósban működik a tudás és a tudatosság is. Tudja, hogy milyen trükkök, szabályok léteznek, ha mondjuk, ki akar emelni valamit a képen a környezetéből, de ennél sokkal fontosabb, hogy maga a kép hasson a nézőre. Ha csak esztétikai, technikai eszközökkel operálunk, félő, hogy éppen az a mondanivaló vész el, amit ki akartunk fejezni. Amikor olyan helyzetben vagyok, hogy ott egy lehetőség előttem, de a szabályokat nem tudom érvényesíteni, akkor fölrúgom azokat. És ha úgy tetszik, kitalálok egy új szabályt, esetleg ráérzek egy új szabály megalkotására alkalmas esztétikai törvényszerűségre.

– Az aktfotózás művészetét világszínvonalon műveli. Van-e ennek ahhoz köze, hogy Ön táncművész is, és az emberi test természetét jól ismeri?

– Tapasztalatból tudom, hogy a táncos teste olyan, mint egy hangszer. A táncművész a mozdulat, a gesztus, az arcjátékok segítségével fejezi ki a koreográfus által megfogalmazott gondolatokat, érzéseket. Az aktmodell is egy előadóművész, akitől nem csak beállított pózokat, gépies tartásokat várunk, hanem azt is, hogy a testével sugározzon felénk valamit. Hogy érthetőbb legyek: számomra az aktfotográfia több mint fiatal szép meztelen lányok ábrázolása, az akt nem témája, hanem egyik formája a fotóművészetnek.

– A szépség, ha túlcsordul, veszélyes is lehet. Hogyan szabad bánni vele?

– Ha esztétikai szempontból nézzük, a szépséget nem csak a 18 éves szépségkirálynő hordozza. A kertész körme alatt feketéllő föld is lehet szép. Nem az ápolatlanságot juttatja a néző eszébe, hanem azt, hogy ez a kéz dolgozik, teremt, alkot. A kép ereje, nem a szépelgő stílusban megfogalmazott előadásmódban van. Nem szépelegni kell, hanem valamit bizonyos megvilágításban kiemelve láttatni.

– A tömegkultúrában mindig vannak divatok, hogyan tekint ezekre a fotográfus?

– A fotográfia világában a divatot a reklám műfaja hordozza leginkább. Ennek legfőbb dolga egy adott terméket sikeressé tenni, olyan vizuális megoldásokkal bemutatni, hogy az föltétlenül megfogja a nézőt. A reklámfotók, -filmek és -grafikák készítői nagyszerű szakemberek, művészek is lehetnek, akik a pénzért a legzseniálisabb felismeréssel tudják kiválasztani azokat az eszközöket, stílusokat, amikkel megragadják a néző figyelmét. Ez lehet minőségi is, lehet avantgárd, haladó szellemű, de lehet persze ócska trükközés is, kutya, macska gyerek szerepeltetése a képeken.

A fotózásban ma mi a trendi?

– Számomra iskolapéldák Rembrandt képei, ahol a festő Saskiával ábrázolja magát, vagy Van Gogh fantasztikus önarcképei. Ma a szelfizés hasonló igényt elégít ki. Akik önmagukat fényképezik, azok számára sok izgalmas dolog kerülhet előtérbe, főként az önismeret lehetősége. Megfigyeltem a tanítványaimat, akik sokat szelfiznek, azok egyre jobban megismerik magukat, és egy idő után egyre kevesebb képet készítenek önmagukról, inkább a másik ember irányába fordulnak. Minden divatnak van valamilyen hozadéka.

Költőkkel, Turczi Istvánnal, Viola Szandrával is jelent meg közös kötete, szívesen társul a szavak művészeivel?

– Ők kerestek meg engem, és ezt örömmel vettem. A kritikusaim, a fotóhoz értő szakemberek azt mondják, hogy a képeim egy része a költészettel rokonítható. Ezek nem regények, nem novellák, nem riportok, hanem versek. Jelképekkel, metaforákkal dolgozom. S bármilyen furcsa, a képeknek is vannak belső rímeik, kompozíciós elemzések során ezek tetten érhetők.

– A zene is szerepet játszik alkotásaiban, mi késztette arra, hogy a diaporáma műfajába is belekóstoljon?

– Úgy vélem, a zene a legfontosabb művészet, ami az emberhez tartozik. A zenéhez már akkor volt közöm, mikor a fotózáshoz még egyáltalán nem. Gyerekkoromban a hódmezővásárhelyi zeneiskolában fuvolázni tanultam. A diaporámázás felé nagyon prózai okok miatt indultam. Számos alkalommal hívtak hazai és nemzetközi fesztiválok zsűrijébe, és bosszantott, hogy nagyon sokan tehetségtelenül nyúltak zenéhez és a képhez. Kíváncsi voltam: ez ilyen nehéz dolog lenne? A zene a mozgás és a kép is bennem élt, úgy gondoltam, ez egy új lehetőség, amiben a három dolog egyesülhet. Kipróbáltam és magam is meglepődtem, mikor az első munkám (amit egy amerikai utazásomról készítettem, Hardrocks címmel, Vilpert Imre zenei szerkesztő hangmontázsával) a Hamburgi Nemzetközi Diaporáma Fesztiválon a zsűri fődíját és a közönség díját is elnyerte. Ezt követően a világ különböző tájain kaptam elismeréseket és rengeteg meghívást is. Voltam többek között Párizsban, bemutatkozhattam az Egyesült Királyságban, ahol komoly turnét szerveztek számomra, mint egy valódi sztárt úgy utaztattak repülővel, vonattal, hajóval körbe az országban. Londonban, Belfastban Newcastle-ban, teltházas bemutatóim voltak. Ez visszajelzés volt, hogy nem volt fölösleges a sok munka, érdemes volt komolyan venni ezt a műfajt is.

Élete nyitott könyv a világ számára, naponta tesz föl privát képeket is a Facebookra, mi motiválja ebben?

Ezek a képek nem csak rólam szólnak, hanem arról, hogy bizonyos eseményeknek részese lehettem. Ezek a felvételek legtöbbször másokat örökítenek meg, én csak keretet adok a történéseknek, mert úgy gondolom, hogy a legártatlanabb témáról szóló fotónak is lehet jelentősége. De valószínű, az is oka lehet a netre való feltöltéseknek, hogy kevés a publikációs lehetőség. Nincs komolyan szerkesztett újság, amibe jó fotóriportokat lehetne készíteni.

Tud e a világra nem fotós szemmel tekinteni?

– Van az eszköz, és van az ember, aki él a világban és reflektál annak történéseire, és ha fontos számára, hogy a gondolatait mások felé is közvetítse, akkor fest, rajzol, szobrot farag vagy fényképez. S felelőssége támad amiatt, hogy az embereket kézen fogja és egy másik világba vezeti.

Pacsika Emília

 


Címke: , , ,
2019.05.23 - tiszatáj

Díjnyertes munkáról van szó. A Forum Könyvkiadó Intézet meghívásos regénypályázatán nyert még 2016-ban. Szerzője a szerbiai Kishegyesről származó Kocsis Árpád (1988–), aki a Pécsi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója. Műve, az Oktopusz, a bomlás regénye: bomlanak a halak, megbomlik az elme, látomások mentén lazul meg a kulimunka monotonitása… – MOLNÁR DÁVID KRITIKÁJA

>>>
2019.05.23 - tiszatáj

MAROSI KATA ÉS SZEPESI DÓRA ANNA KIÁLLÍTÁSA ELÉ
A Károlyi utcai műteremben őrzöm már egy pár éve Marosi Kata méteres vakrámára ragasztott farostlemezét. Nem fetisizmusból teszem, hanem a lemez felületének alapozása miatt. A szilárd alap olyan barázdáltságú, mintha a hidegburkolók fogas-vasával lenne felvíve, amelyre a falicsempét illesztik. A földművelés első fázisát a szántás után a szabályos föld-barázdák alkotják, ebbe kerül a jó vetőmag, amely életnövekedése végén termést hoz […]

>>>
2019.05.19 - tiszatáj

MAURITS FERENC: BUKOTT ANGYAL ABLAKA. FÉNYVERSEK UTAZÁSAIMRÓL
Pontatlan és felszínes megállapítás lenne, miszerint a Bukott angyal ablaka megdöbbentően összetett kötet. Tudniillik, aki kicsit is ismeri a szerző, Maurits Ferenc életművét (vagy akár csak elolvassa a borító fülszövegén írtakat, melyből száraz adatként is kiderül, hogy ő „grafikus, festőművész, költő. A hatvanas évek jugoszláv figuralizmusának meghatározó alapja, az Új Symposion, majd a Forum Könyvkiadó grafikai szerkesztője.”), az a jelen versgyűjtemény összetettségén nem döbbenhet meg… – SZARVAS MELINDA KRITIKÁJA

>>>
2019.05.15 - tiszatáj

INTERJÚ GABORJÁK ÁDÁMMAL ÉS SZABÓ ISTVÁN ZOLTÁNNAL
Május 17-én rendezi meg a Próza Nostra az első tudományos konferenciáját, amely a Végtelen határok – Konferencia a populáris kultúráról címet kapta. A rendezvény létrejöttével és kivitelezésével, a szerkesztőség terveivel kapcsolatban Szabó István Zoltán „Steve” főszerkesztővel, illetve Gaborják Ádám főszerkesztő-helyettessel beszélgettünk… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2019.05.14 - tiszatáj

BÍRÓ TÍMEA: A PUSZTÍTÁS REGGELEI
Nem tudom, Bíró Tímea örült-e, amikor először vette kezébe a kinyomtatott (amúgy nagyon szép kiállítású) könyvét – feltehetően igen, hisz ez csak természetes –, mert a benne található verseket olvasva, az a benyomásunk támad, mintha a fiatal költő semmiben sem találná az örömét – a kötet majd’ minden költeménye fájdalmat, nyomort, gyászt, pusztulást és halált lehel… – JAHODA SÁNDOR KRITIKÁJA

>>>
2019.05.13 - tiszatáj

A magyar olvasó immár a második Európai Irodalmi díjas makedón regényt tarthatja a kezében, ezt is Czinege-Panzova Annamária kitűnő fordításában.
Lidija Dimkovszka egyike azoknak a tehetséges kortárs makedón íróknak, akit korábban már a versesköteteiért is több díjjal tüntettek ki. Ugyanakkor ezzel a regényével már sikeres kétkötetes íróként is bemutatkozott az olvasók számára… – KUZDER RITA KRITIKÁJA

>>>
2019.05.12 - tiszatáj

IL VOLO: MUSICA
Nem akarok a lemez borítójával viccelődni, de mégis kikívánkozik belőlem: a képen az Il Volo tagjai egyik kőről lépnek át a másikra, az ember rögtön azt gondolja, hogy ez nyilván a szintlépést jelenti, biztos arra utaltak a grafikusok, hogy ez már egy másik trió, amire nem csupán a rajongóknak érdemes odafigyelni. Lelövöm a poént: a borító nem mond igazat, legalábbis megtéveszti a hallgatót, mert ez nagyon is az az Il Volo, amely nagyjából kilenc éve itt van velünk… – GERA MÁRTON KRITIKÁJA

>>>
2019.05.10 - tiszatáj

CSÉFALVAY ANDRÁS KIÁLLÍTÁSA A TRAFÓ GALÉRIÁBAN 
Az Egy olyan világban, ahol nincsenek tények, ott csak a jóság marad című kiállításán a kép, a szöveg és a hang mind egy olyan alternatív atmoszféra megteremtésére törekszik, amely egészen új irányokat tud adni a képzőművészeti befogadásesztétika kultúrájának. A teremben szinte teljes sötétség uralkodik, nem úgy érzékeljük a körülöttünk lévőket, mint egy szokványos kiállításon. Az egyedüli fényforrás Cséfalvay videóinstallációinak fénye, monitorok, illetve a random, meglepetésszerűen vetített csillagos ég, amely mintegy leheletnyi finomsággal emeli be a külvilágot… – TÓTH EMESE ÍRÁSA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő