10.11.
| Pinceszínház – Ágens Társulat – Tragédia: Az ember >>>
09.27.
| Pinceszínház – Maggi és Lillemor >>>
09.26.
| PesText – Vigyázat, ez Bob Dylan! >>>
09.26.
| Pinceszínház – Ágens Társulat: Kurtizánképző >>>
09.22.
| Egy ragyogó tehetség a tűzhányók és gleccserek országából – Víkingur Ólafsson végre ismét a Müpában >>>
09.20.
| Roma Hősök – Európai drámák kötetbemutató >>>
09.19.
| A Pinceszínházban tartja Ady-estje ősbemutatóját Jordán Tamás >>>
09.18.
| A Szentendrei Teátrum produkcióival folytatódik a MASZK őszi kollekciója >>>
09.17.
| Nemzetközi sztárírók és a hazai kulturális élet legjava a 2021-es PesText fesztiválon >>>

09.16.
| Kardos Sándor kapja a ZSIFF idei életműdíját >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>

DANTE KÖREI
700 éve halt meg a költő

Tandori Dezső verse, Petrarca, Pier Paolo Pasolini művei

Kerber Balázs válogatása,a kortárs olasz költészetből

Vígh Éva, Máté Ágnes, Szörényi László, Kabdebó Lóránt, Nádasdy Ádám, Kocziszky Éva, Yilmaz-Mészáros Enikő, Pál József írása Dante művészetéről

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Sebzett lelkek remegése
2018.03.27 - tiszatáj

BELLINI NORMÁJA DEBRECENBEN

Bellini Normája a világ operaszínpadainak egyik slágere. Ennek ellenére mifelénk nagyon keveset játsszák. A XX.-XXI. században csak néhányszor került színre Budapesten, egyszer, 1965-ben Szegeden, most pedig Debrecenben. Vajon miért?

Ennek két fő oka lehet. Az egyik az énekszólamok különlegessége. A Norma három főszerepe hajlékony ugyanakkor drámai hangot kíván. Egy koloratúrszoprán tündököl a díszítésekben, de a mélyebb, súlyosabb részeket nehezen oldja meg. Például a drámai szoprán Németh Mária sokszor énekelte, a koloratúrsztár Gyurkovics Mária például színpadon soha, csak egy rádiófelvételen részleteket. Az igazai drámai hangok viszont magasabb trillákat szenvedik meg. Nem véletlen, hogy a nagy Anna Netrebko is megfutamodott előle és lemondta a londoni bemutatót. A Normát az 50-es évektől Maria Callas hozta vissza a divatba. Nem véletlenül, hisz sötét tónusú, nagy erejű, ugyanakkor mozgékony hangja mintha erre a szólamra termett volna. Ugyanakkor színpadi tehetsége is izgalmas, ellentmondásos képet adott erről a végletekben tobzódó nőalakról.

A másik a Bellini-operák általános eladói nehézsége.  A puritánok és Az alvajáró még a Normánál is ritkább vendég a magyar színpadokon. Vincenzo mester kompozíciós technikája ugyanis merőben elér kortársaiétól. Rossini és Donizetti hagyományos értelemben vett zenedrámákat írt. Jól körülhatárolt karakterekkel, akik fejlődnek, tartanak valahová, drámai konfliktusokkal, pontos szituációkkal. Bellini kevesebb jelenetet használ. Operái hosszú képekből épülnek. Hőseit belehelyezi egy-egy szituációba és azt nagyon alaposan körbejárja, bemutatja a viselkedésüket, a reakcióikat. A kimerevített pillanat az egyik legalapvetőbb és legjellemzőbb eszköze a műfajnak. Ő azonban nem tudatosan megállítja az időt, hanem megfeledkezik róla. Csak a szereplők belső ideje telik. Ez az énekesekkel és a rendezőkkel szemben egyedi kívánalmakat támaszt. Az csak az egyik része dolognak, hogy maga a szép éneklés hogyan válik a kifejezés alapeszközévé, hogy a szólamok nagy technikai idényeket támasztanak az előadókkal szemben. Ezeket az alakokat teljesen máshogy kell fölfogni, eljátszani, mint más szerző operai hőseit. A Debreceni Csokonai Színházban Nadine Duffaut pontosan érzékelte ezt. Emmanuelle Favréval jelképes díszletet terveztetett, egy félkör alakú többemeletes állványsort. Jó 30 éve Makai Péter álmodott hasonlót Verdi Macbethjéhez Szegeden: egy kiégett, üszkös várat. A jelkép ott közvetlenebb volt, a címszereplő sivár lelkét láttuk. Az asszociáció most távolibb, de a díszlet pontosan mutatja, hogy ebben a világban sincs egy barátságos, védett hely. Van még néhány kiegészítő bútorféle is, a legérthetetlenebb a rendezői jobbon magasodó kis játéktemplom. Itt zajlik le a darab szcenikai poénja, Norma és Pollione közös máglyahalála is, amelyet lelkünk színpadán bizony sokkal látványosabbnak, átütőbbnek képzelünk. A rendező jól érzékeli, hogy a szereplők között nem hagyományos színpadi interakcióra van szükség. Mozdulataikat vonatkoztatja egymásra vagy állítja szembe, ahogy szólamaik fonódnak össze vagy ellenpontozzák egymást. Énekesei odaadóan követik ezen az úton.

A Norma középpontjában egy nagy és egy kisebb női sors áll. A címszereplő életproblémája gazdagabb, tragikusabb. Persze Adalgisa gondjai sem kisebbek a saját nézőpontjából, ám ő még nem élt át szerelmi csalódást és két eltitkolt gyermek sem nyomja lelkiismeretét. Jellemző, hogy a fiatalabbik papnő egyszer csak kikopik a darabból, a történet lezárásában már nem marad neki feladat és énekelnivaló.

A négy főhős alakítása adottságaik és az énekesi sorsuk szempontjából telitalálat.

Kolonits Klára egyfelől pályája csúcspontján, teljes énektechnikai és lélektechnikai vértezetben, hallható nehézségek nélkül tündököl a nyaktörő címszerepben. Ugyanakkor ha mélyebben szemébe nézünk ennek a bús főpapnőnek, súlyos belső vívódásokat látunk. Kolonits érett művészi énje és nőisége pontosan egybecseng azzal az életszakasszal, amelyikben Norma van. Szerelmese már más nőre vágyik, de ő még túl fiatal ahhoz, hogy ebbe bölcsen belenyugodjon. Persze, hogy nem a nagy sláger, a „Casta diva” a csúcspont! Kolonits hangja, szerepköre és légköre együtt változik Normáéval. Ma a tercett és a Pollionéval énekelt „In mia man” kettős szól a legizgalmasabban. A hang a drámai helyzettől sötétebb tónust kap, vad színekkel telik meg, ereje megsokszorozódik – miközben megőrzi puhaságát. Egy érzelmeinek végletekig kiszolgáltatott nő metaforájává válik. Hogy mennyire komolyan gondolt mindent, azt jól mutatja, hogy ő ajánlotta maga mellé Adalgisának Balga Gabriellát. Aki félgenerációnyival ifjabb nála, sugározza is a fiatalabbságot. Mezzója varázslatos színű, könnyed, Kolonitséhoz mérhetően kiművelt, dalolásuk ihlete is egyformán mélygyökerű.

Az a leheletszerű megindultság, ahogy Balga a „Mira Norma” kezdetű duettet elindítja, fölvételen és élőben egyaránt szíven üt. S a törékeny kiszolgáltatottság, ahogy Kolonits átveszi tőle a dallamot, az operaéneklés legmagasabb fokán mutatja meg, hogy remeg egymás mellett két sebzett lélek. Ahogy titkos gyarlóságuk, papnői szerelmük összefűzi őket, ahogy a közösen vágyott férfi miatt egymás ellen fordulnak, majd nagylelkűen mindketten fölülemelkednek a szerelmi vetélkedésen – ezt csak két nemes lélek, két egymást tisztelő énekesnő tudja ilyen hitelesen ábrázolni. Az általuk képviselt énekkultúra a világon mindenütt tiszteletet ébresztene és nagy tapsot aratna.

Colin Bratescu erőteljes, szépszínű, ám kissé nyers hangja nem dimenzionálja túl Pollione alakját. Nemesebb, kiműveltebb tenor nem jelezné ilyen egyértelműen, hogy a római prokonzul csak egy csalárd férfi, aki simán nemz két törvényen kívüli gyermeket Normának, majd lelkifurdalás nélkül olajra lépne. Bratescu énektechnikai gyengéi erős jellemábrázoló eszközzé válnak. (Legyünk nagylelkűek: soroljuk ide a belépő bátran bevállalt, de gyöngén sikerült magas C-jét is. Bratescunak nyilatkozata szerint Franco Corelli a mintaképe. A nagy olasz sok-sok Normát énekelt, kitűnő magassága volt, de élőben valamiért nem kísértette meg itt ezt a C-t.) A fináléban viszont, ahol Pollione nagylelkű áldozatot vállal, Bratescu hangja fölragyog, bel cantója kisimul. Amint férfiasan a sarkára áll, gyermekei anyját magához öleli a máglyán, vokálisan is kivirágzik. Wágner Lajos nem virágzik ki soha. Idősödő baritonja egyáltalán nem passzol azokhoz az emlékekhez, amelyeket Orovesóval kapcsolatban őrzünk. De hát miért is kellene ennek a rideg, érzéketlen embernek nagy és szép hang? A főpap senkivel nem kerül emberi viszonyba, még a lányával sem. Ez a szürke, kedélytelen tónus, ez a hozzávetőleges dallamformálás pontosan hozza a formátlan lázadozó embertelen lényét.

A kórus remek volt, a zenekar elfogadható. Szabó Sipos Máté jól kézben tartotta az együttest. Ámbár nem ártott volna, ha néha kicsit szaporább tempót vesz, ami erősebb zenei kontrasztokat is eredményezett volna.

Debrecen merész vállalkozással, jó rendezővel és egy nagy énekesnővel kitűnő Normát hozott össze. Egyetlen, jól átgondolt szereposztással. Országos jelentőséggel.

Márok Tamás

 

Fotó: Máthé András

 

 

opera olasz nyelven két felvonásban
Szövegkönyvét Felice Romani írta Alexandre Soumet Norma, ossia L’infanticidio című műve alapján

Vezényel
Szabó Sipos Máté

Norma, a druidák főpapnője
Kolonits Klára Liszt Ferenc-díjas

Pollione, római proconsul Galliában
Calin Bratescu

Adalgisa, a druidák templomának ifjú papnője
Balga Gabriella

Oroveso, druida főpap
Wagner Lajos

Clotilde, Norma bizalmasa
Rendes Ágnes

Flavio, Pollione barátja
Biri Gergely

Közreműködik a Kodály Filharmonikusok Debrecen és a Csokonai Színház Énekkara.

Rendező
Nadine Duffaut


Címke: , , , , ,
2021.09.21 - tiszatáj

RED ROCKET
Jó ideje nyilvánvaló: Sean Baker a kortárs amerikai független szcéna koronázatlan királya. Cannes-ban debütált tragikomédiája privát és nemzeti szinten boncolgatja az Egyesült Államok hátsóudvarában döglődők sehová nem tartó hétköznapjait… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

Nagy úr a véletlen, talán Isten akarata a sajátunkkal szemben. (Hogy létezik-e Isten vagy saját akarat, azt hagyjuk, egyelőre.) Nem terveztem, hogy három hét alatt háromszor is színházba menjek, ráadásul minden alkalommal magyar színdarabot nézzek, mégis így alakult… – HORVÁTH PÉTER KRITIKÁI

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

BAKONYI ISTVÁN: PETŐCZ ANDRÁS ÚJABB KORSZAKA
„Petőcz András ugyanis olyan költő, aki egyszerre hisz a nemzeti és az európai értékekben. […] Költőnk nagyon is magyar és nagyon is európai gondolkodó” – olvashatjuk Bakonyi István Petőcz András újabb korszaka című kismonográfiájában. Egyetérthetünk a szerző megállapításával, mert Petőcz András életműve nem csupán a magyar költői-prózai hagyományt, hanem az európai, sőt világirodalmi (elsősorban amerikai) szerzők újításait egyaránt kamatoztatja művészetében… – SEBŐK MELINDA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

CSEHOV SIRÁLYA BARNÁK LÁSZLÓ RENDEZÉSÉBEN A SZEGEDI KISSZÍNHÁZBAN
Barnák László szegedi Sirály-rendezése sokszínű tragikomédiaként tálalja a Csehov-darabot. A kisszínház színpadán szinte naturalista módon jelenik meg a 19. század végi orosz világ, ahol a vágyak beteljesületlenek maradnak és mindenki mást szeret… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.19 - tiszatáj

ZŰRÖS KETTYINTÉS, AVAGY PORNÓ A DILIHÁZBAN
Provokatív, egyúttal rendkívül intelligens, önmagunk és társadalmunk elé görbe tükröt illesztő remekművet alkotott a román újhullám egyik leginkább jegyzett direktora: Radu Jude előző munkája nyomvonalán haladva vágta zsebre az Arany Medvét és alkotta meg pályája eddigi talán legjobbját… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

ARANYI SÁNDOR ÉS TANÍTVÁNYAI
Ezek a melók itt most azért érdekesek, mert nem egy téma vagy szemléletmód, hanem Aranyi mentén kerültek a falra. Az ő egykori, mára szakmailag elismert tanítványai állítanak itt ki, és ezt leszámítva semmi közös, vagy semmiféle kapcsolódási pont nincs a falra kerülő munkákban… – VÁRALJAI ANNA MEGNYITÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZABÓ IMOLA JULIANNA: LAKÁSA VAN BENNEM
Szabó Imola Julianna kötete olyan, mint egy tüdő. Páros, lebernyeges szerv, szükséges a légzéshez, egyszerre gyakorolja a megtartást és az elengedést. Nem szól olyanról, amiről az élet ne szólna: kórházi látogatások, nagyszülők halála, terhesség, bántalmazás, válás, költözés, szülés, gyermeknevelés, betegségek, elöregedés. Mindezek egy képileg is burjánzó nyelven, a megértés vágyának orgánumán… – SZUTORISZ SZABOLCS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZALAI ALEXA RITA TÁNCMŰVÉSZ, AZ 1984 KOREOGRÁFUS-ASSZISZTENSE
Táncol, tanít, az 1984 című sikerprodukció koreográfus-asszisztenseként is dolgozik Szalai Alexa Rita táncművész, a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának tagja, aki Győrből került a Tisza partjára… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Tandori Dezső: Felplusztulás, leplusztulás (Előzetességek és utólagosságok [2018–2019])Demény Péter: Az élet gesztenyéi (Slágerek, sanzonok, slamasztikák)H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)