08.17.
| Ismét Fekete Zaj Fesztivál Mátrafüreden >>>
09.04.
| Budapesti Klasszikus Film Maraton >>>
08.17.
| Szentendrén látható először együtt hazánkban a Söndörgő és az Amsterdam Klezmer Band >>>
08.16.
| Az ötödik Malomfesztiválon minden több lesz >>>
08.10.
| MAMŰ Galéria – A véletlen >>>
08.08.
| Vass Tibor El, Kondor, pláza című önálló kiállítása – Nyílt, ti, tok című csoportos kiállítás >>>
08.07.
| Magyar műemlékek restaurálási folyamatait mutatja be a Teleki László Alapítvány legújabb kiállítása >>>
08.03.
| Hazánk legmenőbb független társulatai a szegedi THEALTER vendégei >>>
08.03.
| Legéndy Jácint performansza a ZegZugban DJ ANDONE estjén >>>
08.02.
| Változó terek – A Duna menti térség történeti térképeken 1650-1800 >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>
08.06.
| Hamarabb kezdődik a Szegedi Szabadtéri 2019-esévada >>>
07.25.
| Szőcs Petra első nagyjátékfilmje a Velencei Filmfesztiválon >>>
07.22.
| Újabb díjat nyert a Virágvölgy >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>
06.20.
| Megjelent a Black Nail Cabaret új videoklipje >>>
06.08.
| Itt vannak az Év Gyerekkönyvei >>>
06.04.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>

Kortárs makedón költők
Krusovszky Dénes, Malárburk József, Tolnai Ottó, Alice Walker prózája
Janáky Marianna drámája
Baka István levelezéséből
Holokauszt – Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet (Goldmann Márta, Jablonczay Tímea, Kelemen Zoltán, Máté-Tóth András, Szőke Dávid Sándor, Turai Gabriella, Wéber Péter)
Nátyi Róbert Endre Béla kiállításáról

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

„A fotográfus a képeivel tud állást foglalni”
2018.05.08 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS EIFERT JÁNOS FOTÓMŰVÉSSZEL

Láttam róla egy videót. Éppen egy táncost fotózott, egy mozdulatot idézett vissza neki saját testével: „csináld ezt még egyszer, hogy rögzíthessem!”. Látszott, hogy a mozgás művészete a zsigereiben van. Tizenhét évig volt a Honvéd Táncegyüttes tagja, később a táncfotózás nagymestere lett, a hetvenes években fotóriporterként dolgozott a Búvár című lapnál, ahová a természet szeretete vezérelte. Az aktfotózás elhíresült művésze és nemzetközi diaporáma fesztiválok díjazottja. Sok évig volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke, Budapesten a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény ötletét, létrehozását neki is köszönheti a szakma. Tudását másokkal is megosztja, fotográfus szabadiskolát működtet, itthon és külföldön, workshopokon ismerteti meg az érdeklődőkkel a fényképezés esztétikai és technikai törvényszerűséget. Számos róla és általa írt könyv, album reprezentálja sokszínű életművét. Filozofikus, humanista, a világért aggódó művész, aki más műfajú alkotókkal is szívesen dolgozik együtt. Több mint kétszáz kiállításon szerepelt eddig alkotásaival s közel ugyanennyi díjat nyert hazai és nemzetközi bemutatókon, fesztiválokon. Budapesten él, de folyamatosan járja az országot, a világot és fényképez, fényképez, fényképez.

Eifert Jánossal főként a belülről vezérelt fotográfusságról, egy ma már klasszikusnak számító művészeti ágról, annak lehetőségeiről beszélgettünk.

– Azt nyilatkozta valahol, hogy a fotóművész a valóság és a képzelet határán táncol. Hogyan is történik ez?

– Korábban én is elfogadtam, hogy a fotóművészet a pillanat művészete. Ez annyiban igaz, hogy amikor a fényképezőgép exponáló gombját lenyomjuk, akkor a másodperc töredéke alatt jelenik meg a kép, egy bizonyos érzékelő felületen, de hogy az ember a gombot a megfelelő pillanatban tudja lenyomni, ahhoz évek, évtizedek, vagy egy egész élet tapasztalata szükséges. Olyan élményanyag, ami szinte készteti az embert, hogy a fényképezőgépével valami fontosat, érdekeset mondjon mások számára. És emiatt én az előbb említett megállapítást úgy módosítottam, hogy a fotóművészet nemcsak a pillanat, hanem a gondolkodás művészete is.

– És a képzelet miként társulhat a gondolkodáshoz?

– Az utóbbi évtizedben sok lehetőségem adódott más műfajú alkotókkal is együttműködni. Mondjuk például El Kazovszkijjal dolgozva bátorságot és biztatást kaptam, hogy merjek a képzeletemre hagyatkozni, a saját eszközeimet használni. Ha egy fotóriporter az újságjának készítendő képbe a képzeletével belenyúlna, akkor azt mondanák rá, hogy nem hiteles az ábrázolása. Nos, hát én éppen így teszek. Több évtizede művelem a riportfotó műfaját is, de amiket most csinálok, az valamiféle kreatív fotográfia. Azt, hogy a fotóművész a valóság és a képzelet határán táncol, éppen a képeimmel tudom igazolni. A kertész keze című fotómhoz a teremtő, alkotó ember képzete is társul. Fontos, hogy a fotós ne csak a pillanatot tudja hitelesen ábrázolni, hanem az előzményekre és a következményekre is utaljon, s ilyenkor a képzelet kezd el dolgozni. Hiszen az ember beleérez a múltba, átérez valamit a jövőről is, és igyekszik azt is a képbe formálni.

Mintha magát a termőföldet, sőt az egész Földet féltette volna már a hetvenes években. A kertész keze című emblematikus kép széles jelentéstartalmához, maga az élet járult hozzá?

– Ennél a fotónál ez szó szerint igaz, hiszen 1978-ban készült egy riport kapcsán, és most is aktuális, ma is a kiállításaim meghatározó alapja. Kis adalék a történethez, hogy akkoriban a magyarországi zöldekhez tartozónak tekintettek engem. Nem véletlen, hogy a Búvár folyóiratnál kötöttem ki és tíz éven át dolgoztam ott. Kaphattam volna fotóriporteri állást elegánsabb lapoknál, például a Film Színház Muzsikánál, de tudatosan választottam a Búvárt, mert már akkor is a környezetvédelem elkötelezettje voltam.

– Ha ránézünk egy műalkotásra, azonnal el tudjuk helyezni abban a korban, amelyben született. A fotós szemlélete változik az idők során?

– Igen. A kertész keze például nagyon fontos kép, de most eszembe se jutna, már úgy nézni a világot, mint akkor, mikor ez a kép készült. Furcsa is lenne. A szemünkkel nézünk, az agyunkkal látunk, a kettő nem esik egybe. Amit látunk, ahhoz mindig hozzátesszük tapasztalatunkat, élményeinket. Abban benne vannak a gyerekkorban olvasott könyvek, a látott filmek és az emberek, akiktől megtudtunk valamit. Természetes célja a fotósnak, hogy a képe már az első pillantásra megragadja a nézőt, de az még fontosabb lehet, hogy pár másodperc múltán fölfedezhető legyen az, hogy a kép üzenetének egy második, harmadik esetleg további több síkja is van, s ezek hordozzák az igazi mondanivalót. A fotográfust, ha valamilyen élmény éri, az őt valamiféle állásfoglalásra is készteti. A mondanivalóját, értékítéletét, lesújtó véleményét vagy a dologhoz való pozitív melléállását képekben mondja el. A fotográfus a képeivel tud állást foglalni, de azzal is, ha nem fényképez le valamit. Tudatos lehet, hogy mikor, kit, vagy mit nem hajlandó fotografálni.

– A szabályokat fel kell rúgni, azt tanítja a hallgatóinak. Ezt csak akkor tegye meg egy fotós, ha már profi, és tudja, hogy miért érdemes kilépni a fotózás klasszikus törvényeiből? Vannak képei, amiken nagyon is tetten érhetők a klasszikus aranymetszés kompozíciós szabályai. Alapszabályok azért fontosak, vagy nem?

– Természetesen nem akárhogy megy ez a felrúgás. Ha Rembrandt Éjjeli őrjárat című képét vizsgálgatjuk és tetten érjük rajta az aranymetszés szabályát, tudnunk kell, hogy ezt a matematikai képletben kifejeződő arányt a művész nem feltétlen tudatosan kereste. Az ilyen zseniális műveket a festő ösztönösen komponálja. Amikor fényképezek, nekem se jut eszembe, hogy azért billenjek egy kicsit balra, mert akkor jobban eltalálok egy arányt. Az ember ott van az élet közepén és próbál egy olyan pontot keresni, ahonnan legjobban képes megfogalmazni a mondanivalóját. A fotósban működik a tudás és a tudatosság is. Tudja, hogy milyen trükkök, szabályok léteznek, ha mondjuk, ki akar emelni valamit a képen a környezetéből, de ennél sokkal fontosabb, hogy maga a kép hasson a nézőre. Ha csak esztétikai, technikai eszközökkel operálunk, félő, hogy éppen az a mondanivaló vész el, amit ki akartunk fejezni. Amikor olyan helyzetben vagyok, hogy ott egy lehetőség előttem, de a szabályokat nem tudom érvényesíteni, akkor fölrúgom azokat. És ha úgy tetszik, kitalálok egy új szabályt, esetleg ráérzek egy új szabály megalkotására alkalmas esztétikai törvényszerűségre.

– Az aktfotózás művészetét világszínvonalon műveli. Van-e ennek ahhoz köze, hogy Ön táncművész is, és az emberi test természetét jól ismeri?

– Tapasztalatból tudom, hogy a táncos teste olyan, mint egy hangszer. A táncművész a mozdulat, a gesztus, az arcjátékok segítségével fejezi ki a koreográfus által megfogalmazott gondolatokat, érzéseket. Az aktmodell is egy előadóművész, akitől nem csak beállított pózokat, gépies tartásokat várunk, hanem azt is, hogy a testével sugározzon felénk valamit. Hogy érthetőbb legyek: számomra az aktfotográfia több mint fiatal szép meztelen lányok ábrázolása, az akt nem témája, hanem egyik formája a fotóművészetnek.

– A szépség, ha túlcsordul, veszélyes is lehet. Hogyan szabad bánni vele?

– Ha esztétikai szempontból nézzük, a szépséget nem csak a 18 éves szépségkirálynő hordozza. A kertész körme alatt feketéllő föld is lehet szép. Nem az ápolatlanságot juttatja a néző eszébe, hanem azt, hogy ez a kéz dolgozik, teremt, alkot. A kép ereje, nem a szépelgő stílusban megfogalmazott előadásmódban van. Nem szépelegni kell, hanem valamit bizonyos megvilágításban kiemelve láttatni.

– A tömegkultúrában mindig vannak divatok, hogyan tekint ezekre a fotográfus?

– A fotográfia világában a divatot a reklám műfaja hordozza leginkább. Ennek legfőbb dolga egy adott terméket sikeressé tenni, olyan vizuális megoldásokkal bemutatni, hogy az föltétlenül megfogja a nézőt. A reklámfotók, -filmek és -grafikák készítői nagyszerű szakemberek, művészek is lehetnek, akik a pénzért a legzseniálisabb felismeréssel tudják kiválasztani azokat az eszközöket, stílusokat, amikkel megragadják a néző figyelmét. Ez lehet minőségi is, lehet avantgárd, haladó szellemű, de lehet persze ócska trükközés is, kutya, macska gyerek szerepeltetése a képeken.

A fotózásban ma mi a trendi?

– Számomra iskolapéldák Rembrandt képei, ahol a festő Saskiával ábrázolja magát, vagy Van Gogh fantasztikus önarcképei. Ma a szelfizés hasonló igényt elégít ki. Akik önmagukat fényképezik, azok számára sok izgalmas dolog kerülhet előtérbe, főként az önismeret lehetősége. Megfigyeltem a tanítványaimat, akik sokat szelfiznek, azok egyre jobban megismerik magukat, és egy idő után egyre kevesebb képet készítenek önmagukról, inkább a másik ember irányába fordulnak. Minden divatnak van valamilyen hozadéka.

Költőkkel, Turczi Istvánnal, Viola Szandrával is jelent meg közös kötete, szívesen társul a szavak művészeivel?

– Ők kerestek meg engem, és ezt örömmel vettem. A kritikusaim, a fotóhoz értő szakemberek azt mondják, hogy a képeim egy része a költészettel rokonítható. Ezek nem regények, nem novellák, nem riportok, hanem versek. Jelképekkel, metaforákkal dolgozom. S bármilyen furcsa, a képeknek is vannak belső rímeik, kompozíciós elemzések során ezek tetten érhetők.

– A zene is szerepet játszik alkotásaiban, mi késztette arra, hogy a diaporáma műfajába is belekóstoljon?

– Úgy vélem, a zene a legfontosabb művészet, ami az emberhez tartozik. A zenéhez már akkor volt közöm, mikor a fotózáshoz még egyáltalán nem. Gyerekkoromban a hódmezővásárhelyi zeneiskolában fuvolázni tanultam. A diaporámázás felé nagyon prózai okok miatt indultam. Számos alkalommal hívtak hazai és nemzetközi fesztiválok zsűrijébe, és bosszantott, hogy nagyon sokan tehetségtelenül nyúltak zenéhez és a képhez. Kíváncsi voltam: ez ilyen nehéz dolog lenne? A zene a mozgás és a kép is bennem élt, úgy gondoltam, ez egy új lehetőség, amiben a három dolog egyesülhet. Kipróbáltam és magam is meglepődtem, mikor az első munkám (amit egy amerikai utazásomról készítettem, Hardrocks címmel, Vilpert Imre zenei szerkesztő hangmontázsával) a Hamburgi Nemzetközi Diaporáma Fesztiválon a zsűri fődíját és a közönség díját is elnyerte. Ezt követően a világ különböző tájain kaptam elismeréseket és rengeteg meghívást is. Voltam többek között Párizsban, bemutatkozhattam az Egyesült Királyságban, ahol komoly turnét szerveztek számomra, mint egy valódi sztárt úgy utaztattak repülővel, vonattal, hajóval körbe az országban. Londonban, Belfastban Newcastle-ban, teltházas bemutatóim voltak. Ez visszajelzés volt, hogy nem volt fölösleges a sok munka, érdemes volt komolyan venni ezt a műfajt is.

Élete nyitott könyv a világ számára, naponta tesz föl privát képeket is a Facebookra, mi motiválja ebben?

Ezek a képek nem csak rólam szólnak, hanem arról, hogy bizonyos eseményeknek részese lehettem. Ezek a felvételek legtöbbször másokat örökítenek meg, én csak keretet adok a történéseknek, mert úgy gondolom, hogy a legártatlanabb témáról szóló fotónak is lehet jelentősége. De valószínű, az is oka lehet a netre való feltöltéseknek, hogy kevés a publikációs lehetőség. Nincs komolyan szerkesztett újság, amibe jó fotóriportokat lehetne készíteni.

Tud e a világra nem fotós szemmel tekinteni?

– Van az eszköz, és van az ember, aki él a világban és reflektál annak történéseire, és ha fontos számára, hogy a gondolatait mások felé is közvetítse, akkor fest, rajzol, szobrot farag vagy fényképez. S felelőssége támad amiatt, hogy az embereket kézen fogja és egy másik világba vezeti.

Pacsika Emília

 


Címke: , , ,
2018.08.21 - tiszatáj

CEREDI NEMZETKÖZI KORTÁRS MŰVÉSZTELEP
Van egy kis utca Cereden, aminek nincs neve. Mintha nem is létezne, pedig a község fő utcájából, a Kossuth Lajos utcából kanyarodik ki. A nincs neve utca sarkán áll a Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelep tájháza, amit tavaly vásároltak meg, teljesen lerobbant állapotban, de már a tavaly annyira rendbe tették, hogy abban az évben ott is sor kerülhetett kiállításra. Még sok a tennivaló az épületen… – ABAFÁY-DEÁK CSILLAG ÉS KÖLÜS LAJOS BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.08.21 - tiszatáj

BESZÁMOLÓ A MALOMFESZTIVÁLRÓL
Elérkezett az utolsó napjához az ötödik Malomfesztivál. Irodalmi workshop, népzenei taktusok, hajnali goa buli. Ilyennek látta a harmadik napot “elsőmalmozó” tudósítónk. – VARGA RÉKA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.08.20 - tiszatáj

RÓZSAVÖLGYI ZSUZSA ÉS
AZ M STUDIO
Két „táncelőadást” is láttunk a Thealteren, s bár látszólag semmi közük egymáshoz, eszembe jutott a kérdés, vajon mit tenne az a három, liftbe szorult férfi, ha beszabadulnának Rózsavölgyi Zsuzsa 1.7 című előadásának a színpadára? – IBOS ÉVA KRITIKÁJA

>>>
2018.08.19 - tiszatáj

AZ UTOLSÓ KÉT NAP A THEALTEREN
A Thealter utolsó két napja igazi színházi ínyencségeket tartogatott a fesztivál résztvevői számára. Pénteken egy minden elemében egyedi és sajátos táncnyelvi produkciót, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Lift – boys will be boys című koreográfiáját tekinthette meg a nagyérdemű. Fehér Ferenc rendezésében három színész, Deák Zoltán, Szekrényes László és Veres Nagy Attila szerepelnek egy liftkabin alapterületének megfeleltethető aprócska térben. Az előadás kizárólag mozgásra épül, verbalitás nincs… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.08.18 - tiszatáj

BESZÁMOLÓ A MALOMFESZTIVÁLRÓL
Sátor, napfelkelte, kakasszó, nehézkés ébredés. Következzen a Malomfesztivál második – esős – napjáról szóló beszámoló, ahogyan azt “elsőmalmozó” tudósítónk látta. – VARGA RÉKA BESZÁMOLÓJA 

>>>
2018.08.17 - tiszatáj

BESZÁMOLÓ A MALOMFESZTIVÁLRÓL
Ötödik alkalommal nyitotta meg képzeletbeli kapuját a szerbiai falu, Orom és a határában elterülő Malomfesztivál. Az első nap eseményeibe „elsőmalmozó” tudósítónk szemén keresztül tekinthetnek be. – VARGA RÉKA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.08.16 - tiszatáj

BRECHT ÉS SHAKESPEARE A THEALTER HATODIK ÉS HETEDIK NAPJÁN
A Thealteren bemutatott előadások közül kettő is több ízben bizonyította, hogy az alkotók életkora és a színházi hierarchiában elfoglalt státuszuk egyáltalán nincs egyenes arányban előadásaik esztétikai minőségével. Azaz sosem jelenthet kiindulási alapot, hogy egy adott előadás alkotója évtizedek óta a pályán van, avagy éppen a színművészeti végzős hallgatója… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.08.14 - tiszatáj

A THEALTER ÖTÖDIK NAPJA
Három megtekintésre érdemes előadás szerepelt egymás után a programban. Elsőként délután hatkor a k2 társulatának A Cenci-ház című előadása volt látható a régi zsinagógában, ezt követte Kokan Mladenović Felhő a nadrágban című rendezése a Kisszínházban, hogy aztán a kitartó közönség újra a Hajnóczy utcában találja magát a színművészetisek Az éjszaka a nappal anyja című produkcióján… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő