10.26.
| Október végén elárasztják az országot a rajzfilmek >>>
10.25.
| Asztali beszélgetések… – Befejezetlen múlt >>>
10.18.
| MASZK – Perzsia Szegedre jön – Hajnóczy-nap >>>
10.16.
| Latin-amerikai filmek, ételek, borok és latin bulik a Déli-Doku dokumentumfilm-fesztiválon >>>
10.14.
| MASZK – Ziggurat Project: Acsai Roland: Esumi és Asao >>>
10.12.
| 100 éve született Leonard Bernstein >>>
10.11.
| Kass Galéria – Írásvédett című kiállítás >>>
10.11.
| ZUG színház és művészeti tetthely – HLP feat. Roskó Gábor: A csillagok szíve >>>
10.10.
| Rejtő Jenő orrvérzésig – Fülig Jimmy ajánlásával vagy épp annak ellenére >>>
10.08.
| MASZK – PanoDráma: Pali >>>
10.06.
| Ludwig Múzeum – Salla Tykkä: Rövid címek >>>
10.05.
| MASZK – Mándy Ildikó Társulata: A macska neve >>>

09.27.
| „Emlékek helyett mobiltelefonom volt” >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>
08.06.
| Hamarabb kezdődik a Szegedi Szabadtéri 2019-esévada >>>
07.25.
| Szőcs Petra első nagyjátékfilmje a Velencei Filmfesztiválon >>>
07.22.
| Újabb díjat nyert a Virágvölgy >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>

A maximalista, Hazai Attila emlékére
(Írások, beszélgetések Hazai Attila művészetéről)

Hazai Attila, Juhász Róbert, Kormányos Ákos, Mohai V. Lajos, Nagy Hajnal Csilla, John Peck, Petőcz András, Robert Pinsky, Tóth Erzsébet versei

Bene Zoltán, Murányi Sándor Olivér, Patak Márta, Sántha József prózája

>>>

Öt héten át 65 helyszínen közel 300 programmal várja az egyetem és Szeged közösségét a 23. Őszi Kulturális Fesztivál. A programsorozat kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, színházi előadásokat, kiállításokat, irodalmi-közéleti beszélgetéseket is találunk. A fesztivál október 1-jén látványos fényfestéssel nyílik. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati […]

>>>

„A fotográfus a képeivel tud állást foglalni”
2018.05.08 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS EIFERT JÁNOS FOTÓMŰVÉSSZEL

Láttam róla egy videót. Éppen egy táncost fotózott, egy mozdulatot idézett vissza neki saját testével: „csináld ezt még egyszer, hogy rögzíthessem!”. Látszott, hogy a mozgás művészete a zsigereiben van. Tizenhét évig volt a Honvéd Táncegyüttes tagja, később a táncfotózás nagymestere lett, a hetvenes években fotóriporterként dolgozott a Búvár című lapnál, ahová a természet szeretete vezérelte. Az aktfotózás elhíresült művésze és nemzetközi diaporáma fesztiválok díjazottja. Sok évig volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke, Budapesten a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény ötletét, létrehozását neki is köszönheti a szakma. Tudását másokkal is megosztja, fotográfus szabadiskolát működtet, itthon és külföldön, workshopokon ismerteti meg az érdeklődőkkel a fényképezés esztétikai és technikai törvényszerűséget. Számos róla és általa írt könyv, album reprezentálja sokszínű életművét. Filozofikus, humanista, a világért aggódó művész, aki más műfajú alkotókkal is szívesen dolgozik együtt. Több mint kétszáz kiállításon szerepelt eddig alkotásaival s közel ugyanennyi díjat nyert hazai és nemzetközi bemutatókon, fesztiválokon. Budapesten él, de folyamatosan járja az országot, a világot és fényképez, fényképez, fényképez.

Eifert Jánossal főként a belülről vezérelt fotográfusságról, egy ma már klasszikusnak számító művészeti ágról, annak lehetőségeiről beszélgettünk.

– Azt nyilatkozta valahol, hogy a fotóművész a valóság és a képzelet határán táncol. Hogyan is történik ez?

– Korábban én is elfogadtam, hogy a fotóművészet a pillanat művészete. Ez annyiban igaz, hogy amikor a fényképezőgép exponáló gombját lenyomjuk, akkor a másodperc töredéke alatt jelenik meg a kép, egy bizonyos érzékelő felületen, de hogy az ember a gombot a megfelelő pillanatban tudja lenyomni, ahhoz évek, évtizedek, vagy egy egész élet tapasztalata szükséges. Olyan élményanyag, ami szinte készteti az embert, hogy a fényképezőgépével valami fontosat, érdekeset mondjon mások számára. És emiatt én az előbb említett megállapítást úgy módosítottam, hogy a fotóművészet nemcsak a pillanat, hanem a gondolkodás művészete is.

– És a képzelet miként társulhat a gondolkodáshoz?

– Az utóbbi évtizedben sok lehetőségem adódott más műfajú alkotókkal is együttműködni. Mondjuk például El Kazovszkijjal dolgozva bátorságot és biztatást kaptam, hogy merjek a képzeletemre hagyatkozni, a saját eszközeimet használni. Ha egy fotóriporter az újságjának készítendő képbe a képzeletével belenyúlna, akkor azt mondanák rá, hogy nem hiteles az ábrázolása. Nos, hát én éppen így teszek. Több évtizede művelem a riportfotó műfaját is, de amiket most csinálok, az valamiféle kreatív fotográfia. Azt, hogy a fotóművész a valóság és a képzelet határán táncol, éppen a képeimmel tudom igazolni. A kertész keze című fotómhoz a teremtő, alkotó ember képzete is társul. Fontos, hogy a fotós ne csak a pillanatot tudja hitelesen ábrázolni, hanem az előzményekre és a következményekre is utaljon, s ilyenkor a képzelet kezd el dolgozni. Hiszen az ember beleérez a múltba, átérez valamit a jövőről is, és igyekszik azt is a képbe formálni.

Mintha magát a termőföldet, sőt az egész Földet féltette volna már a hetvenes években. A kertész keze című emblematikus kép széles jelentéstartalmához, maga az élet járult hozzá?

– Ennél a fotónál ez szó szerint igaz, hiszen 1978-ban készült egy riport kapcsán, és most is aktuális, ma is a kiállításaim meghatározó alapja. Kis adalék a történethez, hogy akkoriban a magyarországi zöldekhez tartozónak tekintettek engem. Nem véletlen, hogy a Búvár folyóiratnál kötöttem ki és tíz éven át dolgoztam ott. Kaphattam volna fotóriporteri állást elegánsabb lapoknál, például a Film Színház Muzsikánál, de tudatosan választottam a Búvárt, mert már akkor is a környezetvédelem elkötelezettje voltam.

– Ha ránézünk egy műalkotásra, azonnal el tudjuk helyezni abban a korban, amelyben született. A fotós szemlélete változik az idők során?

– Igen. A kertész keze például nagyon fontos kép, de most eszembe se jutna, már úgy nézni a világot, mint akkor, mikor ez a kép készült. Furcsa is lenne. A szemünkkel nézünk, az agyunkkal látunk, a kettő nem esik egybe. Amit látunk, ahhoz mindig hozzátesszük tapasztalatunkat, élményeinket. Abban benne vannak a gyerekkorban olvasott könyvek, a látott filmek és az emberek, akiktől megtudtunk valamit. Természetes célja a fotósnak, hogy a képe már az első pillantásra megragadja a nézőt, de az még fontosabb lehet, hogy pár másodperc múltán fölfedezhető legyen az, hogy a kép üzenetének egy második, harmadik esetleg további több síkja is van, s ezek hordozzák az igazi mondanivalót. A fotográfust, ha valamilyen élmény éri, az őt valamiféle állásfoglalásra is készteti. A mondanivalóját, értékítéletét, lesújtó véleményét vagy a dologhoz való pozitív melléállását képekben mondja el. A fotográfus a képeivel tud állást foglalni, de azzal is, ha nem fényképez le valamit. Tudatos lehet, hogy mikor, kit, vagy mit nem hajlandó fotografálni.

– A szabályokat fel kell rúgni, azt tanítja a hallgatóinak. Ezt csak akkor tegye meg egy fotós, ha már profi, és tudja, hogy miért érdemes kilépni a fotózás klasszikus törvényeiből? Vannak képei, amiken nagyon is tetten érhetők a klasszikus aranymetszés kompozíciós szabályai. Alapszabályok azért fontosak, vagy nem?

– Természetesen nem akárhogy megy ez a felrúgás. Ha Rembrandt Éjjeli őrjárat című képét vizsgálgatjuk és tetten érjük rajta az aranymetszés szabályát, tudnunk kell, hogy ezt a matematikai képletben kifejeződő arányt a művész nem feltétlen tudatosan kereste. Az ilyen zseniális műveket a festő ösztönösen komponálja. Amikor fényképezek, nekem se jut eszembe, hogy azért billenjek egy kicsit balra, mert akkor jobban eltalálok egy arányt. Az ember ott van az élet közepén és próbál egy olyan pontot keresni, ahonnan legjobban képes megfogalmazni a mondanivalóját. A fotósban működik a tudás és a tudatosság is. Tudja, hogy milyen trükkök, szabályok léteznek, ha mondjuk, ki akar emelni valamit a képen a környezetéből, de ennél sokkal fontosabb, hogy maga a kép hasson a nézőre. Ha csak esztétikai, technikai eszközökkel operálunk, félő, hogy éppen az a mondanivaló vész el, amit ki akartunk fejezni. Amikor olyan helyzetben vagyok, hogy ott egy lehetőség előttem, de a szabályokat nem tudom érvényesíteni, akkor fölrúgom azokat. És ha úgy tetszik, kitalálok egy új szabályt, esetleg ráérzek egy új szabály megalkotására alkalmas esztétikai törvényszerűségre.

– Az aktfotózás művészetét világszínvonalon műveli. Van-e ennek ahhoz köze, hogy Ön táncművész is, és az emberi test természetét jól ismeri?

– Tapasztalatból tudom, hogy a táncos teste olyan, mint egy hangszer. A táncművész a mozdulat, a gesztus, az arcjátékok segítségével fejezi ki a koreográfus által megfogalmazott gondolatokat, érzéseket. Az aktmodell is egy előadóművész, akitől nem csak beállított pózokat, gépies tartásokat várunk, hanem azt is, hogy a testével sugározzon felénk valamit. Hogy érthetőbb legyek: számomra az aktfotográfia több mint fiatal szép meztelen lányok ábrázolása, az akt nem témája, hanem egyik formája a fotóművészetnek.

– A szépség, ha túlcsordul, veszélyes is lehet. Hogyan szabad bánni vele?

– Ha esztétikai szempontból nézzük, a szépséget nem csak a 18 éves szépségkirálynő hordozza. A kertész körme alatt feketéllő föld is lehet szép. Nem az ápolatlanságot juttatja a néző eszébe, hanem azt, hogy ez a kéz dolgozik, teremt, alkot. A kép ereje, nem a szépelgő stílusban megfogalmazott előadásmódban van. Nem szépelegni kell, hanem valamit bizonyos megvilágításban kiemelve láttatni.

– A tömegkultúrában mindig vannak divatok, hogyan tekint ezekre a fotográfus?

– A fotográfia világában a divatot a reklám műfaja hordozza leginkább. Ennek legfőbb dolga egy adott terméket sikeressé tenni, olyan vizuális megoldásokkal bemutatni, hogy az föltétlenül megfogja a nézőt. A reklámfotók, -filmek és -grafikák készítői nagyszerű szakemberek, művészek is lehetnek, akik a pénzért a legzseniálisabb felismeréssel tudják kiválasztani azokat az eszközöket, stílusokat, amikkel megragadják a néző figyelmét. Ez lehet minőségi is, lehet avantgárd, haladó szellemű, de lehet persze ócska trükközés is, kutya, macska gyerek szerepeltetése a képeken.

A fotózásban ma mi a trendi?

– Számomra iskolapéldák Rembrandt képei, ahol a festő Saskiával ábrázolja magát, vagy Van Gogh fantasztikus önarcképei. Ma a szelfizés hasonló igényt elégít ki. Akik önmagukat fényképezik, azok számára sok izgalmas dolog kerülhet előtérbe, főként az önismeret lehetősége. Megfigyeltem a tanítványaimat, akik sokat szelfiznek, azok egyre jobban megismerik magukat, és egy idő után egyre kevesebb képet készítenek önmagukról, inkább a másik ember irányába fordulnak. Minden divatnak van valamilyen hozadéka.

Költőkkel, Turczi Istvánnal, Viola Szandrával is jelent meg közös kötete, szívesen társul a szavak művészeivel?

– Ők kerestek meg engem, és ezt örömmel vettem. A kritikusaim, a fotóhoz értő szakemberek azt mondják, hogy a képeim egy része a költészettel rokonítható. Ezek nem regények, nem novellák, nem riportok, hanem versek. Jelképekkel, metaforákkal dolgozom. S bármilyen furcsa, a képeknek is vannak belső rímeik, kompozíciós elemzések során ezek tetten érhetők.

– A zene is szerepet játszik alkotásaiban, mi késztette arra, hogy a diaporáma műfajába is belekóstoljon?

– Úgy vélem, a zene a legfontosabb művészet, ami az emberhez tartozik. A zenéhez már akkor volt közöm, mikor a fotózáshoz még egyáltalán nem. Gyerekkoromban a hódmezővásárhelyi zeneiskolában fuvolázni tanultam. A diaporámázás felé nagyon prózai okok miatt indultam. Számos alkalommal hívtak hazai és nemzetközi fesztiválok zsűrijébe, és bosszantott, hogy nagyon sokan tehetségtelenül nyúltak zenéhez és a képhez. Kíváncsi voltam: ez ilyen nehéz dolog lenne? A zene a mozgás és a kép is bennem élt, úgy gondoltam, ez egy új lehetőség, amiben a három dolog egyesülhet. Kipróbáltam és magam is meglepődtem, mikor az első munkám (amit egy amerikai utazásomról készítettem, Hardrocks címmel, Vilpert Imre zenei szerkesztő hangmontázsával) a Hamburgi Nemzetközi Diaporáma Fesztiválon a zsűri fődíját és a közönség díját is elnyerte. Ezt követően a világ különböző tájain kaptam elismeréseket és rengeteg meghívást is. Voltam többek között Párizsban, bemutatkozhattam az Egyesült Királyságban, ahol komoly turnét szerveztek számomra, mint egy valódi sztárt úgy utaztattak repülővel, vonattal, hajóval körbe az országban. Londonban, Belfastban Newcastle-ban, teltházas bemutatóim voltak. Ez visszajelzés volt, hogy nem volt fölösleges a sok munka, érdemes volt komolyan venni ezt a műfajt is.

Élete nyitott könyv a világ számára, naponta tesz föl privát képeket is a Facebookra, mi motiválja ebben?

Ezek a képek nem csak rólam szólnak, hanem arról, hogy bizonyos eseményeknek részese lehettem. Ezek a felvételek legtöbbször másokat örökítenek meg, én csak keretet adok a történéseknek, mert úgy gondolom, hogy a legártatlanabb témáról szóló fotónak is lehet jelentősége. De valószínű, az is oka lehet a netre való feltöltéseknek, hogy kevés a publikációs lehetőség. Nincs komolyan szerkesztett újság, amibe jó fotóriportokat lehetne készíteni.

Tud e a világra nem fotós szemmel tekinteni?

– Van az eszköz, és van az ember, aki él a világban és reflektál annak történéseire, és ha fontos számára, hogy a gondolatait mások felé is közvetítse, akkor fest, rajzol, szobrot farag vagy fényképez. S felelőssége támad amiatt, hogy az embereket kézen fogja és egy másik világba vezeti.

Pacsika Emília

 


Címke: , , ,
2018.10.15 - tiszatáj

VERES ATTILA KÖNYVBEMUTATÓJA
Három éves kihagyás után visszatért a Próza Nostra Irodalmi Estek című programsorozat Szegedre. Október 4-én a Próza Nostra kritikusai, Benkő Marianna és Pozsár Anett beszélgettek Veres Attila horror szerzővel Odakint sötétebb című regényéről, illetve az idei könyvhétre megjelent novellagyűjteményéről, az Éjféli iskolákról. – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

TENOR3 A MÜPÁBAN
Ma nehéz volna pontosan kiválasztani a világ három legnagyobb tenorját, jómagam legalábbis Kaufmann után elakadnék. Ám háromtenor típusú koncerteket rendezni nagyon is értelmes vállalkozás. Gondolom jövedelmező is, ám engem jobban érdekel a dolog művészi oldala. Bár egy hangfajról van szó, azért nagyon sok alfaj létezik ezen belül is. A Müpa legújabb vállalkozása, amely megkülönböztetésül a tenor a köbön címet kapta, három eltérő típust vonultatott föl… – MÁROK TAMÁS ÍRÁSA

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

JANÁKY MARIANNA:
NOVELLÁK REGÉNYE
Irodalommal foglalkozó emberek olykor hosszasan elvitatkoznak azon, létezik-e női irodalom? S ha igen, mi is az pontosan, mitől az, ami? Nő ír nőkről? Férfi nőkről? Nő férfiakról? A szerzőtől női vagy a témától az? Mi a kulcs? Nemrégiben egy folyóirat tematikus blokkja kapcsán a női tematika kifejezést ahányan vagyunk szerkesztők, annyiféleképpen értelmeztük. Janáky Marianna azonban megkönnyíti a választ erre a kérdésre: nőként ír nőkről nőiesen… – BENE ZOLTÁN KRITIKÁJA

>>>
2018.10.14 - tiszatáj

DERES KORNÉLIA: KÉPKALAPÁCS – SZÍNHÁZ, TECHNOLÓGIA, INTERMEDIALITÁS
Akárcsak a többi művészeti ág, a színház sem tudja elkerülni azt, hogy az őt körülvevő társadalmi és gazdasági környezet technikai és digitális változásait valamilyen módon beépítse, használja. Míg a nemzetközi színháztudomány már az 1990-es évektől behatóbban elemezi ezeket a folyamatokat, a hazai kutatás a 2000-es évektől teszi témájává a színházi előadások és az új médiumok kapcsolatát nem utolsósorban azért, mert napjainkig viszonylag kevés alkotó vállalkozik arra, hogy tudatosan használja a mozgóképes-digitális technikákat… – OROSZLÁN ANIKÓ KRITIKÁJA

>>>
2018.10.13 - tiszatáj

NÉMETH PÉTER MYKOLA: TALÁN. 77+33 MAGYAR HAIKU
Nem meglepő, hogy a radikálisan avantgárd Németh Péter Mykola, a beat-nemzedék ellentmondásos megítélésű vezéralakjától, Allen Ginsbergtől választott mottót kötete élére, miszerint: „Csakis az absztrakt haiku képes megteremteni a misztériumot, miközben vaskemény költészetet kalapál vissza a sorokba.” A mottóból Mykola költészete legalább három dologba kapaszkodik… – FEKETE J. JÓZSEF KRITIKÁJA

>>>
2018.10.11 - tiszatáj

PORZSOLT AMI:
UBUKUBU ZŰRKALANDJAI
Az iskolakezdési nehézségek a legtöbb családban megviselik a gyerekeket és a szülőket egyaránt. Porzsolt Ami maga is többször átesett már ezen a „kalandon”, de a fejlesztőpedagógus számára a bonyolultabb helyzetek sem ismeretlenek. Ezekből a tapasztalatokból született Ubukubu a kis kocka űrlény figurája, és a kalandos segítő könyv, amelynek nem titkolt célja, hogy az iskolakezdés előtt álló gyerekek képességeit fejlessze, illetve megkönnyítse a változással járó stressz feldolgozását.… – MAKKAI KRISZTINA KRITIKÁJA

>>>
2018.10.10 - tiszatáj

EGY VIDÁM MŰHELY KOMOLY BEMUTATÁSA
A Homo Ludens Project egy szegedi székhelyű alkotóközösség, melynek munkáját 2013 óta követheti nyomon a közönség, Szegeden és vidéken egyaránt. Benkő Imola Orsolya művészeti vezető és rendező – korábban a Szegedi Focus Műhely társulat vezetője – csapatával olyan performatív előadások megalkotásán dolgozik, melyek a hagyományos színházi konvenciókkal szemben szabadabb, befogadó-orientált atmoszférát teremtenek. – NÉMETH ZSÓFIA ÍRÁSA

>>>
2018.10.09 - tiszatáj

CSAK REALITY – POP-UP KIÁLLÍTÁS ÉS PERFROMANSZ
Szeptember 11-én már este hat előtt fél órával is késő megérkezni azoknak, akik csak a szokásos hétvégi alapozást kezdték volna meg a Nyugi kertjében, de azoknak sem egyszerű ülőhelyet találni (előzetes foglalás híján), akik a Csak Reality performansz miatt jöttek… – TASKOVICS VIKTÓRIA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.10.09 - tiszatáj

DÁNÉL MÓNIKA: NYELV-KARNEVÁL
A Kijárat Kiadó gondozásában megjelent tanulmánykötet a szerző 2009-ben megvédett doktori értekezése, amelyet kiegészített az utolsó, (Női) fragmentumok című fejezet négy írásával (Ladik Katalin és Huszár Éva műveiről kerültek be újabb elemzések, a Bakucz-interpretáció korábban egy másik fejezetben szerepelt). Az öt fejezetbe rendezett szöveg- (és helyzet-)elemző tanulmányokat a Bevezető nyitómondata, lényegében a könyv egészének tételmondataként ennek az „interpretációs űrnek” a szövegösszefüggésébe helyezi, amelyet legalább két, egyaránt történeti ok interferenciájára vezet vissza… – HANSÁGI ÁGNES KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő